 |
    |
 |
Kéri Kálmán élménybeszámolója (folyt.) II. Események Moszkvában 1944. XI.5-től 1944.XI.22.-ig November 6.-án gépkocsijainkon folytattuk utunkat Tubolkáról Sztry-be. Itt gépkocsivezetőinktől elbúcsúztunk, őket Munkácsra visszaküldtük, mi pedig egy külön repülőgépen Moszkvába repültünk, ahová éppen az impozáns tűzijáték idejére érkeztünk be. A repülőtéren kb. 3 órát várakoztunk, míg Dudarov ezredes utasítást kapott, hogy szálláshelyünkre kísérjen, mely Moszkva egyik külvárosában feküdt. Ez egy tiszta, kényelemesen berendezett háromszobás villa volt, melynek két szobájában helyezkedtünk el, s a harmadikat a gondnoknő foglalta el, aki rólunk minden tekintetben gondoskodott. November 7.-e eseménytelenül telt el, majd november 8.-án gépkocsin Miklós Béla, Csukássy Gartner, én és a kísérőnkül kijelölt Oldner Vladimir vörös hadseregbeli főhadnagy látogatást teszünk a Moszkvai Magyar Bizottságnál, ahol Faragho altábornagy és Szent-Iványi rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter szívélyesen fogadnak minket. A kölcsönös tájékoztatás után, Miklós Béla fel sem veti az általa viselt magasabb rang kérdését, és egyszerűen tudomásul veszi, hogy a Szovjetunióval való további tárgyalásokat Faragho vezeti. Azt az álláspontot képviseli, hogy ő hivatott viszont a felállítandó magyar alakulat vezetésére, amit elsőrendű céljának tart és idejövetelének egyetlen célja. Ezt viszont Faragho veszi tudomásul, természetesnek tartva ezt. Ekkor közli Faragho, hogy Kuznetov napokkal ezelőtt közölte vele, miszerint Vörös János megadta magát, és őt hadifogolynak tekintik. Őt és kíséretét viszont továbbra is tejhatalmú megbízottaknak tekinti. Itt ismerkedem meg közelebbről a Bizottsághoz tartozó Teleki Gézával, Teleki Pál fiával és Tarnay István követségi titkárral, akit Bukarestből hoztak Moszkvába. Este visszaérkezünk szállásunkra. November 9.-én semmi sem történt, de november 10.-én beköltöztettek bennünket Faragho-hoz, a volt japán katonai attachés lakásába. Egy szobát foglalt el Miklós és Faragho, egyet Szent-Iványi, Nemes és Gartner egyet, pedig Teleki, Tarnay és én. Nekünk már csak egy leánygyermek intézetből hozott rövid ágy jutott, melyben ki sem tudtunk nyújtózkodni. Fiatal, jókedvű emberek lévén, azonban csöppet sem zavart ez minket és mikor a mellénk rendelt két NKDW-s tiszt kijelentette, hogy kicserélésükről gondoskodni fog, nevetve kijelentettük, hogy pár napra nagyon is meg fognak felelni. Oldner Vladimir napközben itt is velünk volt, a két NKDW-s tiszt egyike, pedig állandóan az előszobában foglalt helyet és elmerülten olvasott valamit. Egy szobában, pedig Warnara asszony a gondnoknő lakott, egy idősebb asszonnyal, benyomásom szerint, öreg édesanyjával, akit egy véletlen összetalálkozás alkalmával, kézcsókkal és franciául üdvözöltem. Pár udvarias francia szót mondva azonban riadtan visszavonult. Valamit az óvatossággal kapcsolatban mondott, de beszélgetni nem volt hajlandó. Miklós Béla és saját tisztiszolgám egy kamrában nyertek elhelyezést. Késő este Faragho keresi az alkalmat, hogy velem négyszemközt beszélgethessen. Előre kell bocsássam, hogy mint a Honvédelmi Miniszter szárnysegéde, nap-nap után érintkeztem Faragho-val, aki évekig a Honvédelmi Minisztérium Elnökségének volt a vezetője. Körültekintő, józan, igen közvetlen embernek ismertem meg, akit minisztereim előtt mindenkor úgy jellemeztem, hogy ”egyszerű, természetes gondolkodású ember, aki józan parasztésszel van megáldva. ” Ő idős vezérőrnagy volt, én fiatal vezérkari ezredes, tehát elég nagy volt közöttünk a rangkülönbség, mégis egy bensőséges viszony alakult ki köztünk és részemről minden félreértését a miniszter és közte – aki néha igen kényes és a miniszter személyét is érintő ügyeket intézett – eleve lehetetlenné tettem. Faragho és Miklós között ugyancsak nagy rangkülönbség volt. Miklós a Honvédség egyik legmagasabb rangú, Vörös János vezérezredessé történő kinevezésével, pedig legmagasabb rangú tábornoka volt, akit jóval hátrább követett csak Faragho. Viszonyuk, Miklós a Kormányzó főhadsegéde és Faragho a Honvédelmi Minisztérium Elnökségének vezetője, hűvösen udvarias volt. Faragho először aziránt érdeklődött nálam, hogy Miklós Bélának milyen parancsai voltak a kormányzótól és miért jött át ő is. – Miután akkor még nem ismertem Horthy szószerinti parancsát, melyet Miklós Bélának a legutolsó kormányzói kihallgatáson adott, sem telefonbeszélgetését Vattay-val október 15.