 |
    |
 |
Szokoli pappal való összetűzésem… Dr. Szokoli pappal való összetűzésem Amint már jeleztem, az internáló tábornak összetétele nagyon vegyes volt –zsidótól– papig –tábornokig –minisztertől –csövesig mindenki képviseltetve volt. Nagyon meg növekedett a zsidók száma is, akik vagy valuta, vagy bokorugrás miatt kerültek ebbe az intézetbe. S ami a legkellemetlenebb volt számukra, hogy ők az üldözöttek, ismét zárkába kerültek, persze nagyon sok volt köztük spicli, báránybőrbe bújtatott farkas, besúgó. De a létszám kb. 200–on felül volt már a zsidók száma is, akik között volt milliomos, nagykereskedő, bankár... Nagyon sokszor háborogtak itt a táborban, habár megkülönböztetett bánásmódban voltak –látogathatták őket bármikor a felségeik, sőt valami címen ők is hazamehettek, ügyvédjeik bármikor bejöhettek, hozták számukra a pénzt, –élelmet –volt egy alkalommal olyan zsidó –nagykereskedő volt, hogy amikor behozták ide a táborban, azonnal csicskást fogadott maga mellé. Lefizetett valami baromi nagy összeget a tábornak, és szabad kijárása volt. Nem is volt sokáig itt benn, két hétre szabadult, de mindenét szétosztotta a társai között, semmit se vitt el magával. Szóval a pénz –a zsidó itt is megtalálta a kis kaput a nagykapu mellett. Emlékszem valami Sugár zsidóra, színész volt civilben... ez szervezte az itteni kultúrgárdát főleg zsidókból, akiknek szabad mozgásuk volt a tábor területén, sőt azon kívül is. Kéthetenként egy-egy szórakozató műsorral szórakoztatták a tábor lakóit. Legtöbbször a szabadban rendezték meg az előadásokat, így jó volt kijönni a zárt szobából –szabad levegőn élni kellemesebb volt, mint a büdös szoba levegőjét szívni. Nem kellett félteni a zsidókat, nagy volt a külső kapcsolatuk, hiszen a külső zsidók nagy csomagokkal "IKA" látták el a bentlakókat és ami a legérdekesebb a zsidó rabbi hetenként bejöhetett a hitsorsosukhoz, hosszas elmélkedésre. Hozta a jó híreket, hazai híreket –küldeményeket –nagy örömmel mentek mindig külön helyre a zsidók a rabbi fogadtatására. Nem hagyta el a pásztor a birkáit –felkereste őket, ugyanakkor a sok-sok megbízatást is elvégezte egy hét leforgása alatt, amint követett a következő hétnek a tárgyalása. A zsidók bámulatos összeköttetéseik révén itt is kiváltságos helyzetben voltak, akik igaz, hogy internáltak voltak, de szabadabb életet élhettek, kívülről több hírt kaphattak. Ekkor kb. 200 zsidó volt az internáló táborban. Legtöbb valutacsempészés, vagy bokor ugrásért (tiltott határátlépés miatt) kerültek ide az internálóba. Emlékezetem szerint nagyon enyhén ítélték el –ha egyáltalán ítéltek a zsidóknak a bokorugrásuk miatt, így legtöbbször csak átmenetileg leinternálták őket, de számukra nem volt igazi szabadságmegvonás. Az itteni hivatalokban és internálótábor belső felügyeleti szervébe teljes egészében beolvadtak –ők voltak a levélcenzorok, a csomagvizsgálók –mert minden adminisztrációs munkákat az internáltak végezték. Aki elsőben lépi át az internáló kapuját, nem is tudja hogy itt mindenki internált –csak később döbben rá, amikor több időt eltölt e nyaralóban. A kereskedelmi, üzemi életben is ők vitték a szerepet, hiszen a zsidó összeköttetés megvolt a szabadon üzletelő honfitársakkal, pl. létesítettek rossz biciklik megjavító üzemét, az országban összeszedett kerékpárjait Helyesbítés Amikor a sorokat írtam, nem is