 |
    |
 |
Vadászkaland Varga János vadőr Nem vetette meg a vadászpuskát sem Miska bácsi, a környék uraival élen Dr. Tulok József, földbirtokos, vasvári járás főbírája, majd Vas megye alispánja volt tárasság egyik kiemelkedő szereplője a vadásztársaságnak –de ott voltak sokan még mások is. Igen jó vadászterületnek bizonyult a papi 140 kh. és még hozzá a paraszti kovácsi határ. Bizony sok kárt tettek a vadak az egyéni termelvényben és csak fillérekben kapták vissza a kártételt –de főleg a vadak uralkodtak a nagyon megterített– gazdagon termett kovácsi határban– Általában jó földek –jó aranykorona értékű szántók terültek el a határban. A vadaknak igen jó bújó és költő helyük akadt a papi harminc holdas erdőben a sok-sok cserjésben. Így történt meg a következő eset, Huszár Miskáék szarvas lesre, azaz szarvas lövésre indultak a télnek egyik iccakáján. Ugyanis a nagyvadak hajnalban keltek és indultak eleség keresésére. A vadászoknak már jóval hajnali előtt el kellett foglalni a leshelyet, hogy semmi mozgást, szagot ne vegyen fel a vad, mert akkor nem indul el útjára. Varga János bácsi –aki maga mesélte el a történteket– minden vadat ismert, tudta melyik hol fészkel, hol jár, mikor kel és fekszik –hiszen a jó vadőr valóságosan feltérképezi a vadászterületet. Huszár plébános így szólt egyszer a vadőrhöz. János: szarvas lesre megyünk csütörtök éjjel –gyere be hozzám este–, vételezd fel a hajnali babgulyás tartozékait, húst, hagymát, fűszereket, kenyeret, tányérokat, mert vadászat után a paperdő szélén lesz a reggelizés –arra te mindent megfőzöl bográcson. Majd a szekér mindennemű evőkészlettel együtt elszállítja az erdő szélére, neked csak az lesz a feladatod, hogy az urakat elvezeted a leshelyre, azután visszatérsz az erdőszélére és elkészíted a finom, jó meleg babgulyást. Jó1 van nagyságos úr –felelte János– maga is örült ennek a nagy vadászatnak, mert azért akadt egy-egy úr, akitől leesett valami kis borravaló Minden a parancs szerint elő volt készítve. Nagyon hideg téli nap volt –bizony kell majd a meleg babgulyás. Amikor Varga néni is megtudta a nagy vadászat hírét – hogy bizony egész éjszaka nem lesz otthon az ura, a János –még ott is fognak enni– hát akkor illik a vadásztarisznyába valami ennivalót késziteni. Nagy gondot ez nem okozott Varga néninek, hiszen volt disznóőlés –habár vagy tizen vannak– sáskaéhes haddal van Körülvéve, mégis egy jó pár füstölt húsoskolbászt tett a vadásztarisznyába, mondván –szegény János is egyék valamit, ne csak az urak. A megnevezett napon össze is jöttek a vadászatnak az urai és gyülekező volt a pap erdő széle –ez a hely már nem volt ismeretlen, hiszen nem először voltak már itt. Huszár Miska még egyszer elismételi, hogy mit hogyan készítsen el –értettem– mondja János. Közben Huszár Miska látta hogy milyen degeszre van kidagadva János tarisznyája. Egy óvatlan pillanatban megvámolja a tarisznya tartalmát –kiveszi a finom füstöltet– de hogy a helye ne legyen üres, valamivel ki kellene pótolni. Tél vala –hát akadt is, hiszen többször jártak már vadászkutyák, amik itt hagyták a WC maradékukat és jó keményre meg is fagytak –nagyszerű– gondolta Huszár Miska– Mindkettő kemény és hengeres –ki veszi ezt észre?– gondolta a plebános. Na mindenki Már elfoglalta helyét csend az egész határban, egy moccanás sehol. A vadőr elkezdte a feladatát végezni –tűzrakás–, mert bizony csak tél van– aztán jött sorjában–mert minden már félkész állapotban volt előkészítve, csak a bográcsba kellett tenni– volt ott finom sonkadarabok, szalonna, ami egy finom babgulyáshoz kell. Araikor főddögélt a babgulyás –bizony az illata is nagyon ínycsiklandozó volt–János többször meg is kóstolgatta –elég-e a paprika? –a só, a fűszer,amint így kóstoltatta a párolgó ízes ételt, ekkor jutott eszébe –hoppá, neki is van füstölt kolbásza, mennyivel