 |
    |
 |
Új tanterem körüli viták… Mekkora lármát csapott a pap, hogy egy új tantermet rendeztem be a báró kastélyában, amit már rég nem használ, azaz elvették tőle és ott állott egymagában, kihasználatlanul. Neki kellett volna ennek az isteni szikrának kipattanni, oldjuk meg a második tanteremet, könnyítsen a tanítási nehézségen... nem amikor a közügyet néztem, akkor ő benne az került a felszínre, hogy a kegyúrnak a kastélyéba hogyan teheti be a proligyerek a lábát, amikor az szent hely, mint a zsidóknál volt a szentély... ahová csak a kiváltságosak kerülhettek be... Mint földbirtokos érzett egyet a báróval, mint hatalmi sértést látott a lépésemben... mi az? Ez a csürhe foglal helyet ott, ahová annak idején csak az „öreg méltóságos asszony székelhetett” isten káromlásával egyenlő volt az én tantermi elfoglalásom... Egyet azonban el kell ismerni, a papságnak legnagyobb része szellemi és tapasztalati értékeknek a birtokosai voltak, szóval mégis csak képzettebb iskolázottsággal kerültek ki az életbe. De hiányzott belőle az isteni alázat, a népben látó haladási elhivatottságukat, mint ahogyan medret készítenek a folyók maguknak, lehet ez természetes, vagy mesterséges meder a víz csak abban folyhat, és nem máshol, valamiképpen a papság is kialakította a maga földi jólétének ama medrét, csak abban lehet a hivőknek úszkálni... és nem léphet ki belőle sohasem... Ez az iskolai plusz jó is volt, amíg a fejlődésre, a haladásra használta fel, de a hatalmaskodásra és a basáskodásra rossz volt. Sokat gyötörte egy rosszindulatú pap a tanítót, főleg a szép a feleségét, ha az nem akarta a szentembert magához engedni... borzalmasan gúzsba tudta kötni a tanítói szabadságot, pl. hogy minden ünnepnap délelőtt, délután felvezetni a tanulókat a templomba, ott felügyelni... ebből aztán nem engedtek... s lehetne sorolni rengeteg hasonló szigorításokat. Persze voltak kivételek is /pl. Dr. Székely László, Szombathelyi József.../ Egy alkalommal ezt fejtettem ki, hogy az idealizmus párttitkár a maga okoskodásával ártott sokat, később pedig a materiális párttitkár a maga butaságával ártott a népnek. Az új tanterem vitája nagy hullámokat vert fel, folyt a harc a pap, a püspökvár és köztem, én nem engedtem, mert éreztem a magam igazát, a pedagógiai szükségességet, a nevelésnek a pozitívumát. A pap nem törődött a pedagógiai és nevelési szempontokkal, elviselte télnek víznek idején is, hogy a huzatos ölbői úton kettő km-t gyalogoljon, a gyérül öltözött proli gyerek, halálos bűnt követ el, ha elmulassza a vasárnapi szt. misét... de hideg templom, hideg kő, félórás térdelés az tetsző dolog Isten előtt--- 5/1948 átirat Ebben a levélben kapok pár intelmet, pl. a kántori földeknek megmunkálásáról… már pontosan nem is emlékszem, hogy miről volt szó, valószínű arról, hogy a föld megmunkálási díjat nem fizetik meg, mert arra nagyon vigyázott a szentatyánk, hogy a kántor semminemű jogtalansághoz ne juthasson, még jó szándékból sem… Ami nagyon érdekes volt: Karácsonyi színdarabról való elszámoltatás… Soha életemben nem tanított színdarabot, inkább csikóztatott, vagy borjuztatott, de kultúrát színpadra vinni azt soha. Nagyon jól sikerült színdarabot rendeztem az iskolásokkal, persze a szülők minden anyagi áldozatot meghoztak a siker érdekében. Egy színdarab megrendezése főleg, hogy csak az egy tanteremben kellett színdarabozni, kilisszák be, kulisszák ki, na meg a sok gondoskodás a betanítással, hiszen rengeteget kellett gyakorolni a szerepek visszaadásával… És ekkor jön az én szeretett papom, számoljak el a bevételről… hiszen ez a pénz nem illetett meg engem, azaz a helybeli iskolát. Ekkor felkaptam a vizet és a következő választ adtam a papnak: Mint az iskolánk igazgatójának illenék tudni, hogy nincs egy térkép a tanteremben, ahol meg tudnák mutatni hazánkat a tanulók a nagyvilágban… s amíg pedig térképem nem lesz, addig egy fillért sem fogok adni sem a püspöki hivatalnak, sem a Bpesten épülő Szt. Imre kollégium javára… tisztelettel… A hullámok ismét a püspökvárig értek, jó alkalom volt ismét a papnak, hogy azonnal jelentsen a nagyméltóságú püspök úrnak, ők is botránkozzanak meg az ilyen hangvételen… jött is a válasz, majd csatolom azt is… Roppant anyagias ember lévén, mint a „Mammon” pénzes ládáján ülve, figyelte mi jön be és mi jön, megy ki… így akart tőlem is valami pénzt behajtani… hogy mi lett a sorsa, nem tudom, de biztosan elrágódtunk rajta nagyon sokáig. 