 |
    |
 |
Ötvenhatosok szövetsége - „Elveinkből nem engedhetünk” Az 56-os Szövetség megyei szervezete – a Budapesti után a második legnagyobb az országban tegnap ünnepi közgyűlést tartott nemzeti ünnepünk alkalmából a szombathelyi Városházán. Jelen volt több párt, egyesület vezetője, valamint a város polgármestere. Nagy. József megyei elnök bevezető szavai után Hornyák Tibor, az országos szövetség elnöke kért szót. Szenvedélyes hangulatú, tapsokkal tarkított beszédet mondott. „Szabadság nélkül nincs rend, csak elnyomás. 1848 egyenes folytatása 1956, az utóbbi a népek tavasza, lett. 56-ban mi kezdtük ledönteni a berlini falat, mi ástuk alá a kommunista partállamot, mi mutattunk példát Európának” – mondta, majd így folytatta: „35 év telt el 1956-óta és nem nyomtalanul. Ellopott évtizedek, a hatalom birtokosainak és bérenceinek súlyos, bűnei jellemzik e kort. Elveinkből nem engedhetünk. Így abból sem, hogy elszámoltassuk mindazokat, akik részt vettek dicső forradalmunk eltiprásában!” – jelentette ki a szónok. Bírálta azon állapotokat, amelyek lehetővé teszik az egykori „tömeggyilkosok” jelenlegi büntetlenségét, magas nyugdíját: „Tetteiket meg kell és meg is fogjuk vizsgálni!” – mondta. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem le, hanem elszámoltatásról, a régi rendszer bűnösei kiváltságainak elvételéről van szó. A Kádár-rezsim cinizmusának jellemzésére említette, hogy 1959 március 15-én 33 forradalmárt ítéltek el. 10-et halálra (hetet ki is végeztek), a többieket összesen 337 évnyi börtönre. Hát ezért nem felejtünk. Ezért kell ragaszkodnunk ötvenhat szelleméhez – mártírjaink köteleznek rá – mondta és végül nemzeti összefogást sürgetett. A beszed után a megyei szervezet tiszteletbeli elnökévé választották Nagy Ernőt (Franciaországban él) és felolvasták levelét. Később adták át tizennégy személynek az országos elnökség kitüntetését a szabadságharcban való részvételért, majd felhívták a néhai szombathelyi ötvenhatos forradalmár, Ávár László sírjának megkeresésére, gondozására. Az ünnepi ülés a Petőfi-szobor megkoszorúzásával ért véget. Képünkön: az egyik kitüntetett, Glatz Gusztáv. –kor Felborult egyensúly – A parlament összetételét azonban nem a tradíciók, hanem a pillanatnyi helyzet határozta meg, s ebben nagyon sok volt az esetlegesség. – A választásokat az ellenzéki kerekasztal tárgyalásai előzték meg. Ennek során úgy látták a resztvevő politikusok, köztük én is, hogy a kommunisták pontosan tudják, hogy a rendszer megbukott. De övek volt a hatalom: minden fegyveres erővel ők rendelkeztek. Két eshetőség kínálkozott: megegyezni velük szépszerével, hogy adják át békésen a hatalmat, vagy pedig valamiféle polgárháború. Ennek a kockázata azonban túlságosan nagy volt ahhoz, hogy el lehessen vállalni. Maradt tehát a kompromisszum, az árat azonban ők szabták meg. így maradt belőlük a hatalomban. Mi pedig azt gondoltuk, hogy három-négy év alatt ezeket a megmaradt kommunista sejteket majd kitisztogatjuk. Vagy nyugdíjba mennek, vagy visszavonulnak, de valahogy eltűnnek. Közben azonban az történt, amire senki sem számított ilyen hamar: a recsegő-ropogó Szovjetunió összeomlott, és ez teljesen új helyzetet eredményezett. Ez pedig felborította a korábbi egyensúlyt. Az így keletkezett hatalmi vákuumba Németország nyomult, és ennek megfelelően a korábbi Kelet-Nyugat