jobb lesz azt főve megenni, mint fagyosan rágcsálni. Hamarosan a sötétben kibontotta a tarisznyát, s 1opva, nehogy valaki meglássa, hamarosan a tényleg kemény hurkadarabokat zsupp bele a gulyásba. Milyen jó lesz majd, ha ezek jól megfőnek, és legalább ő is ehetik –a sajátjából– nem kell az urakat várni, hagynak e vagy sem. Itt-ott lehetett hajnaltájban hallani egy-egy puskadurranást –valószínű, jó zsákmánnyal térnek vissza a vadászok. Amikorra már mindenki együtt volt, János terített is táboriasan –valami szilvóriummal öblögették a torkukat, na meg a hideget is egy kicsit ellensúlyozzák –hamarosan parancsot adott Miska bácsi– na János lehet meríteni az uraknak. János nagyon ügyesen merítgetett, figyelve, hogy a kolbásza ne kerüljön bele a merítőkanálba –de neki is nagyon gyanús volt az eset, mert bizony még csak véletlenül sem találkozott a kolbásszal. Mindenki dicsérte a nagyszerű –ízes gulyást– de Miska bácsi többeknek elmondta hogyan akarja megviccelni Jánost– kicserélte a kalbászát kutyaszarral. Ezt mindenki tudta. Amikor már majd másodszor repetálni akartak, Miska bácsi odaszól Jánosnak –János aztán te is csak edd ám meg amit az asszony készített a tarisznyádba. János csak irult-pirult –nem szólt– de csak bíztatja a nagyságos úr-János hát egyél, János meg csak kevergeti az üstben a gulyást– sehol a kolbász. Egyszer csak odaszól a plabános úrnak –nem tudom mi lett, nagyságos úr, az asszony füstölt kolbászt tett a tarisznyába, én pedig az éj folyamán beletettem a gulyásba, hogy jól meg főjjön– hát biz az megfőhetett, mert sehol sem találom … Erre Huszár Miska sápadt lett, félre fordult, majd rókázni kezdett, de többen is követték példáját –így etette meg az urakkal a kutyaszart a János bácsi, a vadőr. Huszár Miskát Sárvárott is nagyon szerették, közvetlen jó hangulatú ember volt. Ezt nem lehet elmondani Pintérről –besavanyodott, önző, elzárkózott életű volt– még papi társai is elkerülték, ismeretes volt fukarsága. Fillért-fillérre rakott –Harpagon fösvényével versenyezett. Ismétlem, a falusi plebánosok ekkor élték aranykorukat, mert a környék plebánosai sem voltak különbek. Ikervárott a Kovács volt –aki ugyan hetenként elment egy-egy kuglipartira helybeli többi vezetőkkel –magam is voltam tán egyszer-kétszer– de nem szerettem, ha valaki érezteti hogy azért ő az úr. Gyakorlókert A rumi papnál csak a helybeli grófnál kezdődött az ember –senkivel mással nem tárgyalt, senkit ma fogadott, ha pedig mégis akadt volna földi vándor-paraszt akinek kellett menni parókia szobájába, amikor elment, már a házvezetőnő hozta a tüzes lapáton a tömjént, mielőbb eltűnjön a parasztnak a szaga. Nagy Péter esperes egyszer látogatást tett az iskolában, évente egyszer illett az esperes kerületében levő iskolákban. Polgárral egyetemben, már akkor megvalósítottuk a kiskertmozgalmat (1935) amikor minden gyermeknek hasítottunt ki kb. négy négyzetméter területnyi földet, ahol, és ahová azt ültetett, amit akart. Itt figyelhette meg a növények életét fejlődését, meg tanulta a csinosítást, parkérozást, igazán nagyon szép volt ez a kis konyhakert-szerűség. Volt ott, hagyma, saláta, káposzta, virág, stb. Mi nagyon büszkék voltunk tanulóinknak ezen környezeti munkájára. Nagy büszkeséggel hívtuk a helyszínre Nagy Péter esperes urat, hogy íme szemeivel lássa meg a korszerű oktatást, amit könyvből megtanult, azt gyakorlatban, mutassa is be a tanuló. Mi már nagyon vártuk az esperes úrnak elismerő szavait –ahogy nagy dicséretben részesít bennünket, hiszen azóta is csak próbálgatnak minket utánozni a mai modern pedagógiában. Sokan azt hiszik, most találták ki ezt a nagyszerű gyakorlati munkát –hát a mi esperes urunk így fejezte be a szemlélődést: minek ezt mind tudni a falusi gyereknek, elég csak annyit tudni a parasztnak, álljon az eresz alá ha esik az eső. | |
