 |
    |
 |
Megtelt a börtön… nem találnak helyet a számomra… Valami törzsőrmesteri rangban volt az én vendégfogadóm, de nagyon törte a fejét, hogy hová fektessen le?... majd mentünk felfelé a harmadik emeletig... ajtó mellett ajtó, vasajtó, némaság mindenütt, egy percenés se hallatszik, csodálatos egy szálloda, mennyi vendég és semmi zaj, lárma, énekszó, vagy kiabálás... majd a folyosók fellett vadtag drótháló, nehogy valaki bukfenccel próbálkozzon az életétől szabadulni... minden folyosón két-három halkan mozgó, akik csak némán jeleznek egymás közt... Ez a harmadik emelet... politikaiak gyülekező helye... itt kell őket tartani, a többitől leszigetelve... a csövesektől... Érdekes egy birodalom, itt portásnak, szállodásnak lenni nem valami nagy élmény... Közben mondogatja nekem ez a kedves fogházőr, amikor már átnézte a dokumentot, megtudta, hogy egy zsidónak a kívánságából hoztak ide be, tanítok... valahogyan meglágyult irántam a hangjában, és egy jó szállást akart számomra biztosítani, azért kezdtük a túlsó végén a celláknak... Jártas lehetett szolgálatában, mert a sok kulcs közül mindig tudta melyiket kell a vasajtó nyílásába dugni. Nyitotta az elsőt... amint kinyílt az ajtó, mint a tehénistállóból télen szokott lenni, vastagon hömpölygött ki a bűzös, finggal telitett, gőzös lég, egy szippantás elég volt arra, hogy éhes gyomrom rókázásra ingerüljön... Bedugja a fejét, villanylámpájával végigpásztázta a fekvőket, akik a földön szorosan egymás mellett, mint a selyemhernyók fetrengtek, egy-egy álmos szem belenézett a villanylámpába, majd undorítóan elfordulva letette a fejét, magam is néztem ezt a luxus elhelyezést. „Na itt nincsen hely... szólott a foglár... nézzük meg a másikat...” majd ismét kulcszörgés, ajtónyitás... a bűz azonos, csakhamar ismét zárja az ajtót, itt sincs hely... menjünk tovább... Amikor már kb. az ötödik cellát nyitja, nagy mérgében felkiált, az istenit, sehol sincs hely, zsúfolt, megtelt ez a börtön, minek hoznak ide még mindig embereket, a csupasz földön se férnek el, nem ágyon, meddig akarják a begyűjtést folytatni? S valóban kikelt ez a jó ember a feletteseik felé... ki kell tenni a táblát: MEGTELT… Hát bizony megtelt... mert tán a hatodig ajtó kinyitása után talált egy kis férőhelyet az én foglárom, aki nagy részvéttel közölte velem, tessék... ott talán elfér, húzódjon oda le... ezzel én belépek a bűzök tengerébe, csakhamar egyszagúakká válok a bennlévőkkel és már nem is érzem a büdöset oly nagyon... lábommal kikeresem az alig ötven centis szűk helyet, lekuporodom, a szomszédom valamit morog felém... nem tehetek róla ha idehoztak, nem magamtól jöttem... egy kicsit odább huzakodott, majd ruhástól igyekeztem egyenes jutni... az ajtó ismét betevődött, kulcs kattant és vége... itt vagyok... tömegszállás, börtön kellős közepébe... | |
