I. A gyerekkor II. Emlékeimből 1935-től III. Emlékeimből IV. Emlékeimből 1949. november 30. V. Emlékeimből …hogyan tovább 1945-1955 VI. Sikerek és ügyek 1955-1961 VII. „Nem ismernek” 1961-1970 VIII. „Ugart szántok” 1970-1990 IX. Gyémánt diploma 1990 X. Antológia XI. Non omnis moriar XII. Vas diploma 1995 XIII. Ősz visszanéz XIV. Hadifogság 1945 … és még élek XV. Orosz hadifogságom Nekrológ   Elment Gyuszi bácsi ...	Elment Gyuszi bácsi ... Vas megye szülötte. Élt 94 évet. Az őrségi dombhát tölgyeséből készült bölcsőjét Vasváron ringatták. Korán árvaságra jutott kisfiú - édesanyját vesztette el – mostoha kenyéren é1t. Gyermek, ifjú és felnőtt kori é1etéről 15 vaskos kötetben írja le számára meghatározó élményeit, benyomásait. „Nem volt valami fényes gyermekkorom. Egy göcsörtös somfabottal kezemben, drága hazám messzi tájait, sok-sok településeit bejártam. Néptanítói diplomám megszerzése után tartalékos huszártiszti avatásom, felejthetetlen ma is számomra! Észak-Erdélybe való bevonulás, életem egyik legszebb élménye közé tartozik. A Királyhágón át kincses Kolozsvárra, Marosvásárhelyre majd Székelyudvarhelyre vezettem századomat, mint tartalékos huszárhadnagy. Istenem, de szép volt! Derespej lovam mögött két csicskásom lovagolt.” A sora kifürkészhetetlen érdekessége, hogy a hadnagy úr egyik tiszti legénye – csicskása – alföldi csikós fiú, a másik több nye1vet besze1ő karpasszományos sárgapitykés közlegény volt akkor, ma a nekrológ írója. „1941-ben fegyencekből összeverbuvált századdal Kőszegről indultam a Don-kanyarba. Az oroszmezők havas tájain át, viszontagságos út után Voronyezsbe érkezve ezredparancsnokom ezt kérdezte: Te, mi vagy civilben, fiam? Diplomás néptanító, alázatosan jelentem! Így már értem! Ezért érkezhettél meg, cél állomásodra, e válogatott börtöntöltelékkel. Ezek most katonák és úgy is viselkedtek, jelentemalásan! Együtt is estünk fogságba. Háromévi hadifogság válogatott szenvedései után, újra itthon. Érkezesünkkor a határt átlépve valamennyien 1eborultunk, könnyezve csókoltuk meg Hazánk megszentelt Földjét! És mi várt ránk ezután? Mégis, életem legszebb eseményeként könyvelhetem el, hogy kétévi kényszerszünet után újra taníthattam” -írja emlékiratában. „Kiegyensúlyozott, boldog családi életünket bearanyozta két fiúgyermekünk. Édesanya kántorizált, én zsákoltam, így éltünk büszkén és vidáman, amíg hivatásomat nem gyakorolhattam.” A tanítói hivatás elkötelezettsége munkálkodott mindvégig benne. Iskolájának falát "vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a világ” idézet díszítette még akkor is, amikor a szerző Mécs Lász1ó könyveit régen elégették. A város egykori ingoványos mezőségén, ma Joskar Ola városrész, építette fel családi fészkét, nevenincs utcában. Ma, 4 és 10 emeletes házak között valóságos oázist alkot a Czeglédy-villa és kertje, melyben vadócba oltott fái tavasszal virágbaborulva, ősszel gyümölcstől roskadva szívetmelengető látvány, szép színfoltja városrészünknek. Tehát kertészkedett, ásott és oltott, méhészkedett, az élet művésze volt! Minden alkalmat megragadott, hogy lexikális tudásából minél többet átadjon az ifjúságnak. Népművelői munkásságáért többször kitüntették. Megérte, hogy átvehette arany, gyémánt, vas és rubin diplomáját. Minden alkalommal ő volt az ünnepeltek szónoka. A Tanárképző Főiskola évnyitóján gyakran szerepelt. A pedagógus pályáért lelkesedve tudta