 |
    |
 |
A börtön napirendje… kibliürítés ERHÁK- Szóval az élet is egy körforgás, újra visszatérítettek az állandó akaratuk fókuszába, a börtönbe. Május van, minden pompázik a májusi tavaszban, a természetben nincsen fogház, az alvó rügyek a melegebb időszakban kipattannak, hozzák az illatos virágukat, termésüket, csak idebenn van tél, ridegség... fagyos élet. A szokásos sorrend: reggel kivittük a kiblit a WC-re, ami bizony egész nap ott bűzölög a cella sarkában, egy jókora nagy csöbör, amibe aztán belefér nyolc-tíz embernek az egésznapi anyagcseréje. Tán ez volt az egyik legelviselhetetlenebb állapot, amikor egy zárt helyen kellett szarni, hugyozni, és tovább ott bűzölgött másnap reggelig. Itt nincsen szemérem, nincsen szerénység, jaj annak akinek hasmenése van, az bizony itt sokat szenved, sokszor kell a gatyát le és fel húzogatni... Legtöbbször igyekeztem úgy elfordulni, amikor láttam már hogy ez a mozgás szaráshoz vezet, akkor valamiképpen elfordulva akartam magamat kivonni a közvetlen közelről, de ha szememet el is vontam a gyönyörtől, a szarással főleg a fosással hangok is jöttek, hiszen kanyarban az autók is dudálnak… csak keletkeztek hangok, amiket ha kellett, ha nem, bizony kellett észlelnem, hallanom... Na meg aztán jött a harmadik érzék: amikor a megkönnyebbülés után gomolygott a levegőben a szarnak az illata, szag, ezt aztán kivédeni csak gázálarcban lehetett volna, de mivel nem volt, így magunk voltunk a gázálarcok, akaratlanul is kellett beszívni a különböző szagoknak vegyes áradatát. Az igaz, hogy a csöbörben víz is volt, így némileg magába vette a szarásnak minden illatát, de mégis nagyobb mennyiség már magában erjedés bizony reggelig borzalmas áporodottság tette telitetté a cella űrtartalmát. Ha lehetséges volt, akkor némi visszatartáshoz folyamadott a cella lakója, tán majd reggelig ki tudja hordani, de bizony el lehet mondani a következő viccet: Mi a különbség a fosás és a halál között?! Semmi, akármelyik jelentkezik, mindegyikre muszáj menni... és itt nincsen mese, majd reggelig tán kitartok, vagy ehhez hasonló. Ugyanakkor a visszatartás bélbeli zavarokat is előidézett, így bizony ha tetszett ha nem, a végkiürítést el kellett végezni a többi cellalakók tetszésének, nem tetszésének bírálata mellett. Emlékszem, amikor 1948. febr. éjfél körül keresett nekem valamelyik cellában helyet a fogházőr... amikor kinyitott egy-egy cellaajtót borzalmas bűzáradat indult ki az ajtón, szinte mellbe vágta a cellából kiáramló áporodottság, szar, bűz, ami már magában embertelen körülménynek a sorscsapása. Amikor egy cellában kb.4x5-ös szobában nyolcan-tízen szorongtak, ami normális alaphelyzetben három-négy embernek lehet csak a hajléka, most pedig tán tízen is szorongtak a padlózaton, vagy többen... nem csoda ha ott a levegő órákon belül bűzössé, testszagúvá vált... és amíg a jövevény át nem itatódott annak bűzétől, az addig kínos volt a bentlakás. Reggel aztán két cellalakó kicipelte a WC-re ezt a kiblit, annak tartalmát kiöntötte, vízzel kiöblítette, majd kevés vizet eresztett a kiblibe és vitte vissza a cellába, hogy szolgálja a napi megkönnyebbülésre szorulóknak a idillét. Na ilyenkor reggel, amikor két-három cella lakói egyszerre mehettek ki a WC-re, akkor mint villanyújság, röpködtek a gyors ERHÁK, rémhírek... már nem kell sokat várni, amnesztia lesz... jönnek az angolok... megbukik a Rákosi uralom… Mindszenti felemelte a szavát... kik jöttek az éjjel? Persze ezek mind csak az agynak, a cella lakóinak az agyrémei, legtöbbször maga a cella lakója találta ki, mi lenne jó és ezt mint készpénzt adta le, a szegény fogolynak csemege volt hallani ezeket a rémhíreket, majd még maga is kiszínezte a fantáziájával, és bizony születtek borzalmas rémhírek, de ezekre szükség is volt, mesterségesen kellett ezeket költeni, ezek tartották nap, mint nap a lelket az elesettekben, mint szivárvány ragyogott előttünk, de soha el nem érhető, de kellettek ezek a színes hírek, mert ebből élt sok, de nagyon sok cella lakó egész nap… és várta a másnapi fejleményeknek a továbbá szövődését... A reggeli WC-én volt egy rövid párbeszéd... ismerkedés... majd szólított a fogházőr, mindenki a cellájába... majd egy nagy csattanás, ajtóbecsapás, kulcscsikorgás, és ismét zárthelyiséggé alakult át a nagyvilág... Ami legborzalmasabb volt, az ajtón csak kívülről volt kilincs... belülről sima az vasajtónak a kidolgozása, ez magában véve mindig valami rémisztő érzést adott, hiszen innen ki se lehet menni, ha kívülről nem nyitnak ajtót... Valahogyan úgy éreztem, mint a filmben látott kincskeresők, amikor megtalálták a kincsek otthonát, a nagy vasajtón át bementek a sziklatárba, és nem vették észre, hogy közben az ajtó csukódik, majd nagy csattanással bezáródott, és annak se volt belülről kilincse, hatalmas sötétség támadt, a rémek rémének a boszorkányos alakjai jelentek meg a rabok előtt, tudva hogy innen menekülés nincsen, amíg rá nem találnak a külső lakók. Persze azért megoldották a nyitját a szikla börtönének kincskeresői, csak megmenekültek, mielőtt a rablók kezébe kerülhettek volna, de addig verejtékeztek a kínos percekben... Szóval, hogy belülről nincsen kilincs, nem akkor mehetek ki amikor akarok... ez a megszokott szabad embernek valami nagy lelki tusát okoz, vasajtó kilincs nélkül... ha mégis ki kellett menni a cella lakójának, rosszullét... akkor sokáig kellett zörgetni a vasajtót, mire az ajtó közepe táján a „kémlelő kisajtó” kinyílott, egy villogó szempár jelenik csak meg, embertől függően beszól... mit akar?... Bizony volt eset rá... amikor valaki kéretezett a WC-re, beordított a földi felebarát: izzadja ki!!!!!! Hát még csak vizet izzad az ember, de szarát, fosát még nem tudta senki se kiizzadni... De ez is hozzátartozik a krónikához, a börtönlakóknak sorsához... Valahogyan ez volt a reggeli ébresztő utáni perceknek a napirendje. Mosakodásról nem nagyon lehetett beszélni, habár úgy emlékszem a WC-körül volt valami csapszerűség és ott lehetett a reggeli csipákat, az izzadmányt az arcról leöblíteni... | |
