 |
    |
 |
Elmélkedéseim a történtekről… Arra kell törekedni, hogy a mai ember reálisan, átfogóan tanulja meg a történelmet, merítsen sokat a múltból, mindenkor mérje le annak valódiságát, igazságosságát. Megható jelenet egy nagy box, vagy birkózó izmokat feszítő, néha vad, kíméletlen fogások után a győző kezet nyújt a legyőzöttnek, szinte elismerve az ellenfél nagyságát, erejét, tán erősebb is nála, tán egy kis taktikai fogás vagy a szerencse segítette a pódium arany fokozatára. De elismerte az ellenfélnek is az erejét, kezet fogtak, nincs győző és nincsen legyőzött felett való kiszolgáltatottság. Persze, ha a macska eléri a kis egeret, akkor ismeretes már ennek az erőfeletti nagysággal rendelkező macskának az ítélete, játszadozik a legyőzöttel kénye, kedve szerint, még futkározni is engedi, de csak addig, amíg egy véletlen folytán nem érzi meg az egérnek ízletes vérét, és akkor könyörtelenül eltemeti éles fogainak csattogtatásával a kis egérkét... Na ez van az állatok birodalmában, egyik él a másik halálából, de így van ez az emberek birodalmában is? Mindenre volt már példa, így történelem nem új, csak ismétlődik, ahogyan Madách azt már kimutatta remekművében... „Historia est magistra vitae.” szól a latin közmondás, nem fogadhatjuk el így szószerint, azaz nem mindig bizonyult a maga teljes hitelességében ez az évezredes közmondás. A történelem az élet tanítómestere. Nekem már borzalmas volna ismét ez az időszak, amelyben az emberiség, országok, világrészek komor, farkasszemmel kellene belenézni az ágyúcsövekbe, várni azoknak életet kiirtó pusztuló hatalmaskodását. Én, aki átéltem egy ilyen végzetes hadi földrengést, amikor semmi sem volt biztos, sem az élet, sem megmaradás, sem a napi élelem, csak a temető, borzalmas volna átélni fiaimnak, vagy unokáimnak hadbavonulását, amikor ismét a puska ravaszán pihenne meg a mutatóujjuk, hogy melyik pillanatban kell azt majd másfél centire hátrahúzni, hogy a gyilkos golyó kirepüljön egy másik emberbe… Az emberrel pusztulna a sok évtizedes munka eredménye, alkotása, és mikor jön el újra az új nemzedék, akik a sírok felett ismét kialakítják maguknak a földi jobbot, tán ismét készülnek egy revansra, ami ismét végzetes volna a jövőre. Remélem és hiszem, él, vagy most születik az a világmentő isteni hivatottsággal telitett, békére vágyó ember, akinek lesz ereje odakiáltani: „soha többet háborút”, habár tán ez a legnehezebb, hiszen oly sok külső tényező játszik közre ahhoz, hogy a másik hullahegyén építse fel a mag jövőjét, nemzetének a boldogulását. Az újnemzedék, az újvilágba beleszületettek előtt ismeretlen a háborúnak minden embertelensége, nyomora, nem ismeri a nincs-et, nincs meggyőződve a harcra, puhány a testi felépítése, gyenge az akarati ereje, mindent készen kap, vagy legalább is könnyedén juthat hozzá azokhoz a földi javakhoz, amiket a korábbi nemzedékek hosszú évek keserves verejtékes munkával tudtak csak megteremteni. Gondolok, pl. egy családi házra, egy autóra... stb nem is szólok a luxus fényben úszkáló lakásberendezésekre, és az igaz is, ez a nemzedék könnyedén hol legális, hol illegális úton növeli földi vagyoni leltárát, ennek nagyobb fájdalom lesz egy háborút elviselni, mind azoknak, akik a föld szegényei voltak. „Hárommillió koldus” jelzővel illették el. Azért kell ismerni a történelmet, annak minden mellék mozzanatát, amik közre játszódhatnak a béke érdekében. Hiába is szövegezném továbbra is gondolataimnak a menetét, felelet ismét csak annyit: Soha háborút!!! - de ehhez, hogy ne zúgjon bele a békés percekbe a borzalmas légiriadót jelző szirénák bömbölése, ne riasszák szét a munkahelyről a dolgozók millióit, ne a bunkerban kelljen a tanítási órát megtartani, ne füstölgő romok jelezzék, hogy itt jártak a bombázók... bizony tanulni kell a történelmet, de mint csak leckét, ne csak feladott egyoldalú brossurát, ne csak egyoldalú igazságot keressek a jelennek a fennmaradására, ne személyi kultusz töltse ki a történelem egyoldalúságát, ne egy egyén találja csak meg a boldogulását, mert ha ismét elveszünk, beburkoljuk a látóhatárunkat, ha struccpolitikát vallunk, ha drótkerítéssel, aknásítással akarjuk kizárni az ellenséget, magunkat megvédeni, nem hiszem ez sikerre vinné a jövőnket. Több ezer éves igazságokat kell minden oldalról megvalósítani „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat”, ...engedj másoknak is létteret, engedd meg másoknak is, amit magadnak szeretnél, ismerd el másokban is az emberi méltóságot, fogadd be szívedbe színre, vallásra való tekintet nélkül a másikat is, ha nem vagy önző, akkor tán ezeknek az örök bölcseleteknek a birtokolása mellett és vallása mellett kivívhatod a jövő századnak békéjét. | |
