 |
    |
 |
Az otthon öröme… Minden lépésem, amit tettem az otthonig, valóságos ünnepi körmenet volt, teljes egészében beléptem az otthonnak szent otthonába... Amint körül néztem a lakásban, bizony több mindent nem találtam meg a régi helyén… hiányoztak, felszabadultak, de majd pótoljuk, ha lehet... fő hogy az élet megmaradt, megmaradtatok számomra anyuka és kisfiam.... Csevegtünk estig, nézegettük a kertet, nem győztem betelni az otthonnak boldogságától, nyár volt, virágba borult minden az udvaron, anyuka nagyon nagy gondozásban tartotta most is az udvart... és lakást. Nem egyedül anyu, Németh Mariska volt akkoriban lány.../jelenben Cellben van ABC főnökasszony/ az volt a napi segítője, társalkodója, és nagyon érdekes eset történt. Mariska előtt teljesen érhetetlen volt anyu viselkedése, ezideig őtet nagyon kedvelte, de mióta megjöttem csak velem törődik, Mariska sértve érezte magát és estefelé kijelenti, rá már úgysincs szükség, és otthagyott bennünket... Magam sem értettem meg a cselekedtét... anyu magyarázta meg a későbbiekben, hogy Mariskának nem tetszett, hogy most nem ő a központ... feldúlt arccal eltávozott, csak napok elteltével tért ismét vissza... Vasárnapra ébredtünk, éppen itt volt a mise Szeletén, persze hogy elmegyünk... amint mentem be a templomba, minden tekintet rám szegeződött, néztek-néztek, látták rajtam a nélkülözéseknek a hatványozottságát... senki se merte mondani a szemembe, de rosszul néz ki, de sovány...!!!! hiszen ilyenkor úgy vannak a szemlélők, mint azok, akik halálos beteget látogatnak meg a kórházban, tudják a látogatók, hogy a betegüknek az órái már meg vannak számolva, de azért vigasztalják, meggyógyulsz, még fogsz köztünk táncolni.... stb. ...felzúg az orgona, amelyiken oly sokat dicsértem az Istent, visszahozott ismét, még van velem terve... szeretett, éreztem mindig... mikor is voltam utoljára templomban? Ja, igaz egyszer voltam Szibériában is, de a templom már magtárnak volt beállítva, csak a stílusa árulta el, hogy egykor a zab és árpa helyett ájtatos orosz hívek dicsőítették az Istent. Nem szűntek meg az itthoniak ájtatos és buzgó imáikkal ostromolni az egek Urát. Hozd vissza őket, a sokat szenvedőket… gyönyörű dallamban hangzott fel a hadifogoly nóta... sírtam örömömben, sirtam, de úgy hogy nem tudtam könnyeimet visszatartani...d e jó volt már itthon sírni... könnyezni... Felemelő boldogság volt ebben a légkörben levegőt szívni, amikor embernek tartottak, amikor szerettek is már... amikor egy kis falunak a tagjának érezhettem magam... Délben pedig jött egy nagy meglepetés, édes szülők jöttek meg Répceszentgyörgyről... hozták a finomabb, ízesebb falatokat... de kár hogy nem ehetek belőle... nem ám, azért mégis csak vállalkoztam a kacsamájból megenni egy diónagyságnyit... förtelmesen ízlett, ettem volna még belőle, de a józanész parancsolt az ösztönnek... még ettől a kis réce májtól olyan büdös lettem mint a görény...valósággal bűzlöttem, nem záródtak a végbelek, de a gyomorszáj sem... és ahogyan a gyenge gyomor forgatta a maga számára borzalmas nehéz és zsíros falatocskát, klozettá váltam, és amíg ki nem jutott belőlem ez a kis récemáj, addig én bűzlöttem... na még csak az kellett volna, hogy jóllakásig ettem volna a finom combocskából is... akkor már úgyis végső zenében, harangzúgásban fejeztem volna be hazajövetelemet... Ilyen gyenge volt a belső rész, a gyomor, korpára volt az berendezkedve, nem pedig récehúsra... Erzsi szülei minden földi jóval ellátták lányukat, unokájukat, amíg én távol voltam... Elbeszélgettünk ebédidő alatt, majd pihentem... Hát akkor mégis mit ehettem idehaza az első hetekben?... Sok-sok zöldet, paprikát, paradicsomot, bort, pálinkát... egy kis tejet... Soká tudtam csak egy keveset enni a déli ebédből... Aztán ami ilyenkor, ebben a korban harmincnyolc éves korban teljesen impotens lettem... ez bizony nagyon bántott... hiszen ilyen korán elérni a végső fokot... bizony teljes csőd ezen a vonalon, semmi sex. Orvosokat kérdezgettem erről a témáról... azok megnyugtattak, csak nyugi és semmi erőltetés... okos táplálkozás és idő kell, mire a szervezet regenerálódik, és minden a régi lesz... jöhetnek a kihagyott mézes napok gyönyöre... bizony kellett több mint félév... amikor észrevettem férfiasságomat és már gyönyör is lett belőle... tehát okos volt a szervezet, a fogság idejére lezárta ezt a felesleges energiát kieresztő csapot... idehaza majd egy évre telítődött meg újra és tart még... ki tudja meddig?... Ebből is érezhető, mennyire legyengült a test, amikor képtelen egy találkozáson nemi életet élni, nemhogy nem tud, de szinte fájdalmat okozott egy kis kicsike kis akarás is, nem is szabadott erőltetni a hímvessző merevedést, mert az borzalmas fájdalommal járt, így jobb volt nélküle lenni, amíg magától nem jelentkezik annak szükségessége... | |
