Megtelt börtönök…

Ha egyszer meg tudnának jelenni azok, akik a mélyen süllyesztett pincék szűk cellájuknak a falárra kaparták rá nevüket, akik csak guggolva tudták napjaikat eltölteni, ha a börtönök és internálók ezrei felsorakozhatnának, akik értetlenül szenvedtek, amikor 1948-ban minden börtönkapura ki lehetett volna írni "megtelt"... mert zsúfoltak a börtönök, az internáló táborok, és miért? Egy volt a rugója minden vádlottnak, ahogyan engem hűvösre tett a zsidó, úgy tett sok-sok ezret egy másik zsidó, vagy a bűnös kiszolgálók hada, akik mindenkor a húsos fazék mellé igyekeztek sátort verni, ha kellett mások bőrén keresztül

Nincs ugyan nyilvános statisztika, ami mutatná mekkora volt a létszám egyes börtönökben és internálókban, hadifogoly táborokban, s volt aki innen sohasem kerülhetett haza, elvegyült az orosz hon porába.
De ha azt veszem alapul, hogy a szombathelyi börtön befogadóképessége majd 250 fő és ekkor, amikor én is bekerültem ebbe az üdülőbe, a begyűjtők közé, négyszerese volt a létszáma lakók zsúfoltsága.
Én nem a csövesekről beszélek most, akik megérdemelten jutottak börtönlakóvá. Azokról beszélek, akik becsülettel dolgoztak, éltek, termeltek, de mégis rá tudtak valami kormot hinteni a fejére, vagy azért mert útban volt, kellet az állása valakinek, vagy azért mert nem tetszett a pofája valakinek. Lehetetlen felsorolni mindazt, mily alaptalan hazugsággal vonták ki napi életből sok-sok ezer, még ma is nagy értékű dolgozókat, akik ha túlélték a durvaságnak, a brutalitásnak véres kezét, ismét a termelők közt található ma. Na ezeknek állítok most emlékezetemben márványtáblát a feledhetetlenség táborában.
Azt se állítom, hogy mindenki azonnal a legnagyobb erővel húzta be a szocializmus szekerét a történelem nagy színpadára, voltak kétkedők –voltak hitetlenek, voltak összeesküvők– ezek a kivételek.
A hiedelemben az van, hogy az akasztásra ítélt ember, amikor akasszák, egy pillanat alatt az egész élete ismét filmszerűen lepereg, újra átéli a múltnak minden eseményét, és még a természet utólag ad a számára egy kéjelgő sexet –elélvez akasztás alatt. Hogy igaz-e ez a mondás nem tudom, mert még ilyen helyzetben nem voltam. No most én is ebben az órában, amikor írom e sorokat ismét újra és újra.
Leírhatatlan szorongattatás vesz az emberen erőt, a tárgyalásnak egész időtartama –de az előtti időnek is nagyon lehangoló a hangulata, vajon mi lesz az ítélet –ítélet után kettőség áll fenn: vagy igazságtalannak tartja az ítéletnek a szigorát, vagy megnyugodva fogadja el az ítélet paragrafusát. Éppen nálam az-az eset állott fenn, –hogy igazságtalannak tartottam a vádat és ezzel kapcsolatban az ítéletet is, így bizony a szorongattatás nem szűnt meg, sőt fokozatosan emelkedet bennem a düh –de tehetetlenül kellett elviselnem a rám kiszabott rideg és jogtalan ítéletet.
A tragikomédiának vége, –a bíró kimondta az utolsó szót a védők és az ügyészség, tehát maga az ügyész a végén kifejezi megelégedését, vagy súlyosbításért, fellebbez, vagy megnyugszik.
Az én esetemben úgy emlékszem, hogy mi fellebbezéssel éltünk a NOT-hoz a legfelsőbb népbírósághoz, amit később visszavontunk. Ha jól tudom az ügyész megnyugodott az ítéletben.
Amikor ezek a formulák lejátszódtak, a bíróság, mint hatalom kivonult a tárgyalóteremből, a hallgató kíváncsiskodók és maguk a vádlók is kifelé igyekeztek, engem pedig, kettő foglár –smasszer –börtönőr visszakísért a cellámba. Ismét rab lettem–