 |
    |
 |
Séta börtön udvarán… reggeli… A séta, lassú menetben történhetett, nagy némaságban, kb. két méterre egymástól... jobban csak a földet lestük, vagy becsukott szemekkel néztünk fel a nap felé, hogy napi ultraviola sugarakból raktározzunk el valamit a sötét zárkák életére… Ha akadt egy-egy ismerős, vagy hosszabb idő után, akadt akivel az ember szimpatizált, azért egy-egy szemjátékkal szóltunk egymáshoz... abban benne volt minden fájdalom, bizakodás, remény… Majd séta után ismét sorban indultunk a cellába. Ekkor kezdődött a takarítás... takarítás?...Már említettem, hogy borzalmas nehéz szoros pokrócok voltak a takarók, amikben évtizedes por fészkelt már, rettenetes nehezek voltak, büdösek... na meg furunkulusosak /göböncös/ azóta nem bírom a vattás paplanokat, azok szoktak ilyen gombócosak lenni, na ezek a takarók‚ bizony pár kilóra híztak a rengeteg portól... nyomtak lefelé erősen... és ki tudja hányan és kik takaróztak velük évtizedeken át... Majd következett a poloskairtás... ugyanis ezek is jelentkeztek, minden kis rést átvizsgáltunk és megöltük a bestiákat, még ezeknek is kell a vérük, de ezeknek meg tudok bocsátani, hiszen nem bosszúból kell a vérünk nekik, éltető életüknek egy tényezője, hogy vér kell nekik... Ez a biológiai rendeltetése... Hamarosan ismét nyílik a cellaajtó... reggeli... Hogy mit is adtak?... már nem is tudnám felsorolni, de már régi elvem volt, megtanultam már hadifogságban is ,mindent megenni a fogság ideje alatt, csak szar ne legyen, azaz büdös ne legyen valami. Persze az étlapot nem mi állítottuk össze, nem a mi édes párunk főztjét kellett enni, életre kevés, halálra sok... valahogyan megéltünk rajta, később a hazai csomag, édes anyunak a gondoskodása pótolta a többit... Na most jött az unalmas délelőtt... mit is lehetett tenni?… Se könyv, se írószer... semminemű foglalatosság... borzalmas ez a magányosság... | |