lelkesíteni hallgatóit. A retorika nagymestere volt. "Mikor először lépsz az iskolába legyen ajkadon Krisztus nyájassága …” Gárdonyi vers-idézet mindig előkerült tarsolyából, akárcsak Aranytól: „Mind a legnagyobbak egykoron együgyű kis gyerekek voltak...” versrészlet, amelyet az ifjú tanárjelöltek nagy megilletődöttséggel hallgattak. Ha csüggedőt kellett vigasztalni, erre is volt idézete: „Földi ember kevéssel beéri, vágyait ha kevesebbre méri. (Arany) Ha büszkélkedett (Ady) Góg és Magóg fia vagyok én ...Unokáját így mutatta be: „előtted áll ŐSZPETERDI és bájos unokája. (Vörösmarty) A "Kendermag" és "Mustármag" vitában Petőfit idézte: "Felül a gálya, alul a víznek árja, de azért a víz az Úr!” Egyik alkalommal poharazgattunk. Villamosmérnök fiam is bekapcsolódott a két öreg társalgásába. Csak bámult és meglepődve mondta: „Ti ezeket 60-70 év távlatából is tudjátok? Én és korosztályom az Anyám tyúkjára sem emlékszünk már. Micsoda szakbarbárokká neveltek bennünket!” Egykori hadnagyom, ma tartalékos őrnagy, éles eszű, kitűnő memóriájú pedagógus volt. Idős kora ellenére (a Pápa Őszentségénél tíz évvel idősebb) száznál is több klasszikus műből (vers - próza) idézett, s tette felejthetetlenné a vele való társalgást, beszélgetést. 2003. április 24-én, György névnapon pezsgőztünk Gyuszi lakásán. Úgy fél öt óra tájban arra kért, ne folytassuk, és érintetlenül hagyta poharát. Gyomortáji fájdalomra panaszkodott. Áldott jó karja, kézfogásra lendült, mint máskor. Bársonyos, de ez alkalommal hidegnek érzett ujjaival, szokásához híven, arcon simított. A kézfogása jelenete megható volt. Hárman voltunk, Szimat-kiskutyával. Kedves, aranyos jószág két lábra állva kézfogásunkat kutyapuszival szentesítette. Gazdi kézfejét elsőnek, majd a vendégét megnyalta. Rám nem, de gazdira rávakkantott háromszor: vau, vau, vau! Szemének csillogása kétségbeesettséget sugárzott felém. Valami olyasmit, mint amikor az ember, állat könyörög az életéért. Csodálatos ösztön. Szimat már tudta, megérezte, amit én nem is sejtettem, hogy utolsó kézfogás volt ez a mostani. Gazdi rászólt. A kutyuska fájdalmas vonyításba kezdett. Fejet lógatva, vissza-visszanézve kiballagott a szobából. Tízperc sem telt el, még haza sem értem, Gyöngyi, a család jótevője kétségbeesetten kiáltja utánam: „Gyuszi bácsi elesett, segítsen!” A kutyuska az ajtóban ült, és az ég felé fordított fejjel halk síróhangon nyöszörgött, jelezte, hogy valami rendkívüli eset történt. Valóban. Gyuszi bácsi már az égi-mezőn bolyongott, mint Lámpás az angyalkák között. Ahogy élt úgy halt meg. Tisztán, szépen, szenvedés nélkül. Hivatásodat követő tanár fiaid, diplomás unokáid - tanárok, mérnökök - meg fel sem ocsúdtak Apu, Nagypapa halálának híréből, amikor jött az üzenet, hogy a drága édesanya rosszulléte miatt, szeretve szeretett, drága férjét utolsó útjára nem kísérheti el. A gyászoló család fájó szívével azonosulva, együttérzően siratunk drága Tanár úr! Vadócba oltott rózsafáid búcsúznak Tőled bepárásodott szemüveggel, megrendülten. Tetrekész, igazmondó, sok talentummal megáldott, szeretett Gyuszi bácsitól búcsúzom, a Hajnal utcai társasház lakóinak nevében is. Isten veled! Békén nyugodjál a dicső feltámadásig! Ígérjük, hogy halálod évfordulóján kertünk virágaiból kötött csokrunkat a Himnusz éneklése mellett kegyelettel helyezzük el hamvedred elé. Egykori tanítványaid, bajtársaid nevében: GERGEN GYÖRGY