 |
    |
 |
Könyvismertető - Ki a Berkesit szereti... Jó volt, drágám? Isteni volt. Ezzel a megnyugtató párbeszéddel indul Berkesi András új regénye, melynek címe ennél valamelyest nyugtalanítóbb: A tanút meg kell ölni... A könyvet útjára bocsátó Nótarius kiadó notóriusan ajánlgatja eme kis műremeket, mint a népszerű író legújabb művét, ami vélhetően (ez itt a Nótarius vélekedése), az év sikerkönyve lesz. Az indító párbeszéd csalfa, vak remény azok számára, akik abban reménykednek, hogy az idős szerző az agyban elkölthető páros étkek és hátrabukfencek világával lepi meg nyájas olvasóját. Hát nem. A mester hűen önmagához, közérthetően és követhetően bonyolítja a némileg másfajta erőszak leírását, ami előbb vagy utóbb elér a golyó általi bevégeztetésig. A krimiben tudós szerző nem csalja meg híveit, tetejébe a cím is azzal kecsegtet, hogy valakit - pláne ha tanú az illető -, meg kell ölni. És itt engedtessek meg nekem, hogy eltérjek a műelemzések megszokott fortélyaitól, és tanúként hívjak valakit, ha már tanúk keveredtek Berkesi legújabb regényébe. Még 1989-ben, egy körmendi író-olvasó találkozón fölállt egy fiatalember és kérte a József Attila-díjas írót, hogy meséljen azokról az időkről, amiket Szombathelyen töltött a Bagolyvárban, mint katonatiszt, mint ártatlan emberek megkínzója és deportálója. Berkesi András azzal hárította el a felszólítást, hogy nincs senki,… … öt évre. Ebből öt évet húzott le Vorkután, 1963-ban rehabilitálták a magyar hatóságok. Elmondása szerint maga Berkesi hurcolta el a pribékjeivel, ugyanő hallgatta ki a Bagolyvárban, és ő tárgyalt a szovjet katonákkal is a foglyok további sorsáról. Miként is kezdődik a szerző legújabb regénye? Jó volt, drágám? Isteni volt. Istenről jut eszembe. Böröcz Sándor _ nyugalmazott lelkész emlékezetében is szerepelt Berkesi András. Nem az író, az őrnagy. Megállni, hangzik egy ajtó előtt. Kopogni, lépjen be. Fél kezem még az ajtókilincsen, rám rohan három civil ruhás férfi. Rövidujjú ingük alól duzzadó izmok ígérik a folytatást. Ütnek, vernek, ahol érnek. Akkor Berkesi őrnagy a hátam mögé állt. Két kezével a nyakamat kezdte masszírozni, a fülem tövétől lefelé. Aztán belelovalva magát, tenyéréllel, ahogyan falun a nyulat leütik, addig verte keresztbe mindkét fülem tövét, amíg észnél nem voltam, aztán még tovább, és csak arra emlékszem, amikor magamhoz tértem, azt mondtam, hogy jaj Istenem. Akkor rámordított. Megtiltom magának, hogy az Isten nevét kiejtse. Nagy nehezen felálltam. Berkesi őrnagy megnyomta a csengő gombját, és belépett az őr. Vezesse le ezt a stricit. Ez az őr ettől kezdve egy szót sem szólt hozzám. Lehet, hogy valami maradt még benne az emberségből, a lelkiismeretből? A feleségemnek szánt üdvözletet több mint… (Kiküldött munkatársunk jelenti Ljubljanából.) Egyelőre a politikusok és az újságírók formálják a történelmet Jugoszlávia immáron volt tagköztársaságaiban, Horvátországban és Szlovéniában. Persze mind Zágrábban, mind Ljubljanában óvatosan fogalmaznak a hivatalos személyiségek, ritkábban használják a „kiválás” és az „elszakadás” kifejezéseket. A keddi sztárkifejezés a függetlenség és a szuverenitás volt. (Folytatás a 2. oldalon) Visszaszámlálás 1980. május 4-én meghalt Joszip Broz Tito. Az addig egy kézben összpontosult hatalom megoszlott a szövetségi államelnökség és a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének (JKSZ) Elnöksége között. 