 |
    |
 |
Szelestei Zoltánról, amit tudok… elfalaztatta magát 11 évre… Szóval Klein Lajos, amikor hazajött, lestencileztetett egy hosszú vádlistát, azt körbe hordozta a zsidók között, mint valamikor a véres kardot hordozták körül az országban, és aki élt, azokkal, mind aláíratta, hogy mit írnak alá és miért nem sokat törődtek vele, tehát hamis tanúként léptek fel ellenem. Ahogyan a bírósági tárgyaláson ki is derült, de ugye a zsidót nem szabadott hamis tanúság miatt se felelőségre vonni, de még csak megpirongatni se, csak a bíró kitessékelte a tárgyaló teremből Gewürz zsidót, becsülete volt, amit kell mondanom. Ahogyan írtam már korábban, bizony, amikor mint leszáradt kóró leléptem majd háromévi orosz hadifogság után a vonatról, ölelkezünk anyuval, majd a kis fiammal Endrével, aki már ekkor 5 év körüli fiúcska volt, csakhamar az anyu felém mondja, kár hogy megjöttél... mert a zsidók körözne, keresnek. Pillanatnyilag fel sem ocsúdtam, mi közöm nekem a zsidókhoz, hiszen sohasem bántottam egyet sem ...de velük voltál egyszer.... Kőszegen.... és ekkor, mint aki félálomból ébredez, kezdett derengeni bennem, tényleg kb. 1943-ban velük voltam röpke ideig, és most írnak 1947-et rég elfelejtettem, de mi a baj? Volt velem egy Szelestei Zoltán nevű őrmester, akire nem harminc ezüst pénzt, de a számában megegyez harmincezer pengőt tűztek ki jutalmul, aki kézre keríti... Nagy pénz volt ebben az időben, takaros háznak az ára volt bizony... Nem tulajdonítottam különös bajt, nem emlékeztem olyan tettemre, hogy azért engem bezárjanak... kár, hogy ez a plakát elveszett, vagy újságcikk, azaz rendőri felhívás... A részletek már leírtam, hát végeredményben mi is volt ez a Szelestei Zoli? Azt tudni kell, magas katonai egyetemet végzett, izmos, feszes magatartású magyar, aki utason elsajátította a magyaros, kemény katonai regulát, aki bizony a petyhüdt, elsorvadt izmokat hamarosan rugalmassá tette, ha kellett nagyon keményen, kezdetben még fájdalmas is lehetett. Minden tréning, igazi edzés, fárasztó, kilókat leadd, ha ez nem történik meg, akkor marad satnya magyar, mint a mai napokban a magyar futball, amikor nincsen állóképesség, kidül a focista már első húsz percben, mert fárasztó az edzés, kiizzad, csak pénz kell neki, ellenmunka nélkül. Zoli bizony megmozgatta a szombathelyi laktanyában a bevonult igaz magyaroknak is a sorát, habzott néha a hátuk, remegett a lábuk, vicsorgatta a fogát, zúgtak a magyarok kezdetben, de csakhamar rugalmas lett a zsíros párnák helyén kiizmosodott lábuk, karjuk, mind könnyebb volt a további gyakorlatoknak a végrehajtása, ami kezdetben könnyet fakasztott a bevonuló magyarnak, pár hónap után csak játék volt, kis protokoll. Erős izomrostok fejlődtek ki az eltokásodott puhány emberen. Zoli ebből sohasem engedett, maga is óriási energiával elbírt minden megterhelést, így nevelték benne az igazi jutasi katonát, persze máról holnapra bekerülni egy Szelestei gimnasztikára, edzésre, főleg olyan alanyokhoz, mint a zsidók, akik fizikai munkát sohasem végeztek, soha egy se volt közülük zsellér, kubikus– nem volt köztük aratócseléd, vagy bányász, csak a kis boltjában, vagy gyárában vagy bankjában, valami