tudtam igazából, hogy mi is történt Beresztóci pappal, azaz amikor egy szép napon eltűnt az internálótáborból. Nem lett esztergomi prímás, hanem azóta olvastam, a BÉKE papok országos titkárának tették meg. Azóta tudtad meg, hogy egy alkalom a következőket jelentette ki. Úgy megverték, megkínozták, hogy még egy ehhez hasonló kínzást nem bírna ki –tán ekkor vállalta el az ÁVÓ hívására ezt a beosztást. Emberileg elfogadható ez az érv, szóval vállalta azt amit vállalt. mert még egy kis kínzást nem tudna elviselni. Nem sokáig élt,– Na ezt a történteket, azóta tudom, hogy a naplómat megírtam. Igen voltak BÉKE papok, még a történelem nem tud pálcát törni felettük, helyes volt-e a megalkuvás, vagy vállalni kellet volna a GOLGOTÁT. ide gyűjtötték össze, megfelelő szakemberek segítségével újjá varázsolták a roncsokat, s ebből óriási bevételekre tettek szert azok, akik közreműködtek a javításban. Festék, gumik, stb. , mind a külső volt kereskedők szállították a helyszínre, ugyanakkor ők voltak a felhajtók és a bevásárlók is... Ugyanakkor, amint már említettem a papok száma is megnőtt, majd 25– 30 papot olvastam meg, akik különböző helyekről, vegyes címen voltak begyűjtve. Itt volt pl. Beresztóci pap... aki később az esztergomi érsek lett... Mindszenti Utóda. Egy alkalommal elbeszélgettem vele az udvaron –már el is felejtettem, hogy miéit hozták be, csak arra emlékszem nagyon egészséges gondolkodással értekeztünk. S mi történt hamarosan? Egy szép napon eltűnt az internáló táborból... ugyanakkor hallottam ő lett a prímás... Feltételezhető nagy béke pap volt, vagy azzá vedlett, akivel már itt a táborban folytattak egyezkedő tárgyalást (1948 aug.) feltételezhető ő mindent vállalt, amire megbízták, az akkori világi főmuftik, ő vállalta a megbízatással járó feltételeket, így került Esztergomban a prímási székbe... Biztosan mérlegelte a helyzetét, megalkudott a megbízatásának feladatával, mindenben engedelmeskedett az akkori rákosi rezsimek, hát íme ő lett az első püspök az országban, egyenlők között az első. Persze hogy csodálkoztunk a hirtelen szabadulásának hírére, s még jobban tisztségének a betöltésével. Nem sokáig volt prímás –pár év után elhalt, nem bírta az iramot, vagy csalódtak benne? –ki tudja?!!! A papok közt volt található a keszthelyi plebános, a siklósi esperes, akikkel alkalomadtán szót is váltottam, hiszen bennem volt a pap tiszteletnek a megbecsülésnek a fundamentuma, ők is szívesen elbeszélgettek velem, hiszen a témáink azonosak voltak. A siklósi esperes még itt is nagyon kemény bírálattal ítélte el a rendszernek ezt a törvénytelenségét –állta az üldöztetésnek minden kínját– de elveiből nem engedett. Ez a szilárd jellemű pap nagyon tetszett, aki nem esett össze egy kis kegyetlenségnek a súlya alatt. Velem együtt mosta a folyosót, amikor ránk került a sor, nem zúgolódott a munka miatt, csak a szabadságának a megrablóit ítélte és gyűlölte teljes szívből... Nem tudom, hogy mi lett vele? Öregedő volt a keszthelyi plebános, aki idős korára való tekintettel nehezebben viselte az internálótábor mostohaságát, de bízott abban, hogy nem győznek a vandálok az Isten igazságossága felett. Tán már nem is élhet, amikor e sorokat írom –Tetszettek ezek a papok azért, mert velünk egyetemben állták a napi szenvedéseket, nem érdekelte őket a mostoha viszony, át kell vészelni ezt is és