 |
    |
 |
Találkozás Jány Gusztávval… Találkozás JÁNY GUSZTÁV-val, a volt 2.hds.tábornokával… Egy alkalommal kb. márc.1944. vége felé... szép napos idő volt a faluban, nyakig sártenger, ebben a tengerben igyekeztek a németek vontatni a tankjaikat, borzalmas látvány, haldokló embert nézni, azzal együtt lenni egy szobában, figyelni, hogy rúgja az utolsót, akit életünkben úgy szerettünk... itt is haldokolt a német páncélos erő, üzemanyaghiányában csak minden harmadiknak, vagy negyediknek jutott olaj vagy benzin, így összefogtak kettő-négy páncélost, és vonatost játszottak meg... nagy dübörgés, ordítozás, de bizony a sártenger nyelte a lánctalpakat, nem volt szilárd talaj alattuk, ahogyan fordult a lánctalp, úgy fúródott mélyebbre a páncélszörny, csak nyögte magát, de nem tudott előbbre haladni, pedig egy ilyen tanknak az árán egy családi házat lehetett volna építeni... Magam is figyelem ezt a halottas gyászzenét, utolsó rugdalódzását, a németek tehetetlenségét, amikor az utcában, a járdán szemembe tűnik egy délceg, jól megtermett, nézésében, fellépésében észre lehetett venni, na ez sem valami közönséges törzstiszt, nem ám! Mert piros csík szalag fut végig a priccses /brityes/ nadrágján, na meg a zubbony gallérján messziről csillogott a tábornoki tölgyfalevél... Beszólok Fekete szds. úrnak... valami nagyfejű tábornok tart az irodánk fele... mint a nyúl, ugrik is már a szds úr, amint rátekint, felkiált, hiszen ez: JÁNY altábornagy úr.... de már tisztelgünk is a tábornok úrnak, bemutatkozunk... pár szót még ejt felénk, de állandóan az összeláncolt, tehetetlen német harckocsik mozdulatlanságát figyeli, s ekkor egy tekintettel, majd kézlegyintéssel tán ki is tette a pontot az „i”-re, tán teljes egészében látta a végítéletét-„beteljesedett” csak késik a golyó, ami az életét kiontja.... de jön... Ekkora csüggetegséget, lemondást csak ő tudott arcmimikával, kézlegyintéssel kifejezni ebben a történelmi végdalban... Tán érezte is, vagy tudta is, hogy napjai meg vannak számolva, felelni kell egykor az ítélőbíró előtt, és nem lehet más csak „halál” persze lehetséges, hogy még jön egyszer egy másik bíró, aki tán megkímélte volna a kötéltől, vagy a golyótól. A haditörténelem azóta megírta a sorsát. Megoszlanak a vélemények... katona volt, parancsot teljesített, miért nem tagadta meg a parancsot? Miért nem ment el nyugdíjba? Miért nem lett ellentábor pk-ja? Miért nem állt át az oroszokhoz? Az idő már többször igazolatlanul, azaz amikor a történeti idő már lefújta az áldozatról a port, amikor tisztábbak lettek a feldúlt kedélyek... tán a döntések is más megfogalmazásban születhetnek, vagy születhettek volna. Hogy mi ne kaptuk vissza Erdélyt, így is mondják: hogy Besszarábia helyett Erdély lett a konc, amit a dühös románnak kellett odadobni, hogy éhségét némileg csillapítsa, vagy az éles fogát csorbítsa. A történelem sokszor hoz megszépítő, vagy megbecstelenítő himport- Ha valamiről nem beszélük, vagy nem beszélhetünk, akkor még lehetnek hibák, azaz lehetnek igazságtalan ítélkezések a bírák ítéletében, és azzal hogy elhallgatunk valami igazságtalanságot, azzal még nem tettük jóvá a hibát. Nekem személyes, privát véleményem: ha már adtak nekem levest, elém tálalták, hogy egyem meg, akkor legyen szabad meg is mondanom, hogy kell-e bele só? Vagy ízes, vagy íztelen ez a leves… Azzal, hogy én elhallgatom a levesem íztelenségét, azzal még nem lesz jobb a levesem, de a szakácsnak pedig nem szabad megsértődnie azon, ha kifejezem ízesíteni való kívánságomat. Én örökké igazságtalanságnak tartom azt, hogy több millió magyart elszakítva hazájától, idegen népekkel egyetemben kell magyarságukért szenvedni, azaz hátrányos helyzetbe kerülni. Ha szabad a nagy halnak megenni a kis halat, akkor kisebb halnak is szabad a nálánál kisebb halakat megenni... Azaz joga van a kis