 |
    |
 |
Első szt. mise a börtönben, amikor én harmóniumoztam, Oszkár ferences rendű atya mis Mise története Egyik reggel, amikor az imát befejeztük, a börtön parancsnoka szemlét tart felettünk, majd a maga megszokott szigorával, de attól nagyobb melegszívűségével felteszi a kérdést: Ki tud orgonálni, zenélni? … Hamarosan jelentkezem –kérdi: tudok? –mi vagyok civilben? … Kántor ... Nagyszerű, felei Buzogány Mózes szds. úr, akkor vasárnap mise lesz a börtön kápolnájában, van ott egy harmónium, azon kell játszanom... Napközben bemehetek a kápolnába és gyakorolhatok, ha akarok, majd szól Cecei, vagy Ceceli főtörzsnek, hogy engedjen ki a cellából és gyakoroljak vasárnapra. Örömömben majd kiugrottam... a szívem nagyon dobogott, na ugye nem vagyok elveszve..., itt is lehet valami öröm... alig vártam, hogy vége legyen a délelőtti vizitnek... s már kopogtam is a cella vasajtaján, amikor a foglárnak jelentem, hogy orgonálni, azaz harmóniumozni szeretnék, erről már tudott a Cecei főtörzs, de nagyon haragudott, ha cella ajtaját ki kellett nyitni... Akkor volt boldog, ha mindenkit bezárva érezhetett, senki se legyen kívül a cellaajtaján... De mit törődtem én a főtörzzsel... engedélyem van, gyerünk a kápolnába... A kápolna a földszinten volt, igen kedves kis kápolnácska, képekkel, kis oltárral... virággal... kb. hatvan személy befogadására is elég, szorosan... Na és ott van a kis harmónium... Mint a vércse az áldozatára úgy csaptam le rá, amikor ujjaimat rányomtam a billentyűkre, felsírt a lelkem... van élet..., van boldogság!!!! Zenéljünk és muzsikáljunk, daloljunk …!!! Kellemes kis hangú muzsika volt, sokat nyomkodtam, majd összeállítottam a vasárnapi mise énekeket... Tőlem függött, hogy mit énekeljünk... Vártam a vasárnap délelőttöt, amikor elhangzik a folyosón, aki misére akar menni az sorakozzon a cella ajtajában... Naná... ki ne akarjon menni bármely vallású is volt, katolikus, református, nazarénus... de ki lehet menni a cellából... gyerünk a misére... tódult a nép. Megjelent egy Ferencrendű barát, pillanatnyilag a nevét elfelejtettem... később Söptén is fungált, korán meghalt... milyen atya?... milyen atya?... majd eszembe jut... Tömös-tömve a kis kápolna, még a folyosón is nyüzsögtek a rabok. A foglárok pedig éber szemmel kísérték az ájtatos tömeget, igazán csak itt lehetett mélyen érző, igazi bensőséges áhítattal imádkozó embereket látni... Az énekeket úgy igyekeztem összeállítani, mivel imádságos könyvek nem voltak, amik általában ismeretesek voltak, amit már gyermekkorukban is imádkoztak, énekeltek az emberek... Így zengett fel: Bemegyek szent templomodba... majd Boldogasszony Anyánk... Most az Úr Krisztusnak... Bús magyarok imádkoznak égi Atyánk hozzád.... Csodálatos férfihangok jöttek elő, zengett a kápolna, de zengett az egész börtön, aki nem volt hívő, még az is hitt ebben a szent órában... hiszen mi szebb a férfihangnál? A legszebb zene a férfikórus... Nekem csak be kellett játszani a dalt, majd megadtam az első szótagot, már el is kapták tőlem a hangot, elvesztem a tömegben, valósággal dübörgött a férfiorgánum... mily boldog ilyenkor a kántor, amikor egy ilyen szívvel-lélekkel telített kórus veszi körül. Állandóan rám néztek az énekesek, szinte bíztattak, csak tovább, ne hagyjam abba... a miséző pap is nagy örömmel mutatta be az áldozatot az Úrnak... Szívesen várt... nem siettünk, nem normáztunk, mindenki ráért… énekelt. Felejthetetlen élmény marad ez számomra, börtönben misézni, harmóniumozni. Én voltam az első, aki harmóniumon kísérte a rabokat. Buzogány Mózes volt ez a derék székely, aki megmelengette a fagyos cellalakóknak a szívét, hitet adott, lelkesített | |
