Vallatás…

Órák teltek már el... semmi, de semmi velem, senki se szól hozzám mennek el, jönnek ismét, egy kis forgalom, hol civilek /ávósok/ hol egyenruhás rendőrök/... majd nyílik az ajtó és nevemen szólítanak…
Amint beléptem, egy belső szobába kísérnek, na mondom kezdődik a puhi-puhi... Utólag tudtam meg a nevét : Szele őrn. rak elém egy csomó iratot, amely szerint a zsidóknak a feljelentései szerepelnek, a vádolnak különböző gaztettekkel---nem tudnám felsorolni a vádpontokat, mert akkor nekem nappal csillagos volt az ég, láttam a csillagokat, minden szikrázott előttem, te Jézus Mária, hát ekkora gazság is lakozhat emberekben, tényleg feszítsd meg őt!!!! - kiabálják ha nem is bűnös valaki?…
Majd egy zászlós vette át az iratok csomóját és az folytatta a kihallgatást. Egy-egy vádpontnál megállott, pl. ütöttem őket egész nap... igaz-e?
Nem kérem, ez nem igaz, nem fedi a valóságot, azt nem mertem mondani, hogy hazugság... mert hátha most ez bűnnek számit a további életemben... hol felemelte a hangját zls. úr, hol leeresztette... mert állandóan nekem nemet kellett mondani a feljelentéseknek olvasása közben...
Hátha nem igaz? - akkor miért jelentették volna fel magát? Most tagad, akkor pedig ütötte, verte, kínozta a zsidókat... mondja a zászlósúr, mondja... ordította, úgy vélem tán mára már csökkenőben volt a napi türelme, vagy nem volt jó fogása ma... és amikor látja, hogy velem se tud elismerő vallomás kicsikarni, bizony már vártam a tettlegességét, hiszen így kezdődik minden tagadásnak a tragédiája...
Feltett szándékom volt, ha megüt, visszavágom, vagy az írógépet dobom hozzá, valamiképpen a vádpontoknak a hallására nem csökkent az erőm, sőt megnőtt, bátrabb lettem... hiszen már tudom mivel akarnak megölni a zsidók... tehát tudok már védekezni... ismerem a személyeket... valamiképpen biztonságot éreztem a lábam alatt, de mindig a legnagyobb alázattal és fegyelemmel válaszolgattam vissza a zls. úrnak... aki hol vicsorgatott, hol kéjjelgő vigyort nyomott a pofájára... hát nem emlékszik ezekre a tetteire? Kérem szépen, nem!!! Hát mire emlékszik?- Sokmindenre, de ezeket a kegyetlenségeket nem követtem el. Megszidta őket? Igen meg, erre emlékszem... Hát ez is bűnnek számit???? Hiszen akkor az egész ország egy ÁVOS fogda lehetne, ha mindazok idekerülnének, akik másokat valamiért megszidott... Na ugye, erre már emlékszik... akkor fog emlékezni másra is... Hol elment, hol visszajött, ismét vallatott, de eredménytelen volt a vallatása, többször jött be Szele őrn. úr is, és el-el kapott egy-egy mondatot... s ment át más szobába... A zls úr meg csak folytatta a vádlottak beadványát, de volt vagy l0-15 feljelentés... és mind tartalmazott olyan vádpontot, aminek alapján bizony még kötél is lehet, ebben a megvadult vérszomjas jordáni uralomnak teljes vadonjában... Tényleg vérszag kell ennek a népfajnak, hozzászokott évezredek folytán a kínzatásokhoz...
Vártam a vallatásnak módszeresebb hathatósabb formáját, mert hiszen már megelőzőleg eljutottak a hírek, a belsikátori reggeli ütlegelésekig, majd az itten PIPÁS őrmesternek országos hírnévre tett szert bánásmódjáról... hírhedté vált a „pipás” őrmester alakja a vádlottak előtt, ugyanis állandóan szívta a pipáját és őrmester volt, így jegyezte fel a verése krónika tettét, aki korábban a csendőri szolgálatot teljesített, de azt is vállalta, hogy megdádázza a begyűjtött magyarokat...
Majd még erről úgyis írok... hogyan zajlottak le a kínvallatások, olimpiai sikert értünk el az ember kínzásában is.
Mondom a hírek után, na meg hogy semmit se akarok elfogadni a vádlottak támadására, hát csak ez következik majd, puhítani kell a kemény gerincet, a megcsontosodott agyat valamiképpen emlékeztetni kell a vádlottat, tetteinek súlyára. Kihalltatás kb. már több mint félórája tartott... de csak elenyésző kis bagatellekben fogadhattam el ártatlan vádpontokat... és főleg az Szelestei őrmesternek durva kirohanásait nem fékeztem meg...
Hallgatom a zls. úrnak felém ordító, majd halkuló dührohamát... mire jó neki, ha én ezeket elfogadnám? Tán jó pontot szerezni a zsidók előtt?… De ha nem igazak ezek a hazugságok, akkor miért tegyem rájuk én a koronát...
Soha se lehetett tudni, hogy kiben mi lakozik, mekkora a szemitizmushoz való rokonszenve, vagy hogyan van benne az antiszemitizmusnak a csirái elrejtve, de mivel később megtudtam, hogy zsidók nagy része most is a felhajtó szerepet vállalták, csak kézre adták az áldozatot, mint valaha „JUDÁS” csókkal árulta el az embert, csak felhajtotta, bemutatta Jézust, a kínzatásokat aztán mások végezték el... a jelenben is minden poszton csak zsidók foglaltak helyet, akiktől függött minden poszt, minden rang... és jaj volt annak, aki nem követte az utasításokat... Nem tudom mi lakozhatott el két emberben, Szele őrnagyban, érezte-e ártatlanságomat, vagy sem, átérezte ennek a vádiratnak a koholmányát... hiszen nem én voltam az első, akit így vallattak... vagy tán már megunták a sok vérszagot, mint Hajnaunak mondották Bécsben... már elég volt a sok gyilkolásból, mehetsz... mert hiszen erről is lehet szó, feltétlen már nem olyan éles volt a kirohanás mint közvetlen a háború utáni napokban, években... már csorbult a sakál körme, kiéhezett gyomor már telitetté vált... hiszen volt mit fogni a politikai éberségnek a hálójába. Nem ilyen kis piszlicsári vádaskodókat, hanem jó nagy falatokat...
Nem tudom, hogy mit éreztek? De kb. majd háromnegyed óra múlva elkészült egy jegyzőkönyv, amelyet felolvastak előttem és a is némileg hűen írták le a vallatásnak, azaz a kihallgatásnak a menetét, amely azzal záródott, hogy a vádakat koholt vádaknak tartom, tehát nem igazak... így szabadlábra helyeznek... aláírás... kelt. kb .1947. dec. 19.
Ezzel véget ért az első találkozó... ismét következtek a lépcsőknek a sokasága, de már jobb érzéssel, nagyobb örömmel, habár éreztem, hogy tán ezzel még nincs vége, a sátán még jelentkezik, dögszagra gyülekezik a hiénák hada...

Sietve hagytam el a Király utcának még a táját is, nehogy meggondolják magukat az elvtársak és visszahívjanak...
Siettem haza, ahol édes nagyon várt, majd részleteiben beszámoltam... de mindig ott settenkedett a gyanú, ez elég volt... lesz neki még folytatása... Apáék is nagy örömmel hallották a hírt, elengedtek... fiam is örült apukájának....