Jönnek az 1949. évnek eseményei…

Jönnek az 1949.évnek az eseményei
Elmúlt a karácsonyi ünnepkör, elmúlt a szilveszteri est, ránk köszöntött az 1949. év első napja, na mit rejteget a zsákjában ez az új esztendő?...
Mily nyomasztó és lehangoló volt minden nevezetes napnak a napi percei, most erről nem is akarok zengedezni, hiszen csak az tudja, aki egyszer távol maradt valaha az otthonától, családjától, csak az érzi át ezeknek a napoknak a kihagyását, szenvedéseit. De elmúltak, véget értek, jobb is, hadd jöjjenek a hétköznapok. Leveleket küldöm, leveleket kapom, s talán a leveleknek megírásának az ideje az, amikor teljesen kikapcsolódom a fogságnak légköréből, a lélek kiszáll, de még tán a test is az ideig míg a leveleket írom, vagy olvasom. Hogy melyik volt jobb levelet írni vagy kapni?... nehéz eldönteni, mindig a sorsomnak a tragikus állapota szabta meg annak lélektani adottságát.
Ha kellemes hírt kaptam hazulról, nem éheznek, a gyerekek egészségesek, nincsenek kétségbeesve, akkor a magam nyomorát felejtve, örömmel írtam meg a levelet.
Ahogyan írtam, levelek mentek –levelek jöttek, már külsőleg is árulkodott a címzése meg teljes képet adott arról, hogy biz nem valami behízelgő helyről megy, vagy érkezik a levél.
Fénymásolatban csináltattam egy-két levél külsőt is, amit anyu írt és én írtam. Állandó rettegések közepette bontogattam fel ezeket a leveleket, mert a lakótársak közül nagyon sokan kaptak végzetes tartalmú levelet, amiben minden összedőlt –recsegett, ropogott, de voltak hűséggel és nagy lelkierővel telitett feleségek, akik éppen ezekben az időkben adták a legnagyobb vigaszt és erőt a bezárt férjeiknek, –és ebben vezetett az én drága kis anyukám is. Ha fájt is neki valami, hiszen nem volt közömbös a sorsom és vele az ő sorsa, de hála Isten mindig megtalálta a középutat a megnyugváshoz és főleg levélben sohasem volt elégedetlen, panaszkodó.

1949. jan. 5. levél
Most kaptam kézhez a belügyi "Véghatározatot" beljebb hat hónappal... ami nagyon lehangolt, de jött anyu levele, ami egy kicsit gyengítette a fájdalmamat, a kígyók méregfogát.
Most is baj van Dr. Gombás ügyvéddel, aki teljesen járatlan az ügyemnek az intézésében –csak a pénz kell neki. Várunk valami nagy szabadulást febr. l–re csak azt nem tudom mire fel és jó volna ha arra szabadulhatnék az ávó karmaiból, hiszen a börtön büntetésemnek már lejárt az ideje. Köztársasági évfordulóján nagy amnesztiát szoktak adni, és ebben bízom én is. (sajnos már tudom, –engem kifelejtettek a listából)
1949. Jan. 19. levél
Kapom a hazai híreket, hogy a gyerekek szépen fejlődnek, aminek nagyon örülök. Attilát még nem láttam élőben. Anyu meglátogatott de a látogatás nagyon rövid volt –sok kérdés befejezetlen maradt. Kérdések halmazával telítettek a leveleim, hiszen duzzadó erővel vágyódom már haza, haza...
1949. jan. 22.én írt levél –anyutól
Jó hangulatban ír anyu, de az állás körül gondolkodik. Ugyanis azt már tudjuk, hogy tantó már nem is lehetek, az állásomból menesztettek, sőt a volt kántortanítói lakásból is menni kell...anyu valószínű hazahurcolkodik a szülőkhöz, Répceszentgyörgyre... Hol fogok dolgozni, aggódik anyu, a Tsz-ben, nem bírom a fizikai munkát, majd valahogyan lesz csak... Attila szépen fejlődik, már lehet etetni is ...szép fekete haja megvan.
1949, jan. 31. levelem tartalmából
Beszélgetésre nincs nagy kilátás, hideg van, múltkor is csak pár percet engedélyeztek... Sajnos a küldött csomagot egészében elkobozták –sajnos, mert öt kilónál többet nyomott. Éhes maradtam –sajnáltam nagyon a jó falatokat. Valami új helyre költöztünk, most azt nem tudom hogy új szobába-e? –Vagy elmentünk-e már Kistarcsára, mert ezt a tábort megszüntették, vagy meg fogják szüntetni egykor...
Dr. Péterfy Lajos ügyvéd Budapest 1949. jan. 31.
Újabb ügyvéd a láthatáron, de már nem tudom, hogyan keveredett bele az ügy folyásában. Janiban bízni nem lehetett, sokat lódított– Lényegében maradt minden a régiben...
Győr, 1949. jan. 18. irodavezető levele
Hát még mindig ott tartunk, hogy nincs a kezükben a bírói végzés, hogy kitöltöttem a nyolc hónapi börtönbüntetést és addig hiába van minden "belügyi" döngetés, mert nincs róla papír...
A győri népbíróságtól Nbr.18531 1948.sz
Na végre megjött a dokument, arról, hogy teljesen kitöltöttem már az elsőfokú bíróságnak rám kiszabott büntetését, tehát most csak a másik oroszlán karmaiból tudjak csak kiszabadulni, és ez megy nehezen.
Így a szabadságvesztés büntetés egészen ki van töltve...

