 |
    |
 |
Szár Bözsi esküvőjének harca… SZÁR BÖZSI esküvője: A szokás pedig a következő volt esketés alkalmával... Az összekerülendő jegyeseket esketés előtt pár héttel be kellett jelenteni a plébániára és akkor a plébános egymás után három vasárnap kihirdette a szószékről kik a jegyesek, ki kit akar elvenni feleségül... és ha valaki köztük valami bontó okot tud, jelentse be a plébániára... Ez magában nem is volt rossz, az egyház részéről, hiszen ma is ezt folytatja az állami hivatal... ne kerülhessen össze az, aki már házas, vagy unokatestvérek... vagy aki törvénytelen házasságban élt... tehát ez jó védekező mód volt a törvénytelenségek kiküszöbölésére. Amikor a pap a jegyeseket hirdette, bizony volt sokszor belső sóhaj... káromkodás... szitkozódás... hiszen akkoriban a vagyon nősült legtöbbször... nem a szerelem... sokszor a szerelem gyenge volt ahhoz, hogy megvívja a maga harcát a gazdaggal szemben... Na aztán, elrendelte a pap, hogy hetenként egy-két alkalommal jelenjenek meg a plébánián tanításra, ugyanis eskedtetéskor kellett imádkozni, na meg aztán... hát hogyan is megy az eskedtetés... Ez a szokás ma házassági felvilágosításban folytatódik, sexre megy ez is, jó... na a pap nem avatkozott bele a sexbe, de feltétlen szüzességet kívánt a menyasszonytól és a vőlegénytől, hiszen menyasszonyt csak akkor illette meg a mirtuszkoszorú, ha szűzen ment az oltárhoz... legalább a néphitnek így kellett ítélkezni, volt is botrány, ha elvétve olyan nő is feltette a mirtusz fehér koszorút a fejére, aki már lány korában megszánta a fiukat és engedte a tiltott almát kóstolgatni... fel is háborodott a tömeg, ez a piszkos kurva... nem szégyenli a pofáját, mindenkivel összeadta magát esküvő előtt és most pedig fehér fátyol, mirtusz koszorú... csak annyit, nem a mirtuszkoszorú jogossága vagy jogtalansága tette le a voksot egy szép házaséletnek a kibontakozására... Kötelezővé tette a pap, hogy esketés előtt meg kell gyónni... ha lehet az egész családnak... hogy igazi szűzi lélekkel lépjenek be a házas életbe... Ez is rendben volt... hiszen vannak hagyományok, amik ma sem koptak el, csak megtöltődött más tartalommal... az egyházat ma is sok mindenben utánozza a mai világ, nem lehet elhagyni ma sem már az orgonát, a kidíszített esküvői termet a templom helyett, szóval nem lehet a külsőt mellőzni az érzelmek világában... Most jön, amiben meg kellet döntenem az eddigi szokást... mi is volt ez?... Borzalmasan bántott, hogy eskedtetéskor, pl. harminc-száz vendég esetén is, na meg az esküvősök is független az időtől, lenge, fátyolos ruhában induljon vagy két kilométerre, a plébániára a templomba esküvésre... és kísérje őket ezen hosszú útban az ünneplő rokonság, barátság... Hát nem egyszerűbb volna, ha az az egy ember, a „PAP” jönne át ide Szelestére, a község templomába, itt is ugyanaz a Jézus van... itt is lehet egyházi esküdtetést rendezni. Egy embernek kell átjönni, és mindenki marad helyben, nem kell nyolc-tíz fogatot szerezni, hajtani, sokszor aztán a nagy lázban, a nagy hajtásban feldőlt a szekér, kocsi, volt a baj... Elhatároztam, hogy nem fog a Szár Bözsi átmenni Ölbőre esküdni, jöjjön át a pap. De hogyan lehet ezt kivívni ismét Kóborral szemben... megbeszéltem a Bözsivel... mondja meg a papnak, hogy itt akar esküdni a és ebből ne engedjen... Elment a Bözsi a paphoz, és kifejezi nagy áhítattal az óhaját... A pap felugrik a székéből... már megint a Czeglédynek a keze van ebben... nem lehet megváltoztatni a „Vizite Kanonika” szigorú határozatát, amely kimondja, hogy a filiák csak a plébániák templomában tarthatják meg az esküvőjüket… Bözsi kijelenti, hiszen eléggé felvilágosítottam előzőleg rendben van plébános úr, ha nem jön, nem esküszöm meg egyházilag, vagy elhívom a Felsőszelestei papot, az nem lehet, csak én engedélyemmel eskedtetheti meg a Felsői pap is, ehhez pedig nem adom meg az engedélyt... jó rendben van... akkor nem esküszünk meg egyházilag... Ez volt a hét elején, amikor szegény Kóbor kiborulva ismét, megint egy olyan rés a papi hatalomban amit egy kántor akar megreformálni, ezt nem lehet kibírni... A faluban, mint a tömjénfüst a templomban elterjedt a híre ennek a reformkori kívánságnak, hiszen még senki sem esküdött meg Szelestén a templomban... de igen nagy érdeklődéssel és örömmel fogadták ezt a jégtörést... Igaz is, egy ember könnyebben átjöhet ide, mint vagy százan meneteljenek egyhez... Így a