-én délután, azt mondottam, hogy a Kormányzói Kiáltvány teljesen meglepetésszerűen érte, de kormányzó hűségében soha, egy pillanatig sem kételkedtem. – Tájékoztattam Faragho-t az október 15.-én délután Vattay és köztem lefolyt távbeszélgetésről, mely az oroszokkal való érintkezés felvételre vonatkozott. Nem mulasztottam el Vörös János ellen kikelni, aki véleményem szerint, hivatott lett volna minket a bekövetkező eseményről idejében tájékoztatni, október 15.-én, pedig félreérthetetlen parancsokkal ellátni. Faragho megemlítette, hogy Miklós átjövetelét nem tartja helyesnek, de azt az egyetértés érdekében említeni nem fogja. Kifejtettem, hogy Miklós átjövetelét én is célszerűtlennek tartottam, de okfejtésének, hogy jelenlétével a tárgyalások súlyát akarja növelni, ellenvetést nem tettem. Miután Faragho ama aggályának adott kifejezést, hogy Miklós Béla magához akarja ragadni a Moszkvai Magyar Bizottság vezetését és további fegyverszüneti tárgyalásokat, megnyugtattam, hogy Miklós Bélától mindez távol áll és már csak a tárgyalások folyamatosságának megőrzése miatt, Faragho kezében látja azok vezetését legjobban biztosítva. Biztosítottam, hogy Miklós Bélának politikai ambíciói nincsenek és a Liszkóban elkészített kiáltványok politikai részét is csak, Szent-Iványi ösztönzésére hagyta beírni. Átérezve a Miklós és Faragho között esetleg kialakuló sértődöttség, vagy félreértés rendkívül kínos és káros voltát, arra kértem Faragho-t, hogy tiszteljen meg továbbra is bizalmával és legyen arról meggyőződve, hogy mint Miklós vezérkari főnöke mindenképpen azon leszek, hogy közöttük egy őszinte, a Bizottság egységét megőrző viszony kialakuljon, és tartósan megmaradjon. De most kezdtem megérteni Miklós Béla megjegyzését a Faragho-val november 3.-án folytatott távbeszélő beszélgetése után, miszerint ”úgy érzem, a moszkvaiak nem nagyon örülnek engem viszontlátni.” November 11.-én az egyik NKDW-s tiszt Hadváry vezérkari őrnagynak, a 2. hegyi vadászdandár vezérkari főnökének egy keltezés nélküli levelét adja át Miklós Bélának. E levélben Hadváry késznek nyilatkozik magát és a dandárt Miklós parancsainak alávetni és közli ennek feltételeit… /lásd 9. számú melléklet./ Miklós-t még e nap estéjén fogadja Kuznetzow vezérezredes, aki egyetért azzal, hogy a hegyi dandár megbízottjaival, a tárgyalásokat a helyszínen én folytassam le, miután a dandár vezérkari főnökét és vezérkari tisztjeit abból az időből személyesen jól ismertem mikor, mint a VI. hadtest vezérkari főnöke velük szoros kapcsolatban állottam. Kuznetzow egyben felhatalmazza Miklós-t, hogy Hadváry-nak egy levelet írjon, melyben a kért feltételeket általánosságban biztosítja és felszólítja, hogy megbízottját a Kovács hadnagy által megjelölt helyre küldje, ahol velem az átjövetel részleteit lebeszéli. Hadváry levelét a Bizottság rendkívül fontosnak tartja. Ismerve Hadváry-t, mint körültekintő, óvatos, mindent alaposan előkészítő vezérkari tisztet, Miklós-sal én is biztos vagyok az átállás sikerében, ha időt sem vesztve cselekszünk és Hadváry-val az érintkezés lehetőségét el nem veszítjük, azaz míg a hegy vadászdandár valahol az arcvonalban van, nem pedig hátul tartalékban. Miklós-sal úgy véljük, hogy Hadváry elhatározása, egy folyamat kezdete lehet, más alakulatoknál követőkre talál. Reménykedni kezdünk, hogy a dandárnak. mint harci egységnek, a Vörös Hadsereg oldalán való ügyes felhasználásával, további zárt egységek átállását meg lehet majd könnyíteni. Ismét telve vagyunk reménységgel. Ebben a hangulatban fogalmaztuk meg még a kora hajnali órákban november 12.