 |
    |
 |
Ötvenhat az alap 1992. OKTÓBER 16. Kugler Istvánnak nincsenek személyes emlékei 1956-ról, hiszen akkor még nem is élt, ám a családi legendák legnagyobb része náluk arról szólt, hogy miért kellett a nagybátyáinak Svájcba emigrálni: – Jó sportolóként ők szedték le az iskoláról a vörös csillagot, elégették az orosz nyelvkönyveket és így tovább... Apám és a bátyái életében ez volt ifjúságuk nagy kalandja, nagyapámék viszont, akiket meghurcoltak emiatt, nem szívesen beszéltek erről. Bezárkóztak. Amikor rokonaim a hatvanas évektől már rendszeresen hazajártak, megrázó volt a szembesülés velük. Genfben több mint tízezer magyar élt, mind ötvenhatos menekült. Közben nálunk stabilizálódott a helyzet, amit meg ők nem tudtak megbocsátani nekünk, árulásnak élték meg ugyanis. Nekem egész gyermekkoromból az a benyomás alakult ki, hogy az emberek nagyon nem szerették a Kádár-rendszert. Nem osztom azt a nézetet, hogy az emberek nagyobb része belenyugodott a leveretettségbe. Szerintem sosem törődtek bele. Ötvenhat fő jelentőségét abban látom, hogy ez az ország mindig, amikor lehetősége volt (tehát 1848., 1918., 1956.) mindig a szuverenitását akarta kivívni, mindig demokráciát csinált arra a pár hétre, hónapra, ami megadatott neki, mindig elutasította az igazán diktatórikus megoldásokat. Tudjuk, hogy az ötvenhatos forradalom nem november negyedikén ért véget, hiszen a Nagy-Budapesti Munkástanácsot csak december nyolcadikán számolták föl, a munkástanácsok még hónapokig keményen szervezték az ellenállást. Nem hiszem, hogy a munkás önigazgatást a mai helyzetben is be lehetne vezetni, de hogy akkor nem vált anarchikussá, kaotikussá a helyzet, az ezen is múlt. Ötvenhat nekem arról is szól, hogy a lehető legnagyobb kényszerek között sem kötött lényegi kompromisszumokat ez az ország. Még Kádár sem fogadta, nem fogadhatta el az a addigi modellt, ami a körülöttünk lévő kommunista országokban továbbra is fennállt. Ötvenhat nemcsak erkölcsileg, szellemileg, hanem praktice is lehetetlenné tette, hogy a régi típusú diktatúrát visszaállítsák. Ez az ország ötvenhatban megmutatta, kemény tűréshatárai vannak. Az a félelem mindig megvolt a vezetésben, ami aztán a hatalomkorlátozáshoz vezetett. Másfelől pedig kialakultak ez egyéni túlélési stratégiák, kiépültek egzisztenciák, öntudatok, vállalkozói jellemvonások... s hogy az ország ma ott van, ahol, az ötvenhatra is visszavezethető. A 89-90-es év fordulata ekkor és itt alapozódott meg. Jog az önrendelkezéshez Vargha Károly, az Oktatási Bizottság elnöke már ötven éve lakik a Széll Kálmán utcában. 1956. őszén ugyan még kamasz volt, de mint mondja, van egy-két emléke azokból az időkből. – Ha öt éve kérdez a múltról, biztosan az jutott volna eszembe, hogy akkor iskolai szünet volt. Az első titkos cigarettaelszívásokra, az első szerelemre emlékszem. Itt Szombathelyen – hangsúlyozom, személyes emlékeim szerint – jelentősebb konfliktus nem volt. Nagyon nehéz erről az időszakról beszélni, főként ma, amikor sokan csak fekete-fehérben próbálják látni és láttatni az eseményeket. Az emberekben élt a remény, hogy az ország semlegessé válhat, és a polgárok végre egymásra találhatnak. De emlékszem arra is, hogy a Vörösmarty és a Széll Kálmán utca kereszteződésében könyveket égettek. A Király utcában még napokig hordta az elégett ÁVÓ-papírok pernyéjét a szél… Sosem felejtem el, hogy a november 4-i Károly névnapot – apámat is így hívják – családi körben, nagy vendégséggel ünnepeltük a harmadikáról negyedikére virradó éjszaka. A hangulat optimista volt, úgyhogy megdöbbentünk, amikor éjfél után meghallottuk a tankok dübörgését és a fegyverropogást Az oroszok mindenhova belőttek, ahol fényt vagy mozgást észleltek. A Nemzetőr-ház tőlünk kétsaroknyira volt A kapuban álló őrt úgy lőtték le, hogy a vérét csak 86-ban tudták lecsiszolni a falról. Az alvó váltóőrt az ablakon keresztül lőtték le, a rácsokon még most is ott vannak a lövések nyomai. Úgy érzem, hogy volt valami sorsszerűség abban, hogy ki milyen oldalra sodródott. Ismertem olyan családokat, ahol a fiúk a barikád két oldaláról lőtték egymást. Ezért azt gondolom, nagyon fontos lenne „kibeszélni” ezeket az eseményeket. Meg kell szüntetni azt a tudathasadásos állapotot, ami uralkodik az emberekben. Az októberi forradalom egyik legmarkánsabb eszméje számomra a jog a nemzeti önrendelkezéshez. 