ELŐSZÓ

„Addig kell nézni egy fát, amíg észre nem veszed rajta azt, amit még más nem látott meg eddig rajta.”

…és most hogyan tovább? 1950-ben...

Mielőtt elkezdtem írni e sorokat, ami egyben a hatodik kötetemnek lesz a tartalma, kezembe vettem a legutóbbi kötetemet, fellapoztam annak utolsó oldalát, hol is maradt abba a események sorozata. Tragikus dátummal végződik a befejező oldalnak a mondanivalója, hiszen odáig fejlődtek a dolgok, hogy mint kivetett leprást teljesen kivontak a forgalomból

Répceszentgyörgyre költöztünk 1949-50-ben

Otthonra találtunk édesanyu szüleinél, akik nagy szeretettel fogadtak be hajlékukba, semmiben se éreztették velem bukásomnak tragédiáját, habár magam is éreztem nem a főnyereményt ütöttem meg, hanem a bukásomnak a mélységébe pottyantam bele fejestül, amiből majd mikorra fogok ismét fejreállni, ez volt a kérdés.

Nagyanyánkról

Falusi asszonyoknak mintaképe volt, akinek a háztáji és főleg konyhai, asszonyi munkaképessége, esztétikai, lelki gazdagsága páratlan volt a maga nemében.

Disznóölésről...

Disznóölések voltak a télnek a legkiemelkedőbb ünnepnapjai, amikor 2-3q-ás disznókat perzselgették már kora hajnalban, mert az volt a szokás falu helyen, hogy az ölést már kora reggel, még pirkadás előtt kell megejteni, a perzselést pedig be kell fejezni mire kivirrad. Nagy élmény volt ez a disznóölés mindenkor, hiszen ekkor senki se volt hiányban, ehetett-ihatott a maga kedvére.

Lakner féle vendéglő...

Egy adott pillanatban a jó barátság és a tisztelet is így kívánja, hát gyerünk... és egy óvatlan pillanat, kezében már sercegett is a toll, mutatja a Pers úr hogy hol és hová kell azt a Kozák nevet alákanyarítani, és ezzel a kis aláírással magára vállalt kb. ez volt az 1930-as évek után egy akkora összeget, hogy felért egy kis házzal...

Nagyapáról még... a kis deres meg a kocsi...

A gazdálkodásnak minden ágából kivette a részét, dolgozott izzadásig. Nagyon szerette a lányát, a lányán keresztül engem is. Legnagyobb boldogság akkor érte, amikor megszületett az első unokája az Endre. E szavakkal élt felém a hír hallatára: „Legalább most tudom, hogy miért dolgozom?!”

Kántorizálás... 1950-ben…

Hamarosan felszámoltuk a répceszentgyörgyi ideiglenes lakásunkat, áttelepültünk Alsószelestére, a kiskastélyba. Békében és szeretetben éldegéltünk a ház lakóival egyetemben, főleg Némethékkel, akik nagyon vallásosak voltak, nagy tiszteletet adtak a kántori munkámnak.

Méhészetről... visszajöttünk Szelestére...

A kántori teendők némileg lekötöttek, de mégse volt teljes a munkaköröm, hiszen az iskola, a tanítás, a gyerekek kacaja nagyon is hiányzott az életemből.

Így lettem betanított munkás 1950. júl.

1950 júliusi nap hevétől izzadt a határ, a nyárnak utódvége, amikor minden gabona a hombárba került, kezdődhetett a számvetés, elég lesz-e az új termés, azaz miben kell fokozni a jövő irányzatot. Napjaimnak minden percét igyekeztem tartalommal megtölteni, lefoglaltam minden szabadidőmet, főleg kaptárakat gyártottam a méhecskéknek, nagyon kellemesen elbeszélgettünk Varga bácsival, az asztalos mesterrel, akit ugyancsak meglóbált a politikumnak vihara, de előzőleg mestere lett saját szakmájának, és mint pesti ember, kitanulta az élet huncutságát, élvezettel ette a zacskós ebédjét, ami sokszor egy darab szilva és egy darab kenyér volt.