-én a Kuznetzow vezérezredesnek intézett levelét. /lásd 10. számú melléklet./, melyben Miklós rámutat a Hadváry-val való érintkezés sürgős voltára, már csak azért is, mert az általános hadműveleti helyzetből kifolyólag a Vörös Hadsereg a hadműveleti szempontból fontos Nagymihály irányába kényszerülhet támadni, ami komplikációkra vezethet, és az átállást megnehezítheti. Egyben felhívja Kuznetzow figyelmét a dandárnak az arcvonalból való esetleges kivonásának lehetőségére, mely a további érintkezést megszakítaná. Ezért kéri Miklós, hogy Kuznetzow még a nap folyamán fogadjon minket és másnapi tárgyalásomat a 4. ukrán front főparancsnokságához lehetővé tegye. E levélhez mellékeljük Miklós-nak, Hadváry-hoz intézett parancsát, kérve Kuznetzow-tól a levél sürgős eljuttatását. /lásd 11. számú melléklet./ Miklós meg van arról győződve, hogy e levél tartalma Hadváry-t teljesen meg fogja nyugtatni, az általa kért feltételeket illetően, és hogy a levél legkésőbb november 16.-án délelőtt Hadváry-hoz el fog jutni, aki összekötőjét még aznap este a kijelölt helyre küldi, ahol én 14.-ről 15.-re virradó éjszaka már mindent letárgyalhatok. Elkészítjük végül a személyemnek szóló felhatalmazást a tárgyalások lefolytatására. /lásd 12. számú melléklet./ Kuznetzow meghívására azonban hiába várunk, csupán azt az üzenetet kapjuk, hogy a Hadváry-nak írott levelét majd én viszem el, a 4. ukrán front főparancsnokságához. - /Én viszont csak tíz nap múlva, november 22.-én lettem útba indítva./ E napon értesültünk arról, hogy Hatz Ottó vezérkari ezredes átrepült a Vörös Hadsereghez. Általunk ismeretlen okból kifolyólag a Bizottságnak csak november 12.-én, azaz 10 nap késéssel kézbesítették ki Miklós Béla november elsején írott levelét /lásd 8/a és 8/b mellékletek/ November 13.: A délelőtti órákban Kuznetzow vezérezredes rövid látogatást tesz és kijelenti, hogy este felé elhozza hozzánk General Vjeres-t. Abban a hiszemben vagyunk, hogy Veres Lajost fogjuk viszontlátni. A délutáni órákban, viszont Miklós kézhez kapja Vörös János november 3.-án kelt 13. számú mellékletként csatolt kiáltványát. A Bizottság tagjai egyik ámulatból a másikba esnek – először is kétségbe vonják azt az állítást, hogy Horthy parancsára szökött meg és hogy a Gestapo által való letartóztatása előtt, őt bízta meg a további parancsoknak és rendelkezéseknek az ő nevében való kiadására. Másodszor pedig illetéktelennek tartják a Moszkvai Magyar Bizottságtól függetlenül egy kiáltvány kiadására, főleg annak a Honvédségtől független politikai részét illetően. Estig feszült várakozás. Egyszerre csak nyílik az ajtó. Bedugja fejét Kuznetzow, majd visszalép és helyet ad, nem Veres Lajosnak, hanem Vörös Jánosnak. Csalódott arcok, de mindenki udvarias. Bajtársi kézfogások. Csak én nem fogok kezet Vörös Jánossal. Kuznetzow pár perc múlva eltávozik, és most megindul egy óvatos beszélgetés, melyben még senki sem tudja, hogy kit, hová helyezzen, kiben kit lásson? De egy új, múltbeli magatartását igazoltnak vélő, kormányzói megbízatásokkal rendelkező, dinamikus Vörös Jánossal áll immáron szemben a Bizottság, aki a maga külön útját járja. Vörös János érkezésekor, az első meglepetéstől fölocsúdva, megtörténtek a kölcsönös üdvözlések és kézfogások. Én azonban hirtelen, a Vörös János október 16.-án reggel általa távbeszélőn személyesen adott parancsainak, hatása alá kerültem, mely szerint ”az I. hadsereg feladata a további harc a németek oldalán, különös tekintettel a német páncélos hadsereg jobb szárnyára, mely a Dukiai átjárókat védi” – és képtelen voltam vele kezet fogni. A beszélgetés folyamán Vörös János reflektál Miklós Béla egy megjegyzésére és kijelenti, hogy a fenti parancsot nem ő mondta a telefonba, hanem a mellette álló László Dezső altábornagy volt az, aki ezt a telefonkagylóba kiáltotta. A késő esti órákban Miklós részt vett még egy Molotow külügyminiszternél folytatott tárgyaláson, melyen a Fegyverszüneti Bizottság Miklós Bélát javasolja miniszterelnöknek. Szent-Iványi követ kéri Molotow-ot, hogy a Vörös János által közvetlenül, - a Fegyverszüneti Bizottságtól függetlenül – küldött