 |
    |
 |
Kóbor plébános támadásai ellenem… Ahogy nincs fény árnyék nélkül, így bizony csakhamar jött ám a pecsétes parancsolat az én kedves papomtól, akkor még igazgatómtól, hogy azonnal szüntessem be a kastélyban a tanítást, „magánlaksértést követtem el, engedély nélkül költöztem be a bárói kastélyba, ami szentségtöréssel egyenlő, sőt ennek lesz még folytatása is...” Nagyon megfenyített a Kóbor plébános... de mit sem törődtem a fenyegetésével, válaszoltam neki, kár hogy nem érti meg az idők szavát, egyébként a báró engedélyével költöztettem ide az egyik tantermet, na meg a megyei szervek is tudnak róla... Nem értette meg a két műszakos tanításnak a hátrányos voltát... nem érzett még néppel, a régnek minden csökevénye visszahúzta a fejlődéstől,, a haladástól, nem tudta megemészteni az idők változását. Persze, hiába írtam le neki az érveimet, csak ragaszkodott a megcsökönyösödött álláspontjára, hamarosan feljelentett a püspökségre is... Állítólag a püspökségtől kapott valami bízatást kóbor plébános, hogy a kastélyban való tanítást szüntessem be, amit sietett is felém ezt közölni... Természetesen görcsösen kitartottam eredeti állásfoglalásom mellett... Majd jöttek az újabb támadások Kóbor pap részéről... Nincsen kályha a tanteremben… amikor mondtam a gyerekeknek ezt a hiányt, másnap már kályha is volt, sőt ingyen kaptam tüzelőt hozzá, így fűteni is tudtunk... De nincsen WC, jelentette a járási tiszti orvosnak... Erre fel a szülők összefogásával ásattam vagy 5 m-es vécét, nagyon megfelelt a követelményeknek, így WC is lett, de ez nem elég, még mindig jöttek a támadások a pap felől... Napi levélváltásokkal szórakoztattuk egymást, ő a megszüntetés miatt én a megmaradás mellett vívtam a napi harcot... Egyébként csatolom az a felterjesztésemet, amit akkoriban az Egyh. megyei hivatalnak megküldtem... 1947. dec. 7. dátummal. Na mit talál ki a plébános úr... Közben jött a tél is, havazott. Kapóra jött a hó, egyik nap ismét jön a levél... tekintettel, hogy hó van és nincs feljáró a kastélyhoz, nincs elhányva a hó, ezért nem tudja megtartani a hittanórát, és addig nem is jön ...amíg... Válaszolom az Isten szolgájának: naponta ugyanazon az úton vagy negyven gyerek közlekedik az iskoláig fel és vissza, tehát ha azok feltudnak jönni az iskoláig, akkor Ön is fel tud jönni, ha akar... És mit tesz Isten... egyik nap csak jelentkezik ám a makrancos Kóbor, megtartotta a hittanórát... körülnézett, nem sokat beszélgettünk... szóval marad a tanterem, továbbra is folyik a tanítás itt a bárói kastélyban. Ebből a távolságból még jobban kiemelkedik Kóbor plébánosnak a maradisága, a régi úri világhoz kötődöttsége, hiszen most is úgy érzem, segíteni kellett volna engem a tervemnek a keresztülvitelében, nem gáncsoskodni... Ha nem jön közbe a szabadságkorlátozásom egy-két zsidó miatt, akkor tán ma ott lehetne az egész Ált. Iskola... vagy tán üdülő-gyermekotthonná alakította volna ki ezt a ragyogó kilátásban fekvő kastélyt... De beleszólt a gyűlölet, a bosszú, a rágalom, a koholt vádak igazságtalansága és győzött a hamisság, győzött a pillanatnyi hatalmi erkölcstelenség, amit azóta is szégyenli a magyar történelem... Ma ez a kastély teljes romokban fekszik, veszélyessé vált még a környéke is, ott áll egy múltnak remekműve, belső kincseit széthordták a világ minden tájára, a volt lakói már örök álmukat alusszák, és nincsen senki, aki még a végső