 |
    |
 |
A zsidók bosszújának átka… Egy darabig békében tanítgattam, élhettem életemet... Most csak azért állok meg egy kis időre, mert valamit szeretnék tisztázni, ugyanis egy dolgot tisztázni akarok. Amikor én most a jelenben zsidózóm, akkor nem magára az össz zsidóságra gondolok, csak azokra, akiket személyesen is meg fogok emlegetni, csak azokra a rohadtakra, akik belegázoltak életembe, akik sok könnyet fakasztottak a szemembe. Ehhez pedig jogom van, hogy egyedeket elmarasztaljak, ha kell kártalanítsam magamat, ha tudom... szóval összességében csak kettő-háromról van szó névszerint majd kibújnak később a sorokból, és főleg egy piszok alak, aki az utolsó percig nyomta a gázt, hogy örökre elnémítsanak, mert ős bosszút akart rajtam állni, nem nyugodott bele addig, amik végleg keresztfára nem húz, könnyű dolga volt, mert ők diktáltak mindenütt, s ki lett volna, aki nemet mer mondani. Ma már lehet belekiáltani a világba, hát egyedül a zsidók szenvedtek ebben az országba, egyedül ők véreztek igazságtalanul, egyedül ők áldoztak legtöbbet ebben az országban... Ma már elég legyen ebből az álhitből, mások is szenvedtek, éheztek, haltak, hősi halottak lettek, kínoztattak, de ezekről nem szabad beszélni... csak ők lettek a vesztettek?... Borzalmas visszaélés a korszaknak, rengeteg áldozatot vittek a szenvedések kálváriájára a zsidók, akik ahelyett, hogy most okultak volna magukon, ismét elvetették a gyűlöletnek magvát, hogy aztán ebből mi nő ki, mikor lesz a magból csira és sudaras fa, suháng... a történelem hamuja alatt alszik, vagy csak úgy látjuk, hogy alszik a szikra, de él... Ha az oroszok merik kifejezni a z antiszemitizmusukat, akkor mi miért nem merjük annak arányában kifejezni, hogy álljon meg a menet, azért ebben az országban nem csak zsidók élnek, és nem csak zsidók uralkodtak… Ők egymagukban képtelenek, csak mások törzseként tudnak élni, és tudták a hatalmat megszerezni... Szóval, amikor én ezt a szót használom hogy zsidó, akkor az pár igaztalan jordánjaimra gondolok, akik ma is messziről elkerülnek, de úgy hogy ne is találkozunk soha, csak egyszer a Kleinnel Budán, de hamarosan elhagyta a kiskocsmát... pucult... sebesen... Ha mindenki nem juthatott gázkamrába, de jutott börtönökbe, rohamvonalakba, tetvek közé, mi is lefogytunk csont és bőrre... mi is dolgoztunk kőbányában... mi is idegenek voltunk más hazában, legalább nekünk van és volt hazánk... de nekik hol van igazi hazájuk, azaz hol volt államuk, amit ők alapítottak, mindenkori albérlőből vedlettek át főbérlővé, később pedig tulajdonjogával hencegtek már, mint aki sokat vérzett volna Szt. István országának a megalapozására... Kegyetlen sorscsapás érte a magyar nemzetet, mert teljesen ki volt szolgáltatva idegen érdekeket képviselő magyar uralmi poszton basáskodó hóhéroknak. Emlékszem egy alkalommal valamilyen sérelemmel fordultam a megyei pártbizottsághoz, de nem jutottam a megyei pártvezető elé, csak Horváth József elvtárshoz és Koblov Erzsébet orosz származású nőhöz, akik borzalmas hatalmi hivatali tekintélyükkel, csak ezért a szóért „rákosi óra”, hogy merem ezt a szót használni?... Ez vád az uralkodóra, és az egész nemzetre... elérte Horváth Józsefet a sors, amit könyörtelen kézzel összekapart magának, később a Rudas László technikumnak lett az igazgatója, érdemeinek elismeréséül, de visszavágott az élet habzsolása, hisz magam szemeivel láttam, amikor este úgy fél kilenckor jöttem el a technikum előtt, nyílik a nagy ajtó, ki lép ki rajta? Az én káromlóm... Horváth József, akit pár lépés után találkozott egy tanítványával, nyakon csípte és a közeli parkban, az árnyékban átélték a nemek gyönyörét... és hamarosan jelentkező tüdőbaja miatt el is kellett hagyni a technikumot... mekkora hatalma volt, hogy igyekezett magát biztosítani mások eltiprása mellett, Isten malmai lassan, de biztosan őrölnek... A jelenben Tauber István az igazgató, aki egészségesebb elveket képvisel... Ez a kis mellékes kikapcsolódás nagyon megviselt, hiszen lehetett érezni, ahogyan érzik a patkányok, a kutyák a közeli földrengést... még nincsen vége... Csak azt nem tudom még ma is elviselni, hogy ez a gyütt-ment náció, aki a magyarság véréből élt több száz éven át, minden falunak megvolt a maga zsidaja, mert csak ott tudott életteret magának biztosítani... és hogy a ronggyal kereskedő fiának már üzlete lett, majd ennek fiából legalább már gyáros, vagy bankos... tehát a szívó gyökereit mélyen leereztette a magyarság testébe és abból szívta a magának való életnedvét... hogyan tudott ennyire ismét heródesi véres kézzel kinyírni az életterét... hiszen azt már rég megírta a Sik, volt külügyminiszter, hogy amikor Izraelben járt, nyilvánvaló, hogy a zsidó saját országában zsidók közt életképtelen, nincsen neki élettere, kell egy másik alany, nem zsidó, akik közt életteret nyerhet... Vagy azt gondolta ez a talaját vesztett világvándora, hazátlana, hogy most megfizet mindenért... Én tudom azt, hogy mennyire megfért a falu dolgozója a falu zsidajával, ahogyan megfér a lucerna a maga arankájával, vagy a vérszívó pióca a maga áldozatának a testén, anélkül, hogy egymást elpusztítani akarnák. A levéltetűt maga a katicabogár cipeli fel a fára, hogy annak édeskés ürülékével biztosítsa magának a ínyenc falatját, ezért nem értettem meg az én helyzetemet, miért akarnak szabadságvesztésre, börtönre juttatni, egy-két eltorzult, meghasonlott zsidó, vagy tán ez okozott számára izgalmai kielégülést, mert ilyen is van a biológiában... A történelemben nem az első véres időszak, amikor nem tudni kit és mikor visznek el békés családi életéből...”bujt az üldözött és kard nyúl barlangjába...” írja a költő, „testvér, testvért elad” ... voltak a magyar történelemben vérszagtól párolgó, bűzölgő napok, éjszakák, s most megint ennek a visszatérő refrénjét kell ezreknek átélni, átvirrasztani valahol egy pincében, vagy rejtett bunkerban, vagy egy kiblitől bűzös börtönben. A faluban, nagy sajnálattal fogadták a meghurcoltatásomat, főleg a tanítványaim, amikor azzal a hírrel találkoztak reggel az iskolában, nem lesz tanítás, mert a tantó urat ma reggel elvitték a rendőrök... Gyermeki lélekben borzalmas nyomott hagyott, hogy akit olyannyira szeretnek, akire felnéznek, hát rendőr kíséretével kell elmenni neki... habár ez a gyermeki elme, sejtett már valamit, hiszen a szülein keresztül hallotta a sok meghurcoltatást, tán a rokonságban is akadt itt is ott is egy renitens példa, amikor megfélemlítették az egész rokonságot, annak kiirtását... | |