felterjesztéseket megismerhesse. November 14.: Molotow-tól a Bizottság hajnali egy órakor tér vissza. Miklós, Vörös, Faragho, Szent-Iványi és Teleki azonnal összeülnek, és egy jegyzőkönyvben rögzítik a tárgyaláson elhangzottakat és Vörös János kijelentéseit. Szent-Iványi felolvassa a francia nyelvű jegyzőkönyvet, melyet Molotow elé kíván eljuttatni, megmagyarázva tartalmát, majd aláíratja a fogalmazványt úgy Miklós-sal, mint Vörös-sel. Miklós, pedig közli velem, hogy amennyiben ő lenne az új miniszterelnök, úgy Vörös János bármilyen funkciója esetén én, kell legyek a helyettese, vagy vezérkari főnöke, mire felhívom a figyelmét a Vörös János és a köztem lévő viszonyra. ”Tisztában vagyok vele, de így kell legyen, mert Vörös Jánosban nem bízok”, zárta le a beszélgetést a holt fáradt Miklós. A délelőtt folyamán, kézbesítik ki Kuznetzow egy borítékját, mely Vörös Jánosnak a Bizottságtól független felterjesztésének orosz szövegét, sőt egyiknek magyar fordítását is tartalmazza. /lásd 14. és 14/a. számú mellékletek./ A Bizottság vezetői némi csodálkozással olvasták a felterjesztéseket, és tudomásul kellet vegyék, Vörös János ama törekvését, hogy a szovjet vezetők benne lássák a jelen és jövő leghivatottabb vezetőjét, aki a legnagyobb hatással lehet Magyarország lakosságára és magára a még németek oldalán harcoló Honvédségre. Miklós Béla Vörös János több állításának nem ad hitelt, különösen azoknak nem, hogy a Kormányzó október 15.-én este, vagy éjjel, pláne 16.-án reggel, vele tárgyalt és őt utasításokkal ellátta volna. November 15.: Vörös János előbb említett felterjesztését kiegészítendő Kuznetzow vezérezredes megküldi Molotow külügyminiszternek küldött saját jelentését is. /lásd 15. számú melléklet./ Amikor ezt Nemes őrnagy oroszból lefordítja, Szent-Iványi és Teleki kijelentik, hogy Vörös Jánost elragadta a fantáziája, mert kizártnak tartják, hogy Horthy vele egy jövendő kormányról tárgyalt volna és őt akadályoztatása esetére ”Különleges feladatokkal” megbízta volna. Miklós Béla sztoikus nyugalommal veszi tudomásul, hogy őt Vörös János a megalakítandó magyar hadseregtől távol akarja tartani, neki kizárólag politikai szereplést szánva. Késő este elhozzák Vörös Jánost a Bizottsághoz. Ekkor Miklós és Vörös között éles vita támad. Szemére veti, hogy a szovjet kormánnyal folytatott külön tárgyalásainak öncélú céljai vannak és a Bizottság által eddig folytatott tárgyalások gyors, és eredményes befejezését megnehezíti. Vörös váratlan látogatása előtt a Bizottság ismét letárgyalta Vörös magatartását. A Bizottság minden tagjának, az volt a véleménye, hogy Vörös opportunizmusa a jellemtelenséggel határos és magatartása a Bizottság munkáját nagyon megzavarhatja. November 16.: A délelőtti órákban Vörös János felhívja Szent-Iványi-t és szemrehányásokkal, illeti az előző napon megszerkesztett és általa is aláírt jegyzőkönyv tartalma miatt, kijelentvén, hogy nem értette meg helyesen a benne foglaltakat, miután nem tud elég jól franciául. Délután összeülnek a vezérezredesek, Szent-Iványi és Teleki, hogy az ügyet tisztázzák és végül is megállapodnak abban, hogy Vörös János egy a felfogását magyarázó levelet fog írni a Bizottsághoz, melyben módosítja a szovjet kormányhoz intézett, korábbi beadványát. Közli, hogy írásbeli okmányokkal nem rendelkezik, de hozhatott volna a kormányzótól. Erre azonban nem gondolt. Egyben kéri a Bizottságot, hogy a már elküldött jegyzék pótlásaként ezt a szovjet kormánnyal közölje. Késő este Molotow ismét fogadja a Bizottságot és a vezérezredeseket. A tárgyalás tárgya egy az összes magyar pártok bevonásával alakuló demokratikus alapokon álló kormány megalakítása. November 17.: Miklós megkapja az Izvesztija XI.15-i számát, melynek első oldalán egy újságcikk jelent meg, mely a 2. magyar hegyi dandár egyes alakulatainak átállásáról ad számot. Miklós még aznap levélben fordul Kuznetzow vezérezredeshez /lásd 16. számú melléklet/, melyben az átállott tisztek, és legénység összpontosítását kéri, azok teljes felszerelésével, hogy azok a 2. hegyi dandár vezérkari