választás is átformálódott, olyanformán, hogy Amerika vagy Németország. A kormány Európára, ezzel Németországra tett, s ezzel szemben áll a liberálisok amerikai orientációja. Közben a tét óriási, semlegesítenie kellett az acsarkodó szomszédságot is. A kormány mindezt megtette. Eközben a közvélemény kicsinyes, helyi szempontok alapján minősít, hogy az a gazember téeszelnök milyen módon őrzi tovább a maga pozícióját, és miért nem csinál rendet a kormány? Vagy eladtak egy gyárat, és most 400 ember az utcára kerül. Mért hagyja ezt a kormány? Közben az érintettek mindezt ölbe tett kézzel nézik, és mástól várják a megoldást. A kormánynak nem ez a dolga, de a közvélemény megszokta, hogy a problémáit felülről oldják meg és ezt várja el. És ezt nem lehet, és a sajtónak nem is áll érdekében elmagyarázni mindenkinek. De a politikában a közvéleménynek döntő szerepe van. Ugyanakkor tény, anélkül, hogy én Antall Józsefnek valamiféle imádója lennék, hogy amii ez az ember csinált három év alatt, az egy politikai csoda. Nemcsak hogy idáig elhozta az országot, hanem egyben tudta tartani a szanaszét húzó koalíciót is. Hogy most mi történik, az nehezen számítható ki. Csurka István jó író, tehát eleve nem lehet jó politikus. Mert igaz ugyan, hogy író nem lehet politikus, de ha egyszer az lett, akkor ennek megfelelően kell kezelni. Egy író lelkivilága nem azonos a politikuséval: abban a fantázia, az álmok, ábrándok, tehát irreális dolgok kell hogy szerepeljenek, különben nem művész. Egy politikus viszont a világ leghétköznapibb és leggorombább tudományával foglalkozik. Ebben nincs érzelem, a politikus nem a szívével gondolkozik, hanem a fejével. Ezért bármennyi igazság van abban, amit Csurka István mond, nemcsak az a baj, hogy vagy a negyede írói ábránd, hanem az is, hogy rosszkor és rossz helyen mondta. És ez a döntő. Nem szólva arról, hogy aki részese a hatalomnak, az nem teheti meg, hogy a nevén támogatják a kormányt, az végső soron mindegy. De tudni kell, hogy bármiféle kormányválság, előrehozott választás csakis a volt kommunistáknak használhat. A koalíciót támogatni kell – Fél éve ismét életre hívta a pártját. Milyen viszonyban áll ez a kormánnyal? – Ezt a kérdést nem lehet így föltenni. Nem arról van szó, hogy kormánypártiak vagyunk vagy nem. Ha valaki politikus, akkor tudnia kell, hogy nem léphet olyat, aminek a következményei kiszámíthatatlanok. Egy kormányválság, a koalíció összeomlása, az előrehozott választások kiszámíthatatlan következményekkel járnak. Ezért nem szabad hagyni, hogy ilyesmi bekövetkezzék. Ezért a koalíciót támogatni kell – de ehhez nem kell kormánypártinak lenni. Nem látok senkit, akit a miniszterelnök helyére lehetne állítani, noha önjelöltek bőségesen akadnak. Mert bármit is mondanak, nem vitás, hogy nem Orbán Viktor futkosása, Pető Iván fanyalgása, Horn Gyula hajbókolása adtak stabilitást és hitelt ennek az országnak, hanem Antall József sziszifuszi munkája. A koalíció összeomlása esetén csak négy lehetőség kínálkozik: a kisebbségi kormányzás, amitől Antall József elzárkózott, a rendeleti úton való kormányzás, ami a kormány legrosszabb erőinek is szabad utat enged, mert megszűnik a parlamentáris ellenőrzés, marad még a diktatúra és az anarchia. Ötödik eset nincs. Egy új kormány? Ahhoz vagy kalandornak, vagy nagyon ostobának kell lenni, hogy egy