 |
    |
 |
Kistarcsára telepítettek át bennünket… 1949. ápr. végén… Hogyan nézett ki a Kistarcsai tábor és az ottani élet, –elhelyezkedés???? Kistarcsa, 1949. ápr. vége Hogy hogyan is költöztünk el a Buda–déli internáló táborból, már nem is emlékszem pontosan, de minden valószínűséggel autóbusszal mentünk az új állomás helyünkre, hiszen több mind tízezer embert nem hajthattak gyalogsorban, ez borzalmas ellenszenvet váltott volna ki a lakosság részéről, na meg roppant nagz, megerősített őrséget kellett volna kivezényelni az elítélteknek biztonságosságára. Vonattal? –nem hiszem, csak az autóbuszok, voltak a lehetségesek ott a helyszínen –az udvaron beraktak bennünket és kiszálltunk a helyszínen. Nem valószínű, hogy vonattal vittek volna a helyszínre, mert ez is nagy feltűnést keltett volna a szabad emberek között. Kistarcsa, Budapest és Gödöllő között van, van főútja és vasútállomása is. Nagy várakozással néztünk az új internáló üdülő elé, na hová fogunk kerülni? –Milyen lesz az elszállásolás, stb. Azt se állítom, hogy a Buda–Déliből mindnyájunkat ide hoztak Kistarcsára, mert hiszen volt még az országban másutt is internálótábor... Magából a faluból– a településből nem sokat láthattunk, azonnal egy épület sorozatba kerültünk be. Valaha ezek az épületek valami gyárnak adtak helyet több épületsorból állott az egység –emlékezetem szerint tán egy emeletes épületek sorozata volt, mint hajdani gyárak –üzemek szoktak építkezni. Hamarosan egy nagyobb szobába telepítettek be, vagy száz embert. Borzalmas tömöttséget jelentett ez a szám, mert ebben a teremben éppen tán a felét lett volna szabad betelepíteni, így ez már nagyon nagy zsúfoltságot jelentett nappalra még csak megvoltunk, kikerülgettük egymást, de aztán ami este következett be az már tényleg "felért volna pár év népbírósági börtönnel"... Takarodó előtt mindenki igyekezett a fekhelyét szétteríteni, ezzel a fekvőhelyterítéssel úgy néztünk ki, mint a selyemhernyók a polcokon, ember hátán, azaz emberi szorosságba kerültünk egymással, ha akartuk, hanem... Ha nem is ért össze a test a testtel, –de bizony kijáró utat nem lehetett tartani –és most jött a tragédia, amikor az éj folyamán többnek ki kellett menni a WC–re. –Most kezdődött a tragédia –hangoskodása. Hiába igyekezett szegény honpolgár a lábával helyet keresni a fekvők közt –hol sikerült, hol nem, hol ki egyensúlyozta a test állását, hol mellé lépett és ilyenkor felordított szegény páciense "ne lépj a hasamra, te marha száll le a tökömről... te állat nem tudsz vigyázni!!!!" és hasonló idegkirohanások a nyomor kráteréből, hiszen a szobában sötétség volt, na meg aztán voltak közöttünk idősebbek is 50–60 év közöttiek, akiknek bizony éjszakánként többször kellett kisétálgatni a megpihenőre. Nem is szólva a jó esti babsűrűségből keletkező káros gázoknak a kráteréből megindultak a borzalmas illatú gázok, és azok terjengtek addig az ideig, míg az alvók annak egy jó részét nem szipákolták be, vagy eloszolva megritkult a szoba légterében. Na ez aztán már igazán internálói nyomor, emberi sanyargatásnak hatványozott foka, itt már a nyomornak a köbe van... bizony, ez így nagyon kellemetlen elhelyezés a Buda–Délihez viszonyítva mostohább viszonyok uralkodnak itt, talán a zsidó gettóknak volt ez a nyomorotthona. Hát szóval az éjszakák főleg azoknak, akiknek többször kellett kisétálni a WC–re vagy egyéb szükségletet elvégezni, annak aztán igazán művésznek kellett lenni a lábtechnikában, nehogy valakinek valamelyik nemesebb részét nyomorítsa. Emlékszem akkoriban itt találkoztam Haller Istvánnal a 25–ös években ő volt vasvári körzetnek képviselőjelöltje, ekkor már hatvanat kerülgette, borzalmasan el volt keseredve sorsának a nyomurúságában. Még én vigasztaltam, Pista bácsit, még magam is ragasztottam annak idején a plakátját Vasvárott, s ekkor mindig, ami múltnak a visszaemlékezése egy kicsit felvidította. Itt találkoztam egy felirattal– falitábla volt– "Itt szenvedett Rajk László" a nyilasok uralma alatt. Szóval ez az épülettömb már korábban is valami gyűjtő szanatórium lehetett, ha Rajk is itt szenvedett, most is fel lehetne írni, több ezer magyar szenved, peshed, éhezik és szomjúhozik. Ekkora létszámhoz kicsi volt a tábor befogadó képessége. Tán ha felét el lehetett volna emberibb módra helyezni, de itt valóságos emberi nyomor volt. Maga az udvar részlegek, amik az egyes épülettömbök közt meghúzódtak, az nem is udvar volt –tán csak a forgalom levezetésére szélesebb közlekedői útvonal, tehát nem kiképzett udvar, így séta, vagy levegőzésre való lehetőség bizony fukarnyi volt. Most ami a vizet illeti –a mai napig sem értem, hogy-hogy nem volt itt se csap, se kút – de semmi vízlehetőség az egész épületben. Tehát nem lehetett mosakodni –de nem kaptam inni vizet se –Hát akkor hogyan volt? A napnak bizony megjelölt szakában jött a hír, aki vizet akar gyorsan menjen kulacsával, vagy csajkájával, mert most van víz. Tényleg valami deszkavályúban csörgedezett a víz, tán óránként ha lement száz liter víz, na most jött a Zrínyi kirohanása, egymás löködése, ki-ki fogta az edényét igyekezett odafurakodni a vályúhoz, hogy valami vizet felfogjon... mennyit egy kulacsra valót, egy csajkára valót? Ez volt ivásra, mosakodásra és mosásra elegendő mennyiség majd kb. egy fél óra múlva ez a vízfolydogálás is beszűnt, megszűnt folyni a vályúban a víz, s aki ezideig nem tudott vizet szerezni, várhatott más napig, mert aztán a tábor területén máshol Szahara volt, víz sehol ..Borzalmas állapot ...na zsidók!!!!! Engem ezért vádoltatok, mert nem fúrattam Kőszegen artézi kutakat –és most itt? –mi van????? Igaz, kezdtek is lázadozni a zsidók ebben a táborban, mert voltak kb. kettőszázan már –hogy ez rosszabb, mint a gettóban lévő elhelyezés, hát ez a megbecsülés a szenvedett meghurcolt "besenyők sorsa"! | |
