 |
    |
 |
Találkozás Szerb Antallal – irod. tört. 1935 Az éjszakát átbóbiskoltuk és mégis nagyon frissnek éreztem magam érkezéskor. Itt most nem akarom leírni a római utamnak minden látnivalóját, hiszen az útikalauz könyvekben sokkal jobban vannak már leírva, de mégis pár személyes élményt mégis csak meg kell örökíteni. A szállásunk – valamelyik Hotelban volt, tűrhető kényelemmel– kellett is ekkor a kényelem a fiatalnak. Tán ami a sok közül igen nagy élmény volt számomra, hogy igen felkarolt egy fiatalember, aki már többször volt Rómában, Londonban; sokat mesélt nekem az irodalomról – ámultam és bámultam okosságát, utazási élménygazdagságát, de nagyon bírt és ragaszkodott hozzám, mindig velem tartott és én ennek nagyon örültem. Egyik este is tett javaslatot, gyere, elmegyünk Róma lebujába, orgiájába, megmutatja milyen éjjel Róma. Tényleg sok bolyongás után egy háznak a lépcsőzetén állunk és indulunk le a pincébe, lefelé. Félhomály, hangoskodás, tele hangulatlámpákkal, majd jön egy nagy terem –hordó az asztal, hordó a szék, a pihenő– egyébként nagyon elegáns hely volt, csak nekem nagyon szokatlan látvány volt, sohasem voltam éjjeli mulatóba. Nagyon gavallér volt az én barátom, most már el kell árulnom a nevét is, amit akkoriban még nem is ismeretem –hogyan is ismerhettem volna meg– pedig már üstökösként ragyogott az irodalom egén, de én még nem találkoztam a nevével, amit utólag is nagyon szégyellek. SZERB ANTAL irodalomtörténész, korának legnagyobb irodalmi nagysága volt. Mikor és hol találkozhattam volna ezzel a fémjelzett névvel? Utólag is nagyon röstellem magam, de mégis úgy éreztem, tán éppen a naivságom, de egyben tudásszomjam miatt lettem előtte felkarolt jó barát –élvezte a pedagógust bennem –én meg mint a kis csermely, sietek a nagy folyóba– a nagy tudásba belefolyni- Azóta persze mindent pótoltam, megvettem a könyveit, de sajnos mártírhalált halt, Bajcsyval egyetemben a soproni kőhidai fegyházban kivégezték. Örökre bánt ez a kegyetlen barbarizmus, amikor egy világzseni egy megtébolyodott agyrémnek lesz az áldozata. Szóval –Szerb Antal nagyon boldog volt itt ebben az éjjeli buliban, nők Kizárva– kéjelegés nem volt– egyébként nagyon vallásos ember volt (pedig úgy tudom zsidó volt. S ekkor ittam életemben először is meg utoljára Lacrima Kristit, Krisztus könnye nevű bort –mint nálunk a tokaji hasonló minőségben, tán ízben más. Arra is emlékszem, hogy az üveg tartalmának a tetejét külön kiöntötte –és én nagyon kíváncsian kérdeztem– Antal! Ezt a drága nedűt kiönteni–Ekkor magyarázta meg, hogy a bor tetejére olajt öntenek az olaszok és dugaszolják le az üveget, ezzel védik meg az ízét stb. Ezt a kellemes estét nagyon köszönöm Szerb Antalnak, aki az óta már, ... Mindig magával vitt, ha a közös program meg engedte –hiszen nagyon sokszor járt már itt– így nagyon is ismerte a várost. Nagy hatással volt rám a pápai fogadtatás. Erre az alkalomra külön kellett vinni fekete ruhát, a protokoll ezt írta elő. Örök élmény lesz számomra ez fogadtatás. A vatikán fénye A mennyországnak egy darabja szakadt ki és az éppen idepottyant, úgy éreztem magamat,–de csak földi szemmel, mert mégis csak volt bennem egy ellentétes világkép is betlehemi istálló, marhalehelet...jászol, szalma, saru, szamárhát–… csak azt nem tudtam ekkor még teljesen összeegyeztetni, hát hogyan is lett abból a puritánságból, amiben Jézus Krisztus élt, ekkora pompa, fény, misztikum, jó e ez vagy sem? –Kell-e vagy csak emberi gyarlóságnak aranyba és gyémántba való öntése, hogyan tudott ennyire megszépülni és főleg elszakadni az ősi egyháztól, hiszen előzőleg jártam a katakombákban –az első keresztények titkos kamráiban–Hát szóval .amint vezettek be a Vatikánba, mindenföldi káprázatot felülmúló ragyogás, színek, szobrok, szivárványszínének minden tündöklésében való eleven valósága, a lépcsökön középkorú ruházatban alabárdosok, svájci testőrök, hát bizony az egyiket majd megsimogattam, hogy milyen szép szobor és díszes –buggyant szalagos bugyogó, mellény, arany, ezüst siasak– és amint bámulom ezt a szobrot és már majd hozzáérek, a ragyogó sisak alatt látom ám, hogy pislog ez a szobor – jé!– hát ez élő ember akkor.... Igen, Svájc adja a legkiválóbb férfiait ide testőrnek, akik pár éven át itt teljesítenek szolgálatot és váltják egymást. Na aztán bevezettek bennünket a nagy fogadóterembe, ahol már voltunk vagy százan, ha nem kettőszázan … Nagy körben álltunk fel –maga a fogadóterem is földi képzőművészetnek leírhatatlan alkotása volt. Mindenféle náció volt itt ezen a kihallgatáson. | |
