 |
    |
 |
Elmélkedés Klein Lajos felett… Nem különbözik az ember sokszor a vadállatnak az ösztönétől... Nézd, hogy szimatol, hogy kutat, keresgél a tigris, amíg fel nem leli a kis őzikét, vagy nyulacskát, addig megy hajszolja magát a vadállat, amíg éltető állatot nem tudta a gyomrába eltemetni, a másik kis állatnak a halála az ő életét jelenti, a másik jelenléte kell ahhoz, hogy a tigrisoroszlán életüket fenn tudják tartani. Kérdem, hát ilyen vad indulatú volt Klein Lajos zsidó és három társa, akiknek kellett keresztény vér, keresztény áldozat, hogy elolthassák bosszújuknak forrását, hiszen ebben a fazadékban ősi ösztön élt, amikor ha uralmat gyakorolhatott akkor nem sokban különbözött a hiénától, vagy a tigristől. Engem is kerestek, nyomoztak utánam, végre megjöttem hadifogságból, szomjúságuknak engedve, vártak egy pár hónapig, és akkor nagy erővel rámfeküdtek ezek a hiénák, nem törődve a múlttal, sem a jövővel... éheztek, szomjúhozták az áldozatnak a szenvedését és gyerünk a vádlottak padjára, ha nincs vád majd koholnak össze annyit, hogy a bírósági ítéletet kiérdemelje. És most,1979. kb. júl. 2-án a bírósági ítélet elhangzása után, a büntetésem letöltése után kielégültél te piszok?… Talán megnyugodtál a győzelmedben. Nagyon nehéz volt kicsikarni a bíróságnak az ítéletét, ezért kellett leinternáltatnod engemet, mert különben nem jutottam volna börtönbe... A háború alatt, pedig nagyon sok lehetőségem volt az emberi megölésre, soha nem lőttem emberre... pedig egyszer csak ez menthetett volna meg /Temesknéz faluban/, amikor az orosz egy géppisztoly töltetet eresztett rám /a háború alatt is valamiképpen nem tudtam embert ölni/, s ha láttam fejnélküli vagy hasából kifordult emberi roncsot látni, láttam mellette a síró édesanyát, gyerekeit... özvegyet... a halálban meg különösen nincsen már ellenség... de azért Klein honatya, gondolkodás nélkül tudnálak fasérozottá alakítani, de csak lassan és nagy kímélettel, hogy sokáig élvezhesd a bosszú átkát. | |