Aki már látott olyan jelenetet, amikor egy tigris, vagy oroszlán, de lehet egy kis macska is, amikor birtokolja az áldozatát, amikor az erő egyensúly csak az egyik félnek az oldalán van túlsúlyban –tehát az áldozat kiesik abból a reményből, hogy kiszabadulhasson a marcangoló karmok közül –habár az első percek teljesen a szabadulásnak hitében mindent elkövet az áldozat. Szabadkozik, de akkor megpaskolja a győztes, még harap is ha kell, de akkor még jobban beleharap a vádló az áldozat húsába, míg végül kifárad az egérke, vagy nyulacska az ordas hatalmában. Elveszti saját létének fájdalmában a tudat érzését, megadja magát a pusztulásnak végzet hatalmának, és amikor már a fenevad összes emésztőnedvei már teljes egészében működésbe kerültek, –egy súlyosabb harapás a puha kis husikába –érzi is az áldozat vérét, annak husikáját és megszűnt örökre a vesztes élni.
Magam is sokszor szinte belefásultam már a sorsomnak szabadulási erőszakoskodásában, mert mindig éreztem, nincs erőm megbirkózni egy igazságtalanságnak hatalmi vandalizmusával, amikor a kezében van az összes eszköz, amivel engem örökre kivonhat az élők sorából –jobb, ha megbújok, csendben várok, lehet, hogy egyszer csak megunja a fogva tartást. –Hiszen van nagyvilág is, ahol mindezt nyilvántartják, –Isten malmai lassan, de biztosan őrölnek– mondja a közmondás, de mégis kellett sürgetni a vég közeledtét, mert bizony úgy járok, mint az elégett kuglóffal járt asszony, amikor már későn húzta ki a finom kalácsot...
Mit hozott az 1949. február?
1949. febr. 8. levelemben arról panaszkodom, hogy kaptam egy lakodalmi csomagot, az ellenőrök felbontották előttem, a nyálam majd összefutott, de abban a pillanatban el is kobozták ismét tőlem, mondván ennyi jó nem jár egy internáltnak ...így ismét csomag nélkül maradtam, habár kiadták utasításban, hogy mit lehet küldeni... de mégis az otthoni jó szívek azt gondolják itt is emberek vannak és megkönyörülnek szegény internálton. Kell szenvedtetni az internáltat, ahogyan csak lehet, hiszen akkor ha mindenben érvényesülne az internáltnak a kívánsága, felérne egy üdülővel ez az "ávó" szanatórium... Na valamikor vettem Rábakovácsiban házhelyet, gondoltam tán még valaha épülni is fogok ide, mert az akkori viszonyok közepette csak egy kis lyuk volt a szobám, ha nősülni akarok, házat kell épülnöm... Varga József, –a Pista bácsi fia vette meg a házhelyemet. Szép helyen volt a házhely, Papszegben –a Mária szobor háta mögött. Fákkal is beültettem, még ma is látom a diófákat, amit én ültettem ide. Anyut figyelmeztetem, hogy Péterfy ügyvédnek ne is válaszoljon, üzleti üzérkedő pasas, ahogyan a húsevő állatok csak a növényevő állatokat terítik le eledelül így ezek a pesti ügyvédek megszagolják, na ki van veszélyben, ja vidéki ...ekkor aztán mindent bele, lehet rajta keresni ...jelszóval, ígér mindent, de nem tesz semmit, mert nem is tehet. Van aki bedől nekik, volt rá eset hogy az áldozat hozzátartozói jóhiszeműen kifizettek ilyen zavarosban halászó ügyvédnek egy-egy tehén árát, de se tehén se szabadulás nem lett utána... Vigyázni kellett ilyen felbukkanó–óriásnak tetető ügyvédekkel
Pancsika is bízik, hogy márciusban már nem kell neki jönni látogatóba... naiv fiú ő is...