majd lesz jobban... Igen ám nem minden pap viselte ilyen megnyugvással a sorsát. Nem is tudott példakép lenni a tömeg előtt, nagyon kiszállott többől az isteni türelemnek az erénye és a gyarló emberi test lett a központ, ami most szenved. Hogy is jártam Dr. Szokoli pappal? Vasárnap van, beszélgetésre várakozók gyülekeztek az épület egyik sarkában. Ilyenkor az is kimehetett az udvar kijelölt részébe, akinek nem volt beszélgetési lehetősége. Amint nézegetem a sokaságot, egy papot is észreveszek a tömegben, akivel szót váltottam kezdetben, amikor közelebb jutott hozzám. Beszélgetésre vár főtisztelendő úr?– kérdem az én jámbor isteni szolgát. Nem, nem feleli, csak levegőzni jött ki, nincs senki aki meglátogatná, mondta szerényen. Hová valósi vagyok? –kérdezte a pap. Vasmegyei... válaszoltam, majd ő is nyomban mondja, ő is vasmegyei, hát hol fungált és melyik faluban volt pap? –majd szóról szóra raktuk a mondanivalónkat. Eddig még csak minden rendjén volt –de egyszer csak elkezdi ám az Isten szolgája a panaszokat: ugye milyen elhelyezésünk van itt? Nincsen ágy, takaró, aztán csajkából kell enni, majd leesik a kezem amikor belecsapják azt a moslékot a csajkámban, bezzeg az ő falujában, ekkor derült ki, hogy valahol Torony–Sé körül fungált, és házirendes kosztolásban részesült, aki mindennap más-más háznál ebédelt, persze minden háziasszony igyekezett a legjobbat főzni a főtisztelendő plebános úrnak... Most ezekre gondolt vissza a pap, majd folytatta a panaszát, én meg ez ideig jámborsággal hallgattam a gyarló emberi zúgolódást. Megszoktam –mondja a pap, hogy herendi tányérokból eszem, itt pedig, csajka... Rakja-rakja az értelmetlen panaszait egymásra, majd amikor teljességével befejezte, a panaszkodást, amikor már a gyarló ember szólalt meg a reverenda alól, kérdem az isteni szolgát, –mióta van itt a táborban?– Kb. kettő hónapot mondott... ó hiszen akkor nem is olyan sok –ki lehetne bírni....és mondom neki a magamét. A második világháborút végig harcoltam, majd három évig szibériai fogságban voltam, majd börtönben és itt pedig már a második hatot kezdem meg... de csak békéltetés céljából soroltam fel az én előzetes szenvedéseimnek a stációit és mégsem panaszkodom se a csajkára, se azért hogy majd kiseik a kezemből a csajka, csak adjanak bele elegendőt... nem is vagyok amiatt zúgolódó, hogy herendi tányérok sorakoznak előttem... de ezeket már egy kicsit fennhangon mondom én az isteni szolgának.... majd válaszol, vártam hogy némi vigasztalással fog felém fordulni... nem, ellenkezőleg brutális módon válaszolt: Maga már akkor ezt megszokta, nem szokatlan magának!!!!!!! Na én erre felkaptam a vizet, mint a héja a vadra rácsaptam, szégyellje magát, maga nem pap... nem érdemli meg a reverendát... nem látja mennyi családos ember van közöttünk, akik küzdenek a csapással... magának se gyereke, se felesége, ...mint papnak kellene elől járni jó példával a szenvedések elviselésében, és maga esik össze, mert nem herendi tányérokból eszik, hát maga is szokja meg ezt, kívánom, hogy éveket töltsön el itt ebben a táborban. De papi ruhát vesse le nincs rá érdeme, hogy abban járjon, magának kellene vigasztaló szavakat önteni az elesettekben, mint papnak kellene igazi vigasztaló missziós munkát végezni... nem látja hogy özönlik a nép vasárnaponként a pincében tartott szt. misére, egyedüli vigaszuk