 |
    |
 |
Apám újra nősül Így maradtunk otthon a legkisebb húgom a Gizus, Ilus, apám és én. Nővérem, aki varrt, besegített a konyhára keresetével, apám meg már akkor nyugdíjas volt, azaz tán akkor mehetett nyugdíjba nem tudom.. Oly részleteiben nem igen tudok visszaemlékezni, de a következő jelenet teljesen él bennem. Apám nagyon szerette a családját, a gyerekeit, ez így él még most is bennem, aki rengeteget dolgozott, minden lehetőséget megragadott a jobb lét megteremtéséhez, maga puritán egyszerűségében élt, nem volt költekező, főleg ivó pazarló. Minden garast megrágott, mielőtt azt kiadta volna a kezéből. Az otthonát nem hagyta el, esténként velünk feküdt le és nagyon korán kelt. Mégis hamarosan történt olyan eset, amit sohasem felejtünk el a nővéremmel egyetemben. Egy este nem volt odahaza apánk. Nyolcat ütött az óra, kilencet, tán már éjfél is elmúlt, mi pedig mint gyerekek, akik ezt sohasem érték meg nem tudtuk elképzelni apánk távolmaradását. Minden megfordult az eszünkben, rosszullét, baleset...de bizony apánk nem jött haza. Hogy mikor jött meg az órához ne is tudom rögzíteni, de reggel már otthon találtuk. Rögvest nővéremmel kérdőre vontuk, apánk hol volt az icccaka, annyit vártuk, mi lelte, hol töltötte az óráit. Most kaptunk olyan válasz, amire mi ordítottunk és bőgtünk, mint az állat, nem értettük meg apánknak a feleletét, azaz hogyan is értettük volna meg, amikor jó anyám még alig aludt el a sírjában, hiszen még csak szenderül. Kérdésünkre a következőt válaszolta apánk: elvoltam „anyát” keresni. Na, nem kellet nekünk több…bőgtünk, nekünk nem kell semmiféle anya, anya csak egy volt, azt meg eltemettük, nekünk nem kell senki ... és csak bőgtünk, ordítottunk sírtunk. Hogyan lehet anyát keresni. Apám akkor volt ötvenkettő éves vagy hatvankettő? Nem is tudom igazán. A fejleményekre aztán nem is igen emlékszem, csak jött aztán az én kálváriám. Apám kirukkolt a tervével, hogy tanítatni nem tud, menjek el inasnak, mert nem tudja fizetni utánam a tandíjat. Na még csak ez hiányzott a boldogságomból. Már ekkor nem akartam inas lenni, jó anyám más sínre tett, nekem azon a vonalon kell haladnom, és a célba kell jutnom, ha törik, ha szakad. Igen ám, hol lesz nekem tandíjra pénzem? Arra emlékszem, hogy Feri bácsi aki Oszkón volt állomásfőnök, ezen szomorú hírrel gyalog szerrel futok Vasvárról Oszkóra, Feribácsiékhoz, aki anyámnak édes testvére vala. Elsírom panaszaimat, hallgatják a lesújtó hírt, látják az én szenvedésemet, tanulni való akarásomat, jött a válasz. Jól van Gyuszi, Te szeptemberben elmész tanulni, majd mi álljuk a tandíjat, havi ötven pengőt kellett akkoriban fizetni. Negyvennégy pengő volt a kollégium össz díja, koszt, mosás, maradt nekem hat pengő egyébre. Bizony így jött el a szeptember és az én nagybácsiméknak az előlegezett pénzén, hogy én azt majd nekik visszatérítem, ha végzek, vagy majd lesz az valahogyan… Azt tudom, hogy az intézetbe hamarosan megtudta mindenki, hogy árva lettem a nyáron, a tanári karban is ez valami nagyobb szeretetet diktált irántam, és én ezt úgy éreztem meg is kaptam ebbeli elesettségemben. Tán a matek tanáromnak azért volt irántam nagyobb elnézése, felfogta a nagy vesztességemet és annál jobban segített a célbajutásért. Ezért még elporladt poraiba is szeretettel gondolok rá, pedig nagyon szigorú tudott másképpen lenni. Mit sem tudtam az itthoni fejleményekről, egészen karácsonyig. Valamiről értesültem, hogy apám megnősült, de hogy kit vett el, és mikor volt az esküvő, erről én semmit sem tudtam. Arról is kaptam értesítést, hogy apám elköltözött az anyai házból, amit építettek, és az új asszonynál lakik az Egres utcában Horváthéknál. Találkozás mostoha anyámmal az egyik osztálytársam szüleinek a melléképületében-tehát karácsonykor ott találom meg apámat az új asszonnyal. De semmi egyéb, csak annyi hogy ott lakik, ott található… Még most sem tudom miért költözött el az anyám házából, mert később aztán mégis ott laktak addig, amíg végleg el nem adták. Közeledett a karácsonyi szünet. A diákok mindig nagy epedő szívvel várják a hosszabb lélegzetű téli szünetet, ki-ki siet haza édesanyai ölbe, ahol friss erőre kapva folytathatja a tanévet. Képzetek és a fájdalmak színárnyalatai jöttek elém, hogyan is lesz az első találkozás, mi lesz velem?