 |
    |
 |
Mindenki egyszerre nagyon okos lett… Általában azt kell mondani, hogy az egyének, az emberek, pár ritkaságtól eltérve, nem hősök, nem nagy lángelmék abban, hogy merre és hogyan tovább, mint ahogyan az őszi levélhulláskor sem tudja a leesett falevél pontosan magát szabályozni az őszi szélben, viharban, hogy hová essen, ki szárazra, ki mocsárba, ki az úttestre esik, akit mindenki tipor, zúz... hasonlítunk ezekhez a sodródó falevelekhez, csak útkeresők vagyunk általában egy életsodrásban, hiszen annyi sok-sok minden akadályoz abban, hogy igazán rátaláljunk az igazi boldogulásnak, az emberiségnek a jobbat hozó földi ideológiájára. Talán az egyházak - az most független hogy melyik - igyekeztek ebben az útkeresésben valami kis fényt mutatni a szebb és tartalmasabb életre. Kevés embernek adataik meg, ha figyeljük nagyjainknak a műveit, van aki csak rámutat a hibákra, van aki már felfedi a hiba okát, de még mindig nem tudja megmondani hogyan és miképpen tovább, hogy felismerje a helyes utat, még maga Mikszáth Kálmán is csak gúnyolta karcolataiban a nagyurak pazarlását, de nem merte kimondani azé a föld, aki azt megműveli... Ritka ember, aki mindig tudja és tudta a helyes utat, a kivezetőt a dzsungelből, aki mindig biztosan tudott ítéletet alkotni, vagy főleg igazán, mint ahogyan a kikötőben levő vakító fény mutatja a kikötés biztonságát. Főleg ritka az, aki valóban teljes meggyőződésében, tudatában, ha kell még áldozatot is vállal, az igazi eszmék megvalósítására. A tisztultabb jövő megalakítására. Most utólag már akadnak óriások, akik hirtelen bukkannak elő, ugye én ezt már megmondtam... de mit mondott meg és kinek?... Jönnek elő a bölcsek és okosak, akik a második Mohács pusztulását, Doni siralomházat már akkor látták, de mit tett ellene, hogy az ne következhessék be? Most amikor véglegesen lezárom magam részéről ezt a korszakot, sajnos magam is azok közé tartoztam, akik nem ismerték fel a bekövetkező időszaknak a történelmi felújulását. Kötött a múltnak minden fázisa, szelleme, tanítása, magam sem tudtam, hogy most örvendezzek vagy szomorkodjam a siralomházban, hiszen van amikor a koporsó mellett nem csak szomorkodók állnak, hanem örömtől duzzadó, bánatot szimuláló siratók… nehéz idők voltak példátlan konfliktusok, egyéni megpróbáltatások sorozatával kellett embertelenséget elviselni még háború után is, amikről most lesz majd szó... | |