könnyű pályán, Ügyvéd, orvos, színész, bérlő birtokos nagykereskedő, ahol nem fizikai inkább szellemi kapacitásra van szükség, bizony akik az összeharácsolt magyar munkásság filléreiből (mint az egyház a Péter fillérekből felépült legnagyobb tőkés állam) busásan üldögélt a maga szalonjában. Na ezt a réteget, amikor Szelestei a kezébe fogta, és most elsőben kellett nekik a laktanyai napirendet betartani, csuklózni, hogy felengedjenek elpuhult izmaik, amikor elsőben nem feküdhettek le paplanos heverőjükre, elsőben nem ők parancsolgathattak a keresztény cselédlányaiknak, amikor elsőben kellett nekik közlegény módra élni. Elszakítva az otthoni bőség kosarától –és annak minden javától.– hogy ne lett volna keserves nekik minden percük, hogy ne törtek volna ki ketrecükből, hogy ne állnának bosszút, ha ismét visszanyerik hatalmi befolyásukat a közigazgatásba, a belügybe, az igazságszolgáltatásba –persze nekik ez nagyon fájdalmas lehetett és rendkívül szokatlan. Pl. egy gyáros, akinek palotája volt otthon, a szolgák, cselédlányok rajongták körül, ezüsttálcán hozták a vacsorát, selyem paplan fedte szagos vízbe lefürdött zsíros hájukat, most pedig test mellett test, paplan helyett pokróc, fürdőkád helyett hólé... villás reggeli helyett csukló és csajka ...angol WC helyet latrina... csoda ha kitört bennük a bosszúnak vulkánikus lávája és pusztított, ölt, vágott mindenkit amikor ismét visszanyerhette háború után személyes szabadságát, és a szabadsággal egyetemben megszerezte mind azokat a fórumokat, amik hivatva voltak a saját bosszújuknak a kegyetlenség megtorlására. Ahogyan a tüzes láva mindent feléget, amit elér, ők is így irtották a magyart, minden volt hiányosságukért most véráldozatot követeltek "keresztény koponyákkal fogjuk az Andrássy utat kikövezni" volt a jelszavuk... És ami a legsajnálatosabb ehhez a vandalizmushoz megnyerték a zavarosban halászó igaztalan –hatalmat rajongó sok-sok gazembert, akik magyarnak vallották magukat, állást, pénzt –hivatalt nyertek a hóhéroktól és érdemük hálájából velük együtt irtották a megmaradt magyarságot–, munkást, parasztot–, értelmiséget. Lezüllesztették a magyarságot a föld poráig, mindenkit letiporni –megalázni, ha kell kivégezni–, és erre megnyerték maguknak a magyar nép söpredékét, akik a kapott rangért mindent elkövettek, hogy méltók legyenek a hóhérok kegyére. Amikor Szelestei állítólag csuklót tartott többen összeestek, nem is csoda. Tanúja voltam mostanában, amikor a sorozóbizottságban ténykedtem Szombathelyen a MÁV kultúrotthonában, jöttek szép szál magyarok 180cm –magas szép kiállású fiúk– érettségi előtt állók, mielőtt az orvos megmérné a vérnyomást –pár fekvőtámaszt, vagy guggolást parancsol az újonc jelöltnek. Rossz volt nézni, amikor a harmadik mély térdhajtást végezte, eldőlt a szép szálú fiatalember, nincs izomtata, nem sportolt, csak ült: az iskolában, autón hozzák az iskolába, délután szakkörön ül, majd a könyvtárban ül ...majd a tanul, majd a TV előtt ül és aztán???? Lefekszik... Hol izmosodjon ki, mikor eddze magát... na aztán ha ilyen derék magyar bekerül a laktanya napi fogaskerekébe, bizony lesznek pár hónapig keserves könnyek, panaszok, mert itt aztán helyette senki se végzi el a katonai regulát –Panaszkodik? Igen! Jogosan?