Félelem az ÁVÓ-soktól…

Kidugom a fejem az utcai láthatárra, gyanús senki, dzsip sehol, irány, megyek az állomásra, gyerünk mihamarabb vonattal haza... mintha rémlene nekem, édes anyu is velem volt, mert ő tudta, hogy szabadlábra helyeznek, de azt is tudta, hogy az ávó véres karmaitól nem fogok megszabadulni. Egy perc is szabadság, gyerünk haza, Szelestére... Így is lett, hogy volt-e öröm? Érdekes milyen az ember, nem éreztem teljes örömet, nem is lehetett érezni. Ez csak a pillanatnyi szabadságnak az öröme árnyékolt be, de, de a vihar minden percben kitörhet, a csapdai kör bezárulhat és kezdődik elölről az egész.