hangulat ismét mellettem szólt, nem találkoztam ellenvéleménnyel... csak így legyen... Kóbor naponta üzengetett a Szár Bözsinek, változtassa meg a szándékát, nem lehet Szelestén a templomban esküdni, ehhez nincs püspöki engedélye... kérjen, válaszolta a Bözsi... amikor visszajött Ölbőről a Bözsi, mindig hozzám kanyarodott be, és elmondta a fejleményeket... és pedig görcsösen ragaszkodtam a fejlődéshez, ha már felkötöttem a kolompot, viselni is kell... nincsen visszakozás… Tehát vasárnap délután öt órakor lesz az esküvő, küldünk egy kocsit a plébános úrnak, ha akar jön, ha nem akar, nem jön... felelte Bözsi, az én sugallatomra... Az egész falu feszült kíváncsiskodással várta a napot, órát… na mi lesz...? (kb. 1948-49) Vasárnap lett... Bözsi egy kicsit félt is, de ha nem jön át?... ne féljen átjön, hiszen itt is megkapja a jó pénzt egy liter bort, meg egy tortát, ami kijár a stóladíjban, az eskedtetésért... ha más nem, ezt nem engedi el a Kóbor, jobban szereti a pénzt, mint hogy elvéhez hü legyen.... Vasárnap öt óra van... a kocsi elment a papért... az esküvősök gyülekeztek a templomban, és előtte, minden szem Ölbő felé tekintett... jön-e a pap?... már elmúlt öt óra... de a kocsi se jött vissza... tehát a papnak is jönni kell akkor… majd ebben nagy feszültségben a kanyarban feltűnik a fiáker... a fekete reverendás pap, szinte egyhangúan kiáltották a hivők... „győztünk!!!!!!” Megjött a pap... mindenki betódult a templomba, hiszen az is eljött most, aki csak a kíváncsiságnak az érdekét képviselte... Az oltár előtt elhelyezkedett az ifjú pár, kigyúltak a gyertyák az oltáron... feszült hangulat mindenütt, de egyben nagy öröm is, hiszen milyen szép itt egy esküvő, ünnep a falunak, egy szórakozás, de egyben a papnak is jó, hiszen a prédikációját többen is hallhatják, mint Ölbőn... A nagy várakozásban megjelenik ünnepi köntösben a pap, és ekkor követtem el ismét halálos bünt: Megszólal az orgona… ami besegített az ünnepi hangulatban... Gyönyörű és emlékezetes volt ez a nap... megdőlt a régi szokás... a vizitáció kanonika szelleme is felfordult azóta, de Szár Bözsi volt az első, aki Alsószelestén esküdött meg... nem kellett Ölbőre átvánszorogni... ez magában is felesleges kiadás... költség... Na amikor vége lett az esküvőnek, magam is kijöttem a templomból, Kóbor pappal álltak szemben, csak ennyit mondott: ez is a maga műve volt… Hát igen ez is az én művem volt, de utólag sem bántam meg ezt a harcot... szép volt és akkoriban haladó volt abban a konok maradiságban. Tehát a pap kapott ingyen kocsit, azaz fuvart, kapott eskdtetési pénzt, a mai értelemben sem kevés volt, kapott egy liter bort, na meg egy tortát... mindezt szépen vitte haza a paróchiára...n ahol dúlt-fúlt magában... megint Czeglédy beleköpött a papi világba... Később kaptam a kioktatást, csak a plébános engedélyével szabad orgonálnom esküvő alkalmával.. .hiszen ha valaki orgonás esküvőt akar, vagy rendel, akkor több a stóla is a pap javára is... na meg a kántornak is... de itt Szelestén sohasem kértem pénzt az orgonálásért, hiszen engem is elláttak lakodalmi jó ízekkel... Persze már harmincegy év távlatából az olvasónak a szemében nem úgy jelentkezik az a probléma, tán azon csodálkozik, ha ez is probléma volt, vagy lehetett... bizony lehetett és volt is, mert az egyházi szolgák, akik magukat Isten szolgáinak nevezték, de a népnek sokszor nem az igazi szolgái voltak, kivétel persze mindig volt... akkoriban egy ilyen reformálás, felért egy parasztháborúval... kicsiben... Harc a pappal, a néppel, de sohasem a nép ellen... Szóval megtört a jég... Az 1948. jan. 15-vel kelt átiratom a plébános úrhoz, híven tükrözi a papzsáknak a betelhetetlenségét... Szóval lezárult egy korszak... azóta minden szelestei helyben esküszik a templomban... ha esküszik... hiszen most azért kell harcolni, tartson egyházi esküvőt is a fiatal pár... Na ebben voltam és korán jövő, amikor előbbre járt a megérzésem... nem vártam a kornak a szelét, mert éreztem reformokra van szükség még ilyen kis helyeken is, hát akkor hogyne volna szükség nagy maradiságunkban újabb eszmék sínére állni, és szolgálni a dolgozók érdekeit... Hát ilyen kicsinek látszó eseményekben vívtuk egymás harcát és ezért terjedt el rólam az a hír, hogy „papfaló” vagyok… nem vagyok papfaló, de adjuk a császárnak, ami a császáré, s adjuk meg Istennek ami az Istené... azaz adjuk meg a népnek is, ami a népé... | |