1981. március-április: a kosovói albánok megmozdulásainak kezdete. 1988 novemberében a Szövetségi Gyűlés (parlament) elfogadta a gazdasági rendszer átalakítását célzó alkotmánymódosításokat. 1989. február-március: a kosovói megmozdulások 24 halottat követeltek, s több száz albánt letartóztattak. 1990 februárjában a szövetségi néphadsereg egységeit Kosovóba vezényelték; - márciusban a JKSZ Elnöksége javaslatot tett demokratikus centralizmus elhagyására. A JKSZ válságba jutott: a központi bizottság tagjainak csaknem a fele bojkottált egy döntő fontosságú ülést; - április 8-án Szlovéniában választásokat tartottak; a jobbközép irányzatú, függetlenségpárti DEMOSZ ellenzéki koalíció nagyarányú győzelmet aratott, de a köztársaság elnökévé a reformkommunista Milan Kucant választották meg; - április 22-én Horvátországban is választásokat tartottak; a Horvát Demokratikus Unió győzött, s vezetőjét, Franjo Tudjman horvát elnök a horvát parlamentben kijelentette: az országnak konföderációvá kell átalakulnia; - júliusban a Szerb Kommunisták Szövetsége egyesült a Dolgozó Nép Szövetségével, megalakult a Szerb Szocialista Párt; - augusztus-szeptember: az új szerb alkotmány alapján a szerb parlament feloszlatta a kosovói tartományi gyűlést, s csökkentette Kosovo és a Vajdaság autonómiáját; - októberben Szlovénia és Horvátország konföderációs modellt javasolt Jugoszlávia felépítésére; 1990. novemberében a macedóniai választásokon mérsékelt győzelmet arattak a reformkommunisták és Reformerők Szövetsége; - a szövetségi néphadsereg több főtisztje vezetésével „újjászervezték” a JKSZ-t; - decemberben Bosznia-Hercegovinában rendeztek választásokat, a nacionalista erők döntő győzelmet arattak, míg Montenegróban a kommunisták győztek a választásokon; - december 22-én a horvát parlament elfogadta az új alkotmányt, amely kimondta a köztársaság szuverenitását, lehetővé tette az elszakadást Jugoszláviától, és szakított az egypártrendszerrel; - december 23-án Szlovéniában népszavazást rendeztek, s a lakosság többsége támogatta a köztársaság függetlenségét és szuverenitását; - Szerbiában a Szerb Szocialista Párt (volt kommunisták) győzött a választásokon. 1991. január 20-án Szlovénia és Horvátország védelmi egyezményt kötött, mely közös fellépést helyezett kilátásba az esetleges külső katonai beavatkozás esetére; - februárban Szerbiában kommunista kormány alakult, Szlovénia és Horvátország a föderáció fokozatos megszüntetését javasolta; - márciustól több, halálos áldozatokat is követelő összecsapás történt a horvátországi szerbek és a horvát rendőrség között, s végül a szövetségi néphadsereg egységei is beavatkoztak. A Krajina környékén összpontosuló szerbek népszavazást követeltek Szerbiához való csatlakozásukról; - március 28-án a hat szövetségi köztársaság elnökei tárgyalássorozatot kezdtek Jugoszlávia jövőjéről, a válság megoldásáról. A tanácskozások hat forduló után, júniusban zsákutcába jutottak; - május 15-én Szerbia és támogatói meghiusították, hogy a következő évre a horvát elnököt, Stipe Mesicet válasszák meg a szövetségi elnökség élére; - május 19-én Horvátországban népszavazást tartottak, s a lakosság döntő többsége a függetlenség mellett állt ki; - június 25-én este a zágrábi parlament elfogadta a Horvát Köztársaság függetlenségéről szóló törvényt. Néhány órával később a ljubljanai parlament is döntött a Szlovén Köztársaság függetlenségéről. | |