Borzalmas a közlekedés-átkozott legyen a szerzője…

Amíg lehetett addig csak tiportam a biciklit, na ez se volt leányálom, főleg zivatar idején vagy egy nagy ellenszél esetén, amikor egy helyben megálltam a szélnek az ellenhatására, bizony ha műszak alatt nem verejtékeztem akkor most vért izzadtam ezekben az emberfeletti órákban.

Iskola iránti vágyaim...

Munkás életbe teljesen beágyazódtam, de mégis volt egy árnyékkép mellettem, aki néha odasúgta... iskola... mikor?... de nem hatott rám akkora fájdalommal mint a kezdetén, hiszen el se tudtam volna elképzelni, iskola nélkül az életemet, hát lehet és tudok élni tanítás nélkül is?… Hát igen, ahogyan a monda hagyománya szerint egy farkas is helyettesítheti a édesanyát, Romulus és Rémus esetében, így bizony a létfenntartáshoz mi segít be, nem lehet abban szelekciózni, ami megment az éhhaláltól, vagy kötéltől.

A dolgozók mellém álltak Ölbőn...

Magam is hallottam ezekez a kitöréseket, mert hiszen ez a nagy nyilvánosság előtt, vasárnapi napon volt, a nagymisén, amikor párszáz hivő gyülekezett össze az Isten házába, amint elhangzottak ezek a szavak, kemény szavak, ki hallgatja?...ebben a pillanatban száz és száz szem ragyogott felém...

Celi búcsújárásnak története

„Szép az, ami érdek nélkül tetszik”... Ki hogyan és milyen eszközökkel építi fel az emberben a szép iránti való megismerést, megtiszteltetést, megbecsülést, vagy annak felértékelését, az idevezető út sokágú lehet és biz ez nem is könnyű.

Találkozás Vajda Jánossal…

Amint Sitke felé halad hadnép, egy civil mellettünk elhalad biciklivel, majd erősen figyel, ismét visszajön, mindjobban a tekintetét rám szegezi, leszáll a bicikliről. Ezeket a mozdulatokat látták az imádkozó, testben és lélekben megizmosodott ölbői híveim, majd szólnak nekem is: ez magát figyeli ám, tanító úr, de ne féljen, mert darabokra szabdaljuk, ha valamit akar magával...

Élmények gazdagsága…

Kezdetben nagy volt az élvezeti hajsza, tetszett is a nomád ősi élet majd egy idő után lehalkult bennük a biológiai óra, lassabban, kevesebbet kezdtek beszélni, ugatós lett a hangjuk..., mozgásuk mackós lett, 11 órát aludtak. Majd kialakult a női uralom, a matriarchátus, a férfiakat jobban ingerelték a vadászatra, hamar megunták az orgiákat is és újra kialakult a féltékenység, meg a szégyenlős szemérem fajtája.

1952-t írunk…

Bizony a harmadik évet tiprom biciklin naponta Szeleste és Sárvár között. Élem a magam munkás életét. Igen is van környezethez való alakulás, ahogyan a nyulak bundája a téli időszakban fehérebbé válik, a hóhoz hasonul színben...

Ismét pódiumra léphettem – Söptére kerültem

Ebben az évben már nem volt olyan mérges a fullánkja gyűlöletnek, engedett a politikai makacsságából a közszellem, vagy tán akadt olyan központi nagy káder aki látva mennyi nagy észkombájn van elkallódva koholt vádaknak rágalmazásai folytán, mennyi érték esett ki a napi termelésből és mekkora valuta és idő kell, amire ismét kaphat az állam egy diplomás tanárt, gazdatisztet, vagy orvost.

Anekdota Móriczról...