– Igen! Mert rossz volt a napirendje, nem iktatott be sportot, nem vágott fát, nem hajtotta szecskavágót, nem seperte el a havat, nem hordta be a szenet, nem hozta fel a pincéből a fát... stb. ...laza szövetű puhány lesz valahány. Ilyen összetételű embereket vett a kezébe Zoli, aki bizony nem kímélte a mozgástól, nem adott alájuk autót… nem Herendi porcelánból ittak... ahogyan minden bevonult katona átesik egy ilyen helyzeten, mint ahogyan a megszületett emlősnek, a magzatának elvágják a köldökzsinórját, most magadnak kell megtanulni táplálkozni, csöcsöt szopogatni, vagy dudlizni, de kell csinálni, ha tetszik, ha nem, ha nem tetszik, akkor beteg lesz és elpusztul. Egy katonát edzeni kell a következő megpróbáltatásokra, hiszen nem várható egy kellemes nyaralás, front, háború, ami tele van emberi megerőltető napi fáradalmakkal és ha valaki nincs előre kiedzve, az úgy jár mint az orosz fronton láttam a magyar, meleg! Istállókba felnevelt gyönyörű szép lovainkat, mindenütt felpuffadt hassal, dögölve feküdt a hófedte orosz hómezőkön, nem bírta az orosz telet, nem volt erre kitenyésztve, elvitte a mínusz 20–30 fok, mert ő inkább a pluszokat szokta meg. Egy katonát erőpróbára kell kiképezni, ha netán szükség lesz nagyobb megerőltetésre, ám ne essen össze, azt is állja ki és aztán győzedelmeskedik a veszélyek felett, Zoli ezt vallotta, és csinálta, hogy ez mennyire volt megerőltető pár zsidóra, íme háború után készültek Szelestei és magam leszámolására, leszámoltatására... Magam is azt állítom nagyon kemény kiképzést írt magának elő Zoli –de mindenkivel szemberí ezt gyakorolta –Hogy volt e benne valami antiszemitizmus sohasem tudtam meg, hiszen rövid –ideig voltam vele –kezével sohasem ütött –de szemével, fogával, nézésével bizony parancsolt. ...Hogy a szavakat nem az irodalmi szótárból kereste ki, hanem a katonai, íratlan szótárából rakta egymás mellé, kérdem ma? Hány meglágyult felkapaszkodott üres fejű igazgató és főnökösdit megjátszó senki se válogatja meg szavait, magatartását, főleg lefelé, annál jobban vigyáz felfelé... Zoli, különös katona volt, bizony nem simogatott egy zsidót se, talán hogy kenyérhéjon kellett neki egykor élni, vagy anyjának zsidónál szolgálni, ezek a sebek fakadtak fel benne és most vérezni kezdett a fájdalmak sebei. Nem tudom, csak gondolom... Csehimindszent –Potty-puszta SZOT üdülő torony szobájában 1979. júl. 8-án. Éppen a mai Népszabadság beszámol egy igazi párttitkárnak a lebukásáról, aki éveken át ütötte az asztalt, Marxizmusnak ritmusát dobolta és duruzsolta a dolgozók fülébe, hogy magát elrejtse a pártnak, azaz a piros könyvének, égisze alá. Mindenkit kioktatott az elkötelezettségnek testi és szívbéli önzetlen nagy odaadásáról –ezáltal magáról, azaz magától elhessegesse a gyanúnak minden árnyalatát –s közben a fellépő –már nem kispolgári csökvényeknek, hanem a volt arisztokratáknak allűrjeinek csúcsára akart felmászni a dolgozók hátán. Hát így vagyunk, mennyi embernek kell sokáig karvaly –vércse, sas lecsapó erő terében meglapulva, megfélemlítve élni, amíg aztán a lepel lehullik, és alatta találjuk a hatalmi