 |
    |
 |
A klerikál hatalma Mégis a tizenkettő évi ittlétemnek csak voltak érdekesebb állomásai, ami vagy sebzéssel, vagy vérzéssel, vagy örömmel, vagy behegedt sebbel végződtek. Igen, sok harcot kellett megvívnom az akkor erkölcsi-klerikális szemellenzős papi uralommal, de csak személyében. Mennyire le voltunk terhelve az egyházi ferde szemlélettel, erre a következőket tudom utólag is elmondani. Hogy heti négy órában kellett a hittant órarendbe beállítani, az csak rendjén volna, de ha maga a pap tartotta a heti kötelező hittan óráját, akkor is ott kellett lenni az órán, mert szegény bölcsessége esetleg összeütközésbe került volna egy-egy beszélgető gyerek miatt. Teljes nyugalmat, rendet kellett nekem biztosítani ahhoz, hogy a pap a maga isteni káté dogmáit hirdette. Bizony egy moccanást nem tűrt meg óra alatt, ha mégis valamelyik izgágaföldi porhüvely megfeledkezett volna magáról, akkor pedig a pálca fenyítésével kellett józanabb belátásra bírni. Így bizony állandóan nekünk kellett még a hittan órán is hospitálni, nem bíztak magukban, hogy órájuk alatt biztosítsák a tanuláshoz szükséges fegyelmet. (bezzeg ma?––) Nagyon éreztette velünk a papság, hogy ő képviseli az iskola felett a hatalmat, sőt az igazgatói méltóságot, semmi áron nem adták volna át az iskola igazgatását a tanítónak. Egy-két helyen volt rá példa, mint pl. Vasváron Barabás István, Sárváron Kozák Ferenc, de aztán már falvakban nem tudok erre példát felhozni. Amikor ma panaszkodnak a nevelők az elfoglaltság miatt, egy-két elfoglalaságot felemlítek, ami ma már teljesen ismeretlen a pedagógusok előtt. A napot mindennap reggelén a templomban kezdtük, hét órakor. Sorakozó és indulás, mert Pintér plébános ebben pontos volt. A mise tartott kb. háromnegyed nyolcig, és ez tartott szept. egytől, a vizsgák befejeztéig, ugyanis ekkor még vizsgával, nyilvánosság előtt fejeztük be a tanulmányi évet, az egész falu láttára és hallatára, ámulatára és bámulatára, íme mit fejlődött az édes kis porontya ebben az évben. Amikor még enyhébb volt az idő, akkor még csak valahogyan bírtuk a templomnak a zártságát, de aztán a hidegben, télen, mert akkorra sem adott felmentést a pap, szigorúan követelte az átjárást a templomba, mondván ő is misézni megy minden reggel, (azzal a különbséggel, hogy pénzért misézett minden reggel, én meg az Urat ingyen szolgáltam). Szegény gyerekek biz nagyon fáztak a rideg-hideg, nyirkos templomban és még hozzá le kellett térdelni az első csengetéskor és térdelni-fázni, görnyedezni a hideg kövön, egészen a misekönyv átviteléig. Ez pedig, percekben is kitesz vagy 20 percet. Nem került egy szőnyeg. vagy valami védő anyag a hideg kövezetre, és főleg nem került a harminc hold erdőből egy szál fa sem Isten szolgálatára. A kántor pedig a gyerekekkel egyetemben szép dalokkal dicsőítették az Urat. Hol van ma ez? Hogy reggelenként már háromnegyed hétre menni kell az iskolába, mert indulni kell a templomba. Regruta lettem Mint ahogyan szokott lenni a fiucskábó1fiú, a fiúból serdülő, a serdülőből legényke, majd a legényből regruta lesz, legalább is ez volt hajdan a váltakozó élet ritmusa. Általában minden hetedik év az ember életében egy-egy határkő, az első hét év iskola, a második hét év, serdülő, a harmadik hét év katonaság, majd így következik a házasság, és jön az utolsó hét, amiben véglegesen elmegyünk erről a föld-glóbusról. Igen, engem is, mint a többi falu legényeit huszonkettő éves koromban soroztak, Sárváron. Hogy hányan voltunk, számszerűen nem emlékszem vissza, tán tízen felül, húszon alul. Bizony a kistanító úr is ment a falu legényeivel szekéren, a bíró úr kíséretében, majd az ikervári körjegyző, Hessky Béla fogta össze a körjegyzőség fiatal büszkeségét. Szép szál legénykék voltunk, bizony ebben az időben be nem válni? Az nagy szégyen volt a köztudatban, főleg a lányok gondolkodhattak el, vajon miért nem válhatott be katonának, melyik testrésze nem alkalmas fegyverviselésre? A sorozóbizottság alkalmasnak talált katonai szolgálatra, így lettem regruta. Ami pedig ekkor nagyon szép szokás volt, a beváltakat arról is meg lehetett ismerni, hogy kalapjukat, vállukat gazdagon feldíszítették nemzetiszalaggal, és egyéb színű, kettő-három méteres szalaggal, ami nagyon ékesítette a beváltat. Úgy nézett ki egyik-másik, mint egy gazdag májusfa. Természetesen magam is felpántlikáztam magamat, ez dukál ilyenkor, na meg a közösség érzete is ezt diktálta. | |
