MAGYARORSZÁGI HARCOK FŐBB UTJAI IRÁNYAI

A piros vonal a felvonulási irányt jelenti, amikor elindultam egy kis egységgel Temesvár felé.
A fekete nyilak Temesvártól a visszavonulási állomásaimat jelzik, amikor egy tüzér üteggel párosítottak.
Dunaföldvárról indulok vissza GÁTÉR tanyába, megtaláltam a zlj .pk. -t.
Gátértől a zöld jelzés az állandó viaszvonulási állomások és irányok, eljutottam a Mura mellé, ahol orosz hadifogsága estem.
A dátumok nem egészen hitelesek, csak megközelítőleg érvényesek, tehát nem napra, csak hónapra, esetleg hétre.
Emlékezéseimből lehet kísérni az útirányt...
A vékony kis piros vonalak vasutat jelelnek…

Fő visszavonulás útja
Visszavonulási irány
Felvonulási út

TÉRKÉP beszúrása

Piros vonalon mentünk majd Temesvárig...
Temesvártól Temeskenéz az emlékezetes hely... gulyásevés...
Szegednél egy tüzérüteggel egyesítették a kis egységemet...
majd Dunaföldvárra mentünk védelembe.
Dunaföldvártól már magam indultam Csongrád irányába... ott volt
majd másfél hónapig kutatott zlj. ahová kellett volna bevonulnom induláskor...
A piros vonalat vonattal tettem meg.
A fekete vonalat jobbára gyalog, futva túráztam végig.
A zöld vonalat részben gyalog, futva, néha lóháton... nagy túra volt…
Ez a turizmus 34 és 35 éves koromban zajlott le… `
Nie wieder Krig!!! Olvastam Münchenben egy obeliszken…
Így legyen!!!



Térkép beszúrás

„Befejeztetett… ahogyan megírattatott a nagykönyvben...
A csatolt térkép csak vázlatosan jelzi a visszavonulásunknak, vértől áztatott tövisekkel kirakott útvonulatát, de nem volt erő, ami visszatartsa a megindult áradatot, amely óriási fölénnyel, angol, amerikai, francia és minden nemzet bevető segítségével, földön és légben bénította volna Hitler vérontását.
1945. ápr.3-án elértük a nyugati határnak is utolsó magyar lakta részét, jobban mondva már itt vendek laktak. Valamiképpen engem nem neveltek internacionalista szellemben, hiszen „Szívet cseréljen az, aki hazát cserél” tanított a nagy bölcsünk, valamiképpen nem tudtam magamat elképzelni idegen földnek honában... ezért is borzalmasan bántott az, amikor ápr. elején átléptük a Mura vidékét és valahol Ausztriában kötöttünk ki... de csak pár napra és vissza Károlyfalva-Királyfalva vonulatában ismét védelemre rendezkedtünk be... azaz csak rendezkedtünk volna be. Mert ettől fogva, ami velem történt az olvasható ”És még élek” c. kötetem második részében a 11. oldalon.
Amikor véglegesen elhatároztam és határoztuk, egy tappottat sem tovább... inkább átállunk, megadjuk magunkat, esztelenség volna még tovább egy csepp vért is ontani ebben a gyászos temetőben.
Így ezt a részt most nem is akarom megismételni, hiszen részletesen megírtam az átállásnak minden borzalmát és megbánását is egyben, azaz nagy csalódását... valamiképpen többet vártam és semmit sem kaptam vissza.