 |
    |
 |
Vörösék negyvennyolcas ereklyéi 1992. okt. 6. Az ereklye, barnuló, régi keretben, egy szombathelyi család otthonának falán látható. Jellegzetes, negyvennyolcas honvédtiszti egyenruhában egy szakállas férfi, akár a „tizenhármak” egyikének hihetnék. A régi fénykép Szabó Vince honvéd őrnagyot ábrázolja, akiről nem tudjuk pontosan, hol, milyen körülmények között harcolt a magyar szabadságért, de azt igen, hogy a megtorlás idején rátaláltak, s az aradi tizenhárommal egyidőben elítélték Leszármazottai emlékezetében úgy él, hogy 16 évi börtönt. Egy másik keretben ott a cirkalmas szabadulólevél, amely azt igazolja, hogy az őrnagyot 1852-ben szabadon bocsátották. A szabadságos levél mellett egy eredeti névjegykártya is megőriztetett. Hány esztendeje? Másfél évszázada lesz nemsokára. Ennyi időt „élt meg” a kép, s az őrnagy szabadulólevele. Vörös Rezsőnek ükapja volt a keretből kinéző szabadságharcos. Az idős férfi Szombathelyen él, az Akacs Mihály utca negyvenben. Feleségével együtt emlékeznek és emlékeztetnek a nagy idők, tanújára. – Szabó Nina lánya, Farkas Margit őrizte a képet és a szabadulólevelet a háború végéig. Mikor ő meghalt, ránk maradt az örökség – magyarázza Vörös Rezső. – Nekem nagyanyám volt Szabó Nina, azaz Farkas Györgyné. A képen látható Szabó Vilmos pedig az ő nagyapja. Gyermekkoromban nagyanyám sokat mesélt róla. Tőle tudom, hogy az aradi vértanukkal egyidőben ítélték el őt is 16 év börtön-fogságra. Később kegyelmet kapott, és 1852-ben szabadon engedték. Elakadunk. Megilletődve nézegetjük a szabadságharcos képet. Aztán a feleség, Vörös Rezsőné töri meg a csendet. – Olvastuk a felhívást az újságban, hogy aki valamilyen emléket őriz 1848-49-ből, adjon hírt róla. Ezért gondoltuk, hogy... Nem tudom megállni, meg kell kérdeznem: miért csak most, miért nem korábban. Kiderül aztán, hogy ennek nyomós oka van. Nemcsak az, hogy utoljára más őrizte a képet a rokonságban, sokkal inkább, hogy Vörösék az elmúlt évtizedekben egészen mással voltak elfoglalva. Vörös Rezső a háború előtt körjegyző volt, s emiatt sokáig az üldözöttek kenyerét ette. Krampácsolt egy ideig, aztán felíró lett a vasútnál, s csak idők multával jött valaki az ingatlanosoktól, aki azt mondta a joviális öregúrnak: maga többet érdemel ennél, s „bevitte” a céghez, ahol aztán az évek során a csoportvezetői beosztásig vitte. ' w – Le is tartóztatták az uramat, hetekig fogva volt. Fölrótták neki a március 15-i beszédjét, meg azt, hogy az édesapja főszámvevő volt a városházán. – Az sem tetszett, hogy a front elől Ausztriába menekül-… Vas Népe 1992. október 6. Egy pap bátor búcsúbeszéde Haynau temetésén „Isten parancsait áthágtad, ez téged vádol” – „A zsarnokok is elsápadnak, mikor a halál jön” Október hatodika gyásznap a magyar történelem sötét lapjain, amikor egy egész nemzet emlékezik az aradi 13 vértanúságára és az 1848/49-es szabadságharc valamennyi áldozatára, akik a Haza szabadságáért ontották vérüket, s szenvedtek börtönt, üldöztetést. Ezen a gyásznapon azt sem feledhetjük, hogy Haynau Gyula táborszernagy, az osztrák császári csapatok fővezére, akit csak „a bresciai hiéna” néven emleget a történelem, 1849 után a kíméletlen megtorlás és a kegyetlen bosszú végrehajtójaként ítélt élet-halál felett. A szabadságharc eltiprása, az orosz csapatok behívása, Haynau terrorja miatt olyan nagy volt a felháborodás egész Európában, sőt még az Egyesült Államokban is, hogy a zsarnok nem sokáig élvezhette teljhatalmát: a császár tíz hónap múlva megvonta tőle hóhéri megbízatását, s menesztette posztjáról, miután előzőleg őt tette meg a bécsi udvar bűnbaknak minden elkövetett kegyetlenkedésért. A bresciai