 |
    |
 |
Mivel töltsem el a percek nyomorát?…Buzogány Mózes, a börtönparancsnok hivat magához Na végre megtudtam, miért kellett egyes zárkába tenni? Nagyon elkeserített a magányos élet, nincs kihez szólni, egész nap magamban beszélgettem, szőttem a gondolatoknak a dzsungelét... de választ senkitől se kaptam... Egyik nap úgy késő este, lehetett már vagy tíz óra is, amikor szokatlanul kulcs zörög az ajtó zárjában, kinyílik az ajtó, majd beszól a foglár: a börtön parancsnok kíván velem beszélni... menjek vele... Na fene... hát mi is történt, mi komplikálódik, hogy éjnek idején kíván velem párbeszédet folytatni a börtön parancsnoka... A fölszintre érünk, ajtó után ajtó nyílik, majd egy irodába érünk... Előttem a börtön parancsnoka: századosi rangban... Kemény, markáns, de szelíd szívű mosoly ü1 az arcára ki... semmi szigor... csupa emberiesség... kezet fog velem... bemutatkozik: Buzogány Mózes... A beszélgetés fonalát ő tartja, leültet, majd nagyon kellemes hangon érdeklődik hogylétemről... Hogyan érzem magamat?... Van e valami kívánságom?... A koszt... A bánásmód?... Majd hamarosan érthetetlenül úgy vigasztal,... ne kenődjek el, ő is ide kerül… Együtt leszünk... Ezt aztán végképp nem értettem, hogyan lehet a börtön parancsnoka, saját börtönében rab?... !!!!! Megkínált cigarettával... Nem vagyok-e éhes?... Szomjas?... Hát ekkora szív is lakhat egy emberben? –kérdeztem magamtól... Érdeklődött az internálótábori életről, hol jobb, itt, vagy az internálóban?... Kérésemet előadtam... Az a panaszom, hogy miért kell nekem külön cellában egyedül élni... nem lehetne valakit hozzám bezárni?... Na ekkor mondja el a következőket... | |
