 |
    |
 |
Sárbogárd-Cece… 1944. nov. hava… És ami a legérdekesebb, ekkor már nem Szirmai volt a zlj pk. hanem valaki más, de a nevét nem tudom... Ennek a nagy túrának a végső állomása a budai déli laktanyában ért véget, a Károly laktanyában. Itt gyűjtötték össze a kóborló katonákat, igyekezték őket ismét felszerelni, hiszen nagyon soknak fegyvere se volt, eldobta, vagy elhagyta, futott, teher volt, és így elhajigálta. Itt állítottak össze egy csökkent létszámú zászlóaljat, tán bővített századot, egy százados lett a zlj pk. én pedig ismét zlj. segédtiszt. Több autóbusz érkezett a laktanya udvarára és ömlesztve rakták be a katonákat, irány Dunántúl..." S á r b o g á r d "majd C e c e ... Cecén élt egy földbirtokos úr, akinek gyönyörű kastélya volt egy nagy parkban, hasonló volt a Bajch báróéhoz... ez az uraság hívott meg bennünket egyik nap ebédre a szds úrral együtt... Gyönyörű kastély, minden a helyén, semmi eldugva, elásva, mondtuk is az uraságnak, hiszen hamarosan itt lesz a front és mindennek vége... Jó volna a drága ékszereket, kincseket elrejteni... Valami kis naivság volt a tulajban, nem félt az esetleges tragédiától... Főúri ebédlőben tálaltak a rangos ebédhez, előzőleg iddogáltunk valami rendkívüliségeket, majd asztalhoz ültünk. Minden kristály, ezüst, roppant nagy gazdagságról tanúskodtak a felszerelések... Hát bizony ezekből jó lett volna valamit elásni, mert hogy mi marad meg egy front átvonulás esetén, az nem kétséges, nagyon sokan részesülnek ebből a vagyonból... Kedélyesen kezdünk ebédelni, majd hozzák a nagyon ízletes vadakat, többek sült fácánt, szalonnával spékelve... csöpögött a nyálunk, már az illatától is... és megint hoppon maradtunk, mert amikor az inasok felrakták az ínycsiklandozó sülteket egy hatalmas aknarobbanás az ablak előtt, a kertben, ejnye-bejnye, de csúnyán kopogtatnak be az oroszok. Jött az első robbanás, majd mind sűrűbben a többi követte, sietve búcsút vettünk, mindent érintetlenül hagytunk az asztalon, mert már attól féltünk, hogy egy rakoncátlan akna az asztal közepébe fog bevágódni. Nem is maradt el sokára, mert amikor egységünkkel siettünk elhagyni Cece határát, a közeli dombtetőről láttuk, hogy már gazdát cserélt a kastély, füstgomolyag tömjénezte be a környéket. Nagyonáltuk a sok-sok finom ízes falatokat, biztosan akadt rá éhesebb harcos is, aki falta a finom fácán combokat... | |
