 |
    |
 |
Újból megnéztem a Petőfi u. 8. sz. alatti rendőri gyűjtőhelyet… Már kopogott is az írógép, mely szerint még ma az esti vonattal megbilincselve vigyenek vissza Buda–déli internálótáborba... Még valami bűzös mosladék ömlött a piszkos kloákájából... nincs lerögzítve egy rendőr állt mellém, majd intett és előtte indultam kifelé, ki az utcára bámulók sokasága nézett rám, na megint fogtak egy halat ezek a gazemberek... Mert a külsőm nem árulkodott holmi gyilkosságról– majd mentünk– mentünk Petőfi u. 8. sz. alá– itt volt az ávónak napi gyűjtőhelye, ide kísérték azokat, akiknek a további kihallgatása még folyik. Nemrég voltam ebben az épületben, a jelenben valami Műemlék Bizottság székel... Szűk folyosó kísért ki az udvarra, emlékszem a diófára, még most is megvan... amint itt szemlélődöm, kilép egy mai úr... kit tetszik keresni?– kérdi... az 1948–as emlékeimet gyűjtögetem még egyszer össze, mert valamikor itt voltam begyűjtve, idezártak be ebbe a szobába mutatom neki és sok ártatlan magyar innen indult el a golgotának szenvedő útjára. Egy kicsit meghökkent ez a fiatalúr... ön akkor meg nem is élt, amikor engem innen megbilincselve vittek el.... Igen hallotta már ezt mástól is... de mint aki nem volt ennek a korszaknak se élvezője se szenvedőjeni némi kis együttérzéssel búcsúzott el, majd én még visszaidézem azt a jelenetet, amikor egy menstruáló nőnek nem adtak tisztasági csomagot és a lábszára, a harisnyája piroslott a visszatérő havi bajáról. Ki törődött ilyennel ekkor... Gusztustalan és megborzadó látvány volt– maga is szégyellte a nő, – de vizet se kapott hogy lemossa a vérfoltokat– az emberi kultúrának legminimálisabb jele, hogy ezt orvosolják. 1948. Ebben az épületben ekkor már zsidók is voltak begyűjtve, hiszen határ ugrásért, valutáért, sibolásért gyűjtötték ide be őket, tehát nem szűntek meg a farkasok báránnyá lenni... Tulajdonképpen itt borzadtam meg legjobban elsőben... Egy zsidó érdeklődött, hogy miért hoztak be engem ide... elmondom neki... a zsidó, határozottan állította, ez pedig állásvesztéssel jár, többet nem taníthatok, kirúgnak a tanítói állásomból. Ezen szavak hallatára végleg összecsukódtam... amit ez ideig csak sejtettem az most valósággá válik... Volt itt olyan bokorugró, aki a vasúti kocsinak az aljába bújt el, csak amikor Szentgotthárdnál a kocsikerék kopogtató végignézte a kocsiknak a kerekeit, akkor vette észre, hogy valaki a kocsi aljában fészkel... mindjárt a vasúti rendőrséget és már ki is piszkálták onnan a szökevényt... Reggel nem ettem, ebédidőt itt töltöttem, majd uzsonnaidő, de senki se kérdezte meg tőlem, nem vagyok éhes?... Ugye milyen az emberi sors, amiért az egyiket vádolják, a másik kegyetlenebbül zsarolja ki az életet, de ez neki természetes, ezért nincs felelősségre vonás... nincs népbíróság. Hogyan is lehetne, hiszen ők a nép, ők a bírák, a felbujtók, a hülye keresztények, magyarok pedig a végrehajtók... Kb. 17 óra felé szólítanak, menjek ki az udvarra. Az udvaron áll egy rendőr, őrmesteri rangban, rám néz, felmér, lemér a szemével, gusztálgat, majd így szól: a mai 18 órás gyorssal viszem Budapestre az internáló táborba. Parancsom van arra, hogy bilincseljem meg... és ezzel veszi is elő a bilincset és rakja a csuklómra. Hazudnék, ha azt mondanám örömömben tomboltam, nem, ismét csak arra gondoltam hát mi lettünk a gazemberek ebben az országban? Lehet ekkora embertelenség, törvénytelenség, hogy mivel zsidóról van szó még bilincs is jár ismét?... Te átkozott rohadék, hogy rohadj el, de még az utódaid is, nem is tudom hogyan átkozódtam magamban, vagy talán csak gondoltam, vagy néma zsibbadásba estem? Amikor ismét a megbilincselt rabra rá nézett az őrmester, nem tudom mit olvasott le rólam... majd így szól hozzám... Leveszem, nem viszem bilincsben végig Szombathelyen... Ne vegye le őrmester úr– felelem neki, mert ha én megszököm, akkor magának ez kenyerébe kerül... Nem kenyér ez, amit ezek adnak... Felelte az "őrmester" Maga nem fog megszökni emberismerő vagyok én már... ezzel indultunk is "Szeletei utcán végig"... ez volt az ingajárat az elhajtottaknak... | |
