 |
    |
 |
Találkozás az első fekete emberrel 1935. Róma ...politikai hatalom kibontakozására is. Rómában három történeti kor láthatós -a Krisztus születése előtti pogány világ- az igazi római hatalomnak csodálatra méltó nagy épitészeti alkotásai -majd a kereszténységgel- főleg a pápai hatalom növekedésével kialakuló keresztény kultúrának utánozhatatlan remekei, majd láttam már az uj Róma arculatát az új városnak a körvonalait. A művészetnek minden ága örök emléket állított itt fel magának, amiért is milliók és milliók jönnek csodálni az örök város kincses tárát. Még az én időmben nem akkora divat a turizmust mint ma 1978-ban- bizony nagy csodának számított és ámultak -bámultak azon ha valaki elhagyta országának határát és más népek országába megy el tanulmányt folytatni, ismereteit bővíteni. Itt Rómában találkoztam az első fekete bőrű emberrel, akit bizony én nagyon megbámultam, szinte megmerevedtem a fekete színének a látásán, amit a fekete ember is észrevett rajtam és ő is megállt, kezet fogott velem. Többet nem értettem meg a beszédéből csak annyit, hogy Kuba-Kuba– és a kuba szivar jutott eszembe -de talán azt sem tudtam hirtelen, hogy hol is van Kuba? - ahogyan ez a fekete ember sem tudta .hogy hol van Hungri-Ungárland-Vengri-stb.- tekerte a fejét nem hallott sohasem a magyarokról -de Európát megértette-de nem tudta hazámat benne elhelyezni. Hát még akkor így volt -mamár elszóródnak a világ minden tájára különböző színű-rangú emberek -jobban megismerhetjük egymást. Amikor elmeséltem a gyerekeknek itthon -már az iskolában- Az olasz koszt azt kérdezték tőlem, na és nem maradt fekete a kezem -kézfogás után?- Nagyon ízlett az olaszok kosztja. A paradicsomos leves az majd mindennapi -az első nap elkéstem valamiért az ebédről. Amikorra megérkeztem már mindenki befejezte a leves evést. Néztem-néztem a paradicsomos levet -de magamban- csak lé? Biztatnak a mellettem ülők, tessék meríteni levest -ez leves?- Na jó valamit eszet belőle -Amikor merítettem egy kanállal, és enni kezdtem a csupasz levet- felhívják a figyelmemet, hogy ott a sajt, tegyek bele. Levesbe sajtot?- igen, volt a válasz. Tényleg egy tányéron reszelt sajt volt -parmezán sajt- és abból kellett a levesbe tenni. Nagy fenntartással próbálgattam az első kanállal való kísérletet -de tény, hogy sajttal nagyon ízlett a leves- bizony többet már nem kellett biztatni a sajtolásra bőven raktam a levesembe parmezán sajtot. Főleg halféleségek voltak zömmel az ételek -különféle olajbogyóval- olajjal- tán csak egyszer nem tudtam megenni az ebédet, amikor valami nagyon büdös -szárított halat akartak velünk megetetni -nagypénteken. A makaróni, mint nemzeti étel szintén gyakori az étkezésben. Kellemesen emlékszem vissza mindenféle ételre, nekem ízlett -főleg a különböző ízes olajos- déli fűszereknek a keveréke. Előkelő szállodában laktam, nem volt valami extra, de nem maradt fenn valami kellemetlen emlék -poloska vagy balha- tetü. Kellemesen telt el a kettő hét -ami nagyon kevés idő ahhoz, hogy mindent kellőképpen fel lehessen kutatni és beelmézni. Sixtusi kápolna színek harca De, amit még kihagytam az élmények és látványosságok közül -pedig mindenekelőtt elsőként kell megemlékeznem a Sixtusi-káponaról, Michelangelo örök és utánozhatatlan festményeivel. „Nincs a világon ennél szebb hely”- olvastam a lateráni pápai palota házi kápolnájában. A vezérmotívum: az ember. Mindent az emberi test. az emberi mozdulatok fejeznek ki, a témát, a történést, a gondolatot. Ebből a mozgalmasan élő, embertestekből formált keretből öt kisebb és négy nagyobb mezőben válnak ki a témák: a Genezis története a világ teremtésétől a vízözönig Sok meztelenséggel voltak az emberek megfestve, amit kezdetben nem is vettek nagyon figyelembe. III. Pál