így elnyert miniszterelnökséget elvállaljon valaki! GRÓH GÁSPÁR Fecsegő főrabbi A cikk szerzője, Dán Ofry, a legnagyobb héber napilap, a Jediot Achronot főmunkatársa, az izraeli rádió, a Kol Jiszráél magyar nyelvű adásainak politikai hírmagyarázója. Landeszmann György budapesti vezető főrabbi decemberben kétbalkezes, szerencsétlen interjút adott az Igen című katolikus hetilapnak. A magyar újság dicséretére válik, hogy a főrabbi szájából elhangzott bődületes okoskodásoknak nem adott helyet. Nyilvánvaló, hogy az újság el akarta kerülni a publikációval járó biztos közéleti vihart. Okmányi Kálló Gyöngyi azonban, aki az interjút készítette, nem volt hajlandó eltemetni a szenzációsnak ígérkező nyilatkozatot. Így állt elő az a helyzet, hogy a főrabbival lefolytatott beszélgetés szövegének bűzbombája csak néhány héttel később robbant a Heti Magyarország hasábjain. Senki az égvilágon nem figyelt volna fel a sekélyes szellemi tarisznyáról árulkodó interjúra, ha abban nem szerepelt volna a főrabbi úr olyan épületes badarságot tartalmazó „megállapítása”, hogy amennyiben kivonnák a zsidóság értekeit a kultúrából, „akkor nem maradna más, csak a bő gatya és a fütyülős barack...” Nehéz felfogni, hogy a budapesti főrabbi ilyen oktalan, ilyen tapintatlan, ilyen szükségtelenül durva és buta kijelentést tegyen. De sajnos, ez tény és való. Nincs semmi tévedés, Landeszmann főrabbi Úr valóban a „bő gatya és fütyülős barack” aranyköpés szellemi atyja. És nem elég, hogy az interjú során ezt a badarságot útnak indította, de később, amikor a szöveget asztalára tették a publikáció előtti jóváhagyás végett, még akkor sem érezte, akkor sem értette meg, milyen hetedhét országra szóló botrány magvát ültette el ezzel az ominózus kijelentéssel. A magyar közvélemény joggal érezte magát sertettnek. A főrabbi szószátyárkodásából ugyanis az csendült ki, hogy a magyar népnek nincs és nem is volt kultúrája a magyar zsidók nélkül. Ez a megállapítás alaptalan, sértő és provokatív. Nem meglepő, hogy a magyarországi közvélemény viharzik. Nem véletlen, hogy Antall József miniszterelnök is tiltakozott a főrabbi úr lekicsinylő, ostoba és otromba kiértékelése ellen. Ebben az esetben az igazság maradéktalanul a budapesti főrabbit bírálók táborában van. A magyar zsidóság részéről ajánlatos világosan leszögezni: senki az égvilágon nem kérte és nem hatalmazta fel Landeszmann főrabbit arra, hogy ilyen ostoba kijelentést tegyen, amely már eddig is felmérhetetlen károkat okozott mindazoknak, akik hidat próbálnak építeni a múlt és jövő között. A főrabbi úr meggondolatlan fecsegése és a magyar népet sértő kijelentése csak azoknak a malmára hajtotta a vizet, akik eleve megpróbálták aláásni a megmaradt magyarországi zsidó töredék és a magyar nép közötti békés koegzisztencia alapjait. Ne legyen semmi félreértés. Nem kívánjuk elhomályosítani mindazt, amit a náci fasizmus sötét korszakában követtek el a magyarországi zsidóság ellen. Ennek azonban semmi köze nincs mindahhoz a tömény balgasághoz, amely a főrabbi úr néhány szófüzérében jutott kifejezésre. A tények is világosan ellene sorakoznak fel. Annak ellenére, hogy generációk során át a zsidóság valóban számarányát messze meghaladó szerepet töltött be a sokrétű magyar kultúra és tudomány kialakításában, még nem következik ebből, hogy zsidók nélkül a Duna-Tisza térség