pusztulástól megmentené és ismét a dolgozók testi és szellemi fellegvárává alakítanák át... Rossz nézni a düledező falait, kivert ablakait, tetőzetének teljes beomlását, valóságos nyomor képét tükrözi a szemlélő felé... ha tudna kiáltani, biztosan kiáltana, mint a sebesült katona: ne engedjetek elpusztulni, segítsetek!!!! De néma és nem szól, legfeljebb aki ismerte hajdanán az tudja csak igazábul felmérni, mekkora nemzeti érték porladozik itt el sok ezrek szeme láttára. Próbálkozott több szerv is már valamire felhasználni, amíg használható volt, volt itt KISZ iskola, erdőgazdaság hivatala, de amikor kellett volna valami tatarozást tenni, mindenki csak húzódozott a költségvetéstől, inkább úgy cselekedtek, mint a patkányok amikor süllyed a hajó, igyekeztek elmenekülni, máshová tették a székhelyüket... Azóta csak áll, romladozik az épület, tán patkányok birodalma lett, görények bujkálnak az odúkban... denevérek húzódnak meg az ereszek alatt, csak az illetékes szervek dörzsölik a kezüket, nincs rá fedezet... Bizony, hamarosan le kell bontani az épületet, vagy tán magától is összedől. Nekem nagyon kedves emlékem marad ez a kastély, de azt hiszem minden tanítványomnak, akik naponta itt szívhatták az ózondús, illatos levegőt. Amikor pályáztam Alsószelestére, akkor Kóbor plébános nagyon kért, hogy vonjam vissza a pályázatomat, mondván úgysem sikerül, na meg aztán nagyon fél tőlem. Kérdem miért? Kimeredt szemekkel feleli, mert én papfaló vagyok! Szerényen válaszoltam a kérdésére: ha nem sikerül, a választásom, a jelenben állásban vagyok, így a bukásom nem lesz nagy csalódás, habár úgy érzem nem lesz igaza a plébános úrnak, ami pedig illeti, hogy én papfaló vagyok, ha csak pap igazság lesz, akkor sokat fogunk veszekedni, de lesz tanítói igazság is, akkor békés egymásmelletti élet van kilátásban. Na kérem a levelezések garmada bizonyítja, hogy csak a „papi” önző, hatalmi burjánzásban felnövekvő, gazdasági jólétben való élés, na meg a rengeteg szabadidőnek okos vagy gáncsoskodó kitöltésében való tengés adott módot, hogy állandó válasz restanciában éltünk... éreztem a papi tehetetlenségét, ami még hitbeni élet volt a faluban, azt a tanító, a kántor tartotta fenn jórészében, „a pap szava Isten szava”. „Jól jegyezd meg azt a napot, amikor megbántod a papot”, voltak a meggyökeresedett, mesterséges kitenyésztett népi hitben gyökeredző ősi hitek, s bizony nem szokták meg a mások véleményét is meghallgatni, főképpen elviselni az okos ellenzéket. Ekkor még az egyház nagyhatalommal bírt, habár már csorbultak aranykörmei, hiszen az állam igyekezett mindenhol és mindenben csorbítani a vagyoni és politikai nagyságukat, ami bizony igen fájó sebeket ütött egyes plébániákon. A káplánokkal annak idejében könnyedén bírtak az öreg papok, hiszen féltek a káplánok előmenetelük bizonytalanságában, feltétlen engedelmességet fogadtak egyházi vonalon, beleértve a plébánosoknak is, és ezekkel a káplánokkal bizony néha kegyetlen sanyargatással is éltek, pl. a nyögéri Dr. Lenásics plébános, a fiatal káplánoknak csak azért nem adott tápdús ételt, mondván a jóllakottsággal együtt jár a nemi vágyaknak a burjánzása. Felforr a fiatal káplánok vére, jobb ha böjtös ételt fogyasztanak, amit az alázatosnak megjátszott káplán urak el is fogadtak, de igyekeztek maguknak titokban eljárni valami szép asszonyi menyecskékhez, akik aztán bőven pótolták a sanyargató plébánosnak