 |
    |
 |
Hol volt az internáló tábor? Maga az internáló tábor holléte –külleme. Magáról az internálási módszerről már írtam, mennyire igaztalansággal párosult ekkoriban (1945–56) a belügyi fő hadviselteknek a magatartása maga az ÁVÓ –államvédelmi hatóság, aki magyar bőrbe bújtatott "SS" –német védelmi csoport, vagy az orosz GPU, akik a maguk igazságszolgáltatási hatalmuknak szemétdombjáról felelőtlenül kukorékolhattak, lefoghattak, vagy bezárhattak –ha kellett ártatlan. Tehát bírósági ítélet nélkül is– kivonhattak magyarokat a napi életből, munkából, családi körből –csak azért, mert esetleg az illetőre valamit igyekeztek rákenni, vagy szerették volna megsemmisíteni, vagy főleg megfélemlíteni. Ezeknek a szervezési és módszertani műveleteikről már korábban írtam, borzalmas félelmet és ijedtséget tudtak a szerezni a békés dolgozók körében. Hol volt az internáló tábor? A börtönök megteltek –telitetté váltak, hiszen a bíróság nem győzte a tárgyalást, talán még jó volt, ha a bíróság foglalkozott a vádlottal –persze ez is túlzott embertelen volt, itt most politikai vádpontokkal gyanúsítottakra gondolok, nem csövesekre, ezeknél nem teszek különbséget... Több ezer embert internáltak az országban, bizony ezeknek hely kellett, mégpedig nem is kicsi– és nem is megbízhatatlan. Erre a célra nagyon megfelelt Kelenföldi állomáshoz közel fekvő, úgynevezett Buda–déli Károly laktanya épülete. Ez a laktanya a katonaságnak egykor otthona, magam is jártam benne 1944–ben... innen indultam Cecére... harcokba... Méreteinél fogva a laktanya békés viszonyok mellett is több ezer embernek, katonának, tán egy-két zlj.–nak adott otthont, hiszen terjedelme megengedte a sok lakót. Négyszögben van kiképezve a laktanya –középen tágas udvar –négyszögben az épületszárnyak egymás mellé sorakoznak. Valószínű egy-egy épületszárny egy-egy századnak volt a körlete. Em1ékezetem szerint két emeletes épületek ezek, piros téglák messziről árulkodnak arról, hogy nem közönséges lakó épületről van szó... Egy-egy tömbben a szokáshoz híven több lakószoba, van, amelyik 20-30-ha kell 40 fő befogadóképességű, szükség esetén ezt még lehet zsúfolni is... A szobák nagyságától függött, hogy hány internált került egy-egy szobába. Mi kb. 30-an voltunk egy szobában –hogy ez is sok volt, arra emlékeztet, hogy télen se fűtötték szobákat, csak a mi leheletünk tette elviselhetővé a lakhatóságot, be is leheltük annak megfelelő temperára, mint valaha a marhák bemelegítették Jézuska istállóját. Jó lett volna egy kis fűtés, mert bizony a tél lehűtötte a szobákat, csak jól felöltözve lehetett a szobákban maradni és annak hűvös légkörét elviselni. Egyszer kerültem abba a szobába, amelyiknek a fala melegebb volt a többinél, mert a pincében lévő kazán, amelyik valahová hőt termelt, annak a kazánnak a kéménye itt húzódott a falon felfelé és olyan jó volt odakuporodni és ott, mint a kis csibék az anyjuk alatt melegedni. Nem volt könnyű ezt a jó helyet kifogni. Egy szabaduló, aki éppen itt feküdt e melegedő mellett, mint rangidős hamarosan elfoglaltam e langyos falat, s ekkor már nem fáztam többé, mert a fala nagyon árasztotta a melegét úgy nappal és éjjel. Maguk a szobák nem voltak itt lezárva, szabadon ki is be lehettet járni, azaz csak a mosdóig, mert majd minden szoba egy mosdóval végződött és WC-vel. Ez volt a nappali mozgási hely, egyik szobából a másikba járkálni szigorúan tilos volt –Csak a szoba lakóival lehetett napközben beszélgetni. Az ablakok az udvarra néztek, így az utcai fogalomból teljesen ki voltunk zárva. | |