tollaktól megfosztott szürke verebet, akit igyekeznek bírósági úton felvilágosítani, hogy a beléhelyezett hatalmi bizalommal nem jól gazdálkodott, csak a saját villáinak, kocsiinak meggazdagodásának aljas ösztöneire használta fel a munkás –kezek szorgos éltének gyümölcseit. Miért is hozom fel éppen most ezt a példát? Zoli és ez a látszólag lebukott párttitkár közt különbség van. Zoli háta mögött nem állt senki, aki védelmére sietett volna, mindenki elhagyta, nem volt aki egy mentő mondattal enyhíteni tudta volna esetleges kemény katonás fellépését, nem volt aki egy jó szóval is a véres csámcsogó vádlóknak kihúzta volna a méregfogát, vagy csak a méregzacskónak az űrtartalmát csökkentette volna, hatalmas durungokkal döngették Zoli otthonát, hozzátartozóit, hónapokon keresztül éjjel-nappal a kopók elbújva vackaikból figyelték Szelestei Zoliék hajlékát, tették idegességnek határtalanságáig az egész családot, feleségét, anyját... áldozatra vártak a zsidók, persze félelmükből is űzni kezdték, hogy elvegyék szabadságát, életét, megszabaduljanak esetleges retorzióktól, éjt nappallá téve kopó módjára szimatoltak széles körben Zoli után, nem sajnálva vérdíjat is bedobva a bankba, csak valaki kézre adja számukra oly kellemetlen magyart, katonát, az őrmestert, a szolgálatvezetőt. Dr. Gábriel Lajos ügyvéd, megtudta ennek a hajtóvadászatnak a pozitívumát, s ekkor, ahogy szokták mondani bokrostól ütik a bokrot, hát ha Zoli nincsen meg, aki nekem volt a beosztottam, hát üssük a bokrot, a parancsnokát, ez is több a semminél, hiszen, mondották ők "parancsnoki követelmek elmulasztása miatt vonnak felelősségre", tehát nekem kellett volna magakadályozni Zolinak kirohanásait, nekem kellett volna szavaira vigyázni, stb.. ...Így jutott édes anyu is abba a helyzetbe, hogy amíg törlesztettem munkámmal a nagy orosz honban a háborús adósságunkat, addig idehaza nyugtalanították a családomat, és annak közvetlen környezetét, miért legyen nekik is nyugalmuk? –ha hirtelen nem tudnak kéjelegni szenvedéseim felett, hát legyen üzemzavar a családi otthonomban –a rokonságban. Mily átkozott emberi gonoszság bújt bele a vádlókba, mily alantas ösztöneiknek lettek kéjenc vitustáncosai, nem elég, ha magam már róttam a magam nyomorát az orosz paradicsomban, mínusz 50 fokig süllyedő hőmérő mellett, kell még a további gyötredelem, mert úgy a múltban, úgy a jelenben is visszatér az évezredes kegyetlenkedés a hatalmaskodásuknak könyörtelensége. Ugyanakkor a mai Népszabadság elesett pártitkárának, – mennyi védője lesz, akik kiállnak mellette, hogy hát megtévedt, nem értette a munkáját. Fáradt volt a nagy harcban... s kérdem a közvetlen felettesei ezt nem vették észre korábban, hogy valami bűzlik "Dániában?... mint a patkányok most menekülnek mellőle, jaj, csak bele ne keveredjek jelszóval, csak ne hogy rám is valami árnyékot vetítsen... na meg aztán a megszerzett sok ezerből marad még arra az időre is , netán ha egy kicsit megpihentetik valamelyik fogházban... úgy helyezte el a megszerzett ezreseket, hogy abból nyugodtan élhetnek a kívül maradottak... Kérdem, hol volt itt a parancsnoki –a közvetlen és nem közvetlen magasabb parancsnoki éberség –felelősség– ki hibázta el, hogy idáig juthatott a pártnak ily oszlopos tagja, aki meggyalázta a munkásosztály vezető gárdáját, szembeköpte az ideológiát, amire éppen nekik kellett volna igazán vigyázni és igazi pártélet mellett ápolni a fejlődő és viruló szép elért szocialista eredményeinket. Kérdem a kettő közül ki a bűnösebb? Aki egy-két zsidónak rossz, vagy aki egy ország egy szocialista világtábornak a szellemi kristálytiszta szellemét mocskolja be ál humanitásával, hamis pártosságával, piros könyvének hatalmi súlyával? –Úgy hiszem a kérdésben, benne van a felelet is –és mégis ki lesz, azaz ki lett a vesztesebb? –Sajnos ezek a megbotlások súlyos megbotránkozásokat okoknak a haladó munkásosztálynak. Déva várának a mondája jut eszembe, amit építettek nappal –azt éjjel szétrombolta a gonoszság –valakit tűzbe kell dobni –de kit? –a Zolit, vagy az ilyen piros fotelban belesüppedő –állarcban megbújó gonoszt. Nem vagyok hivatott arra, hogy az újságcikkben megjelent megtévedt párttitkárt én valamiképpen is elhelyezzem a társadalomnak helyiérték-én... erre mások a hivatottak, de ismét eszembe jut az a bibliai történet, amikor feltette a kérdést a vérszomjazó zsidó népnek Pilátus: kit eresszek el? Barabást, a nagy vétkest, a nagy bűnöst, vagy Jézust?... A bosszúálló zsidó csőcselék Jézust kívánta megfeszíteni –az ő vér és víz folyásának, verejtékező kínjai felett kívánta őrjöngő bosszúját élvezni Ha bosszú és nem az igazság a vezérlő csillag, –ha kettő –három zsidó az már maga a nép –a munkásréteg és ez szent még a büntetőszankcióban is, akkor nagyot véteti a hatalmon ülő végrehajtó szerveknek a gaz pojácái. A bírói ítéletben megnevezett pár zsidó volt a nép, ez három bitang kisajátította magának a hatalmi fórumokat, ez a kettő, három elszánt pribék őrjöngött a rendőrség, az ávó és bíróság előtt, ők képviselték ezt a gyönyörű gyűjtő fogalmat, hogy "NÉP", megidézem Petőfit, hát tényleg amikor a megírta a gyönyörű, örök igazságot tartalmazó, öklöt rázó, ébresztőjét "A Nép nevében"... akkor erre a három zsidóra gondolt, most adjatok neki, még kér a nép… A Klein zsidónak kellett volna adni, aki a háború előtt elszedte a dolgozóknak filléreit a butikon keresztül... vagy a Singer zsidó, aki már hajnalban butította a deci pálinkákon keresztül a volt vasvári marhavásár közelében levő kocsmájában, vagy később Dénaslakon és másutt lévő boltjaiban... Hát tényleg Petőfi az ő elnyomatásukra gondolt, nem a földesúri zsellérekre, nem Dózsa népére –kérdem hány zsidó volt Dózsa kaszásai között?.... Hát nem ez volt a Nép? –és most ez volt legnagyobb tőkés réteg hirtelen kibújt a bankári –nagykereskedői –gyári bőréből– levetette a volt nagyúri allűrjeit, hirtelen felvette a zsellér –a kubikus–a cseléd– az igazi munkások mundérjait, beöltözött –álcázta magát –felejtetni kívánta a múltbeli hatalmi nagytőkés osztályát –kisajátította most nem a kereskedelemnek minden ágazatát. Mint kullancs beleült a belügy és igazságügy páholyába, és mint Néró onnan intézett rohamokat ügyesen –ismét álcázva az igazi volt munkások ellen– dolgozó értelmiség ellen. Csak azt nem tudom, hogy az a nép, akikkel én magam is éltem, a volt a cselédekkel, akiknek, adagoltam