11. sz./1948 A díjlevelemben szerepel és kötelességemül írta elő, hogy minden ünnepnap délutánján „könyökes mesteri” litániát tartoztam tartani… ahol énekelünk, majd a kántor mély áhitattal teleszőtt imával fordul az Úrhoz, ha eső van szűntesse be, zárja el az égi csatornákat, ha pedig már megrepedezett a föld a szárazságtól, szűk esztendőre van kilátás, nyissa meg az égi csatornáit… egy-egy meghalt után küldtünk (pénzért!) egy-egy Miatyánkot, tán még utoléri, mielőtt elkárhozottak sötét kamrájába zárnák az égi honatyák… Ezek a litániák valamiképpen kitöltötték a falusi nénik, bácsik üres óráit, nem engedték őket pihenni, tétlenkedni, szívesen jöttek a litániára és ott főleg azután kezdtek valami szórakozásba… de mihez is lehetett volna kezdeni, hamarosan jött az etetési időszak, szecskavágás, répavágás, ami pár órát és főleg energiát kivontak a magyar testből. Hát szóval elmaradt a litánia valami oknál fogva. Kapóra jöttem ismét, lehet jelenteni, ugye milyen hanyag ember, aki nem látja el még az isteni szolgálatot sem, mennyire várták a mennyekben ezeket az imákat és íme kimaradt Szelestei statisztika, nem tudják most az angyalok mi is kell a népnek, mivel vannak megelégedve, vagy mi a hiányosságuk... Kioktat a papom, hogy máskor ilyesmi nem fordulhat elő, hiszen ez fegyelmi vétséggel párosulhat... Na meg aztán az egyházmegyei főhatósághoz beadott vádiratommal kifogásolja... most utólag is meg kell mondanom, megérdemelte a sok-sok orrbavágást, mert bizony a misén kívül mással nem törődött, de azt is pénz nélkül kellett volna tenni, bizony az Isten is elragadhatott volna az életéből... Csatolok egy jegyzőkönyvet is... 1848. jan. 18-án kelt... amelyben ismét szerepel a kastélyban létesült tanterem, és most így előadja, hogyan intézkedett a főhatóság /az ő aljas sugalmazására/ hiszen mit törődik az egyh. megye ilyen prózai dolgokkal, de mivel a farkas nem eszi meg a farkast, azok is papok, hát igyekeznek a pap kedvében eljárni... magamat „falu papjának” neveztem ki, mindenes voltam a faluban, hiszen egymagam képviseltem a faluvezetést, amiben sok-sok munkám akadt... Majd rámutat a kántori teendők elmulasztásomra, valamint a rágalmakra, amit mertem felterjeszteni az egyh. f. hatósághoz és ami a legérdekesebb, követeli a nyilvános bocsánatkérést, ami sohasem történt meg... Hát mi dolga lehetett volna szegény isteni szolgának, mint keresnivaló, csepülni valót a kántorban, hiszen még nem is olyan rég, a kántor feladata volt a harangozás, a pap öltöztetése mise előtt, ide pedig csak ájtatos és alázatos szolgalelkű némber jöhetett erre a posztra, szokatlan volt, hogy a régi kántorocskákból nagykornak lettek és követelék, azaz már nem fogadják el teljes egészében azt, amit még kiskorukban minden ellenszegülés nélkül szolgai hűséggel végrehajtottak... Ezt a nagykorúságot nem tudta megemészteni Kóbor, hiszen az ölbő kántora Harmath József is igazán szolgalelkű emberke volt, csak a háta mögött mert kirohanni, egyébként teljesen alkalmazkodott a nem könnyű kóborszellemhez. Na ma már ezt nem tudnám megcsinálni, hiszen nincs is erre ok, na meg teljes szögfordulatot tett meg a világ... bizony most nagyon is kellenének a kántorok, akik a megritkult hivők seregét összehozná, tömörítené. Most kell igazán papi hivatás, munka, hogy azt a kevés hivőt is egyben tudja tartani. Görcsösen ragaszkodtak, főleg faluhelyen a papok az iskola igazgatásához, igazgatói rangjukhoz, nem engedték át a tanítónak, pár helyen volt a tanító az iskola igazgatója: pl. Szhelyen a püspöki iskolában Finta Sándor, Sárvárott: Kozák Ferenc bácsi, anyunak a nagybácsija és aztán nincs is tovább. A pap volt az iskola igazgatója, de csak névlegesen, hatalmilag, de minden munka a tanítót illette. Pedig egy tanító sem élt volna a bizalommal, sőt még jobban erősítette volna a hitet, az egyházhoz való ragaszkodást, és ha valamiért visszavágott a tanítóságnak zöme 1945 után, csak ezért a megaláztatásért vágott vissza, amikor az állam kivette a papok kezéből az iskolai igazgatást, azaz fokozatosan csorbította azoknak a hatáskörét, hiszen csak államosításkor lett véglegesen az ügy lezárva... és íme csak fejlődött az iskola, persze voltak durva visszaélések is pár kolléga részéről, pl. Polgár Jenő Rábakovácsiban, Csepiga Pap Károly Győrváron, de tán a pillanatnyi mámor, az uborkafának ranglétráján való felfelé törtetésért egyébként normális maradt mint emberek között a kapcsolat továbbra is. | |
