 |
    |
 |
A történelmi múlt… „Minden népnek megvan a maga múltja, amelyet az utókor serényen tanulmányoz” írja Zahari Sztojanov, aki 800 oldalon emlékszik vissza a félezredes ozmán igára. Érdemes Iván Vázov híres regényéből a következőket idézni: „A törökök nem értették meg ezt az átalakulást. Nem voltak képesek lépést tartani a korral, s képtelek voltak előbbre látni, hová vezet az eszmék fejlődése. De, még ha előre látták volna is, most már akkor is késő volna, nem volt olyan tágas tömlöcük, hogy bebörtönözzék, nem volt olyan hosszú láncuk, hogy bilincsbe verjék azt a hatalmas eszmét, azt a láthatatlan „Markó királyfit”, amely hegyeket képes megmozgatni.” Ha ez történelmi igazság az egyik oldaláról, miért lenne bűn a másik oldalról? Vagy tán még az?... Vagy tán a déli harangszónak nincs történelmi karátja, fajsúlya... felejtsük el? Lehet egy vérebet agy is idomítani, hogy harapja meg a cigányt, de úgy is lehet idomítani, nyalja meg a kezét. Judás csókolt, amikor árulóvá lett, vajon minden csókban van barátság? Igazi barátság, testvériség?... Gyermekkorunkban nagyon féltettük a legelőnket, hogy idegenek ne őrizzenek rajta, ne legeljék le mások tehenei a féltett, jó tejelő füvünket. Biz nem örültem neki, ha mások tehene az én füvemből többet tejelt, de kérdem mi volt abból nekem hasznom? Mindenki legeltesse a maga területén a marháit, ne hajtsa a tilosba, és akkor béke marad a berkek aljában. Nem célom, de nem is feladatom nekem hogy kimondjam az igazságot vagy igazságtalanságot, sós vagy sótlan a leves, csak a magam kis eszmefuttatásában igyekeztem egy kicsit elmerülni a gondolatoknak örök szépségében. Helyettem a hivatásos történészek, haditörténészek Dr. Karsai Elek és sokan mások eredeti okiratok alapján úgyis már megírták ezeknek az időknek a sűrűjét, bűzét, halálhörgését, siralmát, hogy mi zajlott le már a kicsi színpadon, ami még nem volt felszabadítva, ezekről én nem írok, mert részben nem is érzek rá hivatottságot, másodszor nincsenek a birtokomban eredeti történeti, háborús okmányok, parancsok... De mégis csak furcsa dolognak tartom azt, amikor egy hivatásos történész, na ha nem is nyilvánosság előtt, tehát tanuk nélkül, kimeri azt hangoztatni és nyilvánítani, hogy Illés Béla meghamisította a magyar történelmet, mert nem úgy zajlott le minden, ahogyan a három kötetes „Honfoglalás” c. művében és főleg, a megfilmesített drámában azt bemutatták. Tehát ha már most vannak bátrak, bízván lesznek még bátrabbak, akik csak keresik, azaz igyekeznek megközelíteni a történelmi igazságokat, még akkor is, ha egyeseknek fájdalmat is okoz. Kádár Gyula a „Ludovikától a Kőhidáig” c. sokoldalú visszaemlékezésében „második Mohácsnak” mondotta a doni tragédiát... Ez így igaz is, de nincs neki befejező része, nem elég a hibát megmondani a betegséget felfedezni, azt meg is kell gyógyítani... ebben áll a tudomány... Nagyon elkalandoztam a frontról, hiszen már nincs is sok belőle, mert Balatonedericstől aztán már nem is emlékszem merre és hová szakadtunk az óhaza icike-picike csöcskéjében-serclijében, hiszen azt vettem észre, valahol a Muránál vagyunk. Károlyfalva, vagy királyfalva? Maratoni futásunknak végéhez értünk, végig futottam a hazámat, nem leltem otthonomat, idegen földre lépni nem akarok. Milyen hamar elértük déltől a nyugati ezeréves határt, valahol a Mura figyelmeztetett, hogy álljunk meg, ne tovább, ha eddig futottál, ne fuss tovább, befejeztetett... | |