kultúrájából mindössze „a bő gatya és a fütyülős barack” maradna. Ez távolról sem fedi a tényeket. A magyar nép mindig gazdag volt lebilincselő tehetségekben, Petőfi Sándor, Ady Endre, Babits Mihály, Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas professzor, Bartók Béla és Kodály Zoltán, hogy csak néhány kiragadott nevet említsünk a nem zsidó magyar szellemi élet óriásainak pantheonjából, melyek mind azt bizonyítják, hogy Landeszmann György főrabbi úr fordítva ült a lóra. Ezért kell világosan leszögezni, hogy sem a magyarországi zsidóság, sem az Izraelben élő, itt hazára talált magyar-zsidó törzs nem azonosítja magát Landeszmann főrabbi tudatlan és lekezelő kultúrtörténeti diagnózisával. A főrabbi úr, ki kéretlen fegyvert adott a magyar antiszemiták kezébe, nemcsak a Magyarországon élő zsidóság ügyének és érdekeinek ártott felelőtlen okoskodásával, de kárt okozott Izrael államnak is. Igaz ugyan, hogy Izrael nem felelős a budapesti főrabbi elszólásáért, ez a landeszmanni elcsúszás bennünket is kellemetlenül érintett. A külvilág – főként Kelet-Európában - nem mindig tesz különbséget a helyi zsidóság vezetői és Izrael között. És mindez olyan időszakban, amikor az Izrael és Magyarország között már meglévő szívélyes kapcsolatok nap mint nap tovább mélyülnek, kölcsönösen szolgálva mindkét ország érdekeit. Landeszmann főrabbi akkor harapott a kollektív magyar önérzet bokájába, amikor a felelős magyar kormányzat tiszteletre méltó erőfeszítéseket tesz az antiszemita megnyilvánulások visszaszorítására. Időközben a budapesti főrabbi már visszakozott. Sajnálkozását fejezte ki a történtek fölött, és igyekezett megmagyarázni a „bizonyítványt”. Bölcseink tanítása szerint, ha eljön a Messiás, a halottak új életre kelnek, és a betegek gyógyírt találnak bajaikra. Csak egyben nem lesz változás: a balga és dőre emberek a messiási idők eljövetele után is - buták maradnak. Mert a butaságra - nincs gyógyszer. Ha ez így van – és a jelek szerint valóban ez a helyzet –, Landeszmann főrabbi úr még tehet egy komoly szolgálatot népének. Ha minél előbb veszi a kalapját, és további nyilatkozatok nélkül lelép a szószékről... DÁN OFRY 1980. Pápa. 50 éves találkozóra (1980 augusztus 12-én alma mater zenetermében) Öreg alma mater vallomása... Örömmel hallottam a hírt, hogy vendégeim lesznek, Egykori kis diákok hada, találkozóra jönnek, Volt nagy zeneterem lesz a fogadójuk, Hisz minden diáknak ide szól a meghívójuk. Boldogságtól telített szívvel vártam e napot, Hadd láthassam ismét a kis diákot... Egynek sem felejtettem el deli legény képét, Kezembe kerítettem e kis gárda tabló fényképet. Olvasgatni kezdtem a névsort a b c-ben, Hogy kívülről tudjam annak sorrendjében. Ne mondja el rólam senki, Na ez a vén fellegvár már ezt is elfelejti. Nézem, nézegettem az érkezőket sorban... De valami nagy hiba van a találkozóban... Morfondírozik az öreg alma mater magában... Nem azonos a tablón láthatók arca, A találkozóra jövők látottakéval. Nem, nem ezek akiket én ma várok! Hol van a csillogó szem, büszke testtartásotok?... Húsz éveseknek telített gazdag élettől való duzzadástok?... Hisz ezek már vénülő, öreg veteránok!!! Nem a régi üde, friss pirospozsgás kis diákok!!! A látványon egy kicsikét elkomorodtam, szomorodtam, Nagy zavaromban magamtól kérdem, Nincs e hiba esetleg a dátumban??? Ismét