pápának nem is volt sexes-de az egyik barokk utódja valóban leplet festetett a legkirívóbb helyekre./ Kár volt Harminchárom év távlatából emlékszem vissza erre az útra és annak minden szépségére -bizony az akkor feketeingesek / Mussolini színe/ már új színben írják a történelmet és hol vannak a harmincas éveknek akkori maguk szőtte -örökké é1őknek vélők magukat, soha el nem tűnőknek- a történelem pódiumán sokszor megdicsőítetve -felmagasztaltatva- s nagy részük már felakasztatva, mert a történelemben nincsen új, minden csak ismétlődik senki sem örök -csak alakul és állandóan ismétlődik új színben -köntösben. Mert ha most egy pillanatra kitérek, bizony amióta élek több szín volt az uralkodó,fehér-vörös-barna-kék s ki tudja, hogy még mit hoz a történelem évszázada. Utolsó pillantás Rómára Rengeteg emlékkel -szemlélettel- megtelve indultunk hazafelé. Ugyancsak vonattal jöttünk a szokott útvonalon -természetesen már több barátsággal és szeretettel, közös élménnyel- hiszen ez a kettő hét eggyé, együttérzővé tette ezt a kis turista társaságot- volt közös élménymegismerés-már tudtam magam is ki honnan jött, mi a foglalkozása és hová tér vissza. Ahogyan rohantunk érkezéskor az ablakhoz, hogy megpillantsuk a Szt. Péter kupoláját, úgy ismételten megsimogattuk szeműnkkel a mind-mind messzebbkerülő örök város képét, bízva abban a mondában -ha valaki a Treve kútjába pénzt dob az még egyszer visszakerül Rómába -már pedig én is dobtam a kútba pénzt -hogy visszakerülök e vagy sem- ez már bizonytalan. Mind kisebb lett az örök város körképe, majd a vonat robogásával már csak képzeletben maradt meg a sok-sok felejthetetlen látványosság. Igaz, sok fényképet is készítettem erről az útról, de a háborúnak hamvasztó keze ezt is eltüntette örökre. Nagyon sajnálom ezeket a fényképeket. Nagyon derűs és vidám kacagás közepette teltek el a percek, majd órák és érdekes ekkor már kettős érzés hullámzott bennünk -na mi lesz otthon -ki fog várni?- hogyan is fogadnak -kinek-kinek mit adok?.... és így tovább. Nálam központi kérdés csak az iskolára és a falura zsugorodott, hiszen engem igazábul csak ott vártak -ott van az én igazi otthonom. Így minden gondolatom a tanítványaim felé összpontosult -hoztam is minden gyerek számára örök emléket. Búcsú Szerb Antaltól és a többiektől Egymás után jöttek a határok, búcsút intettünk az olaszoknak -majd jött a jugó vámvizsgálat- már korábban írtam, nem voltunk kedves utasok a jugók szemébe -hiszen majd háború kipattanásig szövődött a barátságunk -majd ismét ugyanaz a szigor- se ablakot se ajtót amíg nem érünk magyar határt, kinyitani nem szabad és jugó katona zárta le a vonatunkat. Azaz a szakaszunkat. Éjfél után jött a hajnal, majd a virradat és bizony már a magyar területen robogott a vonatunk ismét Kanizsára. Itt mindenkitől meleg búcsút vettem -főleg Szerb Antaltól- aki igazán nagy szeretettel karolt fel utam alatt -még pénzbeli kiadástól sem zárkózott el -nagyon sokan megcsókoltak- főleg asszonyok- hiszen legtöbbjének fia lehettem volna. És ismétlem, amikor megtudták kezdetben mi vagyok- és csak mennyi a fizetésem, nagyon csodálkoztak azon, hogyan tudok élni ily kevés fizetésből és főleg még ebből ilyen nagy útra is tellik. Hát igen -ez volt az életművészetemnek a titka -senkitől egy fillér támogatást, nem kaptam. Utolsó búcsú integetés közben elindult Bpest felé a gyors –vonat, én pedig vártam a csatlakozó vonatot, ami hozott Szombathelyre. Boldog voltam egymagamban is, hiszen frissen lobogott a római emlékeknek sokasága, na meg ekkor voltam huszonöt éves -ki volt ekkor fáradt?- Ahogy Vasvárott robogott a vonatom -nagy szeretettel néztem a temető irányába -na meg az összes gyerekkori emlékeimre -hiszen a vasút mellett játszódott le az egész gyermekkorom... | |
