 |
    |
 |
A püspök fogadtatása Ez a mentalitás uralkodott az akkori megyés püspökben, Gróf Mikes Jánosban is. Meg is kaptuk, rendje, módja szerint. Kb. négy-öt évenként volt minden faluban, azaz plébánián bérmálás. Pár év után, ahogyan ott voltam a falumba, esedékes ám a püspök úr nagyméltóságának a jövetele. Készült a pap, készült a falu, de főleg készültünk mi tanítók méltó fogadtatásra, ami a következőkből állott. A plébános úr elmondta intencióit, hogy illik fogadni Isten földi méltóságát, és mi ezt igyekeztünk is betartani. Szerveztünk egy lovas bandériumot, ami kb. tíz-tizenöt lovasból állott. Akkoriban nem volt nehéz lovakat szerezni, hiszen a faluban volt több gazdánál, s főleg uraságoknál. Persze ebbeli munkánkban besegített a szomszédos falu Balozsameggyes, mert az ide volt fárás, ide járt a templomba. Pavlics Károly, a falu igazi mestere is szervezte a pompás fogadtatást. A csikósoknak hozattunk a kölcsönzőbő1 csikós ruhát, árvalányoskalapot, gatyát, csizmát, a lovakra a legszebb szerszámot, virágot, bizony szép volt ez a tarka öltözetben lovagló legénység. Kellett a díszkapu, hiszen csak ezen keresztül jöhet be a püspök úr, mert hátha akkor eltévedne máshova. Ez bizony legény és lány munka volt. A faállványokat a legények ásták le, a feldíszítést, zöldet, virágot, azt már a lányok, asszonyok rendezték el nagy ízléssel. Kettő díszkapu is volt, egy a falu elején, egy meg a templom bejáratának a kertjénél. Isten Hozott felírással. Ekkor kerültek elő a kamrából a féltett lábhajtásos Mercik, a kerékpárok, felpántlikázva, szintén fogadtatásra, várakozva a várva várt napot, amikor megláthatod a püspököt. Nem utolsósorban jöttek a leventék, igaz nem volt egyenruhájuk, de volt levente sapkájuk, szép pulykatollal, de színpompás látvány volt az ifi sereg, fehér ing, nyakkendő, igazán boldog volt a szív ez erő láttán. Jöttek maguk az iskolások, ünneplőben, kezükben virág, kiskosárban virágszirom. Az iskola előtti úton készítettük a hosszú füzérkoszorút, kis cölöpöket levertünk és fenyőágakból font füzérrel szegtük be az út két oldalát. Mily pompa, mennyi munka, és ki tette mindezt, csak a tanítók a gyerekekkel, leventékkel egyetemben. Bizony, akkoriban egy püspök fogadása, különösen grófi sarjadékú püspököt fogadni, Károly király szállásadóját, a megye egyik legnagyobb földbirtokosát, úgy tudom huszonötezer hold volt a szombathelyi püspökségnek a konvenciója. De kevés volt a grófnak, mert fizetési csődbe jutott, fizetésképtelen lett, adózás szempontjából, de ő volt korának egyik legnagyobb kopturiszt utazója, repülőgépen bejárta a világot. Az adót később az állam elengedte neki, miért ne, hiszen a főrendiházi tagok saját baráti méltóságai voltak. A nagy munka, amikor elkészült, jött a várva-várt vasárnap. A környező községek papjai, tán 20-an is voltak, mint díszkíséret sorakozott már fel, élűkön a mi plébánosunk, piros cingulussal, hasfalkötővel, neki dukált, mert valami pápai rangja is volt, amiért is lett nagyságos úr... Természetes, mint megbolygatott hangyaboly az egész falu talpon, mindenütt nagy söprés, takarítás, jönnek a vendégek, a bérmaszülők, a lovasok vágtatnak, gyakorolnak, a kerékpárosok tisztelgő köröket írnak le, a levente kürtös az élen, próbálgatja a fogadó taktusokat megszólaltatni, többször megjelenik a Pintér plébános, hogy van e valami simítani való. Ragyogás, ünnepi mosoly mindenütt, a harangozó is lázasabb e pillanatban, hiszen szebben kell húznia harangokat, mint máskor, a mi urunk földi gyarlósága száll le hozzánk, feláldozza magát, mosolyt hint a hívők felé és főleg szentséges kezével, megfelelő méltóságot parancsoló gesztussal áldását oszt a szomjas, a tisztulni kívánó lelkeknek. Tíz órára van beütemezve az érkezése. Ilyenkor az tisztelet, hogy a kegyúr, a járási főszolgabíróúr hintón a püspök úr elé hajtat a legszebb hintójával és a község határában üdvözlik egymást. A püspök úr átszáll, mint vendég a főszolgabíró hintójába. Persze már ezt megelőzőleg a lovasok, a lovasbandérium is ugyancsak a helyszínen vannak, a díszes kerékpárosokkal egyetemben, elől a kerékpárosok, majd a lovasok a hintók megfelelő távolságban indulnak a községbe. A protokoll teljes, minden úgy megy, ahogyan az a nagykönyvben le van írva. Az ünneplő közösség a nagy téren, az iskolások és a leventék az iskolához vezető úton felállva várakozik a szent pillanatra, amikorra odaér a nagyúr. Megszólal a kürt, nagy harsány hang… Vigyázz, jobbra nézz! Kb. száz levente farkasszemet nézve köszönti, az ünnepi tunikában öltözött nagyurat, hiszen itt már kiméltóztatott szállni a hintóból, hogy elmacskásodott lábacskáját egy kicsit megjártassa, majd az iskolás gyerekek, hangos Dicsértesséktől hangzott a tér. Pásztorbotjának méltóságot parancsoló magatartásával lépegetett a sokaság között, majd a nyájas, bűbájos mosolyával viszonozta ezt a nagy-nagy ünnepelést, majd sokan rohantak hozzá, hogy térdre ereszkedve megcsókolhassák kezét, azaz jobbján viselt, ereklyét tartó gyűrűjét. Virágszirom esőben lépegetett, a verejtékes munkán kiizzadta virágkordon közt bájologtatott, amikor pedig hozzám is érve, semminemű megkülönböztetést nem ejtve, hogy a gyerekek élén csak a tanító lehet...nem semmit, csak annyit, mint a többi halandónak, ebben nagyon szociális gondolkodású volt, hiszem, hogy őtet is egyazon közönnyel fogadták a mennyek nagykapujánál, mint más halandót, vagy még annyit sem kaphatott meg. Nagy sokaság zárta be mögötte az oszlopot, a harangok a legjobb hangulatukban zenéltek, szebben, mint máskor, itt-ott éljen….. kiáltások is elhangzottak, hiszen most vizsgázik a plébános is, hogy van e aki azt meri mondani éljen a püspök úr ...., na meg milyen a híveknek a ragaszkodása a püspökhöz, mindent mérlegel ilyenkor a lelkek bírálója. Van is, aki azt hiszi, hogy tán egy püspöki kézcsók már örök üdvösségnek a megváltásával egyenlő, hiszen ekkor írtak (kb. 1933-at). Tényleg szép tarka-barka színkeverék ötvöződött itt össze. A nagy ceremónia A püspök teljes főpapi tarkaságában, főleg domináló színek a pirosak, a főbíró a magyar atillájával, és most jött, legfőbb állomás, a templom kertjének a kapujában várta a papi-kar a földi hatalmasságukat, de egyben földi istenüket is. Élen a helybeli plébános, igen gazdag hófehér csipke ornátusban, majd a többi papok egyaránt, akik térdre ereszkedve esengtek egy kézcsókért. Mint kéjenc nyújtogatta szent jobbját Mikes, hiszen hűbériség alattvalói színjátéknak is beillett volna ez a komédia. De kellett, és szükség is volt rá. A népnek a ceremónia, a cirkusz mindenkor éltető kenyere volt, ma is, csak más színben és tartalomban, de ez is beteg, meg az is beteg volt. Elhangzottak kegyes fogadtatási ünnepi szónoklásunk, mily boldog a szívünk, amikor nagyméltóságú püspökurunk kegyes volt falunkba eljönni… és így tovább... Bámulatos nagy bájjal és fenséges érzéssel állta az ostromot kegyes urunk. Itt is nagy díszkapu fogadta, pásztorbotos bácsit, majd a képviselőtestület köszöntötte a vendéget. Majd minden ceremóniának végeztével, feszülettel az élen, majd a püspök, papok rajában, nagy harangzúgás közepett lépett be az Isten házába. Polgár Jenő, mint kántor minden művésziességét összeszedve, valami betanított énekkarral valami latinszövegű hozsannát harsogtak, a papság a szentélyben elfoglalta a helyét. Majd megkezdődött a mise celebrálása és végül a szabadban mise után a bérmálás. Bizony telt az idő, mire ezeknek a nagyeseményeknek a végére értünk. Püspöki ebéden nem vehettünk részt Persze a bérmálkozó gyerekeknek nem a bérmálási szentség volt a központi kérdés, hanem, mit is kap ajándékba a bérmaszülőktől. A módosabb bérmaszülők órával tették nevüket emlékezetessé bérma gyerek előtt. Igen ebben az időben egy órának nagyon nagy értéke volt, hiszen kevés embernek volt a zsebjében óra. Mindenki elfáradt a ceremónia végére, hiszen ezen a napon majd az egész falu gyónt, áldozott, ami azt jelentette, hogy reggel semminemű ételt és italt nem vehetett magához, csak áldozás után. Bizony mindenki nagyon korgó gyomorral állta a szentségfelvételét, de jobb lett volna már enni. A papi házban volt nagy sürgés, forgás, halomszámra gyilkoltak a baromfiak és a malacok körében, mert Mikes bizony nagyon finnyás ember volt, na meg a papok versenyben is voltak egymás közt, hogy ki-ki tud jobbat, ízletesebbet adni a püspök úrnak. A falu is besegített az ebéd kiállításában, hiszen hordták a paplakba a tikokat, tojásokat, stb., hiszen szegény plébános úr beadta nekik a szent ostya alatt, ilyenkor, aki ad, Istennek adja… hát ki ne vitt volna az Istennek … Persze mi tanítók nem lehettünk jelen a püspöki ebéden, Mikes, de valószínű maga a pap is azon az állásponton volt, hogy tanító nem szalonképes, nem áll a ranglétrán oly magasan, hogy egy püspöki ebéden részt vehessen. Micsoda aljas szemlélet, nekünk csak a fogadtatási munka, egy csirkecomb már azért nem járhatott. Hol voltak ezek az istengyalázók, földi gyarlóságok, hogy a tanítót nem tekintették magukhoz méltónak, nem lehet egy asztalnál velük ebédelni. Örökké bennem maradt ez a tüske, de nem kellett nekem visszaadni ezt a megalázást, visszakapták a papok és főleg, visszakapta már Mikes is egy jódarabban, oroszok bejövetele. De szégyen és gyalázat, hogy csak ekkora tekintélyt biztosítottak a falu lámpásának és nem csodálkozhatnak, ha a bumeráng visszavágott. Gyalázattal és utálattal emlékszem vissza ezekre a kitaszítottságokra, de jelzem csak Pintér és Mikes személyére, mert aztán voltam én mégis csak püspöki ebéden, Mikes utáni időszakban, Ölbőn, amikor nem grófok voltak a püspökök, hanem Grösz József és Kovács püspök lett az utód. Ezt a nézetet vallotta a rumi esperes a Nagy Péter is, akinek a rumi grófnál kezdődött, az ember aljas és szemtelen volt, amíg én a litánián térdeltem ő a nagyurakkal vadászgatott a templom előtti területen. Az egész papi nevelésben nagy hiba volt, igaz a gazdag plébániai birtok adott nekik tekintélyt, jövedelmező állás volt abban az időben. Elcsendesedett a falu, kiürült a plébánia, legalább mondta volna Pintér, hogy jöjjünk el hozzá vacsorára, hiszen maradhatott dögivel ennivaló, de nem engedte az osztálygőgje, hatalma. Nagyon eljátszotta ebben az időben a papsága jövőjét, most van ennek a böjtje, százszorosan kapják vissza a pofonokat, amikkel úgy annak idején nem fukarkodtak. Elmúlt a bérmálás, még sokáig beszélgettek a hívők erről a szép napról, majd a napi munka visszatérített mindenkit a maga kerékvágásába. Amíg ott voltam Rábakovácsaiban, úgy tudom jött még Mikes oda, hogy hogyan volt, tán úgy, mint ahogyan most leírtam. | |