megnéztem nyomban a tablót.... Uram Isten, megdöbbenve látom... Ezek voltak 1930-ban a kis prepa diákok.... Nehéz és súlyos történelmi örökséget örökölve Ötven év telt el azóta, Ez az élet milyen csalóka!!! Deli legény ifjukat vártam ma ölelő karomba, Apák, nagyapák, tán dédapák léptek ma a hajlékomba. Nem baj, mit sem számit az anyának, az alma maternak, Akárhány év ráncozza, gyűrűzze körbe magzatját, Sohasem látja öregnek édes fiát, Kicsi kis fia marad koporsó bezártáig. Csak egy pillanatra volt ez furcsa, Hogy az egykori ifjaknak ráncokkal barázdált az arca, Göndör, hullámos szép haját egyik-másik Már rég kihullajtja, Tar koponyára változtatta. De ahogyan sorra ma a kapunál bejöttetek, A névsor mintha foghíjas lenne, Ők már nem tudtak továbbra lépésben maradni?... Együttesen egymás látásának örvendeni?? Csak a testük maradt ki névsorból, Nevük, emlékük tovább él bennünk, Névsorban őket is hívjuk sorban, Majd nevük hallatára szívünk nagyobbat dobban. Ígérjük és megfogadjuk most itt közösen... Amíg csak egy is él közülünk, Akkor is olvassa fel a névsort hangosan... Névsor: +Bagics L., Bagoly K., +Bekefi I., +Bors L., +Csumita J., Czeglédy Gy., Dezső L., Döbrössy J., +Forsthoffer R., Gerencsér J., +Horváth K., Huller J., +Imre L., Kadlecsik I., Kemenesi M., +Koncz S., Kiss L., Kovács A., Lakatos Gy., Lányi J., +Meleg J., Mester I., Molnár L., Novacsek B., Reihard J., Riezner E., +Schermann F., Simoncsics J., +Somogyi L., Szabó I., Szabó N., Szalai P., Weiland K., +Weiland E., Tarr J., Öregedők közt most még ti vagytok az ifjak, Nem dicsekedni, kérkedni jöttünk ma ide... Csak úgy mint év végén az osztálynaplót, Az elmúlt ötven évnek örömét, búját, fáradalmát... sikerét, bukását... Szép csendesen könnyek hullatásával lezárni. 50 éves tanévnek záró értekezletére jöttünk most össze, Ez idő alatt örömök, bánatok, sikerek, bukások halmozódtak fel benne. Most nekünk illik, sőt kötelező, 50 évnek a naplóját mély áhítattal jelenlétünkkel lezárni / könnyes szemmel a végére pontot tenni/ Megköszönjük a rendezőknek áldozatos szervező munkáját, S egyben felkérjük őket nagy tisztelettel, Vállalják a következő 50 évnek találkozóját ugyanitt megrendezni 1980. augusztus 12. Pápa / volt tanítóképzőben / Czeglédy Gyula Ötödik eset nincs Beszélgetés Pártay Tivadarral belpolitikai helyzetünkről – Látva a koalíció és pártjai bomlását, fönnmaradásáért folytatott erőfeszítéseit, mik voltak ennek a folyamatnak az előzményei? Lehetett-e sejteni, akár a választási eredmények ismeretében, hogy mindez így alakul? – Mindebben nincs semmi meglepő, hacsak az nem, hogy idáig nem következett be. Így volt ez a Kisgazdapártban is, ami eléggé ismert. Jellemző, hogy ahogyan elindultunk, az első pillanatoktól kezdve voltak a régi hatalomnak beépített emberei köztünk, s ezek mindent megtettek, hogy megakadályozzák az egységet. Ahhoz viszont idő kellett, hogy ezt dokumentálni lehessen. Egy évig voltam elnök, és már akkor ki kellett záratnom embereket, ami egy újrainduló pártnál nem a legjobb ajánlólevél. De nem volt mit tennem, mert bebizonyosodott, hogy kicsodák. Meg kell viszont mondanom, hogy némelyikük ma megint szerepel. Nálunk valószínűleg azért jelentkezett ez ilyen határozottan, mert különleges helyzetben voltunk. 