főnökével való tárgyalások eredményeként, a még átjövő alakulatok azonnali kiegészítését szolgálják. Egyben oly propaganda bevezetését kéri, hogy a magyar katonák ne egyenként, hanem alparancsnokaik vezetésével, egységenként jöjjenek át a Vörös Hadsereghez. November 18.: Miklós Béla fel akarja hívni Kuznetzow vezérezredes figyelmét arra, hogy már jóval Vörös János előtt szorgalmazta egy magyar hadsereg megszervezését hadifoglyokból és az ország felszabadított területeinek hadra fogható férfiaiból. Ezért levélben fordul Kuznetzow-hoz /lásd 17. számú melléklet/ és egyben csatolja a november elsején Petrov hadseregtábornokhoz intézett levelének másolatát /lásd 8.a. számú melléklet/. Egyben kéri a Vörös Hadsereg főparancsnokságának álláspontját a felállításra javasolt magyar hadsereg kérdésében. Úgy e napon, min már 17.-én is Miklós több kormánylistát készít, és azokat a Bizottsággal megtárgyalja. Vörös Jánost nem akarja a kormányba bevenni. A Vezérkar Főnöke helyére akarja tolni, hogy ne lehessen kormánytag. November 21.-én reggel legényem Kiss András kíséretében, kivisznek a repülőtérre. Kora délutánig ott várakozunk, mire közlik, hogy a rossz idő miatt nem indulhatunk. November 22.-én reggel ismét a repülőtéren vagyunk és elindulunk Munkácsra. Parancsot kaptam, a 4. ukrán front főparancsnokságánál jelentkezni és a 2. hegyi dandárral a tárgyalásokat lefolytatni és annak átállásánál közreműködni. Késő délután Kijevbe érkezünk, ahol egy szállodában elszállásolnak bennünket, külön-külön szobát biztosítva. Kérésemre azután egy szobában helyeznek el. Az elhelyezés szükségszerű, de kifogástalanul tiszta, a vacsora szerény, de kielégítő. A gondnoknő többször érdeklődik, van-e valami kívánságunk? Gondoskodását őszintén köszönjük, de kívánságaink nincsenek. III. Események a 4. ukrán front főparancsnokságánál 1944. X.23-tól 1944.XII.29.-ig November 23.-án reggel indultunk el a kijevi repülőtérről egy géppel, mely repülőgép pótalkatrészeket szállított és a délutáni órákban érkeztünk meg egy Munkács melletti repülőtérre, ahol egy szovjet százados várt reánk és közvetítette Isotow tábornoknak, Munkács városparancsnokának vacsora meghívását. Kérésemre volt szálláshelyünkre kísért, ahol sírva találtam tolmácsnőnket, aki elmondja, hogy visszahagyott gépkocsijainkat ismeretlen helyre vontatták, gépkocsivezetőinket és Miklós Béla csendőrét fogolytáborba vitték, visszahagyott poggyászomat tartalmazó ládámat feltörték, belőle a katonai távcsövemet és a ruhaneműt kiemelték és őt is ismeretlen helyre fogják elszállítani. Amikor ezt hallom, hogy embereimet két fogolytáborba vitték, elöntött az indulat. Felindultan kérdem a századost, hogy hol vannak az embereim és miért kellett őket, akik parlamenterek kísérői, fogolytáborba vinni. Kijelenti, hogy a Kalniki fogolytáborban vannak, többet csak a városparancsnok mondhat. Átvillan az agyamon, hogy a front közelében nem szoktak foglyokat őrizni, csak gyűjteni, hogy azután hátrább szállítsák őket. Talán az embereim is útban vannak már kelet felé. Az embereim, akik önként jöttek át velem, otthagyva a családot, vállalva minden kockázatot és átérzem, hogy most nem lehet sürgősebb feladatom, mint ezeket az embereket a hadifogságtól megkímélni és visszaszerezni. Mindenekelőtt találkozom a szovjet századossal és kijelentem, hogy amíg az embereimet vissza nem kapom, nem vagyok abban a lelki állapotban, hogy a városparancsnok vacsora meghívásának eleget tegyek. Szavaim a századost igen kellemetlenül érintik, és láthatóan sértik. Eltávozik, de nemsokára visszatér, azzal, hogy a városparancsnok ígéretét hozza, miszerint az embereim a lehető legrövidebb időn belül jelentkezni fognak nálam, a vacsorára menjek el, a továbbiakat ott megtudom. Vacsorára egy szimpatikus, fiatal tábornok fogad. A kölcsönös üdvözlés után, a nemzetközi jogra hivatkozva tiltakozom, hogy embereinket, akik parlamenterek kísérői, hadifogolyként kezeljék, de egyben köszönöm ígéretét, hogy a lehető legrövidebb időn belül nálam jelentkezni fognak. Ezt ismételten megígéri