kalóriáit, és bizony ezért sokszor a jóképű káplánok kemény kiállásukkal meg is hálálták a jó kitartást, besegítettek a gyengélkedőbb élettársaikon. Ezek a dolgok ismeretesek voltak akkoriban, főleg fiatal falusi tanítónőknél értek el nagyobb sikert, hiszen a káplán úr egyben főnöke is volt a tanítónőnek. A jó falusi papok csak a földesurak köreiben érezték jól magukat, hiszen a tőkésosztálynak voltak az igazi szószólói. Magam is egy tekintély voltam Alsószelestén, hiszen a hívek csak velem értekezte, érezték Kóbor földi javakhoz való jobb vonzódását, egy szép lovat előbb észrevett, mint egy lelkibeteget, koldust... a lovaknak volt igazi kupece, na meg a gazdálkodásban. Ahogy Luther Márton észrevette az eltévelyedett egyházi kihágásokban élő isten szolgák balgaságát, valahogyan magam is igyekeztem a Kóbor által képviselt ósdi, elavult, elkényelmeskedő, centralikus, csak a plébánián keresztül érvényesülhető dogmákat lenyírni, csorbítani, ezideig nem akadt olyan tanítóra, aki egyszer is nemet mert volna vele szemben mondani. Most pedig megrökönyödve és tehetetlenül kell neki korrigálni a rég betokosodott maradi elveit, engedni kellett a nép szavának, hiszen sohasem a magam érdekét képviseltem a reformáriáimban, állandóan szem előtt tartottam a népnek a jogos kívánságát, tehát megtörni a Kóbor féle, egyhelyben való tétlen taposást, és ebből a kettőségből lett köztünk napról napra állandó. Az elkövetkezendő írásbeli levelezések is részben erre utalnak, ami pedig csak szóban hallatszottak el, ki tudja merre kavarognak az éter hullámain, soha nem lehet azokat felfogni, visszahozni... Nem a Kóbor hibája volt ez a földi hatalomra berendezkedett hatalmaskodás, ezt gyakorolta maga az egyház az államban, állam volt az államban, gazdasági és politikai hatalom képviseletében.... kasztrendszeri nevelést kaptak a teológián, azaz nyertek a néptől, hiszen egy nyálasképű húszon valahány éves káplánnak is kezet csókolt a falu apraja-nagyja, Istenhez való üdvözüléshez vezető útlevelet egyedül ő adja meg, és jaj ha valaki más úton próbál üdvözölni... Nem a megtett eredményeiket akarom lebecsülni, maga az egyház a sok tévelygése mellett maradandót is alkotott és alkot a mai napig, sok kiváló tudós, fizikus, író, közgazdász, lelkipásztor /Pázmányok voltak köztük/ ezek érdemek és érdemek is maradnak, nem lehet egy pannonhalmi bencés rendet elfelejteni, hogy csak bujaságban éltek, nem tanítottak úgy, hogy ma is példás az ő eredményük. De az idő előrehaladt, a gyalogoló már szekéren halad... majd lóra ülve vette a kilométereket, majd gőzgépek segítségével szelte át az óceánokat, jöttek a mai páncélkocsik, a benzin energiájától futtatott autók, a telefon, a rádió a Tv. És még ki tudná elsorolni az újkornak mai vívmányait és most azért mérgelődjön az anyós, hogy a menye nem megy ki a patakra ruhát mosni, vagy miért nem szekérrel megyünk Bpestre? Ugyanígy fel kell hagyni a papok elavult hatalmi basáskodásukat, haladni kell a kor követelményeivel... és hogy mennyire igazam volt már 1947-ben és előbb, a mai napok /1979/ már teljesen felelt is ezekre a vitákra, de hol van már Kóbor plébános? Változtatni kell a módszereken, az évszázados hagyományokon, mert új ember született a földre, a romok helyén szebb és korszerűbb élet kezdődött meg, erre kell hangolni a mai embernek az óhajához, vallási hitéhez az egyháznak a szolgáltatását is, ha fenn akar maradni. | |
