 |
    |
 |
Ismét idehaza, Szelestén… MEGTÖRTÉNT RÉGVÁRT VISZONTLÁTÁS Szelestén 1949. május hava… A végtelen nagy öröm mellett ott sündörgött egy romba dőlt életnek felépítménye, felfüggesztve vagyok, nem taníthatok...senki lettem én a proli gyerek, ebben az országban. Most kell erősnek lelni, nercszabad a megtépett vitorlák láttán, viharvertnek lenni, mit lehet kezdeni? –újra kell kezdeni az életet, harminckilenc évvel –kettő édes poronttyal és egy aranyos feleséggel. Nagy támasz volt mellettünk a szentgyörgyi szülőknek minden anyagi és erkölcsi besegítése, mindennapra megvolt a betevő falat, de két súlyos árvíznek örvénye, hadifogság, internálóságnak szennyes sodra nagyon megtépázta az életnek árbocát, új vitorlával kell a szeleket befogni, úgy evezni ebben a gazsággal telitett időszakban, hogy zátonyra ne jusson a családi bárka és annak minden lakója. Az otthon ragyogott a tisztaságtól, a kert a megszokott kis arborétumi pompájával meleggé tette a háztájat, anyunak gondos keze elvarázsolta annak minden kis zugát ... a kisebbik fiam: Attila, akit most láttam meg elsőben élőben, íme már elmúlt féléves lenni, szép, sikerült kis magzat vált belőle. Endrike, meg képviseli a bátyus szerepét iskolás fiú lett, hamarosan elfogadtak édesapjuknak, habár először furcsa volt számukra, mit keres itt egy idegen ember a házban, ezideig nem voltam itthon... Könnyű volt megszokni a szabadságnak igazi gyönyörét–hamar pótoltam a napsugarat garat, az életnek minden gyönyörét, hiszen ifjúságom delében élek, amikor a tenni akarásnak minden forrása borízű még, amikor munka bíróképességem buzog annak fellángolásában, csak a kezemet fogták és fogják le, ne tovább, leprás lettem, na csak a lumpenprolik előtt, akik pillanatnyilag magukhoz ragadták a hatalmat faluban, országban egyaránt és csak rombolni, lopni, vádaskodni ha lehet... A faluban továbbra is megmaradt a megtiszteltetésem, habár úgy jártam, mint a lepattogzott zománcos lábos, na még eldobni nem kell, de valamiképpen nem rakják ki az első polcra, hogy lássák. Nagyon sokan velem éreztették, megosztották szeretetüket –ők is érezték e kornak rákfenéjét, üldöztető mániáját. Hát mit is lehetett csinálni? Emlékezetem szerint a kántorizálást továbbra is folytattam, de Kóbor pappal való harcom nem szűnt meg, mindjobban kiéleződött köztünk az ellentét, őtet is ledegradálták, hiszen állami birtokká lett a nagy papi birtok /kb. 60 kath./ majd csökkent a papi fény imádata, így azért a kántori állás megmaradt Szelestén és Ölbőn. Ez adott valami kis sóhajok hídját, nincs minden elvesztve... | |
