 |
    |
 |
Választási hírek A választásnak két oldala van, sőt három is lehet. Nehéz helyzetben van a választó, de még nehezebb a választott, mert hiszen egy ember mellé kiállni, és arra adni a kézjegyét, arra tenni fel a falunak, az iskolának a sorsát ki tudja kiben, mi lakik, az egész egy zsákbamacska vásár. A külső nem minden még, a belső az más megint. Így bizony magam is azt mondom, ha nekem kellene választani valakit, lehetséges, hogy jóra tettem a bizalmamat, de nincsen kizárva nem kígyót melengetek a keblemen, aki halálomat okozza halálos későbbi harapásával /velem már ilyen történt a későbbiek folyamán/. Söptén amikor Balázs Imrét kellett fogadnom a tantestületben. Választáskor mindenki ünnepi arcot, mondjam azt, hogy állarcot vesz fel, mindenki más lesz, mint a szürke hétköznapokban. Mindenki szerepet játszik, de nem az az élet, mindenki igyekszik nagyobb lenni a valóságnál, és ha az állarc leesik, akkor búvik elő a gyenge, esetleg jellemtelen, tán az üresfejű nihil, tán a gyűlölet tárháza, tán a falu felbujtója, gyerekek gyilkosa, az iskola réme... Nem sorolom tovább, mert ez így szokott lenni a választás előtt. Ebből az időszakból maradt fenn a következő anekdota is. A falunak az urasága volt országos képviselő, aki nagyon gőgös ember volt, amíg képviselői mandátumának nagy címét hordta, de valamiképpen, amikor már közeledett az új választásnak az ideje, akkor valamiképpen a farkasbőrbe bárányka hozódott be. Mert nagy hanggal megy be a konyhába a János bácsi, aki a falunak nagyon nagy gazdája és hangadója volt, nem volt közömbös ki mellé áll, aszongya az asszonyának: Te Naca, azt hiszem hamarosan képviselő választás lesz, mert az uraság beköszöntött.... Hát igen az uraság is aki érezte a további képviselői mandátumának a labilitását, kellett levetni a büszkeségből valamit választás előtt, és íme beköszönteni a hintóról az udvaron dolgozgató választó polgárokra. Így is van, azaz volt hajdanán. Dr Tulok József, mint kegyúr A kortes idő, ami a választás előtti időt jelentette, ezalatt vagy megszerettek vagy megvetettek, így volt ez abban az időben. Egy falunak minden tagja, apraja, nagyja figyelte a jövőbeli tanítóját, és bizony teljes fényképet akartak róla szerezni, mindenféle állarc és hamisszínezéstől védetten. Tán egy hét is eltelt, amikor Erzsi néniék ismételten arra bírtak, hogy menjek el ismételten korteskedő utamra, mert hiszen egy hét az nagy idő, sok változást hozhat, sok meglepetést tartogathat. Ezen idő alatt tudtuk meg, hogy velünk szemben lakó főszolgabíró úr Dr. Tulok József, aki Balozsameggyesen lakik, azaz van neki a birtoka, az egyben kegyura a rábakovácsi templomnak. A kegyuraság abban az időben azt jelentette, hogy vagy maga építette a templomot, vagy az elődei, és azóta tataroztatja, továbbá a megüresedett plébánosi székbe maga jelöltethet új papot, tehát feltétlen nagyúr, akinek szoros barátsága van a pappal, és mivel már kegyúr is, az érdekemben sokat tehetnek Rábakovácsiban. Apám is bízatott, bizony nem ártana megkérni, hiszen jól ismer bennünket, ha ment a kocsijával apám messziről üdvözölte, anyámnak meg már előre köszöntött is, szóval nagyon értette a módját, a népszerűségét ez által is a vasvári járásban tudta tartani, mert tényleg előre is köszöngetett, ha valahová az inasa kikocsikáztatta. Na jól van, igaz