 |
    |
 |
Lajoskomárom - Csoknyai ezredessel való találkozás… Mezőkomárom-Lajoskomárom volt a következő állomáshely, de közben elérkeztünk Simontornyára, ez egy dombos helyen fekvő falu volt, a templom a dombtetőn, majd alatta messze elnyúló síkság... A szds és én mint zlj tisztek a távolból néztük az oroszok támadását, még életemben ilyen rohamot nem láttam, mint mikor a méhkasból kitódulnak rajzáskor a méhék, úgy rajoztak az oroszok a határban, óriási Huri-huri kiabálással, tömött sorban futottak, nyomultak előre a védőkre, mikor ezt láttam, borzalmas ember pusztulhatna most el, ha mi úgy támadnánk, hiszen nyírni lehetne a népet. A mi alakulataink igyekeztek visszavonulóban lenni, fel a dombra, ahol mi is székeltünk... Ebben a borzalmas rohamban érkezik meg, na ki? Az én igen jól ismert ezredesem Csoknyai ezredes úr, aki ordított mint az állat, szidta a szds-t, elmondta mindennek, ahelyett hogy támadna, itt sétál a dombtetőn... csak hallgattam az ezredes kirohanását---tán ekkor ő volt az ezred pk? Nem tudom... de amint nyomultak előbbre az oroszok, még egyet tombolt magán, s igyekezett biztonságosabb hadálláspontot szerezni magának, mert itt hamarosan orosz lesz az úr... Ez az utolsó emlék Csoknyairól, egyébként Vasvárról jól ismertem, levente pk. volt, Dr. Szép Gyurkánénak tette a szépet, az öreg Gyurka bácsi helyett. Ezt a sáskaveszedelmet nem lehetett megállítani, mint az őrült Tisza... úgy rohant előre, elsöpört mindent, ami útjában volt. Rengeteg katonát áldozott fel az orosz, persze egy jól megszervezett egységgel ezrek sírját lehetett volna megszerezni, értelmetlen dolog volt a vérengzés már ekkor. Azóta is találkoztam Csoknyai, Bokor... és még több volt ismerős törzstisztek neveivel a Nemeskürthy Reqiem... c könyvében. Ilyen amikor már fogyott a nyáj, azaz a katonák létszáma, kisebb harcos egységekhez is törzstiszteket osztottak be, hiszen a létszámuk nagyon megnövekedett, harcok alatt kevés lett hősi halott, így a menekülés folytán, különösen itt a Dunántúli harcokban mind kisebbre zsugorodott össze a front, bizony majd őrnagyok lettek a század pk, amikor csak valamikor legalább zlj.pk lehetett... Cece alatt, Simontornya község sík peremén azt az orosz gyalogsági rohamot életemben nem felejtem el, ha egy villámgéppuska üzemel ekkor, a tömött orosz gyalogságnak százait lehetett volna elküldeni örök harcmezőkre, egyébként meg kell jegyeznem az orosz gyalogsági felszerelést a mi gyalogosunkkal összehasonlítva: a magyar gyalogos ha menetkészültségbe öltözött, akkor az összes teher amit cipelni kellett, legalább 25-30 kg volt... tán még több-/köppeny, pokróc, bakancs, lőszer, kulacs, csajka, alsónemű/ és még a többi, maga a puska majd négy kiló volt... ugyanakkor az orosz gyalogságnak mije volt? Kezében volt a dobtáras kb. 70 táron géppisztoly, a nyakában egy tarisznya, tele tölténnyel, semmi más, és ezzel rohamozott, borzalmas egyszerű felszerelés és hatásos támadás... Talán éppen az egyszerű felszelést egészítette ki a tömegtámadásnak bevetése, hiszen valamivel kellett kiegészíteni a harci erényt. Azóta is kuncogok, milyen harcias, ordító hanghordozással akart minket ellentámadásra bírni Csoknyai ezredes úr, de hála Isten a szds-t sem fűtötte a vaskereszt, fakereszt, vagy csak nyírfatörzs kitüntetésének a birtoklása, így amint meglépett a mi aranypaszomántos ezredesünk, nagy kitérővel mi is az egységünkkel nagy kanyart vettünk, tisztább területre tértünk át, ahol még nem arat a harcnak a golyója és így kerültünk O z o r a, Sió melletti községbe... | |