és kijelenti, hogy úgy az emberek, mint a gépkocsik elszállítása Grusev tábornok utasítására történt, őrizet nélküli holmimat a polgári lakósságból származó egyének dézsmálták meg. Az események hatása alatt, a kiváló vacsora és a szívélyes házigazda dacára, nem tudtam felmelegedni, mert kétségeim voltak a tábornok ígéretének betartását illetően. Csak két nap múlva bizonyosodott be, hogy gyanúm alaptalan volt, és ha módomban állott volna, Isotow tábornokot megkövettem volna. Emlékezetem szerint, Grusev tábornok Mechlisz-nek volt egyik bizalmasa, Tulpanov ezredes mellett. November 24.: A szovjet százados reggel közli, hogy Mechlisz délután fogadni fog. Ehelyett Vladimir Guszev magyarul elég jól beszélő törzsőrmester kíséretében, Turjaremetén át, Alsószemere – egy isten háta mögötti eldugott kis faluba visznek egy piszkos szobába. A ruszin házaspár, akiknek szobáját elfoglaljuk, a konyhába költözik. Néhány tojás kivételével étkezésünkhöz nem tudnak hozzájárulni, és aztán kínálunk pénzt a szomszédoknál, azok sem tudnak semmit beszerezni. November 25.: Előző nap reggel még abban a hitben éltem, hogy a 2. hegyi dandár ügyében Mechlisz fogadni fog, én, pedig sürgősen hozzákezdek feladatom végrehajtásához, azaz a 2. hegyi dandárral való tárgyalások lefolytatásához. Miután azonban ez irányban semmi sem történt, sőt a 4. ukrán front főparancsnokságától távolabbra, és nehezen megközelíthető helyre szállítottak, a 18. számú melléklet alatti levelet intéztem Mechlisz-hez. Ebben jelentettem Moszkvából jövetelem célját, egyben a minden civilizációt nélkülöző elhelyezést és kérve azt, hogy régi munkácsi szállásomra visszatérhessek. November 26.: A délutáni órákban beérkeznek a Kalniki fogolytáborból, a visszahagyott három gépkocsi nélkül, Miklós Béla csendőre, Mészáros és Hetesi sofőrje, valamint saját sofőrjeim, Buvári József őrmester és Fábián Antal szakaszvezető. A viszontlátás örömében könnyezve ölelkeztünk. Eddig is nem az elöljáró és alárendelt viszonyában éltünk, hanem egy családot alkotva. Ez a viszontlátás elszakíthatatlanná tette a köztünk lévő kapcsolatot, kivéve Mészáros-t, akit nem tudtunk megszeretni. Viszont hamarosan megszerettük Guszev törzsőrmestert, akit családtagként kezeltünk. A délutáni és esti órákat együtt töltöttük, megbeszélve a múltat és kutatva a jövőt. Guszev-et őszinte bajtársunknak tekintettük és minden beszélgetésünkben bevontuk. Jelenleg a moszkvai rádió magyar osztályának a vezetője. Katonáink nagyjában azokban a ruhákban és felszerelési tárgyakkal tértek vissza, mint amelyekkel a hadifogolytáborba szállítattak. Hálájuk alig ismert határt, hogy ismét együtt lehettünk és a keletre való szállítás réme megszűnt, mellyel bizony nagyon számoltak. November 27.: Miután a 2. hegyi dandár ügyében eddig semmi sem történt és Hadváry vezérkari őrnagy levelének elküldése óta, majdnem három hét telt el, az a benyomásom, hogy a kedvező alkalmat elszalasztottuk. Az volt az érzésem, hogy ha legkésőbb november 12.-én a 4. ukrán front főparancsnokságánál beérkeztem volna, a tárgyalásoknak még lett volna értelme, feltéve, hogy a 2. hegyi dandárnak még módja lett volna a megbeszélésekhez valakit átküldeni. De gyanakvó természetem ismét elkalandozik. Talán szándékosan késleltették útba indításomat Moszkvából, útba indításom napján talán már tisztában voltak utam céltalanságával, de a Moszkvai Magyar Bizottságtól, főként Miklós Bélától el akartak választani? November 28.: Illőnek tartom, hogy Mehlisz-nek megköszönjem embereim visszaadását és mellékeljem eltűnt holmink jegyzékét, egyben kérek lehetőséget, hogy Miklós Bélával távbeszélhessek és őt katonáinak hogylétéről tájékoztathassam. /lásd. 19. számú melléklet./ November 29-30.: Minden reményt vesztve, hogy a 2. hegyi dandárral még érintkezni lehessen és tisztálkodási, valamint élelmezési nehézségekkel küzdve telnek el napjaink, melyet csak az az érzés enyhít, hogy ismét együtt vagyunk, és együtt nézünk mindenkitől elhagyatva, bizonytalan sorsunk elé. December 1.: Az előbb vázolt lelkiállapotban fordulok ismét Mehlisz-hez, kérve, hogy kísérőimmel együtt Debrecenbe irányítsanak, és ott addig internáltassunk, amíg a magyar kormány odaérkezik, tekintettel arra, hogy a 4. ukrán frontnál való tartózkodásom teljesen céltalan és felesleges gondokkal jár. Egyben kérem, hogy Miklós-nak címzett jelentésemet neki továbbítsák, miután telefonon nem sikerült vele érintkeznem. /lásd 20., 20.a., 20.b. mellékleteket/. December 2.: Céltalan és ideges várakozással telik el, míg végre december 3.