…mit mondjak majd... hogyan fogadnak, ...Leírhatatlan mennyi, de mennyi csapongó érzés hömpölygött bennem, ha arra gondoltam, na én is megyek haza. El is érkezett az a pillanat, amikor az Karcsival a háztulajdonos fiával, az osztálytársammal megyek az Egres utcába apámhoz-mert én máshoz nem megyek, nem anyám... Amint belépek a küszöbön, ismét remegtem a fájdalomtól, apámat üdvözlöm fiúi szeretettel, mert nekem a felesége nem tud lenni senki sem, bemutatja ezen szavakkal: anyád!!!! Megfordult velem a szoba, a ház, fejtetőn látva minden bútort, kellő tisztelettel köszöntöm és valami elszorította a torkomat, fuldokoltam, apám és egy idegen, nekem asszony, apám felesége, anyám helyett van...? Nem ez lehetetlen, nem lehet, én csak anyámat kerestem, de nincsen sehol, nem találtam a helyemet, amíg végre felfedeztem egy valamit, gramofont... nagyszerű ha már én nem tudok megszólalni, szóljon helyettem a gramofon, legyen zene, mindegy mi, csak szóljon valami, mert én néma lettem, belémfolyt minden hang... mi lesz itt. Amint megszólalt a tölcséres gramofon, betöltötte Király Ernő tenor hangja a kriptai csendet, tán én még mosolyogtam is a könnyek mellett, hamarosan késő este lett, jött a fekvés. Az első karácsony az utcán Egy szoba volt, mint lakóhely, ott aludtunk mindhárman. Tán fájdalom, a befelé való sírás mégis csak csalt a szememre álmot, reggel lett. De kár volt, mert a sötét szebb volt mind a hajnal, látva apám mellett egy idegen asszonyt... ezt kereste abban az éjszakában?.... Biztosan, ő volt a csalogató, ő volt apám mindene, de nekem nem anyám lett anyám helyett. Jött is nagy vízözön. Tudom aznap este jött a karácsony estje. Persze nem a karácsonyi meleg hangulat, ami kialakulhat egy szép családi körben, amikor feljönnek a betlehemi csillagok az égre. Azt tudom, hogy ezt a karácsonyi estét nem a szobában töltöttem, kint a szabadban, a téli hidegben, nekem nem gyúltak ki a csillagszórók, habár az égen ragyogott egy csillag nagyon nagy fénnyel, anyámat véltem benn meglátni, vele voltam szent karácsony éjszakájában. Ugyanis mi is történt. Az első este valahogyan elment még csak, de másnap már több idő volt és apám mindenáron arra akart rábírni, hogy anyámnak szólítsam a feleségét. Mert hiszen ő azért nősült meg, hogy anyát hozzon, aki minket majd gondoz, azért nem taníttatott már.... ez a feszültség napközben csak nőttön nőtt, nem nyílt meg az ajkam és nem tudtam semminek szólítani a mostohát. Bizony mire máshol kigyúltak a fények, megszólalt a "Mennyből az angyal...” apám a konokságomat nem tűrve, kiborult és nagy haraggal kikergetett a házból. Én meg futottam, futottam, míg az utcában megállva láttam valakinél már égni a karácsonyfán a kis fehér gyertyákat, megtöröltem könnyes szemeimet, az ablakhoz nyomtam az arcomat és a meleg szobában ünneplőkkel egyetemben én is ünnepeltem, igaz dideregve és éhesen, de az ő örömük az ablakon kiszűrődve az én szívemet is megtöltötte karácsonyi illattal. Hogy, hogy kerültem én vissza apámhoz nem emlékszem egészen biztosan, úgy vélem mégis csak később jött keresni engem, és valahol megtalált a fagyos éjszakában és hazavitt. De édesanyám azután sem lett a mostohából. | |