Zsiga bácsi, mert így hívta a szakácsnője,... minden egyes alkalommal felolvasta a szakácsnőjének a novelláit, csak azért, na, legyen aki meghallgassa, vagy esetleg kritikát gyakoroljon róla, legalább élőben szemlélhessen egy arcot, akinek az arcán megfigyelhesse írásának hatását, mondanivalóját.

Írásomban találom örömömet...

Nekem ez az írás a legnagyobb szórakozás, nem költséges, hiszen csak idő és idő kell hozzá…, na meg papír, indigó, gépszalag, de ezt szolgáltatják nekem a fiaim, anyu... Végtelenül élvezem most az elmúlt időszakban széthullott gondolatoknak, irományoknak sorrendbe való összefűzését, tisztultabb aggyal és még nagyobb tapasztalattal megvilágítani mindazt, ami tán örökre elveszett volna a sok lim-lom közt…

Hol van Söpte?...

A visszavételemnek volt egy roppant érdekes feltétele, amit csak utólag tudtam meg, nem kerülhetek a Sárvári járásba, más járásban igen, de ide nem. Na ez legyen a legnagyobb baj /tán a koroncaiak léptek akcióba?!

1952. szept. 1. Söpte, első napok az iskolában

Mindenkor szembe jut az én szeretett nagynéném, az Erzsi néni. Miért is emlékszem rá vissza mindenkor oly nagy szeretettel a sok-sok köszönni való mellett.

Tanácselnöknő: Hála Isten!!! Tud beszélni!... lesz is ellensége...

Amikor befejezetem az utolsó mondatot is megköszöntem a szíves türelmüket... Nagy taps... Taps... É1jen..., hangzik..., majd a tanács elnöknő hangosan elkiáltja magát: Hála Isten!!! Nem az Isten, de nem tudtam mire vélni, mire mondja a Bözsi néni, Hála Isten..., de tovább fejti a mondókáját, végre jött egy tanító, aki tud beszélni...

"Ott van a kincsed, ahol a szíved van"...

Mondotta a régi bölcsesség. Nekem mindig az iskola-a kultúra területe vette el minden időmet, csak az iskolának a falu kulturális felemelkedésének éltem, teljes szívvel és lélekkel. Ezt azért is megtehettem, mert édes anyu nekem otthon teljes kiszolgálást biztosított, főleg amikor még "tekintetes asszonynak szólítgatták", de a jelenben is ezt vallottam, nekem csak az iskola és maga a falu volt a munkaterületem.

A falu vezetőségéről pár szót

Megváltott a falu vezetőségének a keresztmetszete, eltűntek a főjegyzők, eltűntek a faluból a grófok, bárók, habár velük sohasem volt szoros kapcsolat, jött az új vezetőség, akik ugyan kaptak íróasztalt, sőt hatalmat, de valami mégis hiányzott az üzemi hajtóanyag, az ész, a rátermettség. Mindig állítottam, nem csak meg kell szerezni a hatalmat, de meg is kell azt tartani ahhoz, hogy megmaradjon a népi hatalom, a munkásosztály vezető szerepe az országépítésének a továbbvitelében, ehhez jó szakemberekre van szükség, minden munkaterületen, legyen az fizikai vagy szellemi pályán.

Átköltöztetés Szelestéről Söptére

Az első évnek a nagy részét, azaz a tanévet teljesen utazgatással töltöttem el, úgy jártam ide Szelestéről Söptére.

Balázs Ferit ugrattatta Bozzay...

Talán befejezésül még csak annyit, örök ellenfelem lett Balázs Ferenc is, aki szintén palástolta irántam telített ellenségeskedését, de ahol tudott, bökött felém /a jelenben, 1980-ban félkarú lett/.

Hogyan lehetne ateista előadást rendezni Söptén?...