-án 10 nap múlva végre Petrov és Mehlisz elé kerülök. Először Mehlisz-szel találkozom, aki kijelenti, hogy jövetelem már felesleges, mert a hegyi dandároknak szövetkezni már nem lehet. Együtt mentünk Petrov-hoz. Miután Petrov-nak röviden előadom, hogy miért érkeztem meg november 23.-án Munkácsra és azóta mi történt velünk, Mehlisz előtt kijelenti, hogy jövetelem céljáról tud, de a történtekről csak most értesült és igen szégyenli azokat és megérkezésünkről is csak december elején írott levelem révén szerzett tudomást. Vegyem tudomásul, hogy nem vagyunk sem hadifoglyok, sem internáltak, hanem az ő vendégei. Gépkocsijainkat és hiányzó holmijainkat pedig vissza kell kapjuk. Közben hivatja Grusew tábornokot és a történtekért jelenlétemben súlyos szemrehányásokkal illeti. Mehlisz szótlanul hallgatja Petrov-ot, és fanyarul veszi tudomásul intézkedéseit. Petrov végül felkér, hogy néhány hadifoglyot kihallgassak, mert szeretné az I. hadsereg hangulatára vonatkozólag tiszta képet kapni. December 4.. Petrov intézkedéseinek megfelelően, e napon elhagyjuk Újszemerét és Turjaremetére kerülünk, tiszta, rendes szállásra, ahol már étkezésünkről is gondoskodnak. December 5.: Az egész napot tisztálkodással töltjük, hogy az Újszemerén felvett piszoktól végre megszabaduljunk. December 6.: Sajnálva hagyjuk ott Turjaremetét, honnan Ungvárra kerülünk, ahol azonban barátságos, meleg szobák fogadnak bennünket és szívélyes házigazdák. December 7.: Kihallgatás céljából elővezetik nekem Kálmán Tamás 10/3. erődszázadbeli hadnagyot, aki ahhoz a századhoz tartozott, mely minket október 17.-én az ökörmezői völgyzártól a Vörös Hadsereg előőrseihez kísért, továbbá dr. Töröcsik László 24. felderítő osztagbeli karpaszományos tizedest, Szilágyi Károly határvadász – zászlóaljbeli őrvezetőt és Molnár László kolozsvári őrzászlóalji őrvezetőt. December 9.: E napon elővezetik Kató Benedek 19. gyalogezredbeli zászlóst, Kecskeméti Béla kolozsvári őrzászlóaljbeli zászlóst, Verdes László 3. gyalogezredbeli őrvezetőt és Turbéki Kálmán 12. hegyi zászlóaljbeli őrvezetőt. Úgy a december 7.-én, mint a 8.-án kihallgatottak azt jelentették ,hogy a legénység zöme kormányhű volt és október 15.-e után is az maradt. Tisztjeik nagy része ugyancsak. Ahová Miklós Béla röpcédulái eljutottak, hatással voltak az emberekre. Ők is ezek hatása alatt maradtak el csapataiktól, illetve jelentkeztek a Vörös Hadseregnél, de eddig nem kerültek Miklós Bélához, hanem még fogolytáborban vannak. A foglyok fele önként harcolna a németek ellen, több mint negyede úgy, hogy ha egy németek elleni alakulatba egyszerűen besoroznák. E kihallgatások alapján az I. hadseregtől október 15.-e után foglyul ejtett katonák számát körülbelül 30-40000 főre becsültem. A kihallgatások eredményéről Petrov részére részleges jelentést készítettem. December 9.-től 23.-ig eseménytelenül telnek napjaink. December 24.-én egy karácsonyfát szerzünk, szokásaink szerint feldíszítjük és kis családunk Guszev Vladimirt beleértve, - együtt ünnepel. Guszev részére kiválasztjuk a legszebb ingemet és megajándékozzuk. Vacsora közben halljuk a rádión, hogy Miklós Béla vezetése alatt Debrecenben megalakult az Ideiglenes Magyar Kormány. Biztosak vagyunk abban, hogy nem feledkeznek meg rólunk és néhány nap múlva, a 4. ukrán front főparancsnoksága útba indít bennünket Debrecenbe. Tettvágytól és türelmetlenségtől hajtva december 25.