Mit csinál felséged 4-től 7-ig

1993. Május 13.

Poénvadász
Éjszaka lázasan olvastam még a titkos naplóját, s nemcsak azért, hogy ha szóba elegyedne velem (miért is ne!), legyen valami közös témánk, hanem, mert amióta A buszon címen a magyar televízióban futó sorozatot láttam, nem nevettem olyan jókat, mint most.
Aztán másnap ott álltam én is, mint a szerencsés kevesek, a Széchenyi Könyvtárban, kicsit kipirulva, kicsit tenyérizzadtan, talpig az etikett megkívánta nappali glancban – a királynőre várva.
Pontos volt (nana!). És királynői. Mosolygós, de kissé tan hűvös. Bocsánat, felség, már eszembe is jutott („...elvárják, hogy boldognak lássanak, de ha megpróbálom állandóan tartósítani a mosolyt, görcsöt kapok, ezért egy-egy másodpercre abbahagyom. Abban a pillanatban kap el egy újságíró vagy fényképész, és másnap a lapok közlik, hogy morcos vagyok”). Hajoltunk vagy pukedliztünk, és valahogy nem állt rá a szánkra a bemutatáskor azt mondani, amit a személyi protokollfőnök tanácsolt: Hello.
Egy másodperc? Öt? Tíz? Na annyi biztosan nem volt, s mehettünk is tovább Fülöp herceg és Göncz Árpádék felé.
Miután sikerült zökkenőmentesen 112 emberrel kezet szorítania 11. Erzsébetnek, következett a „kötetlen” rész. Pezsgővel. (Megjegyzem, biztos forrásból tudom, hogy eredetileg szovjet pezsgő volt a tervben, de valakik inkább a Hungária Extra Dryra szavaztak, ami némileg megmelegedett: a szervizt adó cégnek tilos volt hűtőgépet vinni a díszterembe.)
Hazudnék, ha azt állítanám, megakadt a szeme rajtam. Amúgy sem így zajlik az ilyesmi. Sokkal inkább úgy, hogy oda kell somfordálni a ceremóniamesterhez, és megkérni, hogy szólhassunk az uralkodóhoz. És aztán ha bólint, lehet próbálkozni.
Az előzetesen kiadott szabályok értelmében nem írhatom ide, mit mondtam, és még kevésbe, hogy Ő arra mit felelt. A különleges találkozás kifejezetten háttérül szolgált. De ha arra gondolnak, hogy a nálunk a napokban megjelent naplóról beszélgettünk, amely eszmecserét a királynő egy hozzá méltó szellemességgel zárt le, az az Önök dolga...
Morvai Katalin