a tudománynak a gyöngyszemeit, akikért sokszor majd éjfélig világítottam valahol egy kis szűk szobában, hogy bepillantást nyerjenek a jövőnek nagy titkaiba –akikkel egy szagúvá váltam éltem során –hát én nem az igazi népet szolgáltam? Ennyire megtévedt e kornak tisztánlátása, ennyire egy foltot kapott a tiszta szellem, –akik a háború előtt uralták pénzükön keresztül az egész magyarságot –a munkásréteget, –akiknek nem fájt a földes szoba– az áporodott zsuppos háznak bűze, most egyszerre a süllyedő hajóroncsoknak a legmagasabb darabjára felugorva igyekezett mindenkit letaszítani, aki igyekezett menedéket találni a hullámokban hánykolódó mentődeszkában. Könyörtelenül lerúgta a menekülőt, ahogy lerúgta a kezemet egykor a német, a amikor igyekeztem menekülésem közben egy német teherautóra felkapaszkodni, hogy kivonhassam magamat mielőbb a lőtávolságból. Lerúgta a karomat, földre estem, és mire feleszméltem... hát itt tartunk?– ez a német barátság?... Így rúgtak belém és nagyon sok ezerbe a "Nép"-nek álcázott pár zsidó az igazi "Nép fiaiba" akinek nem volt annyi erejük, hogy megfékezzék ezt a feldühödött –koholmányon rágcsáló "Mózes ivadékot" Lehetséges, hogy Mózes ismét korbácsot fogant volna, ha tehette volna, mint egykor fogott, a zabolátlan zsidó aranyborjú imádóknak. Visszakanyarodom a témakörhöz, hiszen Szelestei Zolival és velem történt elbánásmódról beszéltem... Tehát Zolit körözte az újság, állítólag plakát –nem is kevés összeg volt a vérdíj, csak előkaparintsák valahonnan. Megindult a hadjárat, a körvadászat ember vadászat, nagy apparátussal indult az elfogatási kopói szolgálat, nem közömbös harmincezer pengő... óriási pénz, nagy háznak az ára volt ekkor... De amint mondottam, bokrostól kell verni a nyulat, engem is belefogtak az elfogatási programjukba... Amikor hazajöttem az orosz fogságból, 1947 nyarán, mindezekről édesanyu tájékoztatott, majd úgy tudta, hogy Zoli disszidált, elhagyta az országot, mert félt az üldözők vadságától, kínzatásaitól, akasztókötelektől, mert csak a sok kínzásoknak ezt lett volna a bejező aktusa. Így több évi keresés, nyomozás után csökkent a vérkopók szomjúsága, beérték avval ha a Zolit nem tudták kéjelgő kínzásoknak alávetni, nem tudták vérével megpirosítani testét és ruháját, ha nem tudták a bel sikátornak kínvallató perceiben meztelenre vetkőztetni és ami elképzelhető megszégyenítés és borzalmas emberi kínok gyötrelmeinek alávetni, jó leszek én is. Habár érezték, hogy nagyon kell hazudni, nagyon kell belenyúlni a belügyi és igazságügyi szervek agytekervényeibe, hogy hálójukból ki ne juthassak. Átment már a köztudatba, hogy Zoli elhagyta az országot, valahol van... Mozgósítva volt a posta –a szomszédok hada, éjszakánként majd óránként volt házkutatás, befeküdtek a lesbe álló kopók Zoli ágyába, hátha megjön éjjel –visszatér –majd a padlást figyelték –kutatták át –a feleséget kínozták hosszas vallatásokkal, majd idegileg egészen kikészült, fenyegették, ha nem mondja meg hol az ura? Nem volt a napnak és az éjszakának egy nyugodt órája se, nem engedték nyugodni a családot se, majd csak hetek és hónapok nyomozással agyonzaklatott lelket betörik és vallani kezd. | |