1949. febr. 21. levelem tartalmából.
Gyerekeimmel álmodtam, hogy az Endre ment Rábaszentgyörgyre és útközben sokat magyarázgatott öccsének ...sok ily szép álmot kérek még...
A levelekben csak a szavak változnak, a gondolatok, a kérések ismétlődnek –a vágyak csak fokozódnak a szabadulás utánra. Mégis ezek a gondolatok, a szavaknak tarkasága tart kapcsolatot az időbeni és térbeli távolságban köztünk, s e gondolatoknak a variánsában ismét egy hét telt el. Ebben van az érték, ebben van a reménysugár...
1949 márc. hava, .
Ahogy megvagyon írva a sors könyvében, minden szépen kikerekedik belőle. Vas vármegye Közigazgatási Bizottságtól kaptam meg talán a legfájóbb döfést 1222/128/1949 kib. szám, alatt "ki vagyok rúgva az állásomból" na nem ilyen csúnyán fogalmazták, de a lényeg egy, és ugyanaz...
Egy világ dőlt bennem össze, amikor írásban is megkaptam a véghatározatot, hányszor és mennyiszer büntetnek meg a rohadt besenyő miatt? Meddig akarják az idegeimet kicifrázni?... Tán hasonlatos az a mondás, amikor az ember maghal és még nem zárták le a szemét, csak bámul a semmibe... csak néz, de már nem lát senkit és semmit, na így voltam én is... Persze a szobatársak közül, akikkel igazi megosztó barátságban éltem, azokkal mindig közöltem az ilyen szomorú leveleket, akik közül mindig akadt egy–egy pajtás, aki ebben a nagy elesettségemben tudott a magasba mutatni, ne félj pajtás, nem az esett el, aki elesett, hanem az esik el, aki nem tud felkelni... Majd ha szabadulsz, találsz számodra megfelelő munkaalkalmat, ahol megtalálod a kenyeredet magad és családod számára.
Mindig jól estek a vigasztaló szavak és jöttek a nagyobb és reménytelenebb levelek másnak és azoknak is csak bírni kellett a szenvedésnek rögös útjait. (Most mondta be a rádió, hogy egykor az a híres focista, akit megbámult a világ, akire büszke volt az egész ország, akiről tudták, hogy magyar "KOCSIS" a híres fejes, aki az Öcsivel – Puskással összejátszva lehengerelték az egész világot. –Megverték az angolokat 6:3-ra... ez a csodálatos ember most valami oknál fogva véget vetett az életének (1979. júl. 23) kiugrott az emeletről... Hogy mi késztette erre a véghatározatra, még nem tudom, de valami rettenetes kimúlás ebből a világból...
Igen, kikapcsolódhatna a központ egy percre, amikor hirtelen egy kötéllel a kézben, vagy emeletről való kiugrással, vagy ...és azt mondja elég, elég volt a szenvedésből, ne tovább egy percig sem... Ide kellett mindig valami áthidalás, mint a sóhajok hídjára gondolva, tán egykor még minden napsugarassá válhatik, nem mindig lesz ilyen terhes a napi élet.
Nagyon felborzolt és lesújtott ez a végzetes hír, mikor annyi szépet és jót tettem a tanítói pályámon, mikor annyi örömet találtam a munkámban, a faluban az iskolámban, Mindennek most egy csapással, egy pecséttel és egy aláírással "ENDE" vége ...vége jöhet a Reqiem....circum dedérumt me…

Alsószeleste, 1949. márc. 25 levél anyutól
A levél vegyes gondolataival és tartalmával mindig ad valami kis vigaszt...
Kedvesen ír anyu a gyerekekről– a szülőkről. Hogy mi lesz? –majd a jövő eldönti
1949. áprilisi levelek a Központi internáló táborból.
1949. ápr. 4.
Több apróságnak tűnő dolgokat feszegetek, ebben a hónapban ismét előveszik az aktákat... reméljünk a szabadulásban... Mákos bejgli után vágyom, sok a bab az internálóban és már unom.
Most még csak azt tudom egyik levélből se kiolvasni, hogy még mindig Buda–déliben vagyok, vagy már átmentünk Kistarcsára...
1949. ápr. 21.
Csak a szabadulásnak a gondolata van a középpontban, majd kisebb –nagyobb kitérők. A jelenben mostohám küld csomagot Vasvárról, félő hogy valami tilosat tesz bele és akkor egy hónapra megvonják tőlem a csomagkapást.
1949. ápr. 18.
Eltelt a húsvéti ünnepkör is, a gyerekek örültek a nyuszikának, bíztatom anyut, hogy már nincs sok hátra, majd kezdünk új életet...
1949. ápr. Gyula estélyén
Hamarosan kell tárgyalni a szombathelyi rendőrhatóságnak az ügyet és akkor dönt majd a belügy. Három napos lelkigyakorlat volt a táborban...
1949. ápr. 25.
Na ebben a levélben arról írok, hogy anyu, látogatóba akar jönni hozzám és írom neki, ha már vasárnap nem talál itt, azaz a Buda-déli internálóban, akkor már Kistarcsára címezze a leveleket. Kedd, –költözünk Kistarcsára...!!!! Ott lesz a központi internáló tábor...