Dunabogdány…

Fót után Dunabogdány volt a következő állomásunk... közvetlen a Duna mellett feküdt ez a kisfalucska. Ki is használtuk a Dunának az éléstárát, mert bizony halat fogtak a katonák bőven, de barbármódra, egy-egy gránát bedobásával, és bizony ilyenkor kis hal, nagy hal egymás után jöttek elő a Duna vizéből... Háború van... a katonának halra fájt a foga…
Most aztán végleg kihagy a memóriám, mert itt valahol, vagy Dunabogdányban, vagy Tahitótfaluban laktunk Gombaszögi Frida (Ella) színésznő kastélyában... Pazar berendezéssel volt a kastély ellátva, pedig rengeteg holmit már elrejtettek, de az ottlévő inas, aki vigyázott a kastélyra, várt az utolsó napig, tán nem kell pakolni.... Valami csodálatos ágyban feküdtem itt, nem is ágy, talán „ágyszoba”, hiszen akkora fekvőhely volt, hogy azon hosszában, széltében hömpölyögni lehetett, és milyen ruganyos volt annak fekhelye...?
Az egész fekhely selyem umbellás volt, majd oldalt körben gazdag bársony drapéria övezte, így az ágyban huncutkodó színésznőt nem lehetett látni, kivel, hogyan és mit művel. Az inasa mesélte, bizony ha csengetett a színésznő valamit italt, vagy ételt kellett beadni a drapéria ajtaján, ilyenkor a teljes paradicsomi élet, Éva és Ádám édenkertjébe érezte magát.
Nem volt ott semmi szemérem az inas előtt sem... ahogyan az Isten megteremtette a szép testi felépítését, úgy volt előtte minden takarás nélkül…
Kb. volt az a fekhely 3 X 3 méteres, epedával kibélelve, azért tudott olyan jó ruganyos lenni. Itt feküdtem pár éjjel, amíg szintén nem kellett tovább állni... Persze nekem partnerem nem volt ezekben az iccakákban, pedig elfértünk volna bőven...
Meneküléskor valami emléket elhoztam, vázák, amik még ma is megvannak, nagy érték számomra.

Dr. Szollár Laci, keszthelyi ügyvéd volt, az bizony igen drága értékkel, életnagyságú festménnyel gazdagította magát.
Valamiképpen itt szereztünk egy pár remek parádés lovat, futó kocsival, amit állandóan magunkkal hoztunk és ha kellett azon utaztunk tovább.
Gyönyörű, két táncos paripánk lett, az ottani uraságnak már nem kellett, azaz elhagyta őket, elmenekült valahová. De rengeteg elhagyott érték hevert mindenütt, utcán, lakásokban, se ajtaja se gazdája... egyedül az életet mentette mindenki, más ingó és ingatlanát szélnek eresztette.
Így kerültünk Leányfaluba, volt időm megnézni Móricz Zsigmondnak, hajdani villáját. Kedves emlék marad részemre ez a látogatás.
Na most aztán Pomázon kötöttünk ki, sváb falu, itt bizony nem volt biztonságban az ember.
A bátyám meséli el, amikor valahogyan megtudta, hogy az egységünk Pomázon van, eljött utánam. Érdeklődik a faluban, hogy hol vannak elszállásolva a katonák, na meg egy fhdgy, mert azt keresi. Nem nagy falu hamarosan hite megy ilyenkor a kis községben, kihez kik szálltak meg... meg is talált, de nagyon figyelmeztette a házigazda, nagyon óvatos legyen, mert a fhdgy úrnak a géppisztolya legényével együtt élesre van állítva.
Tényleg megtalált a „Hosszika” volt öröm... tudtam, hogy már Pest éhezik, nincs zsír, cukor stb... na ami csak belefért a Hosszi szatyrába, azt én mind beleraktam... azonkívül remek vacsorát adtunk számára, de ebből aztán baj lett, mert a sovány koszton tengődő gyomor nem bírta a nehéz zsíros ételünket, csak utólag tudtam meg mennyit szenvedett az én bátyám, mire
kiheverte a sok böjt után a finom falatoknak az elfogyasztását.