1993. május 5., szerda
II. Erzsébet: A szabadság nem veszhet el

(Munkatársainktól)
Több száz fős tömeg brit és magyar zászlókat lengetve, tapsolva köszöntötte kedden délután a Kossuth téren az első ízben Magyarországra látogató II. Erzsébet angol királynőt és férjét, Fülöp edinburghi herceget.
A királynő saját zászlajával és a magyar lobogóval díszített Rolls-Royce – különleges biztonsági intézkedések mellett – pontosan délután fél háromkor gördült a Parlament elé. Az autóból kiszálló II. Erzsébetet Göncz Árpád köztársasági elnök fogadta. A királynő az alkalomra diszkrét mályvaszín kockás szürkeszöld kosztümöt viselt azonos színű, mályvaszín szegélyes kalappal és fekete cipővel. A brit és a magyar himnuszok elhangzása, valamint a díszzászlóalj parancsnokának jelentése után a királyi pár Göncz Árpád kíséretében elvonult az új egyenruhába és Bocskai-sapkába öltöztetett katonák előtt. A díszsorfal végén egy kislány és egy kisfiú virágot nyújtott át II. Erzsébetnek és itt csatlakozott a menethez Göncz Árpádné is.
A királyi pár, a magyar köztársasági elnök, valamint felesége ezután egyenként üdvözölte a Budapestre akkreditált brit diplomatákat és családtagjaikat. A brit uralkodónő ezt követően Szabad Györgyöt, az Országgyűlés elnökét köszöntötte, majd bemutatták neki a kormány több tagját, valamint a magyar politikai élet más vezető személyiségeit is.
A mintegy 20 percig tartó ceremónia ünnepélyes hangulatát csak egyetlen, „n fizet adót?” feliratú, angol nyelvi transzparens „zavarta meg”. (II. Erzsébet ez évtől kezdve egyébként adózik jövedelmei után.)
A program következő pontjaként a magas rangú brit vendégek a Budavári Palota Savoyai-szobor előtti teraszáról megtekintették a budapesti panorámát.
Göncz Árpád a Lánchidra mutatva elmondta, hogy az Clark Ádám skót mérnök alkotása. Fülöp herceg erre tréfásan megjegyezte: – Ezek a skótok mindenütt ott vannak! – A királyi pár ezután átsétált a Széchényi Könyvtárba, ahol megmutatták nekik Mátyás király Corvináit. A királynő elismerését fejezte ki, hogy milyen jó állapotban őrizték meg a könyvtár munkatársai az értékes könyveket.
(Folytatás a 3. oldalon)í



Horváth Boldizsár Utcanevek életutak
(1822-1898)

Megkezdődtek a szombathelyi körutak névváltozásai. Ismét közterületet kapott szülővárosában az egyik nagy szülött, Horváth Boldizsár.
Mivel mind a születés dátuma, mind családnevének írása eltérő az életrajzi ismertetőkben, a Szombathelyi Székesegyházi Főplébánia keresztelési anyakönyve alapján közöljük: Horváth Boldizsár 1822. január 2-án látta meg a napvilágot. Polgári származású volt, amiről miniszter korában így vélekedett: „Ha valaki büszke őseire, én is büszke vagyok születésemre, s polgári születésemet senki címével föl nem cserélném.” (1868)
Tanulmányait Szombathelyen, Sopronban és Győrben (jogi akadémia) folytatta. Ezt kővetően tért vissza szülővárosába: 1843-ban mezei rendőrkapitány, 1845-tól városi főjegyző. Az első népképviseleti országgyűlésre (1848-49) Szombathely küldte. A radikális programú fiatal jogász becsülettel kitartott Kossuth mellett (Debrecen, Szeged, Arad). E politikai szereplése miatt 1849 után – rövid fogvatartást követően – eltiltják az ügyvédi gyakorlattól.
Az alkotmányos mozgalmak élénkülése szólítja ismét közszereplésre: 1861-ben az országbírói értekezlet tagja, az országgyűlés képviselője, valamint ekkor fogadja tagjai sorába a Magyar Tudományos Akadémia is. A kiegyezést kővetően igazságügy-miniszter az Andrássy-kormányban (1867-71), mint ilyen, kezdeményezője számos igazságügyi reformnak (a bíráskodás korszerűsítése, elválasztása a közigazgatástól, az úrbéri függés maradványainak felszámolása). Bár 1871-ben tisztjéről lemond, a képviselőháznak élete végéig tagja marad (utóbb már Temesvár képviseletével). Alakja fel-feltűnik Mikszáth parlamenti tárcáiban („Az én kortársaim”, 1910). 1898. október 20-án hunyt el Budapesten. Fontosabb munkái: „Összes költeményei” (1927), „A bírói hatalomról” (1869).
Horváth Boldizsár emlékét szülővárosában szobor (Tóth István alkotása), szülőházán emléktábla őrzi. 1886 és 1928 között a mostani Fő tér Horváth Boldizsár nevet viselte, utóbb – különben sehol sem jelölve – a múzeum előtti park. 1993. január 1-jétől a Dimitrov körút kapja Szombathely nagy szülöttének nevét.
V.P.I.