 |
    |
 |
Levelek több helyről, ügyvédektől félni kell… Dr. Porzsol–Zsolt Miklós ügyvéd levele 1948. nov. 2. Hogy, hogyan keveredtem én, azaz mi Porzsolzsolt kezeibe már nem emlékszem, tán a Jani, vagy más valaki ajánlotta ezt a pesti ügyvédet, aki eredményesebben tudná az ügyintézést folytatni, szóval valaki, valahonnan előkerítette ezt az ügyvédet, mint ahogyan az est előkeresi a holdat, hogy beragyogja a sötét eget. S most üti a vasat... visszavonást nem szabad megejteni, hagyni kell....erre még ráérünk a kitűző tárgyalás napjáig... Ebben igaza is volt... de mégsem volt igaza, mert nekünk mindenkor azt kellett igazolni, hogy a nyolc hónapi börtön ideje lejárt... tehát teljesen jogtalan és érthetetlen a további internáltatásom... Na és, majd ráérünk a NOT tárgyalás előtt is visszavonni a fellebbezést –de ő se tudta garantálni, hogy a NOT megnyugszik-e, –vagy helybenhagyja az elsőfokú bíróság ítéletét, vagy amitől félni lehetett, nem tudjuk és tudhatjuk, hogy a Klein keze csápja nem ér e el a NOT konyhájáig, nincs e valakij, "besenyője" aki ott már éhes csámcsogások közepette várja az én irataimat, hogy... Se azt nem tudta garantálni Porzsolzsolt ügyvéd, hogy megsemmisítik az elsőfokú bíróság ítéletét, vagy tanú kiegészítés végett új tárgyalást rendeljen el... Csak ezek a vicinális kitérések segítettek volna az ügyintézésben –de sajnos az volt az érzésünk, hogy tétlenségre voltak kárhoztatva az ügyvédek, csak a véletlennek voltak ügyvitelezői, semmiben realitást nem tudtak biztosítani, se abban hogy az ügyet elejtsék, se abban hogy enyhítsék az ítéletet. Ha beteg kibírja, –mondja az orvos, akkor kigyógyul a bajából, ha nem akkor sajnos mint orvos nem tudok rajta segíteni, szokták mondani a beteget gyógyítani akaró kezelő orvos. Na van aztán úgy is, volt is lesz is amikor az ügyvéd maga is érzi, vagy sejti is a végzetet, de nem mondja meg a páciensnek, mint amikor valakit rák gyanújával megoperálnak, felvágják a hasát, s ekkor látják a végzet hatalmával nem tudnak megbirkózni, tán egy két hónap még az élet... s visszavarrják az operált hasát a beteg megnyugszik, megoperálták, baj nem lehet... de az orvos, és a legközelebbi hozzátartozók tudatában vannak, a halál kapujában ténfereg csak a hozzátartozójuk, csak az órát a percet nem tudják, de a hónapokat sejtik, hogy még mennyi van hátra. Ezek az ügyvédek, főleg "besenyői" ügyben igen labilisan viselkedtek... Porzsolt ügyvéd is a várakozás álláspontját javasolja, majd akkor is ráérünk... az igaz nem kell megvenni előre a koporsót ...habár sokan vannak már, ebben a divatozásban is ...majd meglátjuk, akkor is ráérünk, ha már égetően perzsel a súlyosbításnak ereje. Addig ne készítsünk a házunk mellé vizet, amíg nem ég, majd akkor is ráérünk, amikor már a tűzkakas vörös lángja hevíti annak tetejét balga tévelygés késői intézkedés. Ugye kedves olvasóm, magad se hitted volna, mennyi időt, ideget, napot, évet emésztett fel egy ilyen koholt vádaknak bírósági ítélete. Egyszer az édes párom nagyon súlyosan elítélt, mondván, mindezt köszönhetem magamnak, magam vagyok a sírásóm, a magatartásomból kifolyólag zúdult rám a megpróbáltatások piszkos özöne. Hogy a rózsa rózsát nyílik, a csalán csíp, a kökény keserű, a füge édes, mindegyik olyan, amilyen, egyik se vetheti a másiknak a szemére miért vagy keserű, vagy édes, vagy savanyú... sokkal súlyosabb és keserűbb magatartásokat elsimítottak, semmi nemű hátrányos helyzetbe nem kerültek azok akik gerinctelenül fogták a párt zászlaját, vörösre festették magukat és megbújtak szemét hínárjában. Igazat nem adtam anyunak, mert most is úgy érzem, semmiben nem voltam más, mint általában, a magatartásom sohasem volt túlságosan simuló, a rendet, a fegyelmet mindenkor megköveteltem, és ha ez hiba volt nálam, hát legyen... Lehetett volna nekem is gerinctelenségem, amikor ellenszolgáltatás fejében (aranygyűrűk –láncok) engedményeket tehettem volna, de sohasem úsztam az ilyen jellemtelenség árjában, így most se tehettem mást... elviseltem és