Tanítás van, délelőtti időszakban beszól hozzám Miklós bácsi, az igazgató -nagy fekete autó áll az iskola előtt- a minisztériumból keresik a kultúrigazgatót. Na fene.... -mondom magamban-, hát nemcsak ávósok kereshetnek már, hanem maga a minisztérium kiküldöttje, na majd meglátjuk, mit akar?

Miniszteri pénzjutalom Budapesten...

Ahogyan a tömjénfüst betölti a templomnak minden zugát, úgy terjedt el ennek a sikeres estnek is a jó híre, főleg a járásban, de elhagyva az a megyét is, hiszen eljutott a hír magába a minisztériumban is.

Tapasztalatcserére hívnak Bpestre a Minisztériumba… l953. dec.

Most már tudom, habár akkoriban is éreztem, ha a járás, vagy a megye szemlét kapott valahonnan, hogy megtudja hol tart a népművelés, akkor gyerünk a Gyuszi bácsihoz, amit már jó előre jeleztek, de volt rá eset, hogy rajtaütésszerűen leptek meg előadás közben, mert mondván hátha csak porhintés van, és nincs hitele a mások hírverésének.

Elfelejtik a népművelés veteránjait... sajnos

Visszatérve a minisztériumi meghívásomra, biz jó volna az ilyen „peszlenek” ha egyszer meghallgatnának, a tapasztalataimat elmondhatnám nekik, mint "a művelődés területén dolgozott öreg VETERÁNT..."

SÖPTE: 1954. esztendő krónikái

Ezzel a lappal beértem az 1954. esztendőt és most átnézem dossziémat, mit is gyűjtöget, mit rejtegetett ez az év is. Érdekes így visszapillantva azokra az évekre, eseményekre, amik már, mint a történelemnek árnyékaként sugároznak vissza, ami már a hátam mögött van, de felejteni nem tudom, sőt tisztábban látom az összefüggéseket a fejleményeknek a mozgató rugózatában, tán mint akkor.

Úttörői élet az iskolában

Maga az úttörői munka számomra nagyon kedves munkakör volt, hiszen nincs új a nap alatt, háború előtt is volt iskolai szervezet: cserkész, "Szívgárda" mindkettő az iskolás ifiknek volt szervezeti mozgalma.

…mert vaj volt a fején... ellenség hangja – bosszú...

kollégák, főleg a Bozzayné mentegette magát, ahol lehetett, ugye nem lehetett ám otthon maradni, mert a Czeglédy nagy kommunista, félni kell tőle...

Darvas József miniszter kitüntetése Bpesten 1955. május 26.

A Kiskörzeti mozgalmamnak a jó eredményezésének a híre túljutott a község határán is, egészen fel Budapestig, mert a könyvtárügy érdekében kifejtett jó munkámért ismételten Budapestre kellett menni, az Országházba, kitüntetésem átvételére, aminek másolatát szintén csatolom.

Szombathelyen a megyei tanács nagytermében könyvtárról... bátor felszólalás 1955-ben

Majd egy órai polemizálás után felkérte a hallgatóságot az előadó, mindenki mondja el az észrevételezését, esetleges javaslatát, módszereit, hogy abbó1 lehessen általánosítani, közjavára befektetni a könyvtári életben. Rendben van, jelentkezem és már mivel ismeretes, hogy egy-egy előadás után néma csönd szokott lenni, mindenki húzódozik a felszólalástól, különösen ebben az időben, amikor még nagyon élt a politikai Demoklész kardja, hamar kivonták az illetőt a napi forgalomból, mert...

Sok a szovjet íróknak a sajtóterméke

Miért is voltak ezek a könyvek kapósak?, olvasottak?..., mert magyar írta, magyarnak. Ha a söptei könyvtárnak kb. a kettőezres könyvállományát terítékre teszem, keresem bennük a Gárdonyit, Jókait, és a többi magyar regényírókat, biz csak elvétve találok rájuk, vagy indexen vannak, vagy nyomdai kapacitás hiányában nem nyomják őket...

Testamentum.......