 |
    |
 |
Ebéd… kapcsolat a külvilággal… Az ebédidő pontosan délben volt, amikor is ajtóról-ajtóra hozták az ebédet és ott hamarosan elfogyasztottuk... Hogy milyen volt az ebéd?... Azt kellene mondani, hogy a béka segge alatt volt a minőség, de mégis, egy hadifogság után, jóval jobb volt, de a polgári étkezés mellett messze elmaradt... Na nem is lehetett volna jobban táplálkozni, hiszen semmi mozgás, semmi munka mellett nem szabadott felesleges kalóriát kapni, mert akkor a biológiai egyensúly felborul. Fellépnek a faji ösztönök... a túlzott nemi vágyak, hiszen fiatalok voltunk, harmincnyolc évesek, tele tűzzel, keménységgel... de a kevésbé dúsított koszt lankasztólag hatott a nemi mirigyekre, így egy kicsit fékezni lehetett a hatodik parancsolatot. Jött a hosszú délután... Május van, június eleje, gyönyörűek voltak a fák... Az ablakra terülő kertekben gazdag konyhakerti növények teremtek... Sokat nézegettem a kertek növényeit... a bennük hancúrozó pajkos gyerekeket. Most persze ez a terület teljesen megváltozott, eltűnt a Kasmarcki kert..., eltűntek a maszek házak... a kertek, helyette az autóbusz-állomás és egy nagy emeletes ház tölti be a teret, teljesen megváltozott a külső környezet, de azért már többször elsétálgattam a börtönbástya közelébe, felnéztem az emeletre, bámultam az üresnek látszó ablakokat, de lehetséges, hogy mögötte éppen egy siránkozó fogoly könnyes szeme nézeget ki rajta, csak kint álló nem láthatja meg a távolság miatt, de a szoba lakói jól láthatnak kifelé... Mily más az élet kinn, mennyire más bent. A legborzalmasabbak az esték voltak, ahogyan jött az alkony. Most nyáron úgy kilenc óra felé, borzalmas melegek hullámoztak befelé az ablakon... Egy kis villany pislogott minden cellában… és ez is kialudt később… Takarodó… igen takarodó, de ki tud aludni? … A gondolatok, mint gomolygó felhők elindultak a cella falán keresztül, bejárt minden kedves helyet, főleg az otthont és a többi ismerős helyeket. Ez a kettős élet volt a legkínosabb, itt élni testben, lélekben otthon lenni és a kettő mégis csak egy, nem tud elszakadni a testtől a lélek. Paralel él itt a gonosz a jóval, az íztelen étellel az otthoni ízes étkek, a piszkos, mocskos fekhely mellett élt a hazai hófehér ágynak kényelme… a rézágyamnak minden kényelme… A halál azért jobb, ott nincsen kettős élet, ha meghalt, nincsen más élet. Itt élő halott az ember, itt kell élni, de éli a szebb, gazdagabb múltú életét, mindig kíséri a szabadságnak igazi öröme. Pedig ha azt veszem, hogy a világhírű börtönök, fegyházak, amiket lehet néha filmen látni, de magam is láttam Salzburgban… Rómában, Angyalvárban... akkor itt még úri világ van ahhoz képest. Nem csoda, ha annyi vér tapad a falakhoz, amikor megsebzett testük vérének pirosságát használták fel írótintául, falra húztak egy rovást, ami jelentett egy napot vagy hetet, ha egyáltalán tudta, hogy mikor van nappal és éjjel, mikor van tél és nyár... Nekem meg még közrejátszott az internálásomnak tragédiája, hiába tudom majd az ítéletet hónapokban, napokban, az internálásnak csak kezdete van, hogy mikor van vége, az teljesen ismeretlen... A nappalok váltogatták egymást, majd jöttek kedvezőbb napok is. | |