-én levelet intézek Petrov-hoz, köszönetet mondva intézkedéséért, melynek eredményeként Turjaremetén jó, Ungváron pedig kiváló szálláshoz és ellátáshoz jutottunk. Egyben arra kértem, hogy miután öt gépkocsinkból eddig csak egyet adott át Grusev tábornok, a még hátralévő négynek, valamint a még hiányzó holmi átadására intézkedni szíves lenne. Utólag bejelentettem még, hogy saját tulajdonomat képező katonai távcsövem is el lett kobozva. Végül kértem, hogy járuljon hozzá Debrecenbe menetelünkhöz. /lásd 21. számú mellékletet/. December 26.-án Mehlisz hivat. Petrov nevében is – aki valahová szemlére távozott – közli, hogy gépkocsijainkat és az elvett holmik nagy részét visszakapom, de a távcsövet nem. Mikor kérdőn nézek rá, röviden azt feleli, ”azt nem szokás”, egyben megígéri, hogy legkésőbb 30.-án Debrecenbe mehetünk. Ezt hallva, örömömben nem tettem megjegyzést Mehlisz megállapítására, hogy a távcsövet ”miért nem szokás” visszaadni. Kerülni is akartam vele minden vitát. Tisztában voltam azzal, hogy mily ellenszenvvel viselkedik velem szemben, és most bizonyára örül, hogy végre megszabadul tőlem. December 27.-én rendben átadják gépkocsijainkat és üzemanyagot Debrecenig. December 28.-án elhozzák az elvitt holmik egy részét. Az átadó tiszt közli, hogy jelentést kell, tegyen Petrov-nak, hogy vajon a gépkocsikat rendesen megkaptam-e? Kértem, hogy jelentse Petrov hadsereg tábornoknak mindenért köszönetemet, és boldog volnék, ha ezt személyesen tehetném, és tőle elbúcsúzhatnék. December 29-én Grusev tábornok levelét veszem kézhez /lásd 22. számú melléklet/, melyben közli Petrov hadseregtábornok és Mehlisz vezérezredes utasítását, miszerint felkérjen engem, hogy üdvözleteiket Miklós Bélának átadjam. Jellemző e levélnek az a része, mely megállapítja, hogy abban az időben, mikor Miklós Béla náluk volt, őszinte szándékát tapasztalták, hogy a németek ellen harcba lépjen és megalakítsa a független Magyarországot. IV. HAZATÉRÉS. December 30.-án délután elhagytuk Ungvárt és egy Cigándnál épített hadihídon, a Tiszán átkelve Dombrádra érkeztünk, ahol megháltunk. Házigazdánk nem győzött az ott átvonult románokra panaszkodni. December 31.-én hajnalban már alig vártuk, hogy elinduljunk. Nyíregyházán át a kora délutáni órákban Debrecenbe beérkeztünk, ahol a szovjet kezelésben lévő Bika-szállóban szállást kaptunk. Siettem Miklós Bélánál jelentkezni, aki látható örömmel vette, hogy a gépkocsikat hazahoztam, mondván, hogy a kormánynak egyetlen gépkocsija sincs. Tájékoztatott, hogy a honvédelmi miniszter, mármint Vörös János Moszkvában van a fegyverszüneti tárgyalások lebonyolítására, hogy előreláthatólag magyar katonai egységek megszervezésére és a németek elleni bevetésre sor kerülhet és feladatom egy honvédelmi minisztérium felállítása, és hogy Vörös Jánost Faragho Gábor helyettesíti, akinél még a nap folyamán jelentkezzem. Búcsúzásnál meghívott a Bikában rendezett szilveszteri vacsorára, a kormány asztalához. Kértem, hogy tekintsen el ettől, mert nem szeretnék bevonulásunk első estéjén embereimtől elszakadni, és velük szeretném az újesztendő első óráit – melytől hazánk újjászületését várjuk – eltölteni. Mindenképpen érzékeltetni akartam embereimmel, hogy hűségüket méltányolni tudom és első szabad esténket, függetlenül minden mástól velük akarom még eltölteni. Faragho Gábornál jelentkezve, a Miklós Béla által adott megbízatást megerősítette, röviden tájékoztatott a moszkvai eseményekről, az ideiglenes kormány megalakításáról, az ideiglenes nemzetgyűlés létrejöttéről és a megalakult politikai pártokról, a koalíció lényegéről. Este a Bika-szálló nagytermében egy sarokasztalnál embereimmel vacsorázva, vártuk be az újesztendőt, majd fáradtan pihenni tértünk. Én, pedig 1945. első napján megkezdtem a Honvédelmi Minisztérium felállítását, mely részére három szoba volt a pénzügyi palotában biztosítva. Egy szoba a miniszternek, egy B. Szabó István államtitkárnak, egy a majd megalakuló szervezetnek. Bízva a régi honvédelmi minisztériumban és a Vezérkar Főnökségén szerzett sokévi tapasztalataimban és telve ambícióval, hittem abban, hogy egy új szellemben, korszerűbb, a koalíció minden pártja által elfogadott Honvédség megalakítása sikerülni fog. | |