a hit és maga esik össze elsőben?... Szégyellje magát.... és még hogy mit mondtam neki azt csak ő tudja, el ment tőlem messze, t azóta is kerül Szombathelyen ha találkozom vele az utcán... Amikor szabadultam én is ebből a purgatóriumból, velet kapok a püspökvárból a napokban menjek be a püspökvárba –írja Dr. Szakos Gyula (az akkori püspöki titkár, elenben Sárvárott apátplebános kinevezték Veszprém, vagy Fehérvár segéd püspökévé? –csak a jelenben igen beteg) a titkár a következőket mondta felém. Panaszra jött hozzá Dr. Szokoli főtisztelendő úr, aki elpanaszolta, hogy milyen goromba voltam hozzá az internáló tábora...stb. Elfutott a szent Antal tüze, Szakosnak is elmagyaráztam a reverendába bújtatott bábut, ez nem pap, ez kéjenc, aki az Istentől csak a javakat akarja, de a szenvedőkön segíteni, csak a saját gyarló emberi létét nézi, ez esik össze elsőben a terhek alatt, amikor sok–sok családos apa nyögi az internáló tábornak nyomorát és ők bírják. De Szokoli pap siránkozik a múlt jóléte miatt, jobb volna, ha levetné a reverendát, nem ócsárolná személyén keresztül a papi tekintélyt. Szakos előtt is nagyon lerámultam ezt a bábut, s később tudtam meg, hogy ez a pap valami grófi méhben fogant... Szentkirály körül, szóval kék vér csörgedezik ereiben... puhány, egy kicsit meg is hibbant már, hamarosan elküldték nyugdíjba. Szakos Gyula is elkönyvelte a mondanivalómat, mint pap akarta megvédeni a papot –ekkor még felekezeti iskola voltunk, így joga volt engem behívatni a püspökvárba. Napjainkban is: Látom ezt a pojácát (1979) sétálgatni a városban, –sőt éjjelenként megjelenik az Isis szálloda körül –ott settenkedik– kukucskál be az ablakon. Amikor egyszer végignéztem ezt a kukucskáló, éjszakai bagoly leskelődését, majd odamentem hozzá, hogy ismét elküldjem valami melegebb tájra, nem szégyelli magát mint pap, itt lopakodik az ablakok alá és valamit el akar érni, hogy mit azt nem tudom... lehetséges hogy tán az idegeneket akarja megvágni, hiszen egy idegennek meg esik a szíve, ha elpanaszolja a jelenlegi sorsát, lehet hogy valami kis nyugdíjat, és így igyekszik tán azt kibővíteni... Nem bántottam, hagytam továbbra is bujkálni az Isis körül –nem volt annyi időm hogy kivárjam a szándékának a keresztülvitelét. Ő megismer –mert már panaszkodott Tóth Józsefnek –a könyvtárosnak is –de igyekszik úgy elmenni mellettem, mint teljesen ismeretlen. Csak annyit tudok mondani, aljas, szemtelen pipogya fráter, aki csak kihasználta a papi reverendának a tekintélyét korábban –de érte semmi áldozatot hozni nem kívánt. Mindenkor elítéltem ezeket a képmutatókat, csak addig papok, amíg a bőség és kényelem páholyában ülhetnek, amíg semmi gondjuk, és semmi kötelezettségük, semmi megpróbáltatás az életükben... eddig jó a reverenda... de ha egy kicsit is kell a golgotára menni, akkor már az első lépésnél nehéz a napi kereszt, összeesnek, vért izzadnak, gerinctelen, puhány masszává válik. Még ma is utálattal gondolok rá, ha néha a összetalálkozunk. Ugyanilyen volt a Vasasszonyfai plébános is, aki meg azért sírt, hogy a szakácsnője vagy húsz ludat tett be tömésre, hízlalásra, most ki eszi meg ezeket a libákat, neki itt kell lenni az internálóban... Ezt a szegény isteni jámbor szolgát is helyre tettem, bizony azóta ő is, ha lehet, elkerül, mert nem tudja felejteni a pár keresetlen intelmi szavaimat. | |