elviselem amilyen vagyok, a birka gyapjúját, az aranyfácán aranytollát viseli el. Tán utólag, de kedves kötelességemnek tartom, hogy a szeretett volt plébánosomnak a "Működési bizonyítvány"-omat mellékelten megörökítsem az utókor számára is. Igazi jó barát volt Jóska, akit csak szeretni lehetett de még halála után is. Egyébként, úgy emlékszem Szombath Józsefről, már a korábbi memoáromban méltattam annak nagyszerűségét, így most nem térek újból vissza, mint embernek a méltatására. Nyugodjék békében!!!! Áldás poraira, Rábakovácsi temetőben van eltemetve, a templom melletti temetőben, a hálás hívek mindig friss virágokkal róják le hálájukat szeretett lelkipásztoruk iránt... Na mit hozott az 1948. dec. hava?? Dec. 1-vel keltezett levelemből: elsősorban jönnek a köszönetek édesanyu felé, aki, pontosan küldi a heti csomagot, bizony egy-egy csomag mentőkötél a további szenvedések elviselésére. Kérek dohányt ...küldöm a Mikulást a gyerekeknek... Fűtés nincsen az internálóban ...hangulatom bizakodó ...Szeretnék magam lenni a Mikulás de ez a jelen pillanatban lehetetlenséggel egyenlő. 1948. dec. 9. levél Nem bízom a szabadulásban...bizakodunk az 1949. köztársasági közkegyelemben... Fegyelmi készül ellenem a tanfelügyelőségen, természetes is, hiszen állásomból ki kell, hogy rúgjanak... Pancsika volt nálam… súlyos ügy az én ügyem, –mondja az ügyvéd -úgy látszik pénz kell neki... Jön a karácsony ... forró hangulatú levelek... vágyak és remények özönével tele... Dr. Gombás ügyvéd levele 1948. dec. 8. Megérkezett a NOT-tól az ügyiratok özöne... na és mit lehet tenni? Ügyvéd úr, mit tudott ez ideig is tenni? Egyenlő a nullával... Kellemes karácsonyi ünnepeket kíván... ez is valami... Belügyminisztérium Szám: 546.124/1948.IV.4. Az államrendőrség szombathelyi kapitánysága továbbra is fenntartja az internálásnak jogosságát. VÉGHATÁROZAT 1948. dec. 15. Ami eddig se volt kétséges, most be bizonyosult, tehát a karácsonyt is itt töltöm a Buda–déli internálóban. Ha szomorúságot mérni lehetne, mint a vérnyomást, akkor tán a legnagyobb fokra ugrik fel karácsony estén, amikor a fenyőillat, a csillogó gyermeki szemek, a család melegsége helyett sivár fehér szoba, a szobában vagy negyven lehangoló –lelkileg összetört emberek, akik elnémulnak jobban, mint másnapokon, csak maguk elébámuló, megmerevedő szemekkel, tele könnyel csak testükkel élnek itt lélekben mind valahánya, időt és távolságot legyőzve ott bolyongnak ki-ki családja körében.. Ha halkan is, de azért felcsendül egy-egy ismert karácsonyi dal, ami betölti az estnek ünnepi fényét –mindenki énekel ilyenkor, tán még az ateista i, –hiszen ő is sárból, napsugárból , lélekből van összegyúrva... Amikor a lélek bolyongásával elfárad a test is, mindenki igyekszik lehunyni szemét, tán nem lesz könyörtelen hozzá az álom, hazaröpíti hajnalig és ez is ilyenkor nagyon jól esik. Az ősi szülői ház környezete, ami visszanyúlik a nagyanyáink és nagyapáink gyermekkorából megőrzött szent és ragyogó karácsonyi szokásoktól betlehemesek, majd karácsonyt köszöntő gyermekek tiszta és szép csilingelő hangjáig, a készülődésnek sok-sok formája, sütés, takarítá, fenyőfa szerzés díszelemek gyűjtése, ez mind, de mind most ragyogóbban vonzza az embert vissza a szabad életbe, a család szentélyébe. Most mind jobban beszáll a szív közepébe az ünnepi körnek minden ragyogása. Ebben a hangulatban –emlékszem volt a szobánkban egy ragyogó kiállású ügyvéd, akit nagyon elfogott a karácsonyi ünnepköri hangulatnak lelkesedése és ennek hangot is adott, oly képen, hogy a szobában hangosan elkezdte a mondanivalóját: ez a karácsony nem a mi karácsonyunk, ez a karácsony nem örömünnep a számunkra... és folytatta ékes gondolatainak szavainak áramát, ...mi pedig isteni félelemmel hallgattuk a szónoknak minden mondatát, vele együtt sírtunk és elénekeltük befejezésül : Mennyből az angyal... majd a Stiele Nacht, örök szép dallamával mindenki elhallgatott és álmot csalt a szemére, talán majd álmaiban otthon lehet szeretteivel együtt... | |
