 |
    |
 |
Anyu meglátogat Újdörögdön… 1945. márc… Kb. 1945. márc. 15. körül jött el meglátogatni Újdörögre anyu, aki az utólag percben érkezett, hiszen hamarosan bevetődtünk a balatoni harcokba. A legényemnek volt egy sógora Ajkán, kocsmáros, azokhoz mentünk el hintón, azzal a hintóval, amit Dunabogdány körül kaptunk egy uraságtól. Az egyik ló már egy kicsit sántított. Remek borokat ittunk, ezek is pókhálósak voltak, amit mi ne ittunk meg, azokat hamarosan megitta a harcsor alakulatainak szomjas katonái. Ez volt az utolsó emlékem erről az állomáshelyről. Na aztán még közben akartam valami kedvességgel előállni, velünk voltak igazi pónilovak, géppuskás lovacskák. A cirkuszban lehet ilyeneket látni. Az egyik kis pónilovacska teherbe esett, na milyen jó lesz majd a kis kaját hazaszállítani R.szentgyörgyre, csináltatunk egy kis hintócskát, s a kis fiam: az Endre ezen a kis hintócskán fog közlekedni... Nagyon szépen pocakosodott a lovacska, pár héten beül várható volt a kicsi csikó, lestem is mindennap a szülést... de még maradt, csak az volt a Baj, hogy a front közeledett Újdörögd felé is, és így a zlj-nak is új állomáshelyre kellett áttenni a székhelyét, a pici kis póni ló pedig terhesen ott maradt Újdörögdön. Kié lett? Nagyon helyes kis állat volt ez a kis figurás póni, elképzeltem egy kis taligát, elébe fogni a kis pónit, és gyí te fakó, gyí te ló, nyargalhatott volna a fiam, az Endre. Balatonederics, szőlős dimbes-domja lett az új állomáshelyünk, de úgy rémlik, mintha lettünk volna Nagyvázsonyban is, Kaphegy alján fekszik Kinizsi Pál egykori vára volt. Maga a vár mind-mind Kinizsit idézi. Az erre vadászgató Mátyás király egyszer megállt a malomnál, vizet kért, és a molnárlegény tálca helyett malomkövön nyújtotta az italt a király felé. Így emlékszik meg a legenda és innen kezdődik Kinizsi pályafutása. Persze hogy lóháton tettük meg az IBUSZ utat B.edericsig is. Na aztán már igazán közel értek hozzánk az oroszok, volt nap amikor jöttek a kis „varrógépek”, hű de kellett menekülni valamilyen fedél alá, emlékszem egyik déltájban, halljuk ám a recsinek a furcsa morgását, a falu felé tartott, majd leereszkedett amennyire csak tudott, okádta a lövedékeket, én egy háznak az ajtószárfájának a védelmét kértem meg, védjen meg a golyóktól. Az a ház már tető nélküli volt, szóval lehetett látni az eget, de lehetett látni magát a repcsit is a pilótájával, egy jóltermett dióverővel ellehetett volna érni a repülőt, olyan mélyre ereszkedett le fölénk, de mit lehetett tenni? Jó ha az Isten szereti az embert, csak magához ne szólítsa-... különösen ilyen helyzetben, hát szeretni szeretett, mert bizony nagyon sok lövedék csapódott be a szobai részbe, de engem nem talált, nem szólított magához most sem az Úr... Borzalmas érzés, amikor felülről lövik az embert. Velünk volt Dr. Szollár Laci barátom, keszthelyi ügyvéd is, aki egy alkalommal meghívta a tiszteket saját otthonába. Ekkor már sötétítés volt elrendelve, az ablakok fekete papírral voltak befedve, hogy a fény ki ne szűrődjön a szabadba, az utcákon sem volt világítás, csak gyéren, ugyancsak a gépkocsik Szintén fénycsökkentéssel, lefelé vetített fénnyel közlekedhettek a gépkocsik. Laci az ezred gépkocsiján elvitt magukhoz, Keszthelyre, de amikor mentünk a Balaton partján, már kaptuk a díszlövéseket a másik oldalról, Balatonberényből. Át lehetett lőni már ekkor a Balatont, bizony dísztűzben érkeztünk Keszthelyre. Jót mulattunk, tán búcsúestnek is lehetett volna mondani, mert Laci is kb. 2 év után térhetett vissza hazájába, orosz hadifogságba esett. Aztán volt még egy emlékezetes esetem, a hátaslovam is valahol félrelépett, szintén csikózás előtt állt... és milyen a sors... alig hogy megcsikózott, megint jött a parancsolat, indulás... és a csikót anyjával együtt otthagytam egy gazdánál... talán tudta használni egy ideig... | |