hiénát azzal is megalázta a császár, hogy parancsára európai körútra kellett indulnia, elvesztett becsülete „visszaszerzésére”, s felelnie a vádakra, miért torolta meg oly kegyetlenül a magyar nép szabadságharcát. Ez a „szerecsenmosdató körút”, melyen nem sikerült magát tisztára mosnia, aláásta egészséget is, hiszen Európa-szerte sok vádat, szemrehányást kellett végighallgatnia és megválaszolnia. Így ezt a szégyenkörutat nem sokkal élte túl: hazatérése után egy Bécsben rendezett udvari fogadáson vett részt, ahol hirtelen rosszul lett, s egy „szívgörcs” végzett vele. Mivel pedig Haynau evangélikus volt, temetésére vallása szerinti papot kértek fel. A temetés azonban rendkívüli körülmények között ment végbe. Így például nem bécsi papot, hanem egy pozsonyi lelkészt hívtak, s nem is Bécsben, hanem Grazban temették el, 1853. március 18-án. Az is említést érdemel, hogy titokban tartották a temetést, nem hozták nyilvánosságra sem a napját, sem időpontját, s a csak szűk családi körben – az udvar képviselői jelenlétében – végbement szertartásról utólag és csak néhány sorban emlékeztek meg az újságok. A temetést végző Biberauer Mihály, a pozsonyi német evangélikus gyülekezet papja lelkére kötötték, hogy szigorúan csak az Igéről prédikáljon, s ne említse se az elhunyt nevét, se pályafutását, és ne „magasztalja” s ne marasztalja el. Ezért búcsúbeszédében ugyan a halál hatalmáról és az utolsó ítéletről szólt, mégis megemlített egyet-mást az elhunyt bűneiről is. A szertartáson kívül senki nem mondott búcsúszavakat! (Sz.P.) Alapigéül a pap a 90. zsoltár néhány versét választotta: „Uram, te voltál nekünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre! Minekelőtte hegyek lettek és föld és világ formáltaték, öröktől fogva mindörökké te vagy Isten. Te visszatéríted a halandót a porba, és ezt mondod: térjetek vissza, embernek fiai! Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, és mint egy őrjárásnyi idő éjjel. Elragadod őket, olyanokká lesznek, mint az álom, mint a fű, amely reggel sarjad... és estére elhervad és megszárad. Bizony megemésztetünk a te haragod által, és a te búsulásod miatt megromlunk! Elédbe vetetted a mi álnokságainkat, titkos bűneinket a te orcádnak világa elé. Bizony elmúlik minden mi napunk a te bosszúállásod miatt, megemésztjük a mi esztendeinket, mint a beszédet. A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük nyomorúság és faradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk. Ki tudhatja a te haragodnak erejét, és a te félelmetességed szerint való bosszúállásodat? Taníts, minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.” (90. zsoltár 1-12.) A felolvasott Ige alapján így szólt a pap temetési prédikációja: A német nyelven megírt és elhangzott búcsúbeszéd magyar. „Gyászoló Gyülekezet! Kortársunk sírjánál állunk. Emlékezünk a hatalmas Úrra, a Mindenhatóra, Aki a leghatalmasabb a földön. Ki Ő? Ki a leghatalmasabb a földön? Ne azok között keressük, akik országok és tengerek fölött uralkodnak, a népeknek törvényt szabnak, számos hadsereget vezetnek harcba, és mindazt, ami a föld gyönyörűségét és csillogását bírja, maguk köré gyűjtik ápolás céljából. Ezek mind nem érnek fel hozzá! Ő a Halál, akitől mindenki fél, de Ő senkitől sem fél. Az Ő nevénél megijednek azok, akik minden veszéllyel bátran szembenéznek, s parancsait követik azok, akik különben csak parancsokat osztogatnak. Előtte meghajolnak. azok, akik egyébként megszokták, hogy egyenesen, emelt fővel járjanak, osztályrészükül jut azoknak, akik mindenkitől biztonságban érezték magukat. Neki, a Halálnak ez az elhunyt társunk (sic!) is hirtelen, váratlanul esett áldozatául egy… | |
