 |
    |
 |
Levelek az internáló táborból… 1948. aug. 4. Dr. Gombágy ügyvéd Levele Az irat arról szól, hogy az ügyvéd (aki semmit se tudott jó irányba terelni –tehetetlen báb volt, aki csak a pénzt tudta felvenni) kérdi, hogy a fellebbezést fenntartjuk-e , na meg aztán ezen időközben megszületett a második kis fiam: Attila... Kérvényt akar beadni az igazságügy minisztériumba, hogy az internálást újból felülvizsgálják... Ismétlem, minden hatodik hónap után vette a kezébe a belügy az internáltak dokumentumát, vagy megszüntette, vagy beljebb lett a sorsa... Ugyancsak aug. 4. dátummal írtam haza egy levelet, ebben már fiaimról írok. Édes anyut bíztatom, hogy ne keseredjen el... majd csak elmúlik ez a megpróbáltatás is. Valószínű a főnök Pista látogatott meg, akivel szerencsés volt a látogatás, ahogyan írom, de a csomagot nem adhatta át... Aug. 11. levelem, amelyikben írom, hogy örvendek a kis a jövevénynek, Attilának. Fekete hajjal született... A táviratot nem kézbesítette a tábor, embertelenség volt tőlük... Állandóan fáj a fejem... ahogyan írom a levélben... aug. 18–1948. Megkaptam a keresztelőcsomagot és annak minden morzsáját megettem. Féltem, hogy a csomagot nem fogják átadni, mivel sok volt benne az édesség. Aggódva írom, hogy e heti levél nem érkezett meg ...mi lehet az oka? Anyu lakodalomba megy... valószínű, Ölbőre Harmath Gyönygi megy férjhez, Capári Bandihoz... 1948. aug. 25. Mennyi aggodalom –intézkedés volna, ha szabad lehetnék. Anyu nagyon kedvesen intéz mindent –hála Isten a szülei nem hagyják el, mindenben segítik. Ez nagyon megnyugtató részemről, így nem kell azon aggódnom, hogy mit is esznek odahaza?... 1948. szept. l. A fellebbezésbe belementem, itt senki se tud előre semmit. Tény, ha a bírósági ítélet ellen nincsen fellebbezésem, akkor az ítélet jogerőre emelkedhet, így az internálást be kellene szüntetni –de ez nem így van bosszúállók kezében. A leveleket sorozatosan ismertetem, mert így tudok csak már időrendbeli sorrendet betartani. Minden levelet nem csatolok, ezek a levelek külön vannak összegyűjtve. 1948. szeptemberi levelekből kiemelem a következőket. Tekintettel, hogy az internálásomnak letelik az első hat hónapja, a bírósági ítélet elleni fellebbezésemet visszavontam, tehát jogerős lett az ítélet, jó volna, ha megszüntetnék az internálást és visszavinnének Szombathelyre a börtönbe –De erről egy szó sincs –nem engedi az ávó –ő tart a körmei között –így kívánja a zsidó és Hajós rendőrkapitány. Minden levelem tele van vággyal, mikor leszek szabad? –meddig tart még a fogságnak a gyötrelme és főleg odahaza meddig lesz türelmes a család, a feleség. Naponta jönnek a külső levelek, amelyekben írják a családi tragédiáknak különböző fázisait –válás– nyomor –betegség –halál– s itt benn pedig szabadulni nem lehet– intézkednie szintén lehetetlen, ami csak nyomasztólag hat az ember idegeire. Na ez is a fő cél, kikészíteni az internáltat, megbénítani az akaró erejét. Dr. Porzsolt Miklós levele, amit csatolok Minden nyomornak meg vannak a maga vámszedői és nincsen csapás, hogy abból valakinek haszna ne legyen. Pl. Volt egy virágkereskedő sógorom a Főző Rezső bácsi, akinek a Szent Márton utcában (ma már lebontották ezt az épületet is) nem volt nagy virágüzlete, de jól megélt belőle az egész család. Szokás szerint minden halottat kiharangoztak a Domonkos templomában –ami igen közel volt a temetőhöz, azaz ez a templom egyben a régi temetővel szomszédságban volt. Halál estén is a mód cselekszik –a kutya ugat, a karaván halad, –mondja a közmondás –ha nagy harang szólat meg utolsóként a maghalt lelki üdvének zene kíséretével való nagy útra való vándorlásában –akkor a Rezső bácsi megdörzsölte a kezét, mondván: na gazdagabb halt meg –biztosan lesz koszorúrendelés –üzemelt az üzlet, még akkor is, ha halottról van szó. Így is volt, nagy harang nagyobb mód –több koszorú, nagyobb a parádé, fényesebb temetés nagyobb forgalom. Ezeket csak azért mondottam el, mert ilyen helyzetben, mint, amibe én jutottam, bizony az ügyvédek tehetetlen bábok voltak... de azért mindig akadt közülük, akinek néha sikerült "jó pénz ellenében valami sikert elérni" valahogyan így kerültünk ehhez a derék ügyvédhez, aki szintén tartotta a markát, majd "Ő" de ismétlem ő is csak buborék volt a belügy karmai közt, semmi jó, nem származott a részemre. Kedves, előzékeny pesti úriember, aki szintén a konjuktura lovagjai közé tartozott piacról él, vállalkozott arra, hogy némileg besegít az ügyvitelbe. Eredménytelen volt minden. 