1988-89-ben három történelmi párt volt Magyarországon, a kereszténydemokraták, a szocdemek és a kisgazdák. A szocdemek tönkrementek még akkor, amikor bevittek őket a kommunista pártba, a kereszténydemokraták részben kompromittálódtak, részben elvesztették tömegeiket a négy évtizedes diktatúra során. Így a Kisgazdapárt, amelyik mártírok százait adta, Bajcsy-Zsilinszkytől kezdve a Magyar Közösségen keresztül Kovács Béláig, Nagy Ferencig, Varga Béláig, rendkívül előnyös helyzetbe került. Ez ellen kellett a régi rezsimnek tenni valamit. Így jöttek el a ... ... mert a régió újjáépítése minden mai akadályoztatása dacára a következő évszázad üzlete. – Mindez magyarázza a koalíció és az ellenzék közti feszültség kiéleződését. De miben látja a koalíción belüli feszültségek mostani megerősödésének okait? – Ezt részben a következő választások közeledése okozza. De nem csekély mértekben az is, hogy a magyar nép, amelyik pesszimista és nem politikus természetű, az elmúlt negyven évben egy rendkívül alapos agymosáson is keresztülment. Ebbe az is beletartozik, hogy általánossá vált, hogy történjék bármi, azt átpolitizáljak, és rávetítik emberekre és pártokra. Ennek következménye, hogy a bajok „perszonifikálásával” a mai gondokat és bajokat nem a világpolitikai tényezőkből, az öröklött válságból vezetik le, hanem azt mondják, hogy mindennek a kormány és a miniszterelnök az oka. Ezt mondja a közvélemény túlnyomó többsége, mert sajnos, és részben önhibáján kívül, nem tud gondolkodni. Politikai csoda Holott ha a tényeket nézzük, akkor látni kell, hogy mi volt az a feladat, amely szinte megoldhatatlannak látszott: a kormány átvett egy dezorganizált, morálisan szétzüllött országot, amelyiknek gazdasága elvesztette olyan-amilyen piacait, amelyik fizetésképtelen volt, s ahol egy százezres idegen hadsereg tartózkodott. Egy ilyen ország stabilitását, hitelképességet és ... ... döntéseket utólag megtámadja. Ez nem tisztességes dolog. Aki nem ért egyet a kormánnyal vagy a hatalommal, annak nem szabad abban bennmaradni. – A mai parlamenti partok mindegyiket jellemzik a belső feszültségek, hiszen még a pártállam kényszerpályái közepette formálódtak. Így önmagukban is koalíciót alkotnak, s különösen érvényes ez a legnagyobbakra, mindenekelőtt az MDF-re. Hogyan latja ennek a pártstruktúrának az esélyeit? – Talán még 1989 tavaszán történt, hogy a Pravda akkori főszerkesztő-helyettese meghívott a Népfront Belgrád rakparti helyiségébe vagy húsz magyar ellenzékit, köztük engem is, hogy tájékozódjék a magyarországi helyzetről. A Hitel egyik szerkesztőjétől azt kérdezte, hogy miként képzeli az MDF, ami akkor már mint mozgalom működött, együtt tartani ezt a csoportosulást, amiben vannak a kereszténydemokraták, volt kommunisták, nemzeti elkötelezettségű és liberális csoportok, mert ez előbb-utóbb bomlani fog. Erre a kérdésre persze nemigen lehetett válaszolni, és ma sem lehet. Alighanem egyedül Antall József műve, hogy idáig együtt tudta tartani az MDF-et. Abban a pillanatban, ha ő meggyengül, a pártja is szétesik és a koalíció is, amit ugyancsak ő tart össze. És abban a pillanatban az ország nem csak pénzügyi értelemben vett hitelképessége, minden eddigi erőfeszítés eredménye megrendül. Ezt az MDF-ből kilépők és kizártak is tudják, s ha minimális felelősségérzet van bennük, nem fognak szembefordulni a... Szombathely, 1991. május 25. Czeglédy Gyula Szombathely Balogh Gy. u. 15. Kedves Czeglédy Úr! A múlt héten külföld hivatalos úton voltam, s csak ma, szombaton van módom az íróasztalomra tett leveleket elolvasni. Hétfőn ugyancsak hivatalos útra Pécsre kell mennem, keddtől, május 28-tól azonban itthon vagyok, s Végvári dr.-ral kapcsolatos panaszát ki fogom vizsgálni. Célszerű lenne, ha május 30-31 körül személyesen felkeresne osztályunkon, előbb azonban hívjon fel telefonon, hogy az időpontot egyeztethessük. Szívélyes üdvözlettel: / Prof. Dr. Salamon Antal / osztályvezető főorvos Czeglédy Gyula Szombathely, Balogh Gyula u. 15. 9700 Dr. Salamon Antal professzor orvos Szombathely. Markusovszky Kórház Tárgy: dr. Végvári orvos elleni panaszon Engedje meg főorvos úr, hogy egy panaszt tehessek le asztalára, aminek meghallgatására és egyben elégtételt kérek a számomra. A történet a következő: Ambuláns adatlap alapján 1991. május 02. napján méhviasz olvasztása közben a bal karomat leforráztam. Borzalmas fájdalmat éreztem, a bőr felhólyagzott, vérzett... stb. A körzeti orvos elküldött az SZTK-ba, de mivel már az idő 16 óra után volt, nem fogadtak, így kerültem ki a Markusovszky Kórház SSBER osztályára. Status: Bal alkaron a csukló felett 10 x 10 cm-es területen 11 fokú égés látható. Itt egy fiatal orvos hivatásának magaslatán igaz emberi bánásmódban részesített, tetanusz, bőrlehúzás, fertőtlenítés stb. majd arra kért, hogy a további kezelésre, kötözésre menjek az SZTK-ba. Kétszer kezelt dr. Ihász orvos úr, a legnagyobb szeretettel és rokonszenvvel, csupa szíves jóság. Majd kb. máj. 6-án találkoztam Végvári névre hallgató orvossal, aki a közöny, ridegség, flegmának húsba és vérbe bújtatott megtestesítője volt. Az asszisztens hölgy levette a kötést, csúnya seb, vérzik, és fájdalom van. A hölgy kérdezi: mivel kenje be a sebet, csak annyit értettem, hogy az nincs... így a hölgy bekente valami piros folyadékkal, nincs tovább. Na jó!... A következő kötésre megyek, a kötést átütötte a vér, a géz beragadt a sebbe, a hölgy húzza a gézt, én fájdalmamban ordítok...., s kérem az asztalnál ülő „Vas Népe” újságot olvasó urat, hogy adjon valamit, ami által ne ragadjon a géz bele a sebbe, és mutatni akarom a roncsolt karomat. Ekkor jött a HATALOMNAK hatalmasságának ÁVOS hangnemben való nyers és embertelensége: „Üljön le!!!”, de a sebre rá sem nézett, mert újságot kellett neki olvasni, én most csodálkozom magamon, hogy annyi és oly sok kegyetlenségek dacára megtudtam magamat tartoztatni és nem vágtam a széket a fejéhez. Hát mit képzel ez az ember?.. Hirtelen nem tudtam, hogy ismét az ÁVO-ra Kistarcsára kerültem, visszajöttek a vérszívó kegyetlenkedők?... Hát meg ma is megengedhető ez a hangvétel? Honnan vesz ekkora bátorságot Végvári orvos, hogy elfelejti az orvosi fogadalmát, az orvosi etikettet, a beteg az ő számára egy alsóbbrendű érzéketlen hústömeg? Hol volt Végvári orvos amikor én a doni harcok, majd a hazai harcokban a II. világháborúban mint főhadnagy tűzharcokban kellett élnem?! Hol volt Végvári orvos, amikor háború után, mint jóvátételként három évet ledolgoztam Szibériában, 42 kg-mal jöttem haza betegen. Amikor koholt vádak alapján 17 hónapot sínylődtem a Rákosi börtönében, és internáló táboraiban / Buda-dél és Kistarcsa. Itt találkoztam ehhez hasonló embertelenségekkel, ridegséggel, az ÁVO kegyetlenségével. Majd ezt követően állasomból kirúgtak, három