 |
    |
 |
Kutyabőr története Még egy esetben volt valami kapcsolatom a Tuboly családdal. Egy időben az a hobbim támadt, hogy kutyabőrökkel fogom a szobámat dekorálni. Már volt is egy szép fekete kutyabőröm, amit itt Szombathelyen készítettek ki. Amikor jöttek hozzám esténként a falu vagányai elbeszélgetésre, kifejeztem azon gondolatomat; ha tudnak, akkor szerezzenek nekem kutyát, azaz kutyabőrt. Bizony abban az időben fanatizálni tudtam az ifjúságot, a templom tornyát is elhozták volna, ha az lett volna a kívánságom. Egyik nap, már esteledett; sőt sötétedett; Binder Miklós és Varga Józsi legények kopogtatnak az ajtómon és hívnak ki. Miért; amikor kilépek az udvarra egy csodálatos, nagy bernáthegyi kutyát látok, hiszen ez Zuboly uraság kutyája! kiáltok fel, nem számít, megnyúzzuk, ennek szép lesz abundája. Gyerekek ebből nagy botrány lesz, mondom nekik, de nem tágítottak az elhatározásból, ha nekem kutyabőr kell, ám legyen. Bizony a Polgár Jenő pajtájába vezették be, ott megadták neki az utolsó bunkóütést, az uraságot látták benne, -Ne sajnáld! és bizony még abban iccakában meg is nyúzták. Nagy bundája, ki is dolgoztattam sokáig titkoltuk, bizony szép dekorációja volt a szobámnak. Igen ám csak keresték és kutattak a kutya után. Maga a kutya esetet meg is úsztam volna rendesen, csak ami közbe jött, az volt a botrányos dolog. Ugyanis akkorra esett a korteskedő képviselő választási időszak és valakik abban az éjszakában, a katolikus pártra szavazni akarók, paptámogatók, ezeknek az utcai falára nagy fekete kereszteket rajzoltak, azaz festettek. A szenvedő alanyok látván ezeket a nagy kereszteket, újra kell meszelni a házelejét, stb., na valamiképpen illetlenség is jelentették a csendőrségnek. A csendőrség szimatja hozzám vezetetett, azaz a Polgár Pajtájához, hogy igen, többen, látták ezen éjszakában hogy a pajtában világosság szűrődik ki; nyilván ott keverték a festéket és onnan indultak el a tettesek. Jöttek is a csendőrök hozzám nagy tisztelettel, hiszen akkor már levente főparancsnok voltam a faluban, kérdeztek, mit tudok a dologról. Megnyugtattam őket, hogy itt ilyenről szó sem lehetett, máshol keressék a tettest itt nem történt semminemű festékkeverés. Se nem tudója; se nem hallója nem vagyok az esetnek. Persze kutyáról szó sem volt így magam sem terjeszkedtem a mondanivalómmal. Ezzel lezárult a kutyabőrszerzés is, hogy ki festette végig a Huszár Miska, volt Rábakovácsi plébános, Sárváriapát plébános képviselőjelölt szavazóinak a házelejét, azóta is titok, de valószínű, hogy Horváth Károly bácsi a nagy kommunista volt a szerkesztő és kivitelező. Többet a Tuboly családdal nem találkoztam. Amikor befejeztem a hivatalos népszámlálási munkámat (még utólag valamit: amikor legközelebb 1940-ben szintén volt népszámlálás, akkor már nem a Tuboly gazdálkodott a birtokon, hanem Illés bérlő), folytattam a cselédeknél. Na itt aztán részesültem igazán nagy fogadtatásban, főleg ahonnan jártak gyerekek az iskolába; valóságos imádattal vettek körü1 és előmelegített vánkossal fogadtak, hallván, már mennyire felfáztam az első szobából mindig kihozott ünnepi, de borzalmas hideg székeken. Gyula majorban cselédeskedetett Rába család; akiknek gyermekei a mai időkben komoly vezetői állásokat töltenek be. Boka család szintén magasra ívelt felfelé. A cselédek körében kaptam inni-ennivalót, mondván hát délben ne kelljen hazamenni, hiszen jó ebédet tudnak adni. Disznóölés volt, akkor pedig hiány nem lehet. Hogy hány család volt itt, nem emlékszem pontosan, de páran voltak. Persze magam is ekkor még csak kóstolgattam a falut, majorjait, ismerkedtem a környezettel. Az elmondottak csak egy kis vicinális kitérés volt a fővágányról, amiért is folytatom az iskolával. Nagy boldogsággal csinosítottam a tantermemet, virág, kép, ahogyan tudtam. Általában; szép volt a tantermem; falusi viszonylatban. Itt kell elmondanom az elején; mivel okoztam is én szentségtörést és felségárulást Pintér József nagyságos plébános úr előtt. Mint pap, tartozott a hittant tanítani, de csak mérséklettel heti kettő órában. A tanító pedig ugyancsak tartozott heti kettő órában beelméztetni az anyagot. Rendületlenül mondták is a srácok fennhangon: csak egy Isten van... Na meg ki volt az első ember pár. Hát tényleg, mai pedagógiai szemmel nézzük a helyzetet; ma egy főtantárgy sem kap mindig heti négy órát, akkoriban meg mily dúsan basáskodhattunk az órák számával, heti négy óra. Napok teltek, nagy izgalommal vártam a nagyságos plébános úr érkezését az iskolába, de Polgár Jenőtől megtudtam, hogy csak egy-két hét eltelte után jön át amikorra már teljes az iskolai rend, van fegyelem, a gyerekek nem idegesítik a szent embert, Isten szolgáját; hivatásának a szolgálati ideje alatt. Hol van királyi–herceg képe? Magam is ezt tudomásul vettem, gyúrtam a srácokat, ha bejön a nagyságos úr, akkor hogyan kell felállni, felelni, stb...Ment is a dolog annak rendje módja szerint. Amikor eljött az első vizit perce; nagy hangon felállva Dicsértessék a Jézus Krisztus-fogadtató köszönést hibátlanul tudták elmondani, egyenesen tudtak állni és főleg nagy áhítattal lesték elbájoló puhány; szépre kikerekedő szentes méltóságát. Amikor leültek a vendégfogadók, pár kérdezősködés után végig járatta vizsla szemeit a tanterem falain és olyan kutató ábrázattal lesett meg minden képet, és csak nyomoz-nyomoz állandóan a képek láttán, majd megszólal: Hol van a Fenséges királyi herceg; a trónörökösnek a képe? Mindenre fel voltam készülve, de erre a kérdésre csak bámultam és hápogtam, trónörökös, herceg, király, hát ez meg mi a fene? Itt kell lennie Fenségnek, minden katolikus iskolában a főhelyen kell, hogy álljon; miattam állhat; mordom magamban, de tényleg, hova lett Fenség, mi lett vele. S tovább magyarázza a nagy királypárti nagyságos úr, egy szép gyermeki arckép… Ekkor esett le a húsz fillér, ja ez az a kölyök, olyan bongyor hajú, amit én a szekrénynek az aljába dobtam, mondván ki ez a kölyök, mit akar itt, és én elsüllyesztettem a nihilben. Mindjárt megyek a szekrény felé, húzom elő a Fenséget, mutatom, igen ő az, felséggyalázatot követtem el a trónörökösünk ellen, azonna1 tessék a legszebb helyre kitenni a szent képét. Na mondom magamban milyen hamar elért a végzet, ezzel el is játszottam a tekintélyemet az egyház előtt. Pálca is legyen az iskolába Így lett belőlem Habsburg dinasztia, királyakasztó, mert bizony csak felakasztottam a Fenséges trónörököst. De arra is emlékszem, jött egy időszak, amikor már senki sem kereste a fenséges királyi herceget, valamiképpen vesztett karátjából, fajsúlyából. Különösebb retorziót nem éreztem a későbbiekben a nagyságos úr részéről, de ugyancsak megint csak összeütközésbe kerültünk hamarosan, mégpedig a nevelés terén. Az egyik hittan órán, habár mindig ott kellett lennünk az óráján, ez kötelesség volt, mondván ő nem fegyelmezhet, az nem az ő dolga. Amíg mondta a szent meséket nekem mindig lesni kellett a padban ülő gyermekeket, és a szememmel figyelmeztetni, esetleg ujjal jelezni, ha valamelyik megfeledkezett volna magáról. De ez aztán igen ritka eset lett volna, hiszen maga a szülő is kiosztott volna huszonötöt ott, saját magzatjára, ha megtudta volna, hogy az Isten szolgájának órája alatt nem áhítattal viselkedett volna. Mégis csak akadt valaki, aki nem figyelt és ezt bottal akarta figyelmeztetni a szép figyelésre. Kéri tőlem az Istenföldi ura, hogy adjam neki oda a pálcát, a botot. Egek Ura Istene, mindjárt leszakad az ég, hát ez sincsen nekem, de minek is, nem egyezik a véleményemmel a bothasználat. Határozottan és parancsolólag követelte, ha még egyszer jön; arra legyen pálca, hogyan képzelem el én a nevelést, az iskolát bot nélkül. Így került be az iskolámba a bot, a pálca, amit néha bizony kellett megsuhogtatni a nadrágon. Persze még voltak ellentétek köztünk, ami a két világnézetből fakadt. | |