1948. szept. 22. levél A vajúdás, a tétlenkedés tovább folyik, minden biztató jel nélkül. Írom, hogy nagyon kívánom a kirántott csibét, anyutól kérek egy jó, adagot... Ugyan Gizus Vasvárról küldött csomagot, de sok minden hiányzott belőle... Kérések halmaza, egy csomó kérés, én pedig továbbra is tétlenkedem a gyűjtőben. 1948. szept.29. levél Okt., hatodik hónap, amikor a belügy ismét előveszi az internálónak az iratait és vagy megszünteti az internálást, vagy hat hónappal beljebbel határoz. Kérdezgetem a kettő fiamat, Attilát még nem is láttam. Mily büntetés, amikor se a születésnél se a hónapok elteltével nem láthatja az édesapa saját csemetéjét, szörnyű embertelenség, jellemző az egész ekkori hatalmi diktatórizmusra. Azzal biztatom magamat, mire Attila futni tud, tán arra már odahaza leszek... szép vigasztalás részemről, de másban nem bízhatom. Valószínű, hogy apáék megveszik számunkra a Baich báró Bechstein zongoráját. Csodálatos hangszer, kevés van belőle az országban. 1948. okt.4. levél, A fuldokló ember, még a hajszálba is kapaszkodik, hogy életét mentse. Valahogyan én is ekkor egy levelet intéztem Rákosi Mátyás Úrhoz –akit kértem arra, hogy szabadítson meg ettől az igazságtalan fogságtól. A levelet csatolom. Eredmény: falra hányt borsóéval egyenlő. 1948. okt. 6. Kérem anyut, hogy ügyvédnek ne adjon meghatalmazást –felesleges pénzpocsékolás lenne, ha most egy pesti ügyvéd szedné a vámot a tragédiánkból. 1948. okt. 20. levél, Édesanyunak nagyon erősnek kell lennie, hogy ennyi balsorsot ki tudjon egyensúlyozni. A csomagból kivették a húst, tilos a csomagban húst küldeni. Érdekes, Endre fülével valami baj van –mert kérdezem a sorsát. 1948. okt. 12. A népbíróságok Országos Tanácsa Csatolom ezt az iratot, amelyben értesítenek, hogy nem nyugodott meg Klein zsidó a nyolc hónapi, és plusz, internálási büntetésemnek az idejében, súlyosbításért fellebbezett a NOT–hoz... nem elég, több kell..!!! Gazember!!!! 1948. okt. 27-én kelt levelem, Ugye milyen gazember tud lenni egy zsidó, nem elég neki a semmiért lecsukatni nyolc hónapra –börtönbe vitetni– leinternáltatni –állást veszíteni, egy család nélkülözi a kenyérkeresőt, szülőt és rokonságot sanyargatni, ez mind nem elég ennek a gazembernek, talán szeretné ha temetésemről hallhatna, nem adom meg neki ezt az örömet. –Előbb leírom ezeknek a gazembereknek a vérszomjazó étvágyukat, kell nekik a vér, az áldozati bárány, nem csoda ha az egész történetük tele van vérengzéssel, hozzák magukkal a gének örök törvényében. Csatolom ezt a levelet is 1948, november 8. levelem Dr. Gábriel Lajos ügyvéd nyugtázza B. Baich Mihály úr megbízatását, hogy a zongora vétele fejében felvett l.200, azaz Egyezerkettőszáz forintot. Véghatározat: a magyar államrendőrség szombathelyi kapitányságától... Hogyan szabadulhatnék, amikor a Klein zsidó a Hajós nyakán ül és elégedetlenkedik az ítélettel szemben Tessék olvasni kedves olvasóm: az ügye nem nyert végleges elintézést... szökéstől kell tartani –internálását továbbra is fenntartom (egy "n"–el). Szemenszedett hazugság... hová szökjem?... itt a család, nincs nekem ipari szakmám... mit keresek én külföldön, de ha olyan gazember vagyok akkor meg engednének elmenni, de nem, nekik szenvedő kell, aki vérzik és verejtékezik többedmagával, mert csak így tud kéjelegni a vádló. Szörnyű időket kellett megérni, amikor teljesen a fejetetejére esett az állami szervek túlkapásai, amikor ezreket és ezreket kivonnak a napi munkából, züllesztik ezt a magyarságot, akikből éltek több századon át és ismét ők gyakorolják a gilotin kezelését. "HOMO H0MINIS LUPUS" Az ember, az embernek farkasa... most rajtam is megismétlődött ez az ezer éves latin közmondás, amikor a kegyetlenségnek hierárhiája olimpikán elfelejt visszanézni, de nem is kívánja látni a jövőt, csak a pillanatnyi hatalom kancsukjával tör magának az emberi dzsungelben utat, mit sem törődve kit ver agyon, csak haladjon, csak taposson, nincs semmire se figyelme, csak a pillanatnyi énjének, farkasának kiéhezett bendőjét igyekszik betáblázni, anélkül hogy érezni tudja cselekedeteinek egekbe ordító igazságtalanságán. Ahogyan lesve és osonva igyekszik a farkas megközelíteni a kis nyuszit, soha se bántotta a nyulacska a farkast, mindig el is kerülte, ha lehetett, s ez az ártatlan kis állatka semmi veszélyt nem érezve maga kis terepén, csak azt veszi észre, amikor két villogó szempár, fehér vicsorító fogak, dühös pofával, nyálváladékkal csöpögve mellette áll a husikájára éhező ordas. Jaj– hová meneküljön?– tán tíz lépés, tán még annyi se már a kiszabott életéből való remény –de mégis megpróbálja a menekülést a nyulacska, hátha sikerül kijutni a vadnak kiéhezett körletéből, de hiába minden erőlködés a nyulacska részéről, –a vandál állatnak túlereje, szökellésének mértékkülönbözete csakhamar a farkas őrlő és tépő fogainak marcangolására. Pár sivítás, siránkozó hang, de mind halkabb és halkabb, megszűnt a nyulacska élni, lett a vicsorgó fogaknak véres cafrangja, a nyulacska ízletes husikája lakodalmi örömtort szerzett a farkasnak, mit se törődve a nyulacska gyermekeivel, társaival, csak a nyulacska húsán át élhet tovább az ordas, és jaj annak, ha ismét megéhezik melyik nyulacska következik a kimúlásra. Nem kell ide négylábú farkas, ami pusztítja a környezetének vadtársait, nem kell ide őserdő, ahol a biológiai törvények keretei közt egymást falják fel az erősebbek, nagy hal megeszi a kis halat. –De sohase fordítva, valamiképpen az állati vandalizmusi ősi vadság, amikor még bunkóval támadták egymást is az állatemberek, megszagolták a társaikat, s ha akarták, életben tartották, ha nekik úgy tetszett halotti toron díszebédként falták fel annak minden porcikáját. Ma, a XX. században mesének beillő, de egyben hátborzongatás közepette olvassuk ezen rémdrámákat, a volt emberi társainkról, de ugyanez megvan ma is civilizáltabb modernebb keretek közt, amikor ugyan nem kell sorsot húzni, na ma kit együnk meg, mint a hajóvesztettek tették sorstársuk felett. Amikor már nem volt napokon át se inni, se ennivaló, sorsot húztak, na ki legyen az egyik áldozat, akinek vérét isszák, húsát egyék, csak azért hogy a többi hajóroncson élet és halálközt vergődők még tovább tartsák az életet, tán a szabadulásig elég lesz az áldozatnak a teteme. Amilyen ártatlan volt a nyulacska, amilyen ártatlan a kisorsolt ember a hajón, de kegyetlen a sors, tépő fogakat vág a farkas a kis nyulacska gerincébe. Majd tőrt ad hajón vergődők, még életben levő embertársnak, na ki lesz az aki ledöfi saját barátját, útitársát, aki oly sok reménnyel ült szintén egykor a hajóra, de a kiszámíthatatlan veszélyeknek csapásai alatt mindnyájukat a halálvirtuóza járja már körül, csak úgy menekülhetnek ha egy társukat feláldozzák. Mint valamikor Ábrahám fel akarta áldozni Iszákot, az egyetlen fiát... így tette Isten próbára Ábrahámot. –Csak azzal a különbséggel, hogy Ábrahám talált egy kost a bokorban és a kos áldozatával beérte Isten, –de itt nincsen kos.– ide ember kell, csak embert lehet feláldozni, aki érez, aki sírni tud, aki után vágyakoznak, aki szeretni tud, aki felfogja a sorsának borzalmas csapását. Vért izzad, amint ahogyan Jézus is a szenvedések elő estélyén úgy beleélte magát a tövisek golgotájának a szenvedésébe, hogy vért izzadott már előre, amikor tudta sorsának szomorú kimenetelét. | |