éven át mint zsákoló dolgoztam egy üzemben.... Most nyolcvanegy éves vagyok, „Gyémánt diplomás tanító” Ismételten csodálkozom, hogy megviselt megrostosodott idegeim egy pillanatra nem került rövidzárlatba, a bíróság nálam számításba venné az enyhítő körülményeket, és a Végvári úrnál, aki felül tud emelkedni a beteg fájdalma mellett, és hivatalos idejében újságot olvassa!!!! Nem érdekli a hivatása, esküje. Bennem és hasonló kálvárián átment emberekben leírhatatlan vágy él az iránt, hogy főleg már ebben a korban, hogy emberséges bánásmódban részesüljenek, egy orvostól ne kelljen félni. Nem jó az orvossal kikezdeni mondogatják. Én nem az orvos és orvosok ellen emelem fel a szavamat, hanem a jelen esetben egy ember ellen, aki méltatlan arra, hogy orvosnak hívják. A családban három orvos is van, miért lennék én akkor orvos ellenes? Egyébként nem én vagyok az első páciens, aki ennyire elkeseredett stílusban nyilatkozik meg, Végvárival szemben. Aki visszaél orvosi méltóságával, aki nem méltóan jár el hivatásában, orvosi küldetésében, ne dolgozzon senki sem azon a helyen, ahogy csak közutálattal tudja a dolgát elvégezni. Én nem kívánok koromnál fogva, elszenvedett múltbéli megpróbáltatásaim mellett kivételezést, erre még gondolni sem akarok, de én mint ember emberrel szeretnék találkozni. Kérem a Főorvos Urat, hogy panaszomat kivizsgálni szíveskedjék majd a vizsgálat eredményéről és annak jóvátételéről engem értesíteni szíveskedjék. Szombathely, 1991. május. l5. Tisztelettel: Czeglédy Gyula Gyémánt diplomás tanító Kedves Jóska! Az embert mindig érdekelte, hogy valami honnan indult el, mik voltak a buktatók, a sikerek és mivé is lett az évtizedek folyamán. Megkerested üzemeteknek kiinduló fonalát, s ahogyan a mesében is van annak nyomában visszafelé mentél, a mából a múltba. Az a kis mag, amit ezelőtt harminc évvel elültettetek, gyökeret, szárat, levelet hajtott, s a gyönge kis palántából, magocskából erős és életképes törzsökös fa lépett a nyomába, amelynek ágain madarak fészket rakhattak, a fáradt emberek árnyékában új erőt nyerhettek. Nagy lombos fává nőtte ki magát a REMIX magocska, bölcs és okos szakmai hozzáállással, a dolgozóknak nagy, szorgos munkaszeretete mellett. Kronologikus sorrendben, nagyon logikusan, történelmi hűségnek, hitelt érdemlően adtál ennek tanúbizonyságot kiváló nagy irományodban, fényképszerűen sorakoznak fel a statisztikák, grafikák, számok, amelyek mind hűen tükrözik vissza az üzem létjogosultságát. Tiszta és világos okadatolások regényszerűen peregnek le a szemünk előtt, amiért is élvezetessé teszi enciklopédikus sokoldalúan megvilágított historikus üzemi történelmi múltját. Remélem, ezt a nagy és szívós kitartó munkádat nálamnál szakmailag képzettebbek jobban fogják felértékelni, kellő érdemben érdemesítik, megillető erkölcsi és anyagi honoráriumban fognak részesíteni. Csak elismeréssel és dicsérettel tudok nyilatkozni értékes, szép, világos, áttekinthető historikus művedről, ez a könyv lesz a könyvtáratoknak legszebb ékessége. Tiszta szívből kívánom, hogy ugyanilyen lelkesedéssel írjad majd meg a következő harminc évnek az üzemi krónikáját. Dicséret és tisztelet illeti mindazokat, akik munkakészségükkel hozzájárultak e nagy mű megszületéséhez. Szombathely, 1989. szeptember 4. Tisztelettel és baráti üdvözlettel: Czeglédy Gyula | |