1956 megmutatta azt is, hogy mit tud elérni a magyar társadalom, ha alulról szerveződő csoportjai egymásra találnak. SAVÁRIA FÓRUM (folytatás az 1. oldalról) (Ennek a fakultása, amíg az oda menekült diákok nem végeztek.) Véres megtorlás végül is nem történt, de egyik osztálytársam apját például, akit mint faipari szakmunkást választottak a Munkástanács elnökévé, nyolc évi börtönre küldtek csak azért, mert funkciót vállalt a forradalom alatt. Ami személyes részvételemet illeti... 15 évesen a fegyveres föltartóztatási kísérletben nem vehettem részt. Az egyetemen, ahol a tervezett ellenállás központja volt, tölténytárakat tölteni, fegyverrészeket csomagolni, kötést egészségügyi csomagokat készíteni módunk volt. Efféle tevékenységünk folytatódott az oroszok bejövetele után is. November-december hónapban kocsikkal, három-négyfős csoportokban járva várost, pénzt és élelmiszert gyűjtöttünk a jogosultaknak, akiket „kilőttek”, lakásuk, bútoruk megsemmisült vagy családtagjuk halt meg. Komoly mennyiségű élelmiszert, ruhaneműt gyűjtöttünk össze, és pénzben is – közel … 000 forint jött össze. Sokáig töprengtem is azon, ma is érdekel, hogy mi lett a sorsa ezeknek az adományoknak, amikről sem az újságokban, sem a rádióban nem hangzott el semmi. Számomra ma is kérdéses, eljutott-e azokhoz, akiknek szántuk. Orosz tankok álltak a csomópontokon Sortűzre ébredtünk Rába László 1956-ban már az igazságügyben dolgozott, október 24-én a hivatalban hallotta az előző este Budapesten történtek hírét: – Számomra a legemlékezetesebb máig az, hogy hogyan omlott össze egyik napról a másikra az államhatalom, és a helyén hogyan épült ki az új. Szinte pillanatok alatt állt föl a Vas Megyei Nemzeti Bizottmány, melynek élére dr. Welther Károly ügyvédet választották, és amelynek tagjai közt olyan régi, jó barátaim voltak mint dr. Szabadfi József, a MÁV-kórház orvosa, és dr. Ekler Dezső ügyvéd. Engem azzal bíztak meg, hogy vegyek részt a város lakásügyeinek megoldásában. Szombathelyen akkor a mainál sokkal rosszabb volt a lakáshelyzet, az oroszok a város lakásállományának jelentős hányadát foglalták le, a helybeliek pedig hármas-négyes bérletekben éltek. Egyik napról a másikra nyilván nem lehetett ezt megoldani, de a forradalom gyors, természetes konszolidációját mutatja, hogy milyen hamar (alig két nap alatt) a távlati tervek kidolgozására is lépéseket tettek. A katonaság átállott a forradalom oldalára, nemzetiszín karszalagokat húztak föl, a Megyeháza épületéről az ÉDÁSZ nagy emelőjével szedték le a vörös csillagot. Az egybegyűltek persze hatalmas ovációval fogadták a látványt, és a Püspöki Palota elé vonultak, mert szerették volna, ha Kovács Sándor püspök szól hozzájuk Helyette Szendi László apátplébános és Tóth Imre tanár beszéltek az erkélyről, lincshangulat szítása helyett a felelősségre vonás törvényes útját hangsúlyoztak, békére és rendre, a mielőbbi munkafelvételre buzdítottak. (Később ezért a beszédért mindkettőjüket elítélték.) Azokban a napokban szinte megállt az élet az egész országban. Szünetelt a vasúti forgalom, a közutakon sem sokan mertek elindulni, a termelés leállt sztrájkoltak a munkások. A forradalmi tanácsok feladata, éppen az volt, hogy újra „beindítsák” az ország működését. Ekler Dezsővel az igazságügy nagy, régi Mercedesében, orvosnak öltözve indultunk el Pestre hírekért. Győrben Szigethy Attilától megfelelő igazolást kaptunk, de jobbnak láttuk visszafordulni. Nekem feleségem, Ekler Dezsőnek meg két kicsi gyereke is volt, féltettük a családot, és tudtuk, hogy ők is aggódnak miattunk A Győri Rádión keresztül üzentük meg, hogy elindultunk hazafele. Mosonmagyaróvárra még elmentünk volt lehetőségünk a kapcsolatteremtésre, ...de Magyaróvár a reggeli, 130 áldozatot követelő sortűz után béna volt, dermedt, halott. Még az is felmerült bennünk hogy nem volna-e jobb elmenekülni? Nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy a megyei pártbizottság vezetői az esetleges számonkérés elől az oroszok védelme alá menekültek, a mostani rendőrfőkapitányság épületébe. A Nemzeti Bizottmány felhívására sok-sok ÁVO-s tiszt a rendőrségen keresett menedéket, tartva a népharag kitörésétől. November negyediken reggel ezek az ávósok állítottak falhoz minket, kezükben géppuskával, amikor Ekleréknél voltam. Géppuskasortűzre ébredtünk aznap, a város tele volt a megszállókkal, harci ütegek, orosz tankok álltak a csomópontokon... Welther Károlyt elvitték, februárban öngyilkos lett – de ezt már megírtam a Savária Fórumban halálának 35. évfordulóján. | |