nemzetnek is a mag hazaszeretetén belül önmagát szeretni, a sajátjához ragaszkodni, még akkor is ha a szomszédnak nem tetsző az én kívánságom. Amikor Erdélyben jártunk anyuval, na meg amikor Erdély visszajött 1940-ben, akkor tapasztaltam főleg ezt az igazságtalan döntést, hiszen tele van Erdély ősi magyar történeti intézményekkel, objektumokkal... művészi alkotásokkal, de tele van magyar szóval is, hiszen Nagyváradon igazán még kívánva se lehetett volna román szót hallani, tisztán magyar beszédtől volt hangos az utca... szálloda, és így beljebb is. Azzal hogy egy fehér embert befestenek feketére, azzal még nem válik négerré és fordítva... Ha vannak nemzetek, akik ragaszkodhatnak területi és népi területükhöz, mondván itt rokonnépeink laknak, és ez lehet történeti igazságosság, akkor joggal kérdezem, a történelem magyar nagyjainak országépítő területei most miért kell hogy idegen kasszába termelje a magyar termelvényeket. Kolozsvárott látni Mátyás király hatalmas szobrát, amit megőrzött e kegyes kéz, Tököly Imre /1657-1705/ erélyi fejedelem... Rákóczi, Brassó és sorolhatnám a többit... nem magyar honnak voltak a megteremtői? Másnak az ujját nem akarom elvenni, de a magamét sem engedem elrabolni. Mi úgy tanultuk még a történelmet, hazánkat a Kárpátok határolják, a Kárpát medence a magyar vértől öntözött magyar föld. Hogy aki a politika gyeplőjét fogja, hogy jól fogja-e, vagy sem arra is az időknek évtizede teszi rá a pontot. Mindig akadnak koholt vádak, de sajnos, ha már a pallos levitte a fejét/ Rajk/ hiába helyezik díszsorhelyre a tetemét, abból már élő nem lesz soha, legfeljebb okolásul szolgálhatna a jelennek és az utókornak. Most utólag meg kell még jegyeznem, azaz kiegészítem Jány Gusztáv, vitéz, vezérezredes, tehát már a tölgyfalevél lefelé csüng, nincs már felfelé való rang, ez az utólsó, 1937-1938-ban a szombathelyi 3. vegyes dandár 1940-ben a 2 hadsereg parancsnoka, mely 1942-ben annak nyarától a keleti front bevetett hadsereg parancsnoka lesz. A hadsereg doni katasztrófája után Hitler a vaskereszt lovagkeresztjével tüntette ki... /de ebben a keresztben már benne volt a halálra ítéltnek a keresztje /1943-ban saját kérelmére nyugdíjazták/. A népbíróság 1947-ben, mint háborús bűnöst halálra ítélte és kivégezték... Ahogy valaha nem volt értelme, hogy Augsburgig-Bizánc érckapujáig túrázzunk el, ahogyan nem Doberdónál sem, a Donnál nem kellett volna a határt, azaz a hazát védeni, ebben így gondolkodom, de Kárpátok azok a mi határunkat mutatták és mutatják, kegyetlen apa az, ha a labdázó gyermekétől, mert a labdával berúgta a háznak az ablakát, örökre eltiltja, azaz elveszi a gyermek labdáját és soha vissza nem kapja. Hát azok a volt gyerekek, akik játszottak a haza nevében valahol Dobordónál, Donnál, most úgy kell büntetni az utókort is, bűnhődjünk a bűnbeesőkkel együtt, megbocsátás soha sem lesz, vagy így kedveskedek a szomszéd gyereknek, hogy az elvett labdát odaadom neki, hogy visszamosolyogjon? ... a labda az enyém marad akkor is, ha a szomszéd gyerek játszik vele, és mivel nem tudok megbirkózni az erősebbel, azért még nem vagyok megalkuvó, belenyugvó az ítéletbe. Az enyémből ne jutalmazzon senki se másnak, ne engesztelje ki a gazdasági és politikai mosolyát felém, hiszen érezni kellene a szomszéd gyereknek, hogy a kapott labdához nincsen joga, úgy lopták el a másiktól büntetésképpen, és vigyázni kell mikorra várható, hogy a gazda jelentkezik a saját jogos indulatával, főleg ha már megnő, és nagykorú lesz... pedig már most úgy vélem, már vagy harmincnégy éves lesz a kisfia, a büntetést már lehetne visszavonni. Bízom a történelem nagy-nagy igazságosságában, hogy egykor ahogyan majd ötszáz éves töröktől megszabadult Albánia, mert sohasem nyugodott bele a jogtalanságba, így lesz egykor hazánknak is egykor még rehabilitációja. | |
