 |
    |
 |
Ocsmány Klein besenyő… Magam is, aki egy zsidónak lettem az áldozata, mert nem tudtam a házi kényelmet, nem tudtam a szabályzatot órákon belül megmásítani, mert igényét nem volt módomban teljesíteni (állítólag szabadságra akart menni –1943. jan.), amikor ömlesztve sorozták be a zsidókat is, mint sok-sok dolgos magyart. Koholt vádak alapján, mert a hatalomnak lovára felülve, megnyergelték a magyarságot –különösen egyesek, akik a vad gyűlöletüktől nem láttak, tették sötét helyre a magammal együtt a sok-sokezer magyar dolgozót. Tán ennyi elég is a témához, hiszen nem lehet befejezni ezt a gondolatmenetet –ezt a fájdalmas kínoknak tövises baját, de kibírtam és kibírtuk sokan, akik felvettük a munka építő szépségét, nem szűk a hazánk kerülete, nem menekültünk az aranyak, dollárok hazájába és nem hagytuk másra a romokban álló ország felépítését. De ezeknek zöme, ma idegen nyugati országokban élik, azaz folytatják a háború előtti nagytőkés önző életüket, egy csomó magyart kinyírtak és közben s megsokallták már a vérengzést, jobbnak találták, ha útilaput kötnek a lábukra, köd előttem, köd utánam... iszkiri valamelyik külföldi bankos, gyáros rokonhoz, aki majd besegíti ismét a nagytőke megszerzésének lehetőségeibe. Ezt csinálta Dr. Stadler László, és társai, akik csapot-papot itt hagyva, bírták az akkori rezsim teljes bizalmát, úgy lépett meg, hogy csak egy hét után sejtették a meglépésüket. Én és sok ezer magyar maradt, dolgoztunk, felejtve a sok-sok szenvedést, meg anyagi kárt, amit nekem is okozott Klein Lajos, aki közben megváltoztatta a nevét, hogy így is palástolja önmagát, szégyellte az évszázados családi zsidó nevet: így lett Koltai Lajos, hogy akik nem tudták, teljesen ártatlannak higgyék gondolta egy névváltoztatással lemossa sok ocsmány, piszkos tettét. Nem, nem így van Klein... maradsz te továbbra is aljas piszok, mindenki előtt. 1948. május hónapja van, amikor a természet teljes megduzzadt erejével átfesti a gazdag színpompájával annak minden fáját, gyepjét, kertjét, amikor újra kezdődik egy új élet, a téli tetszhalottból gyönyörit tavasz menyasszonya tetszeleg a természet csoda szép csarnokában. Epedve várja gyermek, felnőtt, botanikus, paraszt, turista a tavasznak gazdag kitárulását, amikor ontja nap az éltető sugarait. Nem győz az ember belőle eleget raktározni, és íme ezt az időszakot kell rácsok mögött tölteni, csak egy szippantást abból a fakadó rózsából, csak egy kis szunyókálást a virágzó cseresznyefa alatt –nem nagy kérés– csak egy csipetnyit a májusnak pompájából. Nem, semmit, csak rácsot, csak homályt, csak kibli (szar szagot), ezt adtad Klein... és te tetted ezt velem, te fosztottál meg majd kettő évre a szabadságomtól A magam megbomlott, megfosztott éltemnek volt egy másik nagy kísérője –osztozkodott mindezekben édes kis párom: az anyu –na meg a kis fiam, Endre, aki ugyan ekkor még nem tudta teljes ésszel felfogni, hogy miért nem vagyok mellettük. Anyuka volt az igazi lelki vigaszom, aki nem esett el, aki mindig erősítette bennem a csökkenő életerőt, aki minden levelében tudott valami vigaszt nyújtani, aki minden látogatásakor lelki szomjamat igyekezett eloltani. Erről szólnak a hozzám intézett levelek, ami az egyik 1948. május 12-én kelt Alsószelestén. Ez a levél hírül adja, hogy már nagyon várta a börtönből érkező levelemet... De ugye itt vannak házszabályok, mikor és mennyit lehet írni. Minden szerdán feladja a csomagot, ami csak öt kiló lehet, na meg a tartalma szigorúan kötött. Ez a levél hírül adja, hogy már nagyon várta a börtönből érkező levelemet... De ugye itt vannak házszabályok, mikor és mennyit lehet írni. Minden szerdán feladja a csomagot, ami csak öt kiló lehet--na meg a tartalma szigorúan kötött. Beletörődtem a sorsomba?