nekem csak annyi dolgom volt még vele, ha megláttam valahol, akkor hangosan Kezét csókolom köszöntéssel üdvözöltem, aki visszamosolyogva fogadta ifjúi alázatosságomat. Édesanyám szoktatott erre a koszöntésre, na meg akkoriban ez volt az előkelő és megtisztelő köszöntés, igaz ma már ismételten divatba, jött az elvtársnők is elvárják, tudod fiam mi szegények vagyunk, nekünk mindenkinek úgy kell köszönni, hogy kezét csókolom, mondta jó édesanyám. Nem is volt ebből hiba, mert én bizony mondogattam mindenkinek, akit csak köszönteni kellett nekem. Csak rávettem magamat a főszolgabíró úrhoz való elmenetelemre. Szemben lakott velem, nem kellett sokat koptatnom a cipőmet odáig, de mivel én még szolgabíróval nem beszéltem, mit is kell nekem mondani, hogyan is kell köszönteni, jó napot, kezét csókolom, alázatos tiszteletem, van szerencsém. Már nem emlékszem mivel köszöntöttem az előttem ülő főszolgabíró urat, de arra emlékszem nem volt nehéz hozzá bejutni, az ajtón ki volt írva Dr Tulok József főszolgabíró, és már szemtől szemben álltam vele. Nem volt nagy személyzet, irodai személyzet, ha jól emlékszem volt egy-két kisasszony, Ódor Kötél Toncsi, a nevét elfelejtettem. De a fia Vépen tanít, majd eszembejut, volt a Czeglédy nevezetű katonája, aki ha valami hivatalos útra mentek, bérmálás vagy egyéb nagyobb megmozdulás, ünnepély volt, akkor szép csákós sujtásos katonaruhába bujtatta magát és úgy ült a bakon, szinte tiszteletet parancsolóan a halandók felé, urának a megsüvegelésére. Látványos jelenet volt ez a kép, és tényleg sorjában süvegelték a magyarok amerre ment a főszolgabíró úr, valamiképpen ez természetes is volt a halandók közt. Visszatérve az első személyes találkozásunkra. Bemutatkoztam és kérve kértem a nagyságos Főszolgabíró Urat, hogy szíveskedjék mellettem szólni Rábakovácsiban a nagyságos és főtisztelendő plébános úr előtt. Kedves és közvetlen volt a főbíró úr, de sajnálatát fejezte ki afölött, hogy már nem ígérheti meg, mert már ígéretet tett a Horváth Károly osztálytársamnak, aki szintén volt nála már korábban és pályázni fog oda. Így nekem nem ígérhet semmit, mert kettőt nem tud beajánlani. Szavát adta Karcsi mellett és nincs tovább. Leírhatatlan belső elkeseredettség futkározott bennem, mint aki után már hiába futok, aki már beért a célba, első lett, én már csak bukhatom itt. Nincsen mit keresnem, ha egyszer a kegyúr, a nagyúr, aki vasvári is egyben magam is az vagyok, nem pártfogolhat engem, hanem, egy másikat hiszen ennek az úrnak hisznek ha megkérdezik, vagy ha kinyitja hivatalos ajkát és nyilatkozik a Karcsi mellett, akkor én teljesen elbújhatok. Minden erőmmel egyetemben, kár minden kísérlet egy kegyúrral nem tudok versenyt futni, minden hatalomnál nagyobb súllyal bír. Mint aki részeg, úgy megtántorodtam egy kicsit, de mégis tartottam magamat, mosolyt varázsoltam bensőm elkeseredettségére, és nagy keggyel kértem, mindezek dacára azért szíveskedjék rólam is megemlékezni, a plébános úr előtt, hogy én is pályázom, ha már nem is tud mellettem szólni és pártfogolni. Nagyon megköszöntem ezt a szívességet, mert meg is ígérte, igen meg fogom említeni a plébános úrnak, csak annyit kértem, hogy a nevemet említse meg, mert mégis csak esélytelen lenne minden lépésem, ha a főszolgabíró úr még azt sem tudná, hogy én is pályázom és ismer. Ha engem nem is, de szüleimet kellett ismerni, hiszen apám szintén, mint falusi gyerek benne élt a nagy és igen magas megbecsülés az elöljárókkal szemben. Na és ha néha tán utazott, nem volt rest a csomagját feladni a nagyságos úrnak, aki bájos mosolyával borravalózta, mert soha egy fillért sem látott tőle apám, ellenben a Rozner báró az mindig egy pengőt nyomott a markába, ami akkor kb. öt-hat liter bor ára volt. Csak azt nem tudtam meg a mai napig sem, hogy honnan ismerte Horváth Karcsit és miért mondott annyira igent, hogy számomra egy kis rés sem maradt a nagyságos úr tarsolyában. De mindegy, nincs semmi elveszve lesz még ünnep a világon, úttörőnek bukni is érdem, jöjjön, aminek jönni kell. Mindenesetre, nagyobb lett volna az örömöm, ha a kegyúr mellettem tette volna le a voksát, vagy legalább is kaptam volna csak egy kis pártfogást. De semmi-semmi, csak egy nagy sajnálom...Jó anyám már akkor nem élt, apám meg nem sokat törődött, hogy pártfogol e vagy sem a főszolgabíró úr, valahogyan rideg maradt sorsom iránt, nem egyengette útjaimat a második feleséggel való napi élet, kereskedés teljesen kitöltötte énjét, és számomra nem volt semmi, de semmi menedék az ő személyiségében. Na mindegy, azért fel a fejjel a csatbárdot már felkötöttem, a harcot meg kell vívni, nem szabad fél úton megállni, az árvák Istene nem hagyja el gyermekét, anyámat éreztem mellettem, aki onnan a magasból mintha adott volna erőt, fiam bízzál és menj az utadra, győzni fogsz!!! Siettem ezekkel a rossz hírekkel Oszkóra, nagybácsiékhoz, akik szintén villámcsapásként hallgatták a híreket, a találkozás eredményeit, a főbíróval szemben, hiszen ők még jobban érezték és tudták mekkora ekrazit erő akkumulálódik egy főbíróban, egy kegyúrban . Egy kegyurat megnyerni a választandónak, az már biztos siker, de ez a mellőzés bizony nem behízelgő volt ránk nézve. Hamarosan felocsúdtunk a főbíró pártfogulatlansága alól, mindegy ,menjek csak el ismételten Rábakovácsiba, majd meglátjuk, nem szabad csüggedni. Kölcsönkapott kerékpáron, már ismerve az utat, nagyon vegyes érzelmekkel körülvéve elindultam utamra, sok-sok biztatással és Isten segítségét kérve nyeltem a kilométereket. Útközben betértem Balozsába a gazdag Némethékhez, akik rokonok voltak, ahol ettük apával a finom tört krumplit, Feri bácsival is felkerestük őket és kértük a Jánost, figyeljék a választásokról nyert híreket, azaz a pályázókról kapott benyomásokat, mert mégiscsak egymás közt jobban megnyílnak a szívek és elmondják a titkos akaratukat. Amikor a János bácsi meglátott mosolyogva jön felém, na Gyula vannak ám már pályázók többen, vagy negyvenen nők, férfiak vegyesen. Vannak akiknek megtetszettem, a fehér bugyogós, a vasvári, ez volt a ismertető jel, ezzel különböztettek meg a többiektől, mert név az nem sokat árult el, meg el is felejtették, de fehérbugyogót, a vasvárit azt emlegették. Örömhír futotta be az arcom, hát mégis van rólam szó, de magamban a kegyúr az pedig nem pártfogol, akkor hiába tetszem meg, az urak döntenek a szegények sorsáról és mindennek vége. Szóval van, akinek megtetszettünk, de emlegetnek mást is. A Takács kocsmárosnak is van egy rokona, aki azt ígérte, ha megválasszák a rokonát, borzalmas nagy áldomás lesz utána. Hü-hü, ez baj, mert én pénzzel nem tudok versenyre kelni senkivel, nincs egy garasom sem... | |