- kérdi anyuka. Még az akasztásra ítélt se tud teljesen beletörődni sorsába, –akasztás előtt is remél szabadulást, mert a szabályok azt mondják, ha az akasztott ember alatt elszakad a kötél és leesik az áldozat, újra felakasztani tilos, tehát megszabadul a kötél általi haláltól... tehát nem törődik bele, igyekszik szabadulni a haláltól. Magam se tudtam beletörődni egy percig se Klein zsidónak a bosszújának sanyargatásába. Egy, ami a legfontosabb, mindjobban megerősödött bennem az a tudat, hogy mindig az adott helyzetben, adott körülményekben megtalálni a további létteret, ami mától elkísér holnapba. Úgy kellett a sok-sok elkeseredés, életlemondás, a halál érkezének a vártan, amikor ezek az átéléseknek élessége megszűnt, –szinte azt mondhatnám, akklimatizálódtam a külső világtól elszigetelt új környezetemben –mert ez is kellett, kellett egy kis időnek lenni. Eljárni, ami alatt az, az ember valamiképpen rájön, mint a szabadból kalitkába zárt madárka, amit kalitkába zárnak nagyon sokáig röpköd egyik oldaltól a másokig, de tovább nem jut, mindentől riad, nem fogadja el a fogságbajuttatottnak a szeretetit sem, nem tudja magát beleélni a szűkvilágnak térfogatába, majd véresre is veri már a szárnyát... majd elpihegve tétlenül megáll, és valamiképpen megbarátkozik az újjal, a szűkhellyel, ami bizony igen kellemetlen számára. Na, semmivel sem különb az emberi lény sem amikor a cellaajtó becsukódik mögötte és ez a világ számára, ami bizony sokszor egyenlő a végzettel "tartogat az Isten is nekünk boldogabb jövőket ".... Írja Édes az 1948. máj. 12. Levelében. Így erősíti bennem a kialvó lángot, ami néha csak éppen, hogy pislákol már –s, talán ha nem így lenne, bizony győzne a gaz zsidó felettem-mert a test elgyengült már, csak a lélek erősödik egy- egy levél folytán, 1948. május 12-én kelt levelem a börtönből a következőkről számol be. Minden szerdán irhatok levelet-ugyanis én még nem voltam elítélt –Kaphatok hetenként egy csomagot 5 kg, erejéig. Valószínű, hogy éhes lehettem, mert nagyon sürgettem a csomagot és a dohányt. Látogatni is szabad, mégpedig jún. első vasárnapján, de csak 5 „öt” percig tarthat egy beszélgetési idő, rácsom keresztül ez az internáló táborra is szól. Ekkor már anyu boldog állapotban volt Attilával, bizony ez az időszak nem volt kedvező a kicsire- tele izgalommal Borzalmasan hat rám az a tudat, hogy elvesztem az állásomat, és hogyan tovább?? Kérem anyut, hogy ügyvédre ne költsön sokat, úgyis hiába való erőlködés, ugyanis a zsidókkal szemben nincs ügyvéd, aki az igazságot merné szolgálni –mind –valamennyien megalkuvók –sunyik– bátortalanok –és főleg félnek a zsidókkal szemben. Ugyancsak egy levél a Budadéli Internálóból, amelyben a következőket írom... Látogatás abc sorrendben történik -így havonta csak egyszer kerülhet rám a beszélgetés. A. csomagban jöhet kenyér,. egyszerű sütemény, nem cukrászati, szalonna, füstöltkalbász, házi-zöldhagyma, vaj, só, kevés cukor, cigaretta 25 db jöhet csak, dohányból 2-3 pakli de felbontva és zacskóba téve, hozzá papír, üres levélpapír borítékkal, bélyeggel, levelet beletenni szigorúan tilos. A csomagot háztól házig kell kifizetni, ellenkező esetben nem hozzák ki a táborba. Hetenként egy levelet irhatok-de kapni kaphatok többet... A táborból semmit se küldhetek ki, pénzt se lehet számomra küldeni. Na ez a levél az internálóban készült, Bizony mindez miért-mire volt jó? Na ekkor még nem tudtam mikor lesz a tárgyalás-ugyanis az én átkozott zsidóm leinternáltatott 1948. ápr. 29-én-és mi nagyon vártuk a tárgyalásnak a kitűzését.... míg végre Gombás ügyvéd közölte anyuval, hogy a tárgyalás 1948. július 2.-án de. 1 / 2 11 órakor lesz... Magáról az iternálótáborról majd később írok, mert hiszen még leszek neki lakója. Megjött ám az értesítés, hogy tárgyalásra visznek Szombathelyre. Ezt a részletet, pedig már leirtani 868, oldalon... így nem térek rá most.... Amint már jeleztem az első tárgyalást elnapolták a jelzett napon, mert a koronatanú Dr. Stadler László nem jelent b meg a. tárgyaláson, a zsidók megfélemlítették, akadályozták